Eger - hetilap, 1887
1887-04-05 / 14. szám
14-ik szám. 26-ik ev-folyam 1887. Április 5. Előfizetési dij: Kirész evre . 5 frt — kr. Félévre . . 2 „ 50 „ Negyed évre. 1 „ 30 „ Egy hónapra — „ 45 „ Egyes szám — „ 12 „ EGER. Hirdetésekért minden 3 hasábozoit petit sorhely után 6, bélyegadó fejében minden hirdetéstől 30, nyilttérben egy petit- sorhelyért 15 kr. fizetendő. Politikai s vegyes tartalmú hetilap, Megjelenik minden kedden. Előfizetéseket elfogad: a kiadó-hivatal (lyceuini nyomda), a szerkesztöseg (Baktai-ut, Exingerféle ház.) és Szolcsányi Gyula könyvkereskedése, s minden kir. postahivatal. — A hirdetési dij előre fizetendő. Felhívás előfizetésre. Tisztelettel kérjük azon t. ügybarátainkat, kiknek előfizetésük a f. márcz. lió végével lejárt, megrendeléseik idejekorán való megújítására, nehogy a lap elküldése akadályozva legyen. Előfizetési dij: Egész évre Félévre Évnegyedre Egy hóra o frt. ........................................................2 „ 50 kr. ............................................. 1 „ 30 „ .................................................................— * 45 „ Közs. jegj^zők és néptanítók lapunkra fél-áron fizethetnek elő. T. gyűjtőinknek minden öt előfizető után egy tisztelet- példánynyal szolgálunk. Az „Eger“ kiadóhivatala. Iparügyünk. Matlekovics Sándor, m. kir. ipar-és kereskedelemügyi minist, államtitkár, a magy. tud. akadémiának múlt márcz. hó 29-ki ülésében igen érdekes felolvasást tartott „Az uj ipartörvény hatásairól,“ melyben, az ezen ipartörvény keletkezése óta, hazánkban gondos megfigyelés utján szerzett tapasztalatait s benyomásait ismertette. Felolvasásának egy passusa minket, egrieket is, közelebbről érint. „Ami az ipartestületeket illeti — úgymond a felolvasó, — ezeket a kormány ugyan az iparos közönség követeléseinek nyomása alatt, mindazonáltal öntudatosan és a viszonyokhoz alkalmazva vette föl tervébe. Az ipar testületek ellen nagy ellenszenv mutatkozott a régi ipar társulatok részéről, amelyek eddigi tekintélyüket és hosszú időn át gyűjtött vagyonukat féltették. Csak, mikor a kormány felvilágosította az ipartársulatokat, hogy a testületek kebelében szakosztályok is keletkezhetnek, amelyek esetleg addig gyűjtött vagyonukat saját czéljaikra fordíthatják, csökkent az ellenszenv. Jelenleg van az országban 148 ipartestület — Budapesten magában 19, — békéltető bizottság 72, segélypénztár 9. — Az intézmény eddigelé 23 megyében írem tudott meghonosodni, és — ami feltűnő, — oly városokban sem, aminők Kolozsvár, Debreczen, Sopron, Pozsony, Komárom, Eger, stb. Hát bizony ez súlyos, és szégyenitő vád reánk, egriekre, s különösen iparos polgártársainkra nézve, kik minden téren azt vindikáljuk magunknak, hogy minden irányú előhaladás tekintetében az első rangú városok sorában foglaljunk helyet. Hol keressük ebbeli hátramaradottságunk okát? — alig tudjak megmondani. Azt nem akarjak elhinni, hogy értelmes iparos polgártársaink, egy széles alapokon nyugvó ipartestiilet sokoldalú hasznait be ne látnák. Hiszen ma már a laikus is tudja, hogy hazánkban, ma, már úgyszólván minden iparágban, a mindinkább kifejlődő gyáripar aggasztó nyomása ellen a kis ipart csak a társulás, a testületi verseny képes megvédeni. Azt kell tehát föltennünk, hogy nálunk az ipartestület létesiilésének legfőképen ama közöny, amaz indolentia, és saját fontos érdekeinkkelvaló nem törődés állotta útját, mely közönségünk körében — fájdalom, — csaknem minden téren tapasztalható. S lehetetlen, hogy ez elmaradottságunk nyomasztó, sújtó következményeit iparunk, s ezzel kapcsolatban kereskedelmünk is meg ne érezze. Ennek illustrálásaul csak egy legközelebbi körülményre utalunk. Tudjuk, hogy a népfölkelés i törvény megalkotásánál ország- gyűlésünk erősen kikötötte, hogy a népfölkelési csapatok szerelvényei, ahol ez csak kivihető, mindenütt magyar ipar által állíttassanak elő, s csak e napokban olvastuk a lapokban, bogy a népfölkelési fölszerelések szállítására a beérkezett ajánlatok, a honvédelmi ministeriumban egy bizottság által, melynek a fővárosi iparkamara és az országos iparegyesület küldöttjei is tagjai voltak, — közelebbről 1 etárgyaltattak, s egyelőre a bakancsok elosztása állapíttatott meg, melyből 65,400 pár teljes kiállítású bakancs szállítása, s 60,000 pár bakancsnak kiszabott anyagból való varrása adatott át hazai, részint fővárosi, részint vidéki iparosainknak. A vállalkozó vidéki iparosok hosszú sorában ott látjuk, egyebek közt, a jászberényi, miskol- czi, jász-apátii és gyöngyösi iparosokat is, — csak az egrit nem találjuk sehol. S miért ? Talán azért, mert Egerben nincs czizmadia? Vagy ha van: talán annyi az itthoni munkája, hogy azt is alig győzi, s a pénz majd fölveti ? Nem tudjuk egész biztossággal, de azt hiszszük, közel jár a 300-hoz azon derék egri polgártársaink száma, kik a lábbeli- készités nemes és hasznos mesterségével foglalkoznak. De azt már positive tudjuk, hogy mesterségük nálunk nem épen háladatos, mert legnagyobb részök szegény ember, s ha akad köztök jobb módú, az nem egészen a mesterségével szerezte vagyonkáját. — Azt pedig minden héten kétszer tapasztaljuk, hogy csizmadiáink egy jó része, kik a helybeli s vidéki földműves osztály számára dolgoznak nagy olcsón, s heti vásárok alkalmával a nagy' piaczon hosszú sorokban árulják, s kinálgatják áruikat, legtiibb- nyire csizmatele rúddal, üres zsebbel, s lehangolt arczulattal ballagnak haza. Eosz volt a vásár. Nem csuda. Földmives osztályunknál napról-napra nyomasztóbb a szegénység, és súlyosabb az adó annyira, hogy a csizma-viselés kimegy divatból, mert nem: csizmára, de bocs korra valóra sem telik, s a
