Eger - hetilap, 1886
1886-03-02 / 9. szám
69 küldeni a Mindenhatóhoz, hogy Főtisztelendőségedet, kit eddigelé oly nagy munkaerővel áldott meg, áldja meg jövőre is. Erre nagy szükségünk van. A magyar nemzet a nemrég megalkotott középiskolai törvényben egy nagy törvényt alkotott meg. Azt akarja, hogy a magyar kultúra, melynek iskolája főleg a középiskola, egységesebb, erősebb legyen; a magyar nemzet azt akarja, hogy a magyar kultúrán egységesen munkálkodjanak katolikusok, protestánsok, minden felekezetek; a magyar nemzet azt akarja, hogy a magyar kultúrán ne csupán a magyarok munkálkodjanak, hanem olvadjon abba bele e haza minden nemzetisége. E czél nagy munkát kiván; e munkához sok és nagy erőkre van szükség. E munkánál számítunk Főtisztelendőségedre is. Adjon az ég Főtisztelendőségednek e nagy munkához hosszú életet, s mint eddig, ezentúl is nagy munkaerőt!“ A minister ő nmsga helyettesének, dr. Klamrik János kir. és ministeriumi tanácsos urnák, a fővárosi irodalmi küldöttségek nevében is szólott üdvözlő szavaira pedig ünnepeltünk igy válaszolt: „Érzi, felfogja magas jelentését azon figyelemnek, mely a minister ur ő nmsága s az ország első intézete, a tudom, akadémia, ennek testvére, a Kisfaludy-Társaság, valamint a Petőfi- társaság és az orsz. középt. tanáregyesület részéről is oly fölöttébb kitünteti; s igen kellemes ránézve, hogy mindezekhez még a bölcsőből is üdvözlet éri, a mennyiben a szintén képviselt s ma még csak bölcsőjében lévő Aurora-kör is részt kívánt venni ünnepében. Jó jelnek tekinti azt, hogy a t. kör azon kezdi, hogy tiszteletet adjon az öregkornak, és, az irás szerint, fölkeljen az öszfó előtt, a mihez ugyancsak a sz. könyv a hosszú élet Ígéretét köti.“ Ezután egyenkint háláját fejezi ki a Petőfi- és Kis- Íaludy-Társaság, az Akadémia, a tanár-egyesület, s végül — kit legeiül nevezett — a minister ur iránt, „kivánva, hogy ez, a kinek hazai tauügyünk oly sokat, a haza arcza pedig, a főváros, legjelentékenyebb részt köszöni, hogy ma már az európai kul- tur-városok sorában foglal helyet: műveltség-történetünkben, melynek már sok lapját oly fényesen irta be tetteivel, hasznos és nagy alkotásaival még nagyon sok lapot beírhasson.“ A hevesmegyei tisztikar küldöttségének élén, Zalár József ur, megyénk aranytollu főjegyzője, a következő, rövid, de velős üdvözlő szavakban tolmácsolta tiszttársai, s a megye közönségének az ünnepelt iránt táplált érzelmeit: Mélyen tisztelt férfiú! Eljöttünk mi is, a megye tisztikarából, hogy az érdem ez ünnepén bemutassuk tiszteletünk adóját. Ez adótörvény szivünkbe van Írva, és sanctióját mindennél magasb helyről nyeré. Nagy kincs az érdem. Csak ha ily kincsekkel lesz tele rakva az oltár, a haza oltára, csak akkor lehet a nemzet is gazdag és dicső. Az érdemnek nincs szüksége elismerésre, mert „virtus propter se“ s láttatlanúl is ragyog az, mint az a csillag, melynek messze távoláig szemünk sugára el nem ér. Nekünk, a nagy közönségnek, van arra szükségünk, hogy felismerjük az érdemet, s azon és azért lelkesüljünk, s hálával és hűséggel vegyük azt körül. Ez érzelemnek kívántunk tolmácsai lenni. Fogadja Ön, mélyen tisztelt férfiú, ez érzelemből fakadó üdvözletünket és szerencsekivánatunkat! A hevesmegyei tisztviselők küldöttségének az ünnepelt férfiú a következőkben válaszolt : „A magasbecsű tiszteletadásra, melyben Heves aranytollú főjegyzője s aranyajkú szónoka részesiti, csak a tiszteletadónak fenkölt lelkületében találhat magyarázatot. Eger után a megye szolgáltatá ugyan legtöb fiát tanári s igazgatói gondjai alá; szívesen fáradott, csakhogy hatással-e, és milyen hatással, ezt csak a Mindentudó tartja számba. 0 csak annyit tudott és hitt mindenkor, hogy a Gondviselés sem ok nélkül, sem jutalom nélkül nem vezette a pályára, melyet ily hosszasan engedett megfutnia, — mint erre tanúja a t. küldöttség megjelenése is . . .“ Eger város polgárnagya, Táv assy Antal ur, a képviselő testület küldöttségének élén, a következő szavakban fejezte ki a város összes közönségének hálás érzelmeit az ünnepelt igazgató iránt: Főtiszt. Igazgató ur! Ezen örömünnepély alkalmából, a midőn a mai napon Igazgató ur a tanítás és tudományok terén szerzett érdemei elismeréséül urunk és királyunk ő felségének legfőbb fejedelmi tényénél fogva oly magas kitüntetéssel tisztelteit meg, mi is, Eger város közönsége részéről, küldöttségileg kívánunk tisztelői közé sorakozni, őszinte szivvel, hálás elismeréssel és legjobb szerencseki- vánatunkkal üdvözölni Önt, még azon számos távollevő szülék nevében is, kiknek fiait, 46 éven át, részint közvetlen nevelése által, részint bölcs kormányzata mellett, oly derék férfiakká és hasznos polgárokká nevelni méltóztatott. Kívánjuk tehát, hogv főtisztelendő Igazgató ur még városunk javára, szeretett rend- és kartársai, úgy számos tisztelői örömére, valamint a tudományok terjesztésére, különösen honunk díszére, még hosszú évek során át, a legjobb egészségben és megelégedésben boldogul éljen. A városi küldöttség üdvözlő szavaira, az igazgató lovag úr ezeket mondotta: „Igaz, mit a t. polgármester ur oly melegen elismer. Több, mint egy nemzedék tűnt le, mióta e nemes város gyermekeinek nyilv. nevelésében része van. S százakra megy ma ezen gyermekek, ma már nagyobbrészt meglett férfiak száma, kik ma egy nagy családba olvadva tűnnek föl előtte, és ő e családban mint régi ismerős, jóbarát. Ennek köszöni, hogy csak ritkán haladhat el utczáink egy-egy darabján a nélkül, hogy tanítványaival, mint ma már apákkal, s itt-ott nagyapákkal, vagy fiaikkal ne üdvözölnék egymást. Állandó élvezetében van ez által emlékezései hosszú képcsarnokának, melyben nem egy tiszteletre méltó tanítványának képe előtt áll meg olykor-olykor, csendes megelégedéssel. E kiváló megtisztelés által csak egy újabb értékes emlékkel gazdagszik hosszú pályájának eme csarnoka stb.“ Majd a „régi tanítványok“ tekintélyes küldöttsége lépett elő, s ékes ajkú szónokuk, Vincze Alajos ur, a következő üdvözlő beszédet tartotta az ünnepelthez: Mélyen tisztelt Főtisztelendő Igazgató Úr! Tizenöten jövünk e kis seregben, de százak nevében, a velünk együttérzők hosszú sora áll mögöttünk; jövünk, hogy részt vegyünk e kedves, lélekemelő ünnepen, a melyen aranyból készült kereszttel látjuk földiszitve a legnemesebb kebelt, melyben aranynál tisztább, nemesebb szív dobog; jövünk, engedelmeskedve ama felsőbb parancsnak, mely igy Íratott meg: „Emlékezzetek meg elöljáróitokról, kik nektek a bölcsességet hirdették, kik fölöttetek őrködtek“ (Zsid. irt. lev.) Engedelmeskedünk, és ez az engedelmesség jól esik nekünk, szívesen hódolunk meg az intés előtt és emlékezünk, megemlékezünk Főtisztelendőségedröl, mint egykori felejthetetlen tanárunkról, ki útmutatónk vala a tudás nehéz, göröngyös utján, ki hozzánk a bülcseség nyelvén szólott s fölöttünk az atya, a jóbarát gyöngédségével, szeretetével őrködött. — Ez a kegyeletes megemlékezés a jogczim, a melynél fogva most itt megjelentünk, hogy kifejezzük a tiszteletet, nem olyan szónoklatban, milyent Cicero kiván, ki a szónoklatot, ha csodálatot nem gerjeszt, semminek tartá; nem fogunk fölkelteni csodálkozást, egyszerűek leszünk szavainkban, mert Boerhave szerint: „Egyszerűség az igazság bélyege“; szivünk érzelmének őszinteségével szólunk, a melylyel kifejezzük az évek hosszú során át meg nem fogyott, sőt megnövekedett, megizmosodott hálát, melyről szólani, melyet elbeszélni édes öröm nekünk, nem csak azért, mert: „Si ingra- tum dixeris, satis dixisti“ (Polybius), hanem és főleg azért, mert épen Főtisztelendőségedtől tanúltuk, hogy: „A hálátlanságról sohase emlékezzünk meg, de a jótéteményekről mindenkor“ (Szvorényi); azért, mert mi épen megfordítva teszünk, mint Morus Tamás megjegyezte, hogy: „A jótetteket porba Írjuk, a bán- talmakat márványlapokba véssük“; mi bántalmakróL nem emlékezünk, a jótetteket szivünk lapjára véssük, s onnan olvassuk most le; megjelentünk azért, hogy belementsük lelkünket abba az örömbe, melyet a legjobb, a legnemesebb férfiú kitüntetése fölött érezünk, mely kitüntetést messze megelőzték erényei, teljesülvén benne a nagy egyháztanitó eme mondása: „Nem az erény követi a dicsőséget, tiszteletet, hanem az erényt amaz „(De civ. Dei.) Semmi okunk kételkedni e diszes közönség érzelemőszinte- ségében, hiszünk mi abban; a társadalom minden rétege át és áthatva vagyon a tisztelettől Főtisztelendöséged iránt, kinek nevét egy ország becsüli meg, s én nem képzelek embert, ki e mai nap alkalmából ne készörömmel csatlakoznék hozzánk, hogy elmondja velünk üdvözletét; de megbocsátanak, ha mi magunkat egy külön térre helyezzük. A mi érzelmeink egészen sajátosak. Amit érez a gyermek atyja fölmagasztaltatására, azt érezzük mi. — :"v gyermek, ki tisztelő szeretettel csiigg atyján, s benne alkotja meg magának a jó és szép eszményét, jogos elégedettséget érez a ki- tüntésen, mely az atyát érte, s gyöngéd büszkeséggel mondja: Igen, az én atyám ez, ő ezt igazán megérdemli. így vagyunk, igy érezünk mi. A nevelés és tanítás összeforraszt tanítót és tanítványt, egy szoros viszonyt fejleszt ki közöttük, olyat, milyen az atya és gyermek között vagyon.
