Eger - hetilap, 1887

1887-08-30 / 35. szám

279 dezésénél is, sikerült eltalálnia hangjában a tragikum lágy, itt-ott magasabb moduláczióját. Lubrincz J. (Portia), Tárnoki Gr. (Sandrino), Szilágyi Vilmos (Barnabo) mélybensőséggel játszottak. Jól mngállták még helyüket Boronkay, Sziklay, Szabó, Károlyi stb. hanem a súgó az valóban hősies munkát vitt véghez. — Szom­bat aug. 27. Konti J. fülbemászó operetteje, a „Királyfogás.“ Réthy Laura k. a. (Fjóra) ma is, mint mindig elbájolt. Való­ban nem tudnám megmondani, mint lovagnő, mint tánczosnő vagy mint szobalány volt-e szebb, kedvesebb, elevenebb. Mély trillája kitűnő iskolára vall. Játékát utolérhetlen könnyedség, otthonos­ság, és elegantia jellemzik, s kivált a „Perdül a sarkán“ kezdetű induló-dallal, melyet ritka jó kedvvel énekelt, gyakran fölujuló vi­haros tapsokra ragadta a szép számú közönséget. Ferenczy (Radzivil hg.) gyönyörűen intonált, crescendoi és fortéi ugyan sok helytt indokolatlanok, gesztusaiban és egész játékában hideg, sokszor annyira elfelejtkezik magáról, hogy nem szereplő, de né­ző a színpadon, s jóizűeket nevet a Tiszay bolondságain. Tiszay (Don Bernardó) ma olyan jó kedvében volt, hogy müvésztársait is megnevettette. Tra-tra coupléját zajosan megtapsolta és meg- ujrázta a szépszámú közönség. Sziklainak (Marx) és Szilá­gyinak, aki már egy kissé émelygősen náthás volt, a helyi érde­kekre vonatkozó „Aláz-szolgája“ coupleéik nagyon sántikáltak. Margó Z. (Amadil) és Cser vári I. (Lola) igen kedves ala­kok, gyönyörűen énekelték a II. felv. szerelmi kettősét. Kiváltak még Révi, Károlyi stb. — Vasárnap aug. 28. Ugyanez. Közön­ség szép számmal. ( .... 6.) Felelős szerkesztő: Szabó Ig'JZ.ácz. 6479. szám. elnöki. Hirdetmény. Habár a népfölkelési utasítás 93. pontjának megfelelőleg nép­fölkelő tisztképző tanfolyamok felállítása által a népfölkelő tisztjelöl­teknek a jövő években is alkalmat akarok nyújtani arra, hogy magu­kat tovább gyakorolhassák és hivatásszerű kiképzésükben tökéletes- bíthessék, mégis miután e kérdés felmerült, a népfölkelő tisztkép- zó tanfolyamot a folyó évben már végzett egyéneknek alkalmat óhajtók szolgáltatni arra is, hogy a honvédség folyó évi őszi fegyvergyakorlatain való részvétel által is magukat tovább ké­pezhessék. E tekintetben miheztartás végett a következőket rendelem: 1. A folyó évben a népfölkelő tisztképző tanfolyamot vég­zett egyének, ha önként jelentkeznek, — a honvédség folyó évi •őszi fegyvergyakorlatain az élelmezést és ellátást illetőleg saját költségükön részt vehetnek. 2. Az állomáshelyet és a csapatot, melyhez bevonulni óhaj­tanak, maguk választhatják, és szabadságukban áll, a gyakorla­toktól bármikor visszalépni. Miután pedig a folyó évi őszi gyakorlatok már a közelebbi napokban kezdetüket veendik, a gyakorlatokon részt venni óhaj­tó népfölkelő tisztjelöltek mielőbb azon csapat-parancsnoksághoz forduljanak, a melyhez bevonulni óhajtanak, hogy a bevonulás és jelentkezés idejét és helyét megtudhassák. A lovassághoz bevonulni óhajtó egyének csak oly állomáso­kon jelentkezhetnek, a hol a gyakorlat még kezdetét nem vette, illetve a lovak a vállalkozóktól még be nem állíttattak. Egyéb­ként az elkésetten bevonulőkra nézve az illető csapat-parancs­nok belátására bízom, vájjon a jelentkezett egyének a még ren­delkezésre álló időhöz és a gyakorlatok előkaladottságákoz ké­pest elfogadhatók-e vagy sem. 3. A jelentkező egyének a gyakorlatokon saját, de szabály- szerű, vagy az illető csapattól kiszolgáltatandó kincstári ruházat­ban vesznek részt. AVerndl-puskával (karabélylyal) és hozzá való lőszerrel és egyéb fölszereléssel is az illető csapat-parancsnokságok által fog­nak ellátatni. 4. Az elhelyezésről az illető egyének maguk tartoznak gon­doskodni, ha pedig kívánják, úgy mint a többi legénység is, el­helyezhetők. 5. A bevonuló népfölkelő tisztjelöltek esetleges rendfokozatuk szerint, — a rendfokozat nélküliek pedig közhonvédek helyén, esetleg a csapat-parancsnokok belátása és az illetők alkal­mazhatósága szerint, altiszti helyeken is alkalmazhatók. 6) Ezen egyének a gyakorlatok tartama alatt az illető csa­pat-parancsnokság fegyelmi hatalmának alávetik magukat; e tekintetben valamint a „kötelező“ kiállítására nézve, a folyó évi, a népfólkelő tisztképző tanfolyamok összeállítása alkalmával ki­adott 1240/eln. számú rendelettel közzétett „Hirdetmény“ 3 és 4 pontja, valamint a folyó évi 2123/eln. számú rendeletemmel kiadott „Ideiglenes Utasítás“ 8 és 12 pontjában foglalt határozványok általában mérvadók és csak az uj viszonyok által követelt mó­dosításokkal lesznek alkalmazandók. 7. A résztvevőkről „minősitvényi leírások“ az előbb idézett „Ideiglenes Utasítással“ kiadott minta szerint az illető század tisztikara által szerkesztendő a zászlóalj (osztály) és esetleg fél­dandár (ezred) parancsnok által is aláírandó és véleményezendő, azután pedig a kerületi parancsnokságok által gyűjtve folyó évi október hó 31-ig hozzám felterjesztendők. 8. A jelentkezők e rendelet 2. pontjában foglalt megszorí­tásokkal mindenütt elfogadandók, ha azok a folyó évi népfölkelő tisztképző tanfolyamban másutt részt vettek és annak bevégzését egyébként igazolni nem képesek, az illető csapat-parancsnokság a jelentkezőtől veendő adatok alapján azonnal az illető csapat parancsnokságához fordul, hogy a bemondott adatokról, valamint az elért eredményről biztos tudomást kapjon. 9. Ezen intézkedés a huszár-ezredekre, illetve népfölkelő lovas tisztképző tanfolyamot a folyó évben végzett egyénekre is kiterjed; a lovak a jelentkezők számához képest a vállalkozók­tól visszatartandók, és a folyó évi 5014/eln. számú rendelettel meghatározott létszámon felül vezetendők és a kincstár által élel- meztetnek. 10. Miután a népfólkelő tisztképző tanfolyamot végzett egyé­nek egyenkint értesítése lehetetlen, intézkedtem, hogy jelen ren­deletéin a lapokban kihirdettessék és valamennyi törvényható­ságnak is tudomásvétel végett megküldessék, hogy az érdekeltek ez utón vegyenek róla tudomást, ellenben a személyi értesítések egészen elmaradnak. Jelen rendeletemet valamennyi honvédkerületi, gyalog és lovasdandár, gyalog féldandár- huszár-ezred parancsnokság­nak és a lovassági felügyelőnek közvetlenül adom ki, és a hon­véd főparcsokságnak is megküldöm. Budapesten, 1887-ik évi augusztus hó 16-án. (124) 1* Fejérváry, honvédelmi minister. 5815. sz. tk. 18877" Árverési hirdetmény! Az egri kir. törvényszék területén Eger városában, és ha­tárában fekvő a végrehajtást szenvedők Bukucs János s neje szül. Nagy Terézia közös tulajdonát képező következő ingatlan u. m.: 1) az egri belső 281. tjkvben A. f 357. h. r. sz. alatt fel­vett 71. népsor számú ház s beltelek pinczével, — 600 frt ki­kiáltási árban; 2) az egri külső 1833. tjkvben A. -j- 2392. h. r. sz. alatt foglalt tóthegyi szőllő 314 fit kikiáltási árban, — a Pap György kiskereskedő végrehajtató által ellene 30 frt 45 kr. tőke, s en­nek 1886. évi október hó 4-től járó 6% kamatai, 2 frt 40 kr. perbeli, — 8 frt 76 kr. végrehajtási már megállapított költségek iránt vezetett végrehajtás folytán 1887. évi október hó (3-ik) harmadik napján, a törvszék árverés termében d. e. 10 órakor a fent kitett kikiáltási árban árvereltetni, — s esetleg kikiáltási áron alól is eladatni fognak. Az árverelni szándékozók, tartoznak a kikiáltási ár 10%- ját bánatpénzül a bírósági kiküldött kezéhez letenni. A vételár három részletben, um. * i 2 3 4 5 *lí-d& az árverés jogere- jüvé váltától számitott 8 nap alatt, 73-da ugyanattól számított 3 hó alatt, 1/3-&& ugyanattól számitott 6 hó alatt, 6% kamatok­kal az egri m. kir. adóhivatalnál lesz befizetendő. Az egyidejűleg megállapított árverési feltételek ezen telekvi hatóságnál a szokott hivatalos órák alatt, valamint Egerváros elöljáróságánál megtekinthetők. Kelt Egerben a kir. törvényszék tjkvi hatóságánál 1887. évi augusztus 21-én. (195) í* Turcsányi, kir. törvszéki biró. ke V. Budapesten a budai oldalon egy urasági, új, egyemeletes ház nagyobb kerttel, parkettirozott * szobákkal, fürdőszobával és minden kényelem- 1 mel 22000 írtért, a melynek fele 5% mel­le t betáblázva maradhat, a tulajdonos Lüb­Budapest I. Mészáros-utcza 24/3 által eladandó. (180) 3-8

Next

/
Oldalképek
Tartalom