Eger - hetilap, 1887

1887-06-01 / 22. szám

171

sen pedig a nagy ipart nem úgy teremtik meg, mint ezt lajtántűli, és még más jóakaróink a hatvanas évek derekán és végén itt megkisérlették, mely kísérleteket anyagilag és erkölcsileg keservesen mi fizettünk meg, és mely kísérleteknek vég-eredménye nemcsak a veszteségek voltak, hanem eredménye lett a töke bizalmatlansága, és teljes visszavonulása.

Mert az ipar megteremtésének cselekvése nem képezheti soha a tőzsde-műveletek speculatióit, nem elégítheti ki a gyors gazdagodási vágyat.

Az ipar megteremtéséhez teljes szakértelem szükséges, ennek segélyével a tőke nem koczkáztatik, hanem részesül azon polgári haszonban, melyet értelem, munka, és becsület biztosítanak.

Nem bonczolgatom itt, hogy hány iparvállalat ment tönkre hazánkban azok közűi, melyek a fennebb jelzett tévesztett irányt tartották szem előtt, és elragadtatva a gyors gazdagodási vágytól, kihasználva a töke jóhiszeműségét, hazai iparunk reputatiójá- nak alig kifejezhető kárt okoztak. Hiszen ezeknek egész sorozata fekszik előttünk bukásuk okainak teljes ösmeretével együtt, — csak kijelentem, hogy minden egyes tör.kre ment vállalatnak ismerem történetét, s ebből kiviláglik az, hogy valótlan azon állítás, mely nem épen kis számú nagykereskedőink és pénzintézeteink részéről keletkezett és hangoztatik, hogy tudni illik : hazánkban nagy ipart teremteni nem lehet, mivel hiányoznak a szükséges kellékek.

Midőn ezen igazságokat, melyeknek czáfolatától épenséggel nem tartok, nyíltan jelezni kötelességemnek tartottam, áttérhetek arra, hogy előadjam: mi czélból voltam bátor tisztelettel kérni azt, hogy ezen igen tisztelt értekezlet egybehivassék.

Evekkel ezelőtt egy mozgalom indíttatott meg itt Egerben, hogy ott, hol egy — ismét csak egészségtelen alapra fektetett, a viszonyok és körülmények számbavétele nélkül teremtett kemé- nyitő-gyár állott és megbukott, — egy fonó és szövőgyár állíttassák fel.

Szükségtelen most azon okokat elemezni, melyek miatt a megindított mozgalom által ápolt eszme magára testet nem ölthe- tett, csak azt kell megjegyeznem, hogy az eszme a legéletrevalóbb volt, s hogy a viszonyok, melyek az időben az eszmét teremtették, ma sokkal fokozatosabb mérvben állanak előttünk, miből önként következik, hogy a mi akkor nem sikerült, sikerülhet ma, csak jó akarat és kitartó munkásság, bizalom és szakértelen egyesüljenek.

Legyen szabad nékem, mielőtt magára a concrét tárgyra áttérnék, megjelenésem okát röviden indokolni.

Evek óta fáradozom, hogy a szövés-ipar hazánkban gyökeret verjen.

Nagy figyelemmel követtem minden kísérletet, mely akár magányosok, akár az állam vagy ennek támogatásával eszközöltetett.

Azon széles látkör, melyet magamnak Európa kétharmadrészének beutazása és a közgazdasági viszonyok tanulmányozása alatt szereztem, feljogosítanak engemet arra, hogy mint bíráló és alkotó elem szerepet vállaljak — sajnos — már csak éltem alkonyán !

Innen ered az, hogy múlt év nyarán beutaztam a német birodalmat és a Szvájczot azért, hogy nem tőkepénzeseket, de gyárosokat keressek, kik hajlandók volnának hazánkban a pa- mut-szövésipar megteremtésére vállalkozni.

A pamutipart pedig a többi között nem csak azért tűztem ki czélomúl, mivel ez uralja ma a fémiparral karöltve a világ iparát, — hanem azért, mivel semminemű iparczikkből nem liozunk be, nem használunk fel annyit, mint a pamut-ipar term el vényeiből, s igy nincs oly ipar-ág, melyért alajtántúli tartományoknak nagyobb adót fizetnénk, mint a pamut-ipari gyártmányokért, lévén mi, a magas vámok miatt, melyek az osztrák ipart védelmezik, kizárólagosan a lajtán túli tartományok gyártmányaira utalva.

Meg is találtam embereimet, nem ugyan a német birodalomban, hol minden politikai barátság mellett a legnagyobb gazdasági ellenségekre találunk, — hanem a Swájczban.

Ezek ma már tért foglaltak, alakítottak egy társulatot, mely „Magyar pamut-szövő és fonó társulat“ névvel saját pénzeikből ott künn alakult; — az újpesti tönkre ment pamut-fonó és szövő gyárat megvette, és czégét immár mint „magyar társulat“ bejegyeztette.

Az út tehát meg van törve.

A swájcziak, illetve, igazi néven „a délnémetországi pamutipar társulat“ saját pénzét, és értelmét hozta el hozzánk, és biztosításom van a felől, hogy ott, hol a közérdekeltség tényekben, és nemesakszavakban kifejezést nyer, ott, hol a helyi viszonyok és körülmények alkalmasaknak nyilvánulnak, szívesen fognak velünk kezet.

Ezek azon indokok, melyek arra bírtak, hogy kísérletet tegyek itt, a hol már egyszer az akarat nyilvánult, — ha vájjon lehetne-e nem egyedül az egri, hanem a megyei érdekeltséget felkölteni a czélból, hogy Eger városából legalább részben egy ipar-várost teremtsünk.

Szükséges-e ez ?

Nézzünk e kérdés szemébe nyíltan és minden tartózkodás nélkül. Ettől én, — kinek e kérdésnél semmi anyagi érdekem, sem nem képviselem a kormányt, sem népszerűséget nem hajhá- szok, hanem csupán hazafiúi kötelességemet vélem teljesíteni, — legkevesebbé sem tartózkodom.

Eger, sajátságos földrajzi fekvésénél fogva, háttérrel, mely forgalmát emelje, nem bir; — a vasúti fővonalnak annak idején szerencsétlen vezetése folytán a világforgalomból kiesett; — bortermelésén kivül, — mely a le. nagyobb mérvben veszélyeztetve van, — úgyszólván semmivel sem bir; közbirtokossága, mely még mint éltető elem, itt s ott létezik, nincs; — és mindezek miatt nap- napután fokozottabb visszaesésben van, — utalva van tehát arra, hogy oly kereset-módot biztosítson szükséggel küzdő polgárai családjainak, mely biztos és állandó. Ez pedig a nagyipar megteremtése, melyet a pamut-szövő iparral kell és lehet kezdeni, s aztán az ehhez csatlakozó rokon ipar-nemekkel folytatni, fejleszteni.

Most felmerül az a kérdés: vájjon megvannak-e azon kellékek Egei'ben, melyek a nagyipar megteremtéséhez szükségesek.

Első sorban áll a munkáskérdés. A szövés és fonás-ipar női munkaerőt szokott használni, és pedig olyat, mely a mezőgazdasággal csak a véginségben foglalkozik.

Egerben, hiteles összeírás után, van 4—500 olyan polgárleány, kinek abszolút semmi keresete, mert mezei munkára nem képes, restelli is ezt.

Második sorban áll a tüzelő anyag kérdése.

A szén ára Egerben eddig sem volt túlzott, a mátrai vasút megnyitása után ez még kedvezőbbé alakul.

Harmadik a forgalmi eszköz. Ez eléggé kielégítő.

Most következik a főkérdés.

Lehet-e Heves megye területén Eger iránt a rokonszenvet azon árért felébreszteni, melynek fejében a haszon az egész megyére kihasson? Vagy más szóval: lehet-e egy Egerben létesítendő pamut-szövő gyár-társulatot alkotni, mely legalább 150,000 írt tőkével, a nagy, már említett „magyar pamut-ipar- társulatba belépjen, s igy Egerben telepet biztosítson?

A 150 ezer forint semmi esetre sem elég ahhoz, hogy csak egy száz szövőszék mozgásba hozassák, — de elég lesz arra, hogy a swajcziakat ezzel megnyerjük, kik aztán kétszeresét fogják a vállalathoz adni.

A külföldi tőkének és értelemnek ugyanis bizonyos biztosítás kell a végből, hogy itt személyi biztonsága és tőkéje veszélyeztetve nincs. Ezért kell a mi hozzájárulásunk.

Az emlitetteken kivül szükségesek oly kedvezmények, melyeket az állam és a város nyújthat.

Az állam a szállítások kérdésében vasútjain, a behozandó gépekért járó vámok részbeni elengedésében, a város pedig a városi adó kérdésében leginkább a behozandó 10—15 előmunkás családdal szemben.

íme az alaprajz, mely hogy egy dicső képpé alakuljon, hogy Eger városában egy uj pezsgő életet létesítsen, hogy hazai nagy iparunk fejlesztésének kérdéséhez a város polgárai javára tettleg hozzájáruljon, — többé nem tőlem, sem a mögöttem álló elég tekintélyes erőktől függ, hanem függ e megye értelmes és hazafias közönségétől, legfő képen Eger városától, mely lelkem legbensőbb meggyőződése szer int Eger legfőbb birtokos uraiban kellene, hogy legerősebb támaszát feltalálja.

És most térjünk át a gyakorlati cselekvés terére.

Elmondtam mindent, mi anyagot nyújthat további fejtegetésekre, és melyek alapján fölvettethetnek azon kérdések, melyek-