Eger - hetilap, 1887

1887-06-14 / 24. szám

188 —

nak, kik a rendes tagsági helyeknek a legtöbb szavazatnyerések által történt betöltése után, — ezeken túl legtöbb szavazatot nyertek.“ Ezt megelőzőleg pedig úgy érvel, hogy: „sehol, semmiféle intézménynél nincs a kerek világon olyan eljárás, vagy olyan alapszabályzat, mely a póttagokra nézve is külön választást ima elő.“ — No már most: ha nincs külön választás, nem lehet külön szavazás, illetve kijelölés sem, vagyis a szavazati ivén csak annyi név szerepelhet, a hány rendes tag választandó; ha a felirt nevek különböznek: a kevesebb szavazatot nyertekből össze lehet állítani a póttagok névsorát is, — ez eddig jól megy; —de... hátha a választók ugyanazon egyénekbe helyezik bizalmukat, egyöutetüleg szavaznak, kevesebb szavazat senkire sem esik: honnét vesszük akkor a póttagokat? De ne vegyük ezen rendkívüli eshetőséget, hanem vegyük azt, hogy a szavazók megoszlanak, — egyiknek jelöltje Brutus, a másiké Collatinus; Brutusnak nagyobb a pártja, ő lesz tehát a rendes tag, mig Collatinus — mint a kire kevesebb szavazat esett, a póttag; Brutus azonban alighogy képviselőtestületi taggá történt felmagasztaltatását megtudta, szájába fogott egy obulust, ezért kapott Charontól egy menetjegyet, s Lethe folyam habjain leutazott a Tartarusba; helye a képviselő- testületben természetesen a kisebbség által megválasztott póttag : Collatinus által töltetik be; — hol van itt az észszerüség, hogy a kisebbség választottja képviselje a többséget, az egész választ ó-k erületet? 1...

„Sehol, semmiféle intézménynél nincs a kerek világon olyan eljárás, vagy olyan alapszabályzat, (ismétlem Justus urat) mely a póttagokra nézve is külön választást ima elő“. Én nem vagyok azon kellemes helyzetben, hogy a „kerek világ“ intézményeit ismerném, — ennek okáért kénytelen vagyok megmaradni a Magyar- Glóbus intézményeinél. Idézném mindenekelőtt a községi törvény 35. §-ának 4. bekezdését, Justus ur azonban szives volt ezt helyettem már előbb megtenni s igy csak jelzem, hogy abban szó van a póttagok választásáról; szerintem hogy valaki póttaggá választathassák: arra mint póttagra szavazni kell, mert ha csak a rendes tagokra szavazunk, s a póttagokat azok közül szedjük, kik kevesebb szavazatot nyertek, ez lehet ugyan az elnök részéről teljesített besorozás, de nem a választók által eszközölt választás.

De ha Justus ur nem akarja megérteni a községi törvény ide vonatkozó részét, állításának megczáfolására hivatkozom az 1867. XII. t. czikkben szabályozott delegatiók intézményére; ezen törvényezikkben kimondatik, hogy az országgyűlés, midőn a bizottságot megválasztja, a kitűzött számon felül egyszersmind póttagokat is választ, s a törvény ezen kifejezését maguk a törvényhozók úgy magyarázzák, hogy még a választást megelőzőleg kijelölik (candidálják) azon egyéneket, kiket a rendes tagokon kívül mint póttagokat akarnak megválasztani, és mint póttagot a rendes tagokkal együttesen egy szavazó-lapon külön meg is választják, s nem a rendes tagságra kevesebb szavazatot nyerő egyén jelentetik ki

két összegyüjtvén, őket az arany-szolgajbeli tanyán háboritlanul elszállásolták, magok pedig, minden további összeütközés nélkül az „Oroszlán“ vendéglőbe mentek vacsoráim.

Nem való tehát Balogh Gy. elbeszélésében azon állítás, hogy gr. Keglevich kísérete kövekkel rakta tele zsebeit, s azokkal beverte a lyceum ablakait. Az sem áll, hogy az adácsi jegyző a gróf beszédébe az ablakon át közbekiáltott, hogy: „Nemigaz!“ — amiért a Keglevich emberei kegyetlenül elverték, — mert a gróf az „Oroszlán“ I emeletén vacsoráit, s igy a jegyző be sem kiálthatott volna, hacsak lajtorján nem mászik fel.

Az sem igaz, hogy a Szathmáry-ház előtt a b. Orczy emberei megrohanták a Kállaypártiakat, stb. hanem úgy volt a dolog, hogy a cistercziek majorjában tanyázó Kállaysták, Kaszap szolgabiró, Bulyovszky csendbiztos, és Springer pétervásári plébános vezérlete alatt támadták meg a Szathmáry- és Erdélyiféle házakban tanyázó mátrabeli reformpártiakat, mikor is a két ellenfél között, véres verekedés fejlődött, minek számos sebesülés, sőt egy-két halálozás is lett a szomorű eredménye. Amint az „Oroszlányiban vacsorázó grófnak és társainak hírül vitték, hogy a Kállay-pártiak megtámadták a Szathmáryházban tanyázó mátra- belieket, és ezek segítséget kérnek, — a gróf és társai rögtön fölkerekedtek, hogy a szorongatott párthivek segítségére siessenek. Amint az „Ó-kávéház“ elé értek, a báró Baldácsi dévavá- nyai Kállaystái utjokat, állották. Keglevich emberei azonban csakhamar a kávéházba szorították őket, hol magokat eltorlaszolták.

utólag póttagnak. Megnyugvással fogadhatja a törvényhozók ezen

analog esetben követett eljárását irányadóul.

Eljutottam az utolsó szappanbuborékhoz — Justus űr aZou érvéhez, a melyből mindenki megtudhatja, hogy önérzetes jelöltekre bántó, lealázó, ha póttagoknak tituláltatnak, s állítását illust- rálja e lap t. szerkesztőjének esetével, a melyről később kiderült, hogy az nem is az ő esete tulajdonkép, hanem a „Szabó Ignácz fóldmives polgártársunké.“ De Justus ur ezzel csak maga ellen bizonyít, mert Szabó Ignácz lapszerkesztő társadalmi állásánál, irodalmi s a nyilvánosság terén kifejtett működésénél fogva méltán igényelheti, hogy a póttagság által nyerhető feltételes jogban ne lásson megtiszteltetést, annál is inkább, mert őt ugyanazon jog mint érték-képviselőt feltétlenül megilleti, — mig névrokona a „fóldmives polgártárs“ azt polgári érdemei koszorújának fogja tekinteni. Ez a polgártársunk is lehet oly önérzetes ember, mint czikkiró ur, ki nem instál a póttagságból, és mégis tekintheti a póttagságot megtiszteltetésnek, mert belátja, hogy érdemeinél fogva többre nem is tarthat számot. Egyébként Justus ur czikkének „önérzetes“ része csak erőszakosan van beillesztve az egészbe, mert az ő czélja volt feltüntetni, hogy a szavazatlapok kiállítása körül eddig követett eljárás helytelen, g mit bizonyít ? Azt, hogy a póttaggá való megválaszt ás lealázó l És még mit? . . . !

Kár azt az „egri módon“ kiállított szavazat-lapot úgy ócsárolni; kár, mert sokat mernék tenni egy ellen, hogy Justus urnák nincsenek meg kezei között azok az adatok, melyekből kitűnnék, hogy több mint 120 rendezett tanácsú városban hason- alkalmakkor más eljárás követtetnék. Nem csak egri mód az, hanem általánosan helyesnek ismert és követett mód, s épen azért kénytelen vagyok elismerni Dr. Justus ur ezen szavainak igazságát: „Ily helyes és egyedül correct eljárással mind a félreértéseknek, mind a kellemetlenségeknek elejét vesszük.“

Werböcá

A jogászok nyári-mulatsága.

Eger, 1887. juni. 9.

Az én jó öregem ott fenn, két részt simítva galambszárny- bajuszát, édesdeden mosolyogva mondá: „Legyen egyszer jó napja az én szeretett jogászaimnak,“ s f. hó 8-án reggel, akár egy angyalokkal álmodó leányka, oly szép, derült napra éhredénk. Máskülönben is szép nap volt ez és dicső nap, mert e napon koronázták meg 20 év előtt, dicsőségesen uralkodó királyunkat; s talán ez jutott eszükbe jogászainknak is, hogy e szép napon a pompás természetet oly gyönyörű koszorúval koronázzák meg, melynek minden egyes szála egy kedves rózsabimbc kis leány volt, imádságos szemekkel, rózsaeper ajkakkal, mindeniknek egy- egy mosoly volt arcza.

— Apropos! . . . valaki, (persze hogy férfi) szerdán délután azt mondja nekem, hogy „nem tud imádkozni.“ Rögtön karon kaptam s elvittem az érsekkert árnyas fáktól környezett, zászlócskákEkkor a kávéház ostromára került a sor. P. M. — és nem Keglevich, ki gyalog volt és nem lóháton, mint Balogh Gy. állítja, — egy égő fáklyát dobott az ablakon át a kávéházba, mire a megrémült Kállayak, véres küzdelem után, csakhamar elhagyták a kávéházi csatatért, melyet gr. Keglevich emberei diadallal foglaltak el. Ekkor hozták hírül, hogy a Szathmáry-ház előtt lefolyt' verekedésnek is véget vetett a gróf párthiveinek győzelme, — mire Keglevich és kísérői újból az „Oroszlán“ helyiségeibe tértek vissza.

A győzelmek után, persze magnum áldomás következett.

Okt. 22-én, a választás napján, gr. Keglevich már korán reggel összeszedte embereit, s harsogó zenével, lengő zászlók alatt felvonult a vármegyeházára; de nem való, hogy a Kállaypártbe- lieket nem eresztette volna be a terembe, valamint az sem, hogy a gróf kivont karddal, s föltett kalappal a zöld asztalra állt, s ott heves beszédet tartott.

Jött azonban Dapsy Rafael főügyész, s az érsek nevében fölhívta Keglevichet, hogy álljanak el szándékuktól.

— Nem állunk el attól, hogy először a követ választassák meg! — volt a gróf válasza.

Dapsy után D u r c s á k (és nem Drusák) kisprépost érkezett, mint az érsekfőispán küldötte; de a gróf rá sem hallgatott. Nem áll azonban, h o g y feltörette a szertár ajtaját, s az ott elhelyezve volt érseki képeket, valamint a terem képeit is — a királyé kivételével — mindösszerom-