Eger - hetilap, 1887
1887-09-27 / 39. szám
309 derék, jeles honfiút, s honleányt növelt a hazának. Egyik leányát Rakovszky. György orsz. képviselő birja hitvesül. A boldogul than ismét egyik jelesét vesztette hazánk a ma már oly ritka, régi nemes főúri alakok mintaképeinek. — A boldogult {temetése, a jeles hazafit megillető pompával, a megye előkelő értelmiségének impozáns részvéte mellett ment végbe. — Braumüller Tódor lovag, csász. és kir. altábornagy, hadtest-parancsnok, az Egerben állomásozó közös hadseregbeli csapatok hivatalos megszemlésére, tegnap f. hó 26-án a déli vonattal városunkba érkezett. Az altábornagy ur Szele Gábor kis- prépost őnsga vendége. — Vida Nándor detki plébános, az alsó-patai egyház-kerület alesperesévé neveztetett ki. — Az egri szölöszeti s borászati egylet a múlt vasárnap, f. hó 25-én tartotta a városház tanácskozó termében alakuló gyűlését. A gyűlést a hivatalosan távollevő eddigi elnök, dr. Vav- rik Béla kir. tanácsos, törvényszéki elnök ő nsga helyett, ennek fölkelése folytán, Szederkényi Nándor, Eger város országgyűlési képviselője nyitotta meg, ki is üdvözölvén a szép számmal egybegyült tagokat, miután konstatálta, hogy az aláírási iveken eddig följegyzett egyleti tagok száma a százat haladja, amennyiben eddigelé mintegy 130-an 140-en iratkoztak be egyleti tagokul, az egylet az alapszabályok értelmében a megalakulásra képesítve van, s ezért az egri szőlészeti s borászati egyle- tet újabb három évre megalakultnak nyilvánítja. Ezután röviden érintvén az egylet fontosságát, kéri a közgyűlést, hogy az egyleti igazgató tanács alapszabályszerű megválasztására ideiglenes elnököt s jegyzőt választani szíveskedjék. Egyhangúlag megválasztattak: elnöknek Szederkényi Nándor, jegyzőnek Fülöp Zoltán, kik helyüket elfoglalván, Szederkényi az elnök, titkár s 15 igazgató tanácsosnak az alapszabályok értelmében titkos szavazatlapok által való megválasztására hívja fel a közgyűlést. A választás a szokott formaságok megtartása mellett, a következő eredménynyel ment végbe: beadatott összesen 33 szavazat. Megválasztattak elnöknek: dr. Vavrik Béla; titkárnak: Fülöp Zoltán; igazgató tanács-tagoknak : Grónay Sándor, Gröber Ferencz, dr. Fekete Károly, Szederkényi Nándor, Stand Ferencz, Kovács János, Glósz Károly, Sztupka János, dr. Pácz Ferencz, Eiszenmann Oszkár, Gáspárdy Géza, Polereczky Gyula, Simonyi Károly, Eötvös József, Völgyi Lajos. Póttagoknak : Szabó Ignácz, Braun Károly, Nagy Bernát, dr. Kösztler József, Goth Tóbiás. — Az alakuló gyűlés befejezte után szóba került az idei szüret megkezdésének határnapját illető megállapodás is. Némelyek okt. 3 ika, mások okt. 6-ika mellett nyilatkoztak. A többség okt. 3-ikát fogadta el, s e határnapot fogja az idei egri szüret megindításának határidejéül javaslatba hozni a város közigazgatási tanácsánál, mint a mely hivatva van e határidő megállapítására nézve intézkedni.-- Az egri kath. legényegyesület f. évi okt. 2-án este, a nyári színkörben jótékonyczélú szinelőadást rendez. Előadatik a „Liliomfi“ czimü, 3 felvonásos, kitűnő szinmű. A próbák már rég folynak, s azok után Ítélve bizton remélhető, hogy az előadás teljes sikerrel megy végbe. Az előadást követő vasárnapon azaz: okt. 9-én este pedig, a szinelőadás után mindig szokásos táncz- mulatság fog megtartatni, az egylet helyiségében, melyre a szin- előadásra váltott jegyeken levő szelvény-jegyek szolgálnak belépő jegyekül. Bővebb értesítést a hét végén kibocsátandó sziula- pok nyújtanak. Ezen nemes czélu egyesületet igen melegen ajánljuk a m. t. közönség figyelmébe. Eeméljük, hogy telt házzal jutalmazandja a derék egylet igyekezetét. — Péterfillérek. XIII. L eo pápa ő szentsége 50 éves pápai jubilaeuma alkalmából, az Egerben kibocsátott aláírási ivek közül, eddig beterjesztett két ivén, a következő kegyes adományok gyűltek be. Az „Egervidéki jótékony nőegylet“ részéről: Gröber Ferenczné 2 frt, Fogéi Ágoston 1 fit, Bingelhann Imréné 1 frt, Dálnoki Szabó Paulin 1 frt, Gáspárdy Gézáné 1 frt, özv. Mossóezy Jánosné 1 frt, özv. Csécsey Kázmérné 10 kr, Frantz Albert Adél 2 frt, Gyulayné 1 frt, Farkas Hellebronth 0. 1 frt, Kaszap 2 frt, Dr. Akantiszné 1 frt, özv. Köllner Lőrinczné 30 kr, Babies Bélámé 1 frt, N. N* 20 kr, N. N. 20 kr, Kőporosy Józsefné 50 kr, Fekete Zsasskovszky Mária 1 frt, özv. Szentkirályiné 1 frt, Re- menyikné 50 kr, Martinovichné 1 frt, Almásy Géza 1 frt, Mayer Imre 50 kr, Kovács Kálmánná 1 frt, Vavrik Endre 1 frt, Zalár 1 ft, Mészáros Istvánná 2 frt, Kapácsy Dezső 1 frt, Volf Károlyné 50 kr, Csomós Julianna 50 kr, özv. Rőthy Józsefné 50 kr, Németh Zsófi 50 kr, Nánásy Csernyus Amália 5 frt. Uryné Kapácsy Amália 5 frt. ifj. Samassa Jánosné 10 frt, Porubszky Istvánná 5 frt. Kovách Kálmánná 1 frt. Farkas Hellebronth 0. 1 frt. Gyulay Pálné 1 frt. Kanizsay Turján 1 frt. Hegedűs Viktoria 50 kr. Fógel Ágostonná 2 frt. Dr. Akantiszné 2 frt. N. N. 20 kr. Simkovich Im- réné 1 frt. Özv. Barchettiné 50 kr. Kempeleu Margit 50 kr. Bé- kefy Lipótné 50 kr. Petravich Bertalanná, 1 frt. Mező Ignáczné 50 kr. Szokolay Lajosné 1 frt. Ötömösy Jánosné 50 kr. Nánásy Gyuláné 2 frt. Kósa Györgyné 50 kr. Szuhányi Jánosné 50 kr. Kapácsyné 50 kr. Eötvösné 50 kr. Gáspárdy Gézáné 50 kr. N. N. 10 kr. N. N. 20 kr. Sajósy Alajosné 60 kr. Ringelhann Im- réné 1 frt. özv. Tarnayné 50 kr. Rózsa Gusztávné 50 kr. Rud- nyánszky Pálné 52 kr. Hangonyi Sándorné 30 kr- Mego Józsefné 50 kr. özv. Köllner Lőrinczné 1 frt. Goth Ferencz 55 kr. Udvar - dyné 50 kr. Szolcsányi Gyuláné 1 frt. Farkas Vinczéné 50 kr. Rosenberg Miksáné 30 kr. Frantz Alajosné 2 frt, Károly Károlyné 40 kr. Dr Schönbergerné 1 frt. Lipcsey Péterné 60 kr. Stephanovszkyné 30 kr. Szederkényi Nándorné 1 frt, Csaplakyné 20 kr. N. N. 10. kr. Martinovichné 1 frt. Szalayné 20 kr. Weisz Tivadar 50 kr. Özv. Fehérpataky Gáspárné 30 kr. Fekete Ferenczné 1 frt. Imre Miklósné 2 frt, Selmeczy Victorné 50 kr. Premuzics Mária 1 frt. N. N. 20 kr. N. N. 20 kr. Streimmelvő- ger Mária 1 frt. Mózer Antalné 1 frt. Póka Istvánná 50 kr. Markovich Lajosné 50 kr. özv. Benyóné 20 kr. özv. Pájer Jánosné 50 kr. Búzáth Lajosné 1 frt. Palátsik Ferdinandné 20 kr. Babo- csay Sándorné 1 frt. Dr. Schvarczné 40 kr. Chalaupekné 50 kr. özv. Gulyás Gáborné 30 kr. N. N. 20 kr. özv. Fülöp Józsefné 1 frt. Volf János 50 kr. Tschimtz Károlyné 50 kr. özv. Balzó Józsefné 40 kr. N. N. 10 kr. Danilovichné 1 frt, özv. Kobza Antalné 40 kr. özv Vojcsek Andrásné 50 kr. Gariup Péter 50 kr. Gallasy Józsefné 30 kr. özv. Rudáa Józsefné 50 kr. Keményné 20 kr. Simáczius Gusztávné 1 frt. Özekkel János 20 kr. Dr. Brünauer Bálint 50 kr. Dr. Brünauer Ambró 50 kr. Összesen: 79 frt. 67 kr. — Gyászhir. Csicsa Szidónia, Csicsa Sándor csász. és kir. nyug. őrnagy, és neje szül. Nag}'fejeő Szidónia assz. bájos és müveit leánya, az egri hölgykoszorú egyik kedves virága, élte legszebb tavaszán, 17 éves korában, f. hó 23-án elhunyt. A boldogult hült tetemei, városunk értelmiségének tömeges részvéte mellett, f. hó 25-én tétettek a szt. Rókusról nevezett sírkertbeu örök nyugalomra. — Bessenyei Szabó Terézia, — Drisnyey Béla, a pétervásári járás szolgabirájának sógornéja, f. hó 24-én Egerben elhunyt. A boldogultat f. hó 26-án közrészvét kisérte sírjába. — Városi ügyek. A f. hó 25-én tartott városi képviselő-ülésben a következő ügyek tárgyaltattak : Belügyminiszteri leirat folytán a gyámpénztárhoz, a jelenlegi irnoki állás megszüntetésével, egy ellenőri és könyvelői állás rendszeresittetett 600 frt fizetéssel, s egyúttal az árvaszék ufasittatott, hogy ezen ellenőri teendőkre vonatkozólag szabályrendeletet dolgozzon ki, és hogy a jelenleg alkalmazásban lévő Írnoknak máshová leendő beosztása iránt intézkedjék, mely körülményről a közig, bizottság is értesittetik. A vásári, éspiaczi helypénzszedési jog bérlete ez év végével lejárván, a városi tanács utasittatott, ezen jognak nyilvános árverés utján leendő bérbe adására; kikiáltási árul az eddigi 5672 forintnyi évi bérösszeg állapíttatott meg. — Ligetliy Gyula az iránti kérelmével, hogy részére egy negyedik gyógyszertár felállítása engedélyeztessék, elutasittatott; s egyszersmind egy küldöttség megbizatott, tanulmány tárgyává tenni azt, hogy valóban nem volna-e szükséges a közönség érdekében a gyógyszertárak számát szaporítani. — Az államadók gyorsabb behajthatása tekintetéből egy 4-ik adóvégrehajtó alkalmazása elhatároztatott. — A községi iskolák szaporítását illetőleg kimondatott, hogy a makiári külváros Il-ik negyedében egy iskola felállítása elkerülhetetlenül szükséges, minthogy azonban a felállitási költségeket, melyek 1213 frtot igényelnek, a város egyáltalán fedezni nem képes, a vallás és közoktatásügyi miniszter kéretett fel, azon szüaségletnek az állampénztárból leendő folyóvá tételére — Sport. Városunkban a sportot illetőleg uralkodó léha állapotokat megszüntetendők, sportkedvelő- és vasparipás fiatalságunk néhány tagja, számra mintegy 12-en, egy kis „zártkörű sport-klubbot“ alakítottak, mely mai nap még csak viseli e nevet, de tulajdonképen egy kisebbszerü társulás, mely hivatva lenne fokozatosan egy nagyobb clubb megalakítására. A clubba kizárólag eddig csak a vívás és vasparipázás van fölvéve a távgyaloglással. Czélja az egyéni bátorság fejlesztésére és a test edzésére kisebb-nagyobb kirándulások, esetleg zárt versenyek rendezése, és megkülönböztetése a társulat tagjainak a városunkban gombaszámra szaporodó úgynevezett „somi- tag s-s p o r t s m a n-ektől. E czélból a club tagjai minden egyes