Eger - hetilap, 1886

1886-03-02 / 9. szám

69 küldeni a Mindenhatóhoz, hogy Főtisztelendőségedet, kit eddigelé oly nagy munkaerővel áldott meg, áldja meg jövőre is. Erre nagy szükségünk van. A magyar nemzet a nemrég megalkotott középiskolai törvényben egy nagy törvényt alkotott meg. Azt akarja, hogy a magyar kultúra, melynek iskolája főleg a középis­kola, egységesebb, erősebb legyen; a magyar nemzet azt akarja, hogy a magyar kultúrán egységesen munkálkodjanak katoliku­sok, protestánsok, minden felekezetek; a magyar nemzet azt akarja, hogy a magyar kultúrán ne csupán a magyarok munkál­kodjanak, hanem olvadjon abba bele e haza minden nemzetisége. E czél nagy munkát kiván; e munkához sok és nagy erőkre van szükség. E munkánál számítunk Főtisztelendőségedre is. Adjon az ég Főtisztelendőségednek e nagy munkához hosszú életet, s mint eddig, ezentúl is nagy munkaerőt!“ A minister ő nmsga helyettesének, dr. Klamrik János kir. és ministeriumi tanácsos urnák, a fővárosi irodalmi küldött­ségek nevében is szólott üdvözlő szavaira pedig ünnepeltünk igy válaszolt: „Érzi, felfogja magas jelentését azon figyelemnek, mely a minister ur ő nmsága s az ország első intézete, a tudom, akadémia, ennek testvére, a Kisfaludy-Társaság, valamint a Petőfi- társaság és az orsz. középt. tanáregyesület részéről is oly fö­löttébb kitünteti; s igen kellemes ránézve, hogy mindezekhez még a bölcsőből is üdvözlet éri, a mennyiben a szintén képviselt s ma még csak bölcsőjében lévő Aurora-kör is részt kívánt venni ünnepében. Jó jelnek tekinti azt, hogy a t. kör azon kezdi, hogy tiszteletet adjon az öregkornak, és, az irás szerint, fölkeljen az öszfó előtt, a mihez ugyancsak a sz. könyv a hosszú élet Ígé­retét köti.“ Ezután egyenkint háláját fejezi ki a Petőfi- és Kis- Íaludy-Társaság, az Akadémia, a tanár-egyesület, s végül — kit legeiül nevezett — a minister ur iránt, „kivánva, hogy ez, a ki­nek hazai tauügyünk oly sokat, a haza arcza pedig, a főváros, legjelentékenyebb részt köszöni, hogy ma már az európai kul- tur-városok sorában foglal helyet: műveltség-történetünkben, mely­nek már sok lapját oly fényesen irta be tetteivel, hasznos és nagy alkotásaival még nagyon sok lapot beírhasson.“ A hevesmegyei tisztikar küldöttségének élén, Zalár Jó­zsef ur, megyénk aranytollu főjegyzője, a következő, rövid, de velős üdvözlő szavakban tolmácsolta tiszttársai, s a megye közön­ségének az ünnepelt iránt táplált érzelmeit: Mélyen tisztelt férfiú! Eljöttünk mi is, a megye tisztikarából, hogy az érdem ez ünnepén bemutassuk tiszteletünk adóját. Ez adótörvény szivünkbe van Írva, és sanctióját mindennél magasb helyről nyeré. Nagy kincs az érdem. Csak ha ily kincsekkel lesz tele rak­va az oltár, a haza oltára, csak akkor lehet a nemzet is gazdag és dicső. Az érdemnek nincs szüksége elismerésre, mert „virtus pro­pter se“ s láttatlanúl is ragyog az, mint az a csillag, melynek messze távoláig szemünk sugára el nem ér. Nekünk, a nagy kö­zönségnek, van arra szükségünk, hogy felismerjük az érdemet, s azon és azért lelkesüljünk, s hálával és hűséggel vegyük azt körül. Ez érzelemnek kívántunk tolmácsai lenni. Fogadja Ön, mélyen tisztelt férfiú, ez érzelemből fakadó üd­vözletünket és szerencsekivánatunkat! A hevesmegyei tisztviselők küldöttségének az ünnepelt férfiú a következőkben válaszolt : „A magasbecsű tiszteletadásra, mely­ben Heves aranytollú főjegyzője s aranyajkú szónoka részesiti, csak a tiszteletadónak fenkölt lelkületében találhat magyarázatot. Eger után a megye szolgáltatá ugyan legtöb fiát tanári s igazgatói gondjai alá; szívesen fáradott, csakhogy hatással-e, és milyen ha­tással, ezt csak a Mindentudó tartja számba. 0 csak annyit tu­dott és hitt mindenkor, hogy a Gondviselés sem ok nélkül, sem jutalom nélkül nem vezette a pályára, melyet ily hosszasan en­gedett megfutnia, — mint erre tanúja a t. küldöttség megjele­nése is . . .“ Eger város polgárnagya, Táv assy Antal ur, a képviselő testület küldöttségének élén, a következő szavakban fejezte ki a város összes közönségének hálás érzelmeit az ünnepelt igaz­gató iránt: Főtiszt. Igazgató ur! Ezen örömünnepély alkalmából, a midőn a mai napon Igaz­gató ur a tanítás és tudományok terén szerzett érdemei elismeré­séül urunk és királyunk ő felségének legfőbb fejedelmi tényénél fogva oly magas kitüntetéssel tisztelteit meg, mi is, Eger város közönsége részéről, küldöttségileg kívánunk tisztelői közé sora­kozni, őszinte szivvel, hálás elismeréssel és legjobb szerencseki- vánatunkkal üdvözölni Önt, még azon számos távollevő szülék nevében is, kiknek fiait, 46 éven át, részint közvetlen nevelése által, részint bölcs kormányzata mellett, oly derék férfiakká és hasznos polgárokká nevelni méltóztatott. Kívánjuk tehát, hogv főtisztelendő Igazgató ur még városunk javára, szeretett rend- és kartársai, úgy számos tisztelői örömére, valamint a tudományok terjesztésére, különösen honunk díszére, még hosszú évek során át, a legjobb egészségben és megelégedésben boldogul éljen. A városi küldöttség üdvözlő szavaira, az igazgató lovag úr ezeket mondotta: „Igaz, mit a t. polgármester ur oly melegen elismer. Több, mint egy nemzedék tűnt le, mióta e nemes város gyermekeinek nyilv. nevelésében része van. S százakra megy ma ezen gyermekek, ma már nagyobbrészt meglett férfiak száma, kik ma egy nagy családba olvadva tűnnek föl előtte, és ő e csa­ládban mint régi ismerős, jóbarát. Ennek köszöni, hogy csak ritkán haladhat el utczáink egy-egy darabján a nélkül, hogy ta­nítványaival, mint ma már apákkal, s itt-ott nagyapákkal, vagy fiaikkal ne üdvözölnék egymást. Állandó élvezetében van ez ál­tal emlékezései hosszú képcsarnokának, melyben nem egy tisz­teletre méltó tanítványának képe előtt áll meg olykor-olykor, csendes megelégedéssel. E kiváló megtisztelés által csak egy újabb értékes emlékkel gazdagszik hosszú pályájának eme csar­noka stb.“ Majd a „régi tanítványok“ tekintélyes küldöttsége lépett elő, s ékes ajkú szónokuk, Vincze Alajos ur, a következő üdvöz­lő beszédet tartotta az ünnepelthez: Mélyen tisztelt Főtisztelendő Igazgató Úr! Tizenöten jö­vünk e kis seregben, de százak nevében, a velünk együttérzők hosszú sora áll mögöttünk; jövünk, hogy részt vegyünk e kedves, lélekemelő ünnepen, a melyen aranyból készült kereszttel látjuk földiszitve a legnemesebb kebelt, melyben aranynál tisztább, ne­mesebb szív dobog; jövünk, engedelmeskedve ama felsőbb parancs­nak, mely igy Íratott meg: „Emlékezzetek meg elöljáróitokról, kik nektek a bölcsességet hirdették, kik fölöttetek őrködtek“ (Zsid. irt. lev.) Engedelmeskedünk, és ez az engedelmesség jól esik ne­künk, szívesen hódolunk meg az intés előtt és emlékezünk, meg­emlékezünk Főtisztelendőségedröl, mint egykori felejthetetlen ta­nárunkról, ki útmutatónk vala a tudás nehéz, göröngyös utján, ki hozzánk a bülcseség nyelvén szólott s fölöttünk az atya, a jó­barát gyöngédségével, szeretetével őrködött. — Ez a kegyeletes megemlékezés a jogczim, a melynél fogva most itt megjelentünk, hogy kifejezzük a tiszteletet, nem olyan szónoklatban, milyent Cicero kiván, ki a szónoklatot, ha csodálatot nem gerjeszt, sem­minek tartá; nem fogunk fölkelteni csodálkozást, egyszerűek leszünk szavainkban, mert Boerhave szerint: „Egyszerűség az igazság bélyege“; szivünk érzelmének őszinteségével szólunk, a melylyel kifejezzük az évek hosszú során át meg nem fogyott, sőt megnövekedett, megizmosodott hálát, melyről szólani, melyet elbeszélni édes öröm nekünk, nem csak azért, mert: „Si ingra- tum dixeris, satis dixisti“ (Polybius), hanem és főleg azért, mert épen Főtisztelendőségedtől tanúltuk, hogy: „A hálátlanságról so­hase emlékezzünk meg, de a jótéteményekről mindenkor“ (Szvorényi); azért, mert mi épen megfordítva teszünk, mint Mo­rus Tamás megjegyezte, hogy: „A jótetteket porba Írjuk, a bán- talmakat márványlapokba véssük“; mi bántalmakróL nem emlé­kezünk, a jótetteket szivünk lapjára véssük, s onnan olvassuk most le; megjelentünk azért, hogy belementsük lelkünket abba az örömbe, melyet a legjobb, a legnemesebb férfiú kitüntetése fö­lött érezünk, mely kitüntetést messze megelőzték erényei, telje­sülvén benne a nagy egyháztanitó eme mondása: „Nem az erény követi a dicsőséget, tiszteletet, hanem az erényt amaz „(De civ. Dei.) Semmi okunk kételkedni e diszes közönség érzelemőszinte- ségében, hiszünk mi abban; a társadalom minden rétege át és áthatva vagyon a tisztelettől Főtisztelendöséged iránt, kinek nevét egy ország becsüli meg, s én nem képzelek embert, ki e mai nap alkalmából ne készörömmel csatlakoznék hozzánk, hogy elmondja velünk üdvözletét; de megbocsátanak, ha mi magunkat egy külön térre helyezzük. A mi érzelmeink egészen sajátosak. Amit érez a gyermek atyja fölmagasztaltatására, azt érezzük mi. — :"v gyer­mek, ki tisztelő szeretettel csiigg atyján, s benne alkotja meg magának a jó és szép eszményét, jogos elégedettséget érez a ki- tüntésen, mely az atyát érte, s gyöngéd büszkeséggel mondja: Igen, az én atyám ez, ő ezt igazán megérdemli. így vagyunk, igy érezünk mi. A nevelés és tanítás összeforraszt tanítót és tanít­ványt, egy szoros viszonyt fejleszt ki közöttük, olyat, milyen az atya és gyermek között vagyon.

Next

/
Oldalképek
Tartalom