Eger - hetilap, 1887

1887-02-01 / 5. szám

40 Temetkezési vállalat és bútor-raktár Van szerencsém a n. é. közönségnek már évek óta az érseki lak átellenében fönálló bútor-üzle­temet ajánlani, melyben saját készitményű szolid és szilárd kiállítású bútoraimat jutányos árakban kiszolgálom­Úgy szintén temetkezési vállalatomat is jelenleg már úgy rendeztem be, hogy szükség esetén a gyászoló család, a kor igényeinek megfelelői eg, minden további fáradozás nélkül nálam, minden temetkezés­hez szükséglendő tárgy, azonnal beszerezhető. Továbbá a n. é. közönség rendelkezésére bocsátók egy bérko­csit, nyitott fedeles hintó, vagy üveges határral, melyek egész uj készitésiiek. Esetleg az üveges batár örök áron is eladó. Eger és vidéke n. é. közönsége figyelmébe ajánlom magamat, valamint eddig pártfogolni méltóz- tattak, jövőben is egész üzletem pártolását kérve vagyok teljes tisztelettel (i9) i-3 s, 7,9. ifl. Balkay József. ■ ■ ■ A „bécsi biztositó társaság“ és a „bécsi élet- és járadék-biztosító intézet“ alólirott magyarországi fiók igazgatósága által hazánk egyes főbb városaiban már kötvény-kiállitási joggal felruházott fő- ügynökségek is felállittatván, tudatjuk miszerint főügynökül Miskolczon: Török Aladár urat, Debreczenben: Simonft'y Sámuel kir. tanácsos urat, Aradon: Assael A. Ábrahám urat. Pozsonyban: Mihályi T. E. ipar- és keresk. kamarai elnök urat, Sopronban: A soproni építő- s földhitelbank rész-társulatot, Temesvárott: Redl testvér urakat, Nagy-Becskereken: Hirtenstein és Reiner urakat, Szegeden: Tóth Pál urat nyertük meg; felkérjük a t. biztositó közönséget, hogy úgy tűz-, jég- és szállitmányi, valamint életbiztosítási ajánlataikkal társulatunkhoz, esetleg illetékes főügynökségünkhöz fordulni és minden kívánalomnak megfelelő társaságunkat bizalommal felkeresni szíveskedjék. Fent czimzett társulataink, mig egyrészt tekintélyes tőkéjeik által is már teljes biztosítékot képesek nyújtani az elfogadott koczkázatokért, másrészt előnyös díjtételei versenyképessé teszik minden eddig hazánkban működő biztositó társulattal szemben; mitöbb az életbiztosítási üzletágban oly előnyös combinátiókat vett fel díjtáblázataiba, melyek a biz­tositó közönség minden várakozásainak megfelelnek. Társulataink elvül tűzvén ki továbbá, bekövetkező szerencsétlenségek esetén a károk gyors, pontos és igazságos rendezésére lelkiismeretesen gondot fog fordítani, reméljük, miszerint a t. biztositó közönség egész bizalommal fogja fekeresni ajánlataival társaságainkat, mi pedig igyekezni fogunk az irányunkban tanúsított bizalmat mindenkor tel­jes mértékben kiérdemelni. Ugyanez alkalommal felkérjük végül a kör- s községi jegyzőket, néptanítókat, iparosokat, kereskedőket, vala­mint a kisebb birtokos urakat, kik helyben, vagy hazánk tekintélyesebb helyein s községeiben társulatunktól ügynöksé­get vállalni hajlandók, hogy ezek elnyerése végett levélileg hozzánk, esetleg fentebb irt fóügynökségünkhöz fordulni szíveskedjenek. Tisza László, Ágoston József, igazgató. (2) 5-6 vezértitkár. ■ ■ ■ ■ ■ ■ ■ ■ ■ ■ Kölcsön 6\ és 5°0-ra. Minden önjogu személy, kinek önfentartására állandó jövedelmei u. m.: háztulajdonos, vannak, gazda, bérlő, iparos, kereskedő és hivatalnok kaphat közben jöttöm utján egy budapesti szövetkezettől 100 forinttól 2000 forintig 3 év alatt postautalvány útján visszafizetendő 6%-os személy hitelkölcsönt 5°/o-os bank-kölcsön földbirtokra 400 írttól kezdve egy millióig 17 évre 5% 32 évre 2°/o és 407* évre 1% tőke törlesztéssel. Jó anyagból épített városi bérházakra 25 évre 27*% tőke törlesztéssel. Házkölcsönnél az előirt becslési költség előre le-teendő. Földbirtoknál a földadónak 50—60-szoros összege kölcsönkép adatik. Nagyobb tőketörlesztés bármikor teljesíthető. Értékpapírokra a bank a tőzsdei árfolyam szerint % fősz erejéig kölcsönt ad, esetleg értékpapírokat vesz és elad. Kölcsönügyben levelekre csak 30 kr. levélbélyegben leendő beküldése mellett adatik válasz. Pollák JáílOS 4—5 VII. csömöri ut 30. sz. I. em. bizományi és ügynöki irodája Budapest. Kiadó tulajdonos az egri érsek-lyceumi nyomda. Eger, Í887. Nyomatott az érsek lyceumi nyomdában.

Next

/
Oldalképek
Tartalom