Eger - hetilap, 1887

1887-12-13 / 50. szám

397

A főispán e válasza lelkes éljenzéssel fogadtatott. — Estve & főispán tiszteletére a kaszinó helyiségeiben lakoma rendeztetett, melyen a város szine-java gyűlt egybe, kiknek soraiban, gr. Keg- levich Béla, megyénk tóispánja ömlga iránt táplált tisztelete Gyöngyös város közönségének, számos talpraesett pohárköszöntőkben nyilvánult. A társas estély díszét s élénkségét különösen emelte a gyöngyösi főegyliázi zenekar szabatos és élvezetes játéka, ami a vendég főispánt is igen kellemesen lepte meg.

— Becker, ezredes honvéd dandárparancsnok, az itteni honvédcsapatok megszemlélésére pár nap óta városunkban tartózkodik.

— Személyzeti. Dobé Zsigmond dédesi lelkész arlói lel- készszé, Móz er Béla boczonádi káplán dédesi ideigl. administrators, és Mesko György kistályai káplánná neveztettek ki.

— Eger városának a török járom alul történt felszabadulása

kétszázados évfordulója megünnepléséről városunk közigazgatási hatósága s képviselő testületé annyira megfeledkezett, hogy ez ünnep emelésére egy árva lépést sem tett, noha az ország fővárosa Budavár, visszavétele kétszázados évfordulójának fényes megünneplése által jó példával járt előtte. Egy cseppet se csudálko- zunk rajta. Nagyon — rósz bor termett az idén Egerben.

— Az „Egri Dalkör“, elnöke, Imre Miklós névnapja alkalmából f. hó 6-án este a Koronán társas vacsorát rendezett. Azon nap, a déli órákban, a dalkör küldöttsége tisztelgett nevezett elnökénél, meghiva őt az estélyre is. Miután a dalkör tagjai az estélyre teljes számban megjelentek, küldöttség ment az ünnepeltért, ki a küldöttség kíséretében megjelenvén a dalkör, tagjainak lelkes éljenzésével fogadtatott. Az elnök megérkezte után csakhamar kezdetét vette a kedélyes vacsora, melyen az első pohárköszöntőt az ünnepeltért és családjáért Kapácsy Dezső, a dalkör társelnöke mondotta; kiemelve Imre Miklós érdemeit a közélet terén, melyek az ünneplő dalkört elnöke személye iránt — ez új működése terén is — a legszebb reményekre jogosítják s örömét fejezte ki a fölött, hogy a dalkör bizalma ily kiváló és érdemes férfiú személyében összpontosult. — A lendülettel elmondott, nagy tetszéssel s több Ízben meg-megújuló éljenzéssel fogadott szép pohárköszöntő után, felhangzott a dalkör háromszoros „Éljen soká!“-ja.

A kellemes meghatottság látható hatása alatt emelkedett

föl az ünnepelt, poharat emelve a koszorús dalkörért s kijelenté hogy édes vágyainak egyik legszebbikét látta megtestesülni, midőn az Eger városának, rövid fennállása alatt is már annyi dicsőséget szerzett s az ország első dalegyletei sorábau helyet foglalt dalkör elnökévé választatott. Szűnni nem akaró taps fogadta e szép lelkesítő beszédet, mely után Éliásy Ferencz ismét Imre Miklósért, — Kelemen Ernő Kapácsy Dezsőért, mint a dal hivatott költőjéért s a dalkör szeretett társelnökéért, ki a tagok közötti kölcsönös szeretet és barátság összekötő s fentartó kapcsát képezi, — Kapácsy Éliásy Ferenczért, mint a dalkör kiváló tagjáért, — Imre Miklós Csiky Sándorért, mint az „Egri Dalkör“ diszelnöke, — és a dal anyja: a szabadság nagyérdemű hőséért, — Csiky Sándor gr. Keglevich Miklós, mint a szabad eszmék hevesmegyei vezérférfiának emlékére, Imre Miklós és Kapácsy Dezső élénk tetszés mellett Pokorny János, mint a dalkör kiváló képzettségű s érdemdús karnagyáért s többen a dalkör egyes kiválóbb tagjaiért emeltek poharat. A pohárköszöntők közeit a dalkör s Palócz Kálmán válogatott szebbnél- szebb dalai töltötték ki. Tizenegy óra után az elnök lelkesült éljenek között távozott a dalkör pedig Imre Miklósné úrnő és bájos leánya : Imre Leona úrhölgy, őnagyságaikat éjjeli zenével lepte meg — elénekelvén a „Még fáj a szív, még szeretlek“ kezdetű gyönyörű dalt is. S ezzel az estély véget ért. — Dalkörünk összejöveteleit s estélyeit mindig a tagoknak egymás irányában való kölcsönös tisztelete s a köztük fennlevő szívélyes barátság jellemezték ugyan, de ez estélyen áldozat-kész elnöküknek szívből jött s szívbe szállt lelkesítő s felvillanyozó szavai folytán, a szeretet varázsa, az eddiginél nagyobb erővel hatotta át a tagokat.

— A tűzoltó-bál az idén igen fényesnek Ígérkezik, — azért mondjuk ezt, mert a tevékeny rendezőség mindent elkövet, hogy az úgy szellemi, mint különösen — anyagi tekintetben fényesen sikerüljön, s mert hír szerint — nemcsak helyből, de a vidékről is számosán készülnek e bálra. A meghívók, — úgy a helybeliek, mint a vidékiek — már nagyobbrészt elküldettek, s azért — a rendezőség nevében — felhívjuk mindazokat, kik tévedésből meghívót nem kaptak s arra különben igényt tartanak, hogy e részben, ifj. Simonyi Károly és Szabó Béla segéd-tisztekhez fordulni szíveskedjenek.

Wo man singt, dort lasst euch nieder.

Böse mensehen haben keine lieder.

Bátran elmondhatjuk, hogy a Zsasskovszky testvérek, az ő ifjúsági énekkönyveikkel, melyekben a szöveg nemes és lélek-müvelő irányára is kiváló gondot fordítottak, — sokkal nagyobb kulturális hatást gyakoroltak a magyar serdülő ifjúság szív- és erkölcsképzésében, mint akármelyik hírhedt, úgynevezett „Ifjúsági iratok.“

Zsasskovszky Ferencz, éles elméje, gazdag szakismerete, s mindenre kiterjedő figyelme már rég belátta azt az üdvteíen rendszertelenséget, mely, kivált hazánkban, a róm. kath. egyházi szertartásoknál, a kórusi functiókban és éneklésekben uralkodik. Ezen a téren, még a különböző katliedralisokban is különféle volt az eljárás és gyakorlat; falukon, községekben pedig egyenesen a kántor volt a korlátlan úr. A kántor maga komponált egyházi ■énekeket, szöveggel és dallammal; csinált ezekhez, valamint a misebeli praefatióhoz olyan czikornyás kíséretet, elő-, és utó- játékokat, hogy ugyancsak fül lett legyen, amelyik botránkozás nélkül meghallgatta. Hát még a halotti búcsúztatók! Azok voltak ám igazán gyönyörűségesek, s érzékenyek. Magunk is hallottunk egypár ilyet, s ott kelle hagynunk a gyász-szertartást, a — ka- czagás miatt.

E valóban tűrhetetlen állapotokon kívánt Zsasskovszky Ferencz segíteni, midőn 1851-ben Karénekes kézikönyve (Manuale musico-lyturgicum) tervezetét b. e. Scitovszky akkori esztorgomi prímásnak bemutatta, ki azt a legnagyobb megelégedéssel s tetszéssel fogadván, szerzőjét a mű kiadására buzdította. A derék mű azonban, nagyobb terjedelme, s a nyomdai nehézségek miatt, csak 1853-ban jelenhetett meg, s hazánk összes egyházmegyéjében, föpásztori rendeletek által azonnal be lön hozva, s hivatalosan használatba véve. —■ Még Németországban hire sem volt a „Coecilia-egyletnek,“ mely a gregorián-éneklés rendszerének a kath. egyházakban való behozatalát, s illetve, visszahelyezését sürgette: midőn Zsasskovszky Ferencz, jóval korábban megjelent, idézett müvében, a „Manuale musico-lyturgicum“-ban már utalt a gregorián-éneklésnek a kath. egyházakban való behozatala nagy fontosságára, s a római Rituálénak e részben való követelményeire nemcsak, hanem említett jeles müvében a gregorián-éneklés elsajátítására utasítást is nyújtott, s a Rituale által követelt gre- gorián-antiphonákat s egyéb énekeket müvében az illető szertartásoknál a magok helyén közbe is szőtte. Sőt azokhoz igen sü- került harmonikus orgona-kiséreteket is csatolt, úgy, hogy a Re- gens-chorik, organisták, s falusi kántorok a rom. kath. istentisztelet minden alkalmaira, ünnepeire s egyházi functioira megtalálják az említett műben bőségesen a. szükséges tudni- és tenni valókat. Zsasskovszky F. eme, — mondhatni: a magyar kath. egyl házi istentisztelet terén korszakot alkotó müvével oly rendkívül fontos szolgálatot tett a magyar kath. egyháznak, hogy ez érdeméért méltó helyet foglalhat a magyar kath. egyház történetében.

Zsasskovszky Ferencz e müve nemcsak a magyar hazában keltett méltó feltűnést, hanem a külföldön is annyira, hogy a németek és csehek rögtön siettek hasonló liturgikus karénekes könyv kiadásával nyomába lépni, — természetesen legnagyobb részben a Zsasskovszky Manuale musico-liturgicum“-át utánozva, s — másolva. A prágai „Manuale“ egészen a Zsasskovszkyénak utánzata, — 1858-ban jelent meg.

Nem kevesebb érdem s elismerés illeti meg Zsasskovszky Ferenczet, mint a „Kath. egyházi énektár“ zenei részének szerkesztőjét. Zsasskovszky Ferencz még 1844-ben, midőn Alsó-Ku- binban lakott, felszólítást kapott, hogy a magyar felső vidék kántorai részére egy kath. énektárt állítson össze. De ami akkor, könnyen érthető okokból, nem sükerűlhetett, — ténynyé vált Egerben, hol az ily rendkívül nagy vállalat óriási nehézségeivel csak oly vasszilárd akarat, s rendkívüli szellem, mint minővel Tárkányi B. József, az „Énektál “ szerkesztője birt, — volt képes győzelmesen megküzdeni. Ez „Énektár“ összeállítása ugyanis nem csekély feladat volt, hol az egyházi énekeket mintegy a nép ajkáról kellett ellesni, a gyöngyöket a salakból kiszemelni, s nemes egyszerűségű egyházi stylbe öntve, a sallangok és kántori czikornyáktól megtisztítva, orgonára letenni. S e mű a két jeles szerkesztőnek : Párkányinak és Zsasskovszkynak valóban meglepőn sükerült. S a magyar kántoroknak e mű volt első Útmutatójuk az egyházi népénekek szabatos, egyszerűn magasztos eléneklésében, s az orgonán való zeneileg szabatos kisérésében. S ki ne ismer-