Eger - hetilap, 1887
1887-10-04 / 40. szám
317 — Gyászistentisztelet. A haza és a szabadság, a jog és igazság védelméért a dicsőség útjáról vérpadra lépett 13 aradi vértanú, és egy nagy hazafias jellem emlékezete megköveteli, hogy emlékünnepet üljünk haláluk gyászos évnapján; — ennélfogva a hevesmegyei honvédegylet az 1849. október 6-án vértanú-halállal kimúlt gróf Battkányi Lajos, az első független felelős magyar mi- nisierium elnöke, — gróf Vécsey Károly, Török Ignácz, Lahner György, Knézich Károly, Kiss Ernő, Aulich Lajos, Damjanics János, Nagy Sándor József, Pöltenberg Ernő, gróf Leiningen- Veszterburg Károly, Schveidel József, Dezseffy Aristid és Lázár Vilmos honvéd-tábornokok gyászos emlékezetére, f. évi október 6-án reggel 10 órakor az egri minorita szerzet templomában a helybeli dalkör közreműködésével díszes gyászistentiszteletet fog tartatni, — a melyre a honvéd-bajtársak, valamint minden honpolgár és honleány tisztelettel meghivatnak. Eger, október 1-én 1887. A hevesmegyei honvédegylet által — Díszes esküvő ment végbe f. é. szept. hó 28-án a déli órákban az egri székesfőegyházban. Ekkor vezette oltárhoz ro- hovai Turkovich József, gróf Károlyi Gyula derék, fiatal gazdatisztje Kisasszonytéren, bájos aráját: Sajóssy Margit kisasszonyt, az egri bölgykoszorú egyik, kiváló műveltségű, s szeretetreméltó ilju virágát. Az esketési szertartást Szele Gábor kis prépost kanonok őnsga teljesítette, ki a boldog pár meg- áldása után hozzájok hatásteljes menyekzői beszédet intézett. Az esküvőn, az örömszüléken: rohovai Turkovich Károly nyug. tiszttartón és nején (Orosházáról), valamint Sajóssy Alajos akad. fes- tész egri fógymn. rajztanáron és nején kivitt díszes 'nászközönség vett részt. Násznagyok voltak: Töttösy Sándor, gr. Károlyi Gy. kompolti urad. tisztje, és Grober Ferencz, városunk egyik legelőkelőbb polgára; nyoszolyó-asszonyok: Gröber Ferenczné és Töttösy Sándorné őnsgaik; koszorú-lányok: Gröber Berta, Anna és Irén, Szeghy Juliska (Mike-Pércsről), Szeghy Bella (Nagy-Idáról), és Sajóssy Irénke kisasszonyok; vőfélyek: Rapcsák Gyula, Nikkel Kálmán, Békeffy Iván, Verner Gyula, ifj. Gröber Ferencz, Sajóssy Béla. A díszes násznép soraiban, az említetteken kívül, ott láttuk: özv. Szeghy Jánosné úrnőt, és Szeghy Kálmánt Mike- Pércsről ; Szeghy Andort és nejét Nagy-Idáról, Likér Ágoston plébánost Erdő-Telekről, König Borbála úrnőt, Szvorényi József fő- gymn. igazgatót, dr. Dombay Tádét, Tankovics Adolfot és nejét, Gröber Jolán k.-a.-t, Hám Gyulát, Nemcsikné Gröber Gizela úrnőt Kassáról stb. — Az esküvőt a menyasszonyi háznál gazdag lakoma követte, melyen Szele Gábor prépost őnsga a fiatal párra, Töttösy Sándor az örömszülékre stb. mondottak szellemes po- hárköszöntőket. — Lakoma után a boldog pár Kisasszonytérre utazott. — Hevesmegye közigazgatási bizottságának eddigi gazdasági előadója, visontai Kovách Zoltán, tartós betegeskedése miatt ez állásáról leköszönvén, helyére a földm. magy. kir. minister Al mássy Géza volt egri központi szolgabirót, jelenleg Hevesmegye kápolnai kerületének országos képviselőjét nevezte ki Hevesvármegye területére gazdasági előadóul. — lótékonyczélú műkedvelői színi előadás. Az egri katli. legényegylet a múlt vasárnap, f. hó 2-án a színkörben saját pénztára javára, jótékonyczélú műkedvelői színi előadást rendezett. Előadták Szigligeti „Liliomfi“ ez. ismert bohózatos vigjátékát. — Részünkről már ismételve kifejezést adtunk abbeli óhajunknak, hogy kath. legényegyletünk tagjaitól.szivesebben látnánk egy „m unka k i á 11 i tá s t“, (aminőt már egyizben láttunk is, s ha az sikerült, miért ne arathatna egy másik, harmadik is hasonló sikert ?), vagy ha már épen más művészetnek is áldozni akarnak; legfölebb egy „dal- és szavalati estélyt“, mi bizonyára művelődési tekintetben is több haszonnal járna, mint egy, a legjobb akarat s ügyekezet mellett is balsikerü színi produkezió, mi iparűzéssel foglalkozó fiatalainknak se hajlamaikhoz, se képességök- höz, se műveltségi viszonyaikhoz nem kvadrál, s melynek, a bőséges anyagi eredményen kívül, az iparos ifjakra nézve sem morális, sem kulturális hasznát nem bírjuk belátni. Mindamellett, — ha, csekély kivétellel, áll az, hogy a legroszabb ex professo színész is jobban játszik, mint a legügyesebb dilettáns, — legényegyletünk szini előadását, az adott körülményekhez képest, eléggé sikerültnek mondhatjuk. A nők közül Flezsár Hermin, Gyurcsek Erzsiké, és Lajcsák Mariska kisasszonyok eléggé otthonosan mozogtak és társalogtak a világot rengető deszkákon, bár olykor kissé hangosabban is beszélhettek volna. A férfiak mindnyájan jól megállták helyöket. Torjay Károlynak (Liliomfi) csinos hangja van, és érzéssel énekel. Kár, hogy kedvelt népdalaink helyett a nagytemplomi trombitás-karmester furcsa kom- poziczióit fujdogálta nagy buzgósággal. Pocsarovszky Károly (Kányái) azzal kívánta különösen a „magas“ (galéria) publikum tetszését kivívni, hogy vánkosokból hordó-hast csinált magának. Czélját el is érte — a jó Ízlés rovására. A rendező megsúghatta volna neki, liosry a magyar korcsmárosnak nen föltétien kelléke a — potroh. Különben az előadás — egy pár megakadást leszámítva — eléggé folyékonyan ment, s a legnagyobb részt polgárosztálybeli közönség, mely a színkört zsúfolásig megtölté, annyira, hogy Jakab direktor hében-korban a felével is megelégedett volna, — s melynek soraiban , kellemes meglepetésünkre, igen sok csinos és megnyerő ifjú hajadon kedves, üde arezvoná- saiban s karcsú termetében volt alkalmunk gyönyörködni, — mindvégig pompásan, s hangos kedélyességgel mulatott. Csokrok, tapsok és kihívásokban nem is volt fukar a szereplők iránt. Rég láttunk a színkörben ily jó benyomást! közönséget, s nem csudáljuk egy barátunk lelkesedését, ki azt a megjegyzést tette, hogy „Liliomfi“ előadására nemcsak a liliomok, hanem egy egész virágos kert jelent meg, telve a legszebb rózsák, gyöngyvirágok, ibolyák csokraival, — s folyvást Serpolette (A felsége is emelte a díszelőadáson való magas megjelenésével. De nemzeti színészetünk ez ötven éves diadal-ünnepét nemcsak a főváros, hanem az összes magyar haza ünnepli. Ez ünnep alkalmából a hazai sajtó kegyelettel emlékszik meg ama jelesekről, kik nemzeti színészetünk létre jöttében első úttörők voltak, s kik közöl a nemzeti színház e jubiláris ünnepét csak egyetlen egy érte meg: id. Lendvay Márton özvegye, ma S z a t h m á r y n é. De a dicsőség fényéből, mely „édes hazai nyelvünk ez első apostolainak“ emlékezetét ez alkalommal beragyogja, — egy fénysugár városunknak is jut, mert e nagy emlékű úttörők, e nemzeti apostolok legjelesbjeinek egyikét — Barthát, Eger adta a magyar színészetnek, ama Bartha-családból, mely még ma is virágzik városunkban. Egyszerűek, de magasztos igazságukban mélyen meghatók ama szavak, melyekkel a most már dicsősége hervadhatlan babérain nyugvó agg művésznő, id. Lendvay Mártonná, a „Bpesti Hirlap“ egy munkatársa előtt Barthát jellemezte. íme a jellemrajz: „Csak meg kellett jelennie Barthának a színpadon — úgymond a tisztelt művésznő — csak egyet szólnia; és ;egész büszke szépségében előttünk állott a nemes, hős magyar nemzet. Nem volt magas és nem alacsony, karcsú, de erőteljes, tiszta magyar arcz, barna haj, fekete szemek. És arczán, egész alakján valami méltóságos, büszke szellem. Ha Szapáryt játszotta, taliga elé fogva is imponált, meglátszott rajta: ez magyar ur. Pedig nem volt az eredetileg; de kinek jutott volna eszébe, hogy a legnagyobb Zrínyiben az egri szabólegényt keresse ?! És ki találta volna föl benne, a mikor minket színészeket is gyakran csalódásba ejtett: játék-e vagy élet, a mit fenn a színpadon cselekszik, s lélekzet-visszafojtva, reszkettünk azért, a kire kivonta kardját: nem öli-e meg csakugyan, hiszen ez az arcz a boszuálló hős arcza, ez a hang a könyörtelen vitéz hangja . . . Ez a hang! Soha nem hallottunk még színpadon ilyen hangot; ereje és lágysága csodálatos, pedig nem ordított s nem énekelt soha, mint . . . Csak beszélt, de hogy! Akárhányszor játszottam vele s akárhányszor borzongott végig hátamon a hideg fenyegető szavaira; — soha sem tudtam elképzelni, mikép imponálhat annyira a színpadon az, a ki az életben oly szerény, olyan szelíd és egyszerű. Ha játszott, csupa hév, tűz, szenvedély, mig az érintkezésben csupa csöndes vigság . . . Vidám volt, s hazugság az, hogy kelletén túl élt boritallal, azért volt vidám, azért lett olyan korán élő rommá, pótolhatatlan holttá. Gondtalan vigság volt az övé, mint a gyermekeké olyan. Ilyen volt a legnagyobb magyar Bánk bán és a legkedvesebb — humoros színész. Be r sokszor nevettetett meg „Lumpá- czius“-ban, be sokat siratom! Én már bizonynyal nem, de vájjon más fogja-e látni párját valaha?!“ Lendvayné elhallgatott. Régi lábas óra kis pohárszéken delet ütött. — „Ilyenkor jöttünk haza a próbáról. ... „Árpád ébredése“ után, együtt Barthával . . . vagy ötven év előtt. Ez az óra már akkor is megvolt, de hová lettek mellőlem az emberek . . A poros, rekedt szerszám megvan ; — Bartha nincs!
