Eger - hetilap, 1887

1887-12-27 / 52. szám

411

nyozta, nehogy az általa eleve biztosnak tartott háború esélyei valamely váratlan meglepetést szüljenek számára.

Fájdalom, nem igy gondolkoznak a bécsi katonai körök. Az ő békeszerető, békehirdetö, vagy helyesebben : háborútól félő böl- cseségük még mindig nem tartja eléggé veszélyesnek a helyzetet, hogy az orosz hadi felvonulással, vagy ha úgy tetszik, had- sereg-összpontositással szemben akcziókba lépjen, s arra egész erélylyel hasonló, sőt még hatalmasabb mozgósítással teleljen.

Pedig hadi tanácskozásokkal, s fenyegetésekkel a papíron, minők most Bécsben nyakrafore napirenden vannak, a bajt nemcsak el nem hárítjuk, sót inkább fokozzuk. Oroszország arra a Bécsből kürtőit merész és elbizakodott hírre, hogy Ausztria* Magyarország 48 óra alatt képes egy megfelelő hadsereget az északkeleti határra vetni, — csak mosolyog. Emlékezzünk csak vissza a 70-iki franczia-porosz hadjáratra. Akkor is biztosították

III. Napóleont a franczia tábornokok, hogy a franczia hadsereg teljesen hadkészen áll egy győzelmes háború megindítására. Készen is volt — papi ron. Meg is üzenték a háborút Porosz- országnak. s mikor tettre került a dolog, — akkor tűnt ki az iszonyú csalódás és — blamage. Poroszország nem lármázott, hanem készült a legnagyobb csöndben, s mikor a hadüzenetet kapta, egyszerre óriási erővel tölt be franczia földre.

Oroszország jól tudja, hogy Ausztria-Magyarország nem fogja megtámadni. Azért, mig hivatalos és nem hivatalos lapjai egyre hazug békés nótákat harsogtatnak, az alatt az orosz csapatok a birodalom beljeséből mind nagyobb mértékben tódulnak az északkeleti határok felé, hol már is oly hadtest áll harczké- szen, hogy minden pillanatban eláraszthatja Galicziát, még pedig minden komolyabb ellentállás és feltartóztatás nélkül. Szóval: Oroszország északkeleti határainkon harczkészen áll, — mig Bécsben még mindig csak — papíron okoskodnak.

A dolog világos. Az orosz czár, ki folyvást a nihilismus rémes hatása alatt áll, minden pillanatban életéért remeg, — s ez isznyú kedélyállapotában akaraterélyét végkép elvesztve, örökké ingadozik a béke és háború ellentétes áramlatai közt, — most egyenesen a pánszlávizmus karjai közé került, s nem tud többé ennek vészes hatalma alul menekülni. Ily viszonyok közt a háború bekövetkezése immár elkerülhetetlen.

A veszély megszimatolására kétség kívül legbiztosabb orra van a — börzének. Pár hét óta megdöbbentő rohamossággal

Ott kin álltam egyedül; Fölöttem holdfény derült Bus halványan;

Csillag villant Át a sűrű lomb körül. Lelkemnek mint álom fájt Amit ott lenn éltem át,

S keresgéltem

Vágyó szemmel

Az eltűnt varázs pompát!

Id. Lendvay Márton elbeszéléseiből.

II. A kíváncsiság.

Közli: id. Murányváry János.

(Vége.)

Béla először nagyot bámult, mintha valamit nem értene. Aztán pedig, mintha valami rögtön eszébe jutott volna, a boltozatra nézett, s száját félig eltátotta. Végre pedig, mintha egészen tisztában volna magával, nyugodt kifejezést iparkodott arczának adni, — mi azonban a makacsul előtörni akaró sarkastikus mosoly mögött alisr-alig sükerülhetett. Béla tehát egy lépést téve előre, s neje jobbját gyöngéden megfogva, igy szólitá meg:

— Kedves Gizelám! Értsük meg egymást. . .

E bevezetésben volt valami, ami töredelmes bünvallásul ígérkezett, mire Gizela székében fölegyenesedék, s kemény bírói kifejezést iparkodván adni tekintetének, igy szóla férjéhez:

— Folytasd ! Hallgatlak!

— Én — k£dé most Béla, némi komoly fontossággal. — ez angol lordot Balatonfüreden ismertem meg, hol ő nekem akkor, — miután pénzem kissé megkésett, — ötszáz aranyat kölcsönözve nagy szolgálatot tett. De erre csakhamar egy párbaj következtében hirtelen eltűnt a fürdőből, s én mindez ideig nem valék

hanyatlanak értékpapírjaink. De ha e biztos elöjelt nem vesszük is figyelembe, — legszembetűnőbb bizonyítéka a baj és veszély közellétének s elkerülhetetlenségének az, hogy a diplomaczia immár a legvégső eszközökhöz folyamodik. Az agg Vilmos császár sajátkezüleg irt levelet küldött pétervári nagykövete által a czárnak, — mig Bécsből valószínűleg már a legközelebbi napokban, a szintén öreg Albrecht főher ez eg, az osztrák-magyar haderő generalissimusa, a legfőbb hadi tanácsadó, és intéző, ki legbensőbb s tántorithatlanabb orosz-baráti érzelmeiről Európaszerte hírhedt, — fog Pétervárra utazni a azúrhoz, hogy a háború, ha lehetséges, elkerültessék, s a béke meg- óvassék.

Czélt fog-e érni e két nagy befolyású tényező Oroszországban? Képesek lesznek-é a czárt a háború-párt karmái közöl kiszabadítani? Hajlandó lesz-é a czár szavaikra hadseregét az északkeleti határszélről visszavonni, s magát Oroszország előtt blamirozni ? — adja isten. Mi óhajtjuk, — de nem vagyunk képesek elhinni.

Újra azt mondjuk tehát: Proximus ardet Ucalegon. A mi határozott nézetünk szerint a háboiú elkerülhetetlen.

Egy rokkant hadastyán.

Különfélék.

— T. olvasóinknak, az 1888-iki évforduló alkalmából boldog új évet kívánunk.

— Pápa ö szentsége félszázados áldozárságának évfordulóját városunk kath. közönsége a jövő szombaton, f. hó 31-én fogja megünnepelni. Ez alkalommal a székesfóegyházban regg. 9 órakor ünnepélyes nagy mise lesz; estve pedig — úgy értesültünk, a város kath. közönsége kivilágítást rendez.

— A karácsonyi sz. ünnepek a szokott áhítattal s kegyelettel folytak le városunk kath. lakosságának körében. F. hó 24-én, Karácson szombatjának estéjén a tehetősebb családok kebelében, ős-keresztény szokás szerint, kigyultak a gazdagon megrakott karácsonfák a kisdedek örömére. Sőt — azt hiszszük — a felnőttek se igen haragudtak, akik „Kriszkindlit“ kaptak. De a szegény és árva gyermekekről is gondoskodott a kis Jézus, a szegény taképes kitudakolni tartózkodási helyét, hogy adósságomat neki megfizethettem volna. Tegnap véletlenül meglepett házamnál, s nem kevés zavarba hozott annyiból, hogy rögtön adósságom jutott eszembe; már pedig ötszáz darab arany falusi ember szekrényében nem igen szokott folytonosan heverni szórakozás kedvéért. Hogy tehát ügyünket ne kelljen előtted előhoznunk, kivezettem őt lovaim megtekintésére, tudván, hogy szenvedélyes lókedvelő. Paripáim egyike igen megtetszett neki, s késznek nyilatkozott azt a tudva levő adósság fejében tőlem átvenni.

— Hiszen ti szüntelen rólam beszéltetek!

— Rólad?

— Hát nem „lady“-t emlegettetek-é mindig? — ez pedig magyarul „úrnőt“ jelent.

— Ladyt igen; a lovat, kedvencz paripáimat emlegettük, melytől oly nehezen tudtam megválni. Azonban ily magas árért végre is rá hagytam magamat beszélni. . De honnét /tudod te, hogy mi „lady“-ról beszéltünk ? — kérdé Béla esudálkozva.

— Én . . . én . . megbocsáss . . mert a fölfedezés és föl- világositás után most már a bocsánat-kérés az én kötelességem. . . Az idegennek oly gyanús viselete volt ; azért, megvallom, bár nem volt szép tőlem. — ajtótokon kissé hallgatóztam.

— Szinte gyanítottam! S rögtönös elutazásod ?

— Félelemből történt. Miután szüntelen csak ladyt emlegettetek, s ez alatt magamat értettem. — s mikor azon Lugarto- féle idegen ember ötszáz aranyat igéi t — vakhitem szerint — értem, eszmélet nélkül ültem kocsira, hogy meneküljek körmeitek közöl . . . Béla! tévé hozzá most szerelmének minden nyájasságával, — nem haragszol ? Megbocsáthatsz-,e ,nekem ?

— Női kandi kíváncsiságod büntetését ama néhány kínos perez által bőven levezekelted, kedves nőm! — mondá Béla a nagylelkűt játszva a piruló kedves hölgy előtt. De ezentúl ne légy oly kiváncsi, s férjed iránt teljes bizalommal viseltessél. Ennek megpecsétlésére kérem a béke-csókot. . . .

Gizela mondhatlan bájjal nyujtá rózsa-ajkait.

S a boldog frigy újra megköttetett.