Eger - hetilap, 1887

1887-08-02 / 31. szám

242 aljegyző, Békeffy Alajos várnagy, Kronberger Mihály és Hering János megyei állatorvosok. Az értekezletet Lipthay István minist, tanácsos ur nyitotta meg, szellemes beszédében széleskörű szakismerettel vázolván az állategészségügy történetét a külföldön és hazánkban, s annak fejleményeit; az időnkint tett kormányintézkedéseket; helyzetün­ket a természet adta viszonyok közt, és helyzetünket az előhala- dottabb európai államokkal szemben; jelentőségét a rendőri óvó intézkedéseknek, stb. „A jelen század elejétől — úgymond, — vajmi kevés történt arra nézve, hogy tenyészállataink a ragá­lyoktól megóvassanak. A dikaszteriális kormányrendszer amaz in­tézkedések körül, melyek az állategészségügyi policziának alap­föltételeit lettek volna hivatva megadni, kellő tájékozottság hiá­nyában nem járhatott el ama gonddal, melyet a kor igényei kö­vetelnek. Az absolutismus idejében, 1859-ben kelt úgyszólván az első rendelet, mely ez ügyben már részletesebb intézkedéseket is tartalmazott. Állategészségügyi rendészetünk ez elhanyagoltságá­nak következménye volt aztán, hogy a keletről behurczolt járvá­nyok tenyészállományunkat, nemzetgazdaságunk e legfőbb, mert élő kincsét, gyakran teljes megsemmisüléssel fenyegették. És e vész terjedése előbb meg sem volt akadályozható, mig a vész ál­tal meglepett vidékek és megyék marhaállománya ki nem irtatott. A magyar felelős ministerium, midőn a kormányzás gondjait átvette, ez irányban is sietett kötelességének a legszélesebb alapokon s legnagyobb lelkiismeretességgel megfelelni. Mert vall­juk meg, hogy ma már nemzetünk anyagi haladásának s fölvirág­zásának egyik életföltételét állattenyésztésünk emelése s nemesí­tése képezi. Gazdasági viszonyaink lényegesen megváltoztak. Ama magas búzaárak, melyek a múltban voltak, ezentúl alig lesznek többé elérhetők. Ily körülmények közt állategészségügyünk to­vábbra is elhanyagolása, a legnagyobb nemzetellenes bűn volna. És a magyar kormány nem is késett a külföld e nemű intézke­déseinek s az azokból merített tapasztalatainak alapján a kellő rendelkezéseket foganatosítani, hogy állategészségügyi rendészetünk a kor igényeinek megfelelővé tétessék. E törekvések eredménye volt a keleti marhavész ellen hozott 1874. XX. t. czikk, melynek üdvös hatása máris eléggé érezhető. Ez idő óta sok történt, hogy a múltak mulasztásai helyrehozassanak. És ma már örvendetesen tapasztalhatjuk, hogy e téren mily lendületet vett állategészség­ügyünk. Legszembetűnőbb példája ennek az Olaszországgal és Svájczczal kötött szerződés. S bár Svájez export tekintetében ránk nézve kiválóbb sulylyal alig bir, mégis eredményezett annyit, hogy marhaállományunk előtt a többi nevezetesebb külföldi vi- lágpiaczokat megnyissa. Hogy ez megtörténhessék, hogy az e té­ren észlelt hiányok pótoltassanak, a visszásságok megszüntesse­nek, a külfölddel folytatott tanácskozások tapasztalatain okulva, a kormány, mely nemzetünk érdekeit s javát mindenkor szivén viseli, nem, mint eddig rendszerint szokásban volt, írásbeli tár­Ugy történt. Havranyek — mert igy hitták tót széngetőn- ket, — vizes edényét vállára véve megindult, s az „Ilus kut- jához“ kalauzolt bennünket. Rövid félóra múlva a természet egyik legcsodásabb s legszebb tájképe, s egyik legnagyobb ritkasága tárult szemeink elé. A leg­magasabb gerincztetőzeten, mely az apátfalvi Bélykőnél veszi kez­detét, egész a diósgyőri úgynevezett Bányahegyig, hol Apátfalva, Szilvás, Visnyó, Felső-Tárkány és Diós-Győr határai szögellenek össze, mindenütt kristály-forrás húzódik végig, mely mintegy a természet örök törvényeivel daczolva, a szirtormokon csaknem mindenütt f öl fel é tör utat magának, hogy folyvást gazdagon láplálja gyógyhatású vizével a forráskutat; mert kalauzunk út­közben azt is elmesélte, hogy ha e környék lakosai beteg mar­háikat pár napig e forrás vizéből itatják, a beteg jószág ismét kiépül, egészségessé leszen. „A vadász urak — úgymond — ma­gok is mindjárt meg fognak győződni a forrás rendkívüli iiditő erejéről.“ S Havranyek brat.ye csakugyan igazat mondott; mert alig ürítők ki párszor az „Ilus kutjából“ megmentett vadász-kanalun­kat, — mintha csak uj élet ömlött volna belénk, mintha újra születtünk volna, oly üde friseség, elevenség áradt el egyszerre tikkadt, kimerült tagjainkban. Alig telepedtünk le a forrás puha pázsitos martján, hogy fáradságunkat kipihenve, vadásztarisznyánk tartalmából némileg éhünket is lecsillapítsuk, — midőn alig pár perez múlva, sugár termetű csinos fiatal leánykát látunk felénk közeledni, pórázon vezetve egy anyakecskét pihenő tanyánk, a forrás felé. Kalauzunk azonnal figyelmeztetett bennünket, hogy a leányka is bizonyo­gyalás utján, hanem kiküldött által közvetlenül kivánt meggyő­ződést szerezni a fenforgó bajokról, hogy igy azok annál gyöke­resebben orvosolhatók legyenek. Ezek után minist, tanácsos ur azon reményének ád kifejezést, hogy Hevesmegye tisztikara, is­mert buzgalmánál fogva, az adatok helyes felsorolása s a kivánt fölvilágositások pontos megadása által, a tanácsos úr feladatának megoldásához a maga részéről is teljes odaadással fog járulni. Minist, tanácsos ur, beszéde befejeztével, mely úgy hatott az értekezleten részt vett hallgatóságra, mint hirtelen fellobbanó villámfény az éj sötétébe, — áttért ama vizsgálati részletekre, melyek állategészségügyi tekintetben megyénket érdeklik, s előre formulázott kérdésekre a jelenvoltak által adott válaszok utján nyert tiszta képet megyénk állategészségügyi s rendészeti állapo­tairól. E válaszokból közöljük a fontosabbakat. Hevesmegyében 1878-ban négy megyei állatorvosi állás rend­szeresítése terveztetett, és e végből a belügyministériumhoz föl- terjesztés is tétetett, azonban jóváhagyva, illetve elfogadva nem lett. Ez idő szerint két megyei állatorvos, s e kívül Eger és Gyöngyös rendezett tanácsú városokban egy-egy állatorvos van. Az értekezlet okvetlenül szükségesnek tartja, hogy a megye min­den járása részére egy-egy állatorvosi állás rendszeresittessék. — A vásárterek fölszerelése az 1874. XX. t. cz.-ben s az ahhoz ki­adott utasításokban foglalt követelményeknek meg nem felelő. A törvénynek a vágóhidak felállítására vonatkozó rendelkezése min­den nagyobb forgalmú helyen végre van hajtva. Kisebb helyeken ennek végrehajtását a csekély forgalom és a pénzhiány gátolja. A marha- és husszemlét, ahol van, az állatorvos teljesiti. Vágó lajstromok rendesen vezettetnek. Marhavágás iránt megyei sza­bályrendelet nincs, de helyi szabályok vannak. — A pásztorok kötelességeikre ki vannak tanítva. A vendégfogadókra nézve kellő fölügyelet állategészség-rendőri tekintetben nem gyakoroltatik. — Áz állatok belső megbetegűlési s elhullási esetei közigazgatási utón pontosan bejelentetnek. E tekintetben a kötelességmulasztás megbüntetésére már volt eset. Az állategészségügyi kihágási ese­tek első fokulag városokban a rendőrkapitány, járásokban a fő- szolgabirák, — másod fokban az alispán, harmadfokban a földm. ministerium előtt tárgyaltatnak. — Az értekezlet végűi kívána­tosnak tartja, hogy a megyének magának legyen egy állatorvosa. A fölvetett kérdések, s azokra adott feleletek, fájdalom, mint az ország minden megyéjében, úgy nálunk is kiderítették azt, hogy az állategészségügy hazánkban még a legprimitívebb védelemben részesül. Egyébként az elnöklő ministeri tanácsos ur kijelenti, hogy a jelenlevők részéről tapasztalt meleg érdeklődést világos jeleül tekinti annak, hogy e téren a törvényhatóság a szükséges intézkedéseket megtenni s az ellenőrzést egész szigor­ral gyakorolni fogja. Újból is hangsúlyozza az állategészségügyi policzia nagy fontosságát, s annak kiemeléséül, hogy e téren mily fényes eredmények érettek el, utal Németország példájára, hol san beteg állatot vezet ide, hogy azt a forrás vizével gyó­gyítsa meg. A leányka közelünkbe érkezvén, tiszteletteljesen üdvözölt bennünket, — melyből, valamint egyszerű, de ízléses öltözetéből is lehetett következtetni, hogy nem mindig volt a rengeteg biikk- ség lakója, — szerencsés jó napot, s jó pihenést kívánva. E köz­ben kecskéjét a forráshoz vezette, melynek üdítő vizével a sze­gény állat alig birt betelni, ismételve hozzá fogván az iváshoz. Végre kecskéjét egy bokorhoz kötvén, úgy, hogy az állat a dús pázsiton bátran legelhetett, — a leányka mellénk telepedett pihenni. Laczi szógám nyomban mellette termett, s keményen kez­dett a kedves csinos leánykának udvarolni, mert úgy termete és alakja, valamint kellemes beszédmódjára nézve is valóban ked­vesnek és szeretetreméltónak lehetett a jövevény leánykát mon­dani. Laczi szógám pedig, mint aféle harmadfű egri dandy, ki az egri hirneves csizmadia-lakozásokban azon idők sze­rint Balogh István ezéh- és atyamester hires aranyos leányzó­jának vala. deklarált széptevője — csakhamar megnyerte az ide­gen leányka rokonszenvét, főleg mikor értesítésére esett, hogy Laczi urfi — gitározni is tud, s késznek nyilatkozott a leány­kát több vadonat uj dalra megtanítani. Rövid pihenés, s kedélyes beszélgetés után a lányka meghí­vott bennünket édes szülei(hajlékába, hol, mint mondá, még há­rom teslvérnénje vagyon. Édes atyja, Faktor János, szilvási gróf Keglevich Miklós ő méltóságának erdőfelügyelője a vis- nyói erdőrészen; lakása innét rövid egy órai járásra van, s édes atyja, mint igen vendégszerető ember, bizonyára a legszívesebben fogja a vadász-urakat látni.

Next

/
Oldalképek
Tartalom