Eger - hetilap, 1887
1887-11-15 / 46. szám
364 ben, a polgármester ur által többeket összehivatván. a városháza termében hosszú elbeszélést tartott nekünk a szövő-gyár szükségessége, hasznos s jövedelmező voltáról, s hogy ő nagy összeköttetésekkel rendelkezik, melyek erejével, ajánlva figyelmünkbe Nyitra megyében már elért sikerét, Egerben létre hozza a szövő-gyárt, kérvén, hogy nyomattassék ki az ő elmefiittatása, osztassák az széjjel, egyszersmind egy bizottság küldessék ki, melylyel aztán közölné, miként gondolná tervezetét létesíteni. Mi figyelmeztettük Péterffy urat, hogy ezeken a kezdetlegességeken, hogy a szövőgyár mily jó lenne, már túl vagyunk, s elme-futtatásai, —magunk is adtunk ezekből bőven a közönségnek — itt fölöslegesek. Figyelmeztettük, hogy már mi a positiv tények küszöbén voltunk, — de Pétéi ffy urat a mi eddigi működésűnk, mely egy másik, igazán illetékes ministeri szakközeg segélyével történt, igen kevéssé látszott érdekelni, ömlengései saját működéséről egészen betöltvén érdeklődésének medrét. Innen van azután az, hogy „Nyílt levelében“ „mozgalomról“ beszél, melyet Egerben ő indított meg, mely „nem kerülte el a legilletékesebb tekintélyek figyelmét“ sem — holott, az egész, a mit tett, egyéb sem volt, mint egy „felolvasás,“ melynek elmefuttatásféle mivolta, előttünk, kik már a szövő-gyár részvény-aláírásának előmunkálatain is túl voltunk, hogy mi becse lehet, azt mondanunk is felesleges. De Péterffy urnák, a ki a felolvasó asztalnál úgy sem ment volna tovább, kapóra jött a véletlen, hogy aug. 26-án, az illető tagok nem jelenhettek meg további tervezetei meghallgatására. Utáni járt, mint mondja, miért nem jelentek meg. „Egy kicsit tüntetni akartak az urak“ — Írja. Ebből egy szó.sem áll. De e véletlen, ismételjük, kapóra jött Pétéi ffy urnák. Ismét, szokásos nagy hanggal, nyílt levélben mondja el, hogy ő hogy fárad a közügyért, inig más „üdülésre vagy egyéb szórakozásra“ gondol. Mintha csak Péterffy ur forgatná agyában egyedül a haza közügyét, más senki. „És hogy most már nem ő az oka, hogyha Egerben a szövő-gyárból semmi sem lett.“ Persze nem ő az oka. Mint fentebb ösmertettük, már egyszer mi is megkísértettük a gyár-alakitást, nem oly nagy hanggal, mint Péterffy ur, nem is dicsekvéssel, hogy „minden szabad időnket erre fordítjuk,“ hanem oly kimerítő munkálat elkészítésével, mely fogalmazójának sok de sok idejét foglalta el. Megtörtént ez mi rajtunk is, nem csak egyszer, hogy az illető bizottság, véletlenül nem jött össze teljes számban. Dolgoztak azok, a kik összejöttek. Hiszen nem annak az 5—6 tagnak részére szokták a tervezetet készíteni, s ha volt terve Péterffy urnák, előadhatta volna két tag előtt is, vagy épen, e helyett a dicsekvő, gyanúsító Nviltlevél helyett megírhatta volna, ha volna, — életre való tervét, s azt adta volna közre. A ki a közügyért úgy él-hal, mint Péterffy ur azzal dicsekszik, az nem szokott ily haszontalan kifogásokkal élni, hogy most már, csak azért sem fogja Eger városát boldogítani, szövőgyár felállításával. Vagy azt hiszi Péterffy ur, hogy mi itt ^Egerben, oly naivok vagyunk, hogy velünk, komolyan ily hangon s ily kifogásokkal lehet beszélni. Ha Péterffy ur komoly számba akar vétetni általunk, ezennel felhívjuk, adja elő e lapokban most már, mily számításai vannak egy Egerben felállítandó szövő-gyárra, mily terjedelemben, s mily költséggel véli azt felállithatónak, az alapítási tőkét mily módon véli beszerezhetönek, a gyár felszerelése, s különösen a gyár műszaki vezetésére nézve mi a nézete. Hol van az a műszaki vezető, s mily föltételek mellett jönne ide. Egy szóval adjon prospectust az általa tervezett gyárról. Nem czikornyás körülírás kell nekünk. Egyszerű számtételekből álló ösmertetés. E lapok t. szerkesztője bizonyosan szívesen fogja közölni e tervezetet, s a közönség nagy figyelemre fogja méltatni, s ha bizalmat kelt, fel is fogja karolni. Ne gondoljon azokkal a hatalmasságokkal. Itt a pénz s bizalom beszél, ennek más a hangszere, bizonyosan nem az, melyen Nyílt levele játszik. Elvárjuk ez értelemben, egyenesen ad rém szóló tervezetét. Szívesen meghallgatjuk a nyitrai szövő-gyársikerének ösmertetését is, s készek leszünk az ipar terjesztése körül neki, s nem az ipar s kér. ministeli szakbiztosnak nyújtani a babért. De halljuk meg előbb tervezetét. Szederkényi Nándor. Irodalmi újdonságok. — Tizennégy magyar iró. (Almanach az 1888. évre. Egyetemes regénytár II. évfolyam V. és VI. kötet, Singer és Wolfner kiadása, Budapest.) Az ódivatú, feledésbe ment, sőt nálunk talán meg sem is igen honosodott Almanach czim alatt egy rendkívül diszes kiállítású kötet jelent meg, mely kétségkívül egyike lesz a karácsonyi könyvpiacz legérdekesebb és legkeresettebb termékeinek. Az „Auróra“ korára, a mai magyar irodalom szárny-bon- togatásának ez igazi hajnalára gondolunk önkéntelenül is, midőn kezünkbe vesszük és lapozzuk e könyvet, mely tizennégy legkiválóbb magyar prózairót egyesit magában — arra a korra, melyben az írók vállvetve álltak össze, hogy egy-egy kötetnek a benne foglalt nevek és művek sokaságával szerezzenek népszerűséget, s rászoktassák közönségünket az önálló művek olvasására is. Ha van, — és kétségkívül van, mert sokan és ismételten mondogatják, — jogosultsága a panasznak, hogy a magyar irók müvei nem kelendők, ez a panasz az előttünk levő kötetre aligha fog meg- állani, nemcsak azért, mert kissé talán túlzott is a vád, melylyel közönségünket az irodalom termékei iránt való egykedvűségéért illetik, hanem azért is, mert e kötetben egyszerre és együtt tizennégy iró lép sorompóba, annyi jelességet, fényes irói tulajdonokat hozva magokkal, hogy bizonyára megtörnék a jeges közönyt, ha csakugyan megvolna is. Tizennégy magyar iró! Egy fényes sorozat, mely Jókaival kezdődik és Mikszáth Kálmánnal végződik. Nem mintha Mikszáth, ez a pompás elbeszélő érdem szerint jutott volna utolsónak a sorozatba. Csak szerénységből került ő oda; tudniillik mivel hogy ő szerkesztette az Almanachot. Egyébként eszünkbe sem jut, hogy érdem-sorozatnak tekintsük azt a rendet, melyben a tizennégy iró egy-egy elbeszélése vagy rajza a kötetben egymás után következik. Égyü.t van itt vegyesen az irodalom öregje, ifja, régi gárdája és fiatal nemzedéke, s bizony lehetetlen volna őket osztályozni, hogy ki mint sorakozik a másik urán. Egyik darab csinosabb és szebb a másiknál, s még válogatni is nehéz lenne ben- nök. Nincs alja; csupa „eleje“ valamennyi. A sorozatot, mint emlitők, Jókai Mór nyitja meg „Barak Hageb asszonyai“ czimü történeti elbeszélésével, egyikével azoknak az utánozhatatlan bájú keleti gyöngyöknek, melyek a koszorús költőnek bizonyára legsikerültebb alkotásai. Mindjárt utána Beniczkyné-Bajza Lenke következik, „A szellő és rózsalevél“ czimű, megkapó allegóriába foglalt kedvelt elbeszéléssel, irói tehetségének egy egészen uj oldalát csillogtatva meg szemünk előtt. Sebók Zsigmond, az uj nemzedék egyik legliivatottabbja, mélabús történetkét beszél el szivhezszólóan „Egy pár gyerekről“, egy élhetetlen apáról meg egy önfeláldozó anyáról. Vadnai Károly, a régi jeles, egy mély igazságot fejt ki tréfás alakban az emberi szívben égő „Örök láug“-ról, a melynek csak a neve örök, de végzete múlandóság. A régiek közül még való Kazár Emil, „Lovag-regény“, Véi'tesi Arnold „Az aszszony“, Tolnai Lajos „Miért vettem el a feleségemet“ czimű elbeszéléseikkel, és Ágai Adolf, a kitűnő tollú tárczairó egy kaczagtatóan megható rajzzal, melynek czimalakja: „A tudós pinezér“. A fiatal nemzedékből itt találkozunk első sorban Petelei István nevével „A fehér galamb“ czimü kedves falusi elbeszélés alatt, Tóth Bélával („Adsinn“), Rákosi Viktorral („Fogságom története“), Hevesi Józseffel („Pál és Virginia“) és a naturalisztikus hajlamú Bródy Sándorral („Téli rege“), kiknek munkái egyiránt emelik a kötet érdekét és értékét. „Az öreg gróf“ czimű rajzzal Mikszáth Kálmán zárja be a kötetet; voltakép kezdi is egy dévaj hangú, de megszívlelni való előszóval, mely im itt következik: Almanach! Úgy hangzik, mintha a dédapját szólítaná valaki: Jó napot Almanach! Ni öreg apó, hol veszed itt magadat ? Mi történt veled, hogy megint viszszajöttél? Ilyenforma riadalom lesz a könyvek közt a könyvkereskedések polezain, mikor e kötet megjelenik. — Ejnye vén kópé! Hiszen te a mi legékesebb modern ruháinkba öltözöl. Honnan jössz ? A temetőből ? — Még csufolódni mersz — kiált az Almanach egy két kötetes regényre. — Hát ti nem a temetőben vagytok itt? — Mondasz valamit öreg — felelt búsan egy verskötet. — Helyet kérek. Helyet? köztünk? Talán eltévesztetted az ajtót jó Almanach s egy antiquarius bolt helyett nyitottál közzénk? — Egyenesen ide jöttem. — Mit akarsz ? — Azt, amit ti. El akarok fogyni. — Ne bolondozz apó. Mi azért vagyunk halhatatlanok, mert elfogyhatatlanok vagyunk. — Ejh, nem tudtok semmit, ti tacskók. A ti kedvetekért jöttem, hogy megint összehozzam a publikumot. Elrontottátok.
