Eger - hetilap, 1887

1887-11-29 / 48. szám

379 Regék a megyei közigazg. bizottságok uradalmából. Meséli: Pater Abraham a Seta Clara junior. (Vége.) A kir. tanfelügyelő kegyetlen elszántsággal java­solja, hogy Eger városon, iskolai kiadásai tekintetében, államse­gélyezés utján ne könnyittessék, mert bár Eger város boltjai stb. évi haszonbérét, tehát mintegy 37000 frtot áldoz évenkint isko­lai czélokra, de ezt már rég teszi, tehát ezen boltok stb. úgy is az usus törvénye szerint iskolai vagyon; igy hát számításba ma már nem jöhet; hanem egyedül csak azon 367 ft vehető figye­lembe, mit újból megajánl, s mert többet is megajánlhat, állami segélyre nem ajánlható. A logika perversa argumentumait senki sem bírta felfogni s disputa támadt. Ilyenkor közvetítő expediens- hez szokás nyúlni; most is úgy volt. Pedig hát a t. tanfelügyelő ur csak a financz-ministeri maximák szerint okoskodik. Ennek egy illustratioja legyen itt példaképen. Egyszer az öreg P. Ab­raham a Sta Clara azt monda hason alkalommal: „Ha én XII-bol VII-et elveszek, mennyi marad ?“ Az illetők azt felelték mosolyog­va : öt. 0 fejét csóválva azt mondá: „hét“. Atalános volt a ka- czagás. Ő pedig két iv papirt egymás fölé helyezve, egy római XII irt. Ugy-e ez tizenkettő? Most elvéve az egyik ivet melyen VII. volt, a másikon is VII. maradt, — s mosolyogva nézett kö­rül. A többiek bámészkodtak s kifogásokat emeltek. A m. kir. pénzügyministernek is ilyen a mathematikája, s érvelése ellen — nincs appelláta, csak az egek urához, az pedig csak néha van közel. A k. ügyész a világ legprózaibb tárgyáról, az üreshordók­ról beszélt. Nem is hallgatta szívesen senki. Én részemről többre becsülök egy piczi csapot, melyen át a menyei, szellemviditó nek­tár vidáman csörgedez, mint a világ minden üres hordóját, minek hasznát úgy sem vehetem. A kir. adófelügyelő elrecitálta, hogy hány csepp folyt visz- sza a tengerbe, melynek homokja még is mindig szomjas, s nem kell egy pinczemulatságba sem mennie, hogy inni tanuljon. A menu utolsó fogása, a csendőrségi jelentés is tudomásul vétetvén, az újonnan kinevezett gazdasági előadó kelt fel. Maiden- speach-je közfigyelmet keltett. A beszéd introductiójaként ab­beli fájdalmának adott kifejezést, hogy eddig specialitásokra nem fektethette súlyát, mert mint főszolgabíró 32 községben sokolda- lulag volt igénybe véve; de most már (eldanolja: Vörös bársony süvegem, most élem gyöngyéletem stb.) a közig, bizottságnak is Pompásan átaludt éjszaka után végre Edgárd is fölébredt s oly jól érzé magát, hogy ha nem hitt volna annyira az orvos tudományában, el sem hitte volna, hogy ő beteg. Azonban az or­vos szavai eszébe jutottak s tükörbe nézve, már úgy képzelte, hogy vonásai valóban bágyadtak, arcz-szine sápadt, szemei be vannak esve, s nem kételkedett, e kórtüneteket szívbajának tu­lajdonítani. Kinyitja ablakait. Virágillattal kevert langyos pára áradt - ki a még harmatos földből. A természet szivárványszínű ködbe volt burkolózva, mint egy kaczér nő, ki ágyából kikelve fátyolt borit igéző vállaira. Utolérhetetlen bájt leheltek a park fasorai s árnyas magányai. — Ó mily boldog lehetnék most itt azzal a másikkal! so- hajtá magában Edgard. Ide s tova kóborolnánk e bájos paradi­csomban. Mily édes volna őt magaménak, egészen a magaménak tudnom, ez árnyas erdők közepette. Az orvos belépte visszaszólitotta Edgard-t az ábrándok vi­lágából a rideg földre. — Jó reggelt — kiáltott öcscsére. Nos hát megkezdjük a kúrát. Mutasd literedet. Na! nem sulyosbúlt a baj. Hanem azért jó idő kell hozzá, mig meg fogsz tőle szabadulhatni. — De meddig tart ez a ... . — Nagyon sokat kérdezesz tőlem. Nem dicsekszem azzal, hogy bevolnék avatva a természet titkaiba. — S a feleségem? — Mit akarsz a feleségeddel? Minden rendben van. Fele­séged, mint jó és becsületes asszony, tudni fogja, hogy mit tegyen, — Tudni fogja, hogy mit tegyen ?! — No igen! Hát mit akarsz, hogy tegyen? Te szerencsére hozzá szoktattad őt, hogy nem várhat sok gyöngédséget tőled. Minden rendben van. Öltözzél föl s azután kerüld meg tizszer a parkot katona-lépésben. Ha ezzel készen leszesz, majd hideg douclie-t kapsz a fejedre. tagja lévén, egy lelke mélyében rég dajkált, a közös ügyre nézve fölötte fontos tárgy cultiválásának szentelő minden üres idejét, (mely az asztronomusok időszámítása szerint egyik déli 12 órától a következő déli 12-ig tart); ezen tárgy pedig az állategészsé g-ügy. A nagyméltóságú szántóvetök, csizma-, frakk-, klakk- ké­szítők, és adás-vételt közvetítő sensálok ezéhmestere, a kalpag- ja kócsagtollával a fiastyukot verő magasságú nagy minister is megértette már az állatok korszellemének feljajduló szavát; ren­deletre rendeletet bocsájtott ki, de amint a szomorú tapasztalás bizonyítja, verejtékes működését, kellő végrehajtás hiányában, si­ker nem koszoruzza. Pedig, kérem alásan, az állatügy humanisti- cus tekintetben is felette érdekes. Péld. milyen hasonlatosság van némely ember és némely hasznos házi állat sorsa között. Egy vén, öszszeaszott anyóka, a szögleten gyümölcsöt árul. Zord télen ott ül egy tüzes fazék fölött, kora reggeltől késő estig. Alig keres annyit, hogy kínos éltét egyik napról a másikig tenget­hesse. Megőszült feje boglyas, ruházata toldozott-foldozott ócska rongy, szemei fény nélküliek, beesettek, arcza ránezos, mocskos- sárga, fogai nincsenek, ajkai behúzódva, csak jelzik a szájnyílást, de nem diszitik. Pedig ez egykor egy hires ballerina volt, a férfi-világ elitje omlott lábai elé, aranynyal és a hazug szerelmi vallomások tömjén-füstjével áldozott e bálványnak! S ime! mi lett belőle? Csak néha-néha, midőn a múlt dicső képeinek emléke villan fel lelkében, gyúlnak fényre bágyadt szemei, s könyö- zönnel áldoznak a kedves, visszahozhatlan időknek. Nem messze analog történetnek jutunk tudomására az állatvilág egyéneinek életéből. Az utcza túloldalán egy taligás áll. Taligájába fogva egy füle és szeme körül szürkülni kezdő nagy pejgebe, s hogy rútabb legyen szegény, kurtirozva van. Mindkét szemére vak, csontjai kilátszanak, itt-ott húsa is, hol a bőrt a szerszám ledörgölte; bőre poros, piszkos, szőre felborzadva, patáin hónapos sár, sörénye tele bojtorvány-, pelyva- s más piszokkal. — Egy hires ménes bélyege van jobb ezombján. Egykor hires hátasló, nemes fajú szép kancza volt; ma taligás gebe, fejét a taligarudig leeresztve gondolkozik a múlton. Az emlék megvillan agyában, nemes szár­mazásának büszkesége egy perezre kifejezésre jut, felemeli büsz­kén fejét, de csakhamar tudatára jut annak, hogy a végzetnek a race és vér sem állhat ellent, és szomorúan ereszti le ismét lan­kadt fejét. Valaha a turfon parádézott, talán egy délezeg úrnő bámultatta magát rajta, s miután szegény megrokkant előbb hin­tóba, később igás kocsiba, végre taligába került. Nem akartam az Nem fogjuk részletesen felsorolni az orvos gyószereit, s nem fogjuk megbírálni tudományos gyógymódját, melylyel öcscse szív­baját gyógyította. A gyógymód minden tekintetben egyszerű és ké­nyelmes volt. Egy viz-szinü folyadékot kivéve, melyet a páciens­nek borral vegyítve kellett innia, az egész gyógykezelés nem állott egyébből, mint testgyakorlásból, bordeaux-i bor, félig nyers hús és hidegvízből, egyszóval a leghatásosabb erősitő szerek al­kalmazásából. Két hét múlva Edgard oly erős volt, hogy képes lett volna egy bikával megküzdeni. Megnézve magát a tükörben, szinte nem akarta hinni, hogy lehet valaki látszólag oly erőteljes, midőn oly veszélyes betegségben sinylik. — Mégis azt hiszem — szólt magában, — hogy a betegség tünetei csökkentek. Mily kár, hogy nem szeretem a feleségemet! E perezben az ablak felé közeledve, azon keresztül egy fe­hér ruhát pillantott meg, mely gyorsan haladt a park fái között. A ruha fodrai a földet söpörték, maguk után hurczolva a fák le­hullott virágait; s mindez kellemes susogást idézett elő, kisérve két kis láb ütemes lépéseinek zenéje által. Edgard életében először veszi észre, hogy neje tulajdonkép igen csinos kis asszony, s az orvos szavai kezdik fúrni a fejét: „Mitakarsz a feleségeddel? 0 tudni fogja, hogy mit tegyen!“ Igaz volna ez ?! Elhatározza, hogy megfigyeli neje viseletét. Leszalad a parkba s nyugtalanúl keresi szemeivel neje alakját, mely azon pillanatban, a mint meg látnia sikerült, már el is tűnt egy cserjés sűrű bokrai között. — Oh! oh! — gondolá Edgard, — igazat mondott volna bá­tyám? Feleségem csakugyan tudná, hogy „mit tegyen?!“ De ez már több volna a közönyösségnél; ez már hűtlenség volna! Követi az irányt, melyben feleségét eltűnni látta; s csakha­mar megpillantja őt szelíd nyugodtsággal, mindkét kezével az or­*

Next

/
Oldalképek
Tartalom