Eger - hetilap, 1887

1887-12-20 / 51. szám

402

minister miszerint, lehetőleg segélyezze a várost az ellentálló vesz- szökkel, hogy lassankint a lialadó veszedelemmel lépést tarthasson az aj szőlők telepítése. Ezen határozatokról a borászati egylet igazgatósága, mint az egri szőlőszeti iskola felügyelő bizottsága haladéktalanul értesítendő, hogy ez irányban a városi tanácsot támogassák törekvésében.

A népkönyvtárak és népolvasmányok.

A tél népünk életében elveszett időszak. A készt emésztve, semmit sem produkálva, sőt, fájdalom, igen sokszor tivornya, tékozlás között telnek a hosszú téli estvék. Látva e tespedtséget, ismét és ismét felmerül a népkönyvtárak és népolvasmányok kérdése. Mért nem foglalja el a nép üres idejét hasznos müvek olvasásával, mért van az, hogy a magyar ember oly idegen a könyv, a betű iránt? Ha a nagy munkaidőben nem is, de télen ráérne olvasni. Mért nem teszi?

Édes hazánk tizenhat milliónyi lakosából, irodalom, művészet alig létezik egy millió számára; sőt ha szigorúan számítunk, be kell érnünk másfélszáz ezerrel a könyv és hirlappártolók számát. A magyar ember könyvre nem ad pénzt. Pálinkás bolt minden falu minden utczáján van, mig könyves bolt vármegyénkint akad meg egy-kettő. Feljárhatjuk a falvakat, mig a nép hajlékaiban bukkanunk egy-egy családi könyvtárra, pedig minden valamire való házban kellene létezni egynéhány jó könyvnek, melyeket a családtagok haszonnal olvashatnának. Hány gazdag polgár van, a kik irodaiamra egyetlen k raj c zár t sem adnak. Jókai regényeit hasztalan keressük a gazdag polgárság házaiban, sőt még a birtokosság is csak kérkedik a „nagy Jókaival,“ de a könyvét meg nem veszi. Most, dicsősége tetőfokán, hazánk legnagyobb Írója örül, ha egy-két ezer példányban eladhatja regényeit.

Népünknek nem kell semmiféle nyomtatott betű, kivéve a naptárt, melyből a legolcsóbbat, tehát a legroszabbat veszi. A m a gyár népnek egyáltalán ne m tér m esze te a könyvvásár 1 á s

Szabad-é ez állapotokat tovább tűrni? Bizonyára nem. Hiszen kétségbeejtő még a gondolata is annak, hogy az általános MUVéTTség hazánkban oly szita korlátok között él. bogy a magyar irodalom és tudó m á n y, melyeké r t. a u e m z e t annyit áldozott, az ország tizenöt millió lelkére nézve nem létezik. Kis nép vagyunk. Régen megmondatott, ételünk függ attól, hogy tudunk-e miveltségben, előlialadásbau lépést tartani Nyugat nagy népeivel. Mindenki meg van győződve, hogy tudnánk, ha akarnánk. Mert a magyar ember ritka tehetséggel vau megáldva: eszes, okos faj. De mit ér ez, ha holt tőke,

Az „EGER“ tárczája.

Id. Lendvay Marton elbeszéléseiből.

II. A kíváncsiság.

Közli: id. Murányváry János.

A negyvenes évek egyikében kis-egedi szőlőm szüretén id. Lendvay Márton is megtisztelt becses látogatásával. Vígan voltunk, — s kedves vendégeim el voltak ragadtatva Márton barátom elmés megjegyzései s egyéb, kedves modorú, kedélyes előadásai felett. De csak étkezés után került a sor a javára, midőn szivarra gyújtottunk s á kis-egedi 3-t iki nektár általános, fesztelen, derült kedvre hangolt bennünket.

Abban az évben a must rendkívül gyors erjedésbe ment át, mire Lendvay azt a megjegyzést tette, hogy ez a nemzetnek hévmérője. „Higyjétek el, barátim — úgymond, — rövid idő múlva nagy események játszódnak le nemzetünk életében.“ Márton barátunk tehát e szerint jós-tehetséggel is birt, mert e mondását az 1848/9-iki események igazolták.

Asztaltól felkelve, a szedők megtekintése után, a nagy diófa alá telepedtünk, és kedves vendégünk, Lendvai Márton, mindnyájunk örömére, a következő érdekes történetecskét beszélte el nekünk:

A latin nyelv ama kérdésére: „curiositas cujus generis ?“ az a felelet, hogy: „est generis foeminini.“ (Melyik nemhez tarba nem fejlesztjük, ha nem értékesítjük ? Erőszakkal hiába akarnék kényszeríteni, hogy forduljon a műveltség forrásaihoz, a könyvekhez. Jelenleg úgy áll a dolog, hogy nem szomjuhozza e forrásokat, nem képezi szellemi szükségletét az olvasás. Oda kell tehát, vinni a dolgot, hogy mindez megváltozzék. Rá kell szoktatni a népet a könyvek, az olvasás szeretőiére.

Hogyan?

Iskolai és népkönyvtárak által. Állítani kell minden iskola mellé népkönyvtárt, melynek darabjait a gyermekek hazahordhassák olvasás végett. A könyvtár szép képes könyvei és hasznos népies iratai otthonn a családi körben is érdeklődést keltenek. A szülök szívesen lapozgatnak a könyvecskékben, sőt elolvassák, vagy a mi még jobb gyermekük: által felolvastatják. Ekként terjed az olvasási kedv, a könyvtár kötetei megteszik vándorufjukat a családok között, s már most a jelenben is, hatással vannak az általános népmüveltség terjesztésére. Mert ha a tizenhat ezer népiskola növendékei csak a téli hónapokban hordozzák is haza a jóolvasmányokat, már ez azt teszi, hogy a nép hajlékaiba milliónyi jó könyv jut el. De az eredmény a következő generáczióban lesz valóságosan rendkívüli, mert az iskolába járó gyermeket már á zsenge korban rászoktatjuk a könyvek szeretetére, az olvasásra, A tanító ugyanis a legalsóbb osztályú gyermekeknél kezdi a könyvek kiosztását, A ki jól tanul és jól viseli magát, az jutalmul egy-egy képes könyvet kap ki olvasás végett. így az egész iskoláztatás alatt folytatva a könyvek kiosztását, főként ha még a tanító löszéről egy kis ellenőrzés is járul a dologhoz, lehetetlen, bogy a kívánt eredmény megközelíthető ne legyen.

A gyermek iskoláztatása ideje alatt rászokik a könyvtár szebbnél szebb darabjainak olvasgatása által a jó könyvek szeretetére. A könyvek, a könyvtár iránt bizonyos tisztelet támad benne, mivel mintegy jutalmul, elismerésül kapta ki a jó könyveket. Ha elvégezte iskoláit, akkor is meg lesz neki engedve, hogy elel járjon az iskolába egy-egy jó könyvért, melyet a tanító szívesen kikölcsönöz a népkönyvtárból. E szerint az elemi első osztálytól egész a sirig, folyton nyitva áll az iskola mellett szervezett, népkönyvtár mindenki előtt. E könyvtár a műveltség, a haladás tűzhelye, éltető forrása lesz. A nér általa io«Halasi

müvekhez im-.'« n jht, s ekként 'ntésrkeüveii. megszereti az irodalmat. Lelki szemei felnyílnak, becsérzete feltámad, hogy önerejéből is támogassa a nemzeti irodalmat, és művészeteket. Az egyes emberek is fognak pénzt adui könyvekre, a jobb módnak nemes ambicziójuknak tekintik, hogy jó müvekből ők is állíthassanak családi szentélyükben egy kis könyvtárt.

Semmi sem látszik azért, sürgősebbnek, mint hogy a népiskolákban felállítsuk a népkönyvtárakat. Az iskolahatóságok, a községi ügyek vezetői kövessenek el

tozik a kíváncsiság? — a nőnemhez.) — Múltkor beszéltem valamit, a női féltékenységről. Most beszélek egy történetet a női kíváncsiságról.

Ivét boldog hét mult el a mennyország előizletével. Béla és Gizela két hét óta — férj és feleség valának.

Miként levének azzá? Gördült-é sokféle akadály utjokba Hymen oltára felé? Szövetkezett-é ellenek ármány? Irigység és rágalom kibúttak-e bagoly-odúikból, hogy ártatlanságot s jó hírnevet szennyezve, az egymásért teremtett boldog párnak egymástól elszakitását megkísértsék? Volt-e kemény szivü apa, vagy gőgös nagynéne, kik e két fiatal szív megbuktatásán törték volna pogány tejöket? Vagy pedig minden cselszövény nélkül, amúgy isten-igazában ment végbe minden? — 0 ennek hosszú históriája is lehetett! Minek bonczolgassuk ? Elég tudni, hogy Béla és Gizela férj és feleség valának.

Hogy miudazáltal összekelésök előtt egy kis galibájok lehetett, abból gyaníthatni, mert most, házasságuk második hetében is, rendkívül boldogoknak érezték magokat. Az eféle boldogságok édessége pedig, az azt megelőzött keserűségek után szokott izle- tesebb s tartósabb lenni.

Gizela szép volt. De Bélát sem tartották rútnak legény korában, az eladó hajadonok. Gizela jó is volt. De Béla se keveredett semmi kriminális perbe. Gizela némi vagyonnal is rendelkezett. De Béla sem állt még csőd alatt. Mindezekért frigyüket a világ általában boldog házasságnak ismerte.

Azonban egy nem vélt körülmény e szelid, és egymásért élő- haló házaspár boldogságát megzavarta.

Ebéd után volt. Az Ízletes fogásokat becsületükre váló ét-