Eger - hetilap, 1886
1886-12-07 / 49. szám
393 nak a magyar értelmiség előkelőségei oda seregleni, hogy a nagyemlékű elhunyt végtisztességtétele a boldogult fényes állásához, s hírnevéhez méltó, impozáns és diszteljes legyen. — A temetésen az egri mélt. főkáptalant Kovacsóczy István és Zsendovics József apát-kanonok ő nsgaik fogják képviselni. Mi e sorokban teszszük le a boldog emlékű főpap rovataiéra kegyeletünk szerény koszorúját! — Dr. Samassa József egri érsek ő exja, bold. eml. Ipolyi Arnold nagyváradi püspök elhunyta fölött való mély részvétének a nagyváradi káptalanhoz intézett távsürgönyben adott kifejezést. — A bevesmegyei nöegylet az elhunyt nagyemlékű Ipolyi Arnold nagyváradi püspök ravatalára szintén küldött (kaméliákból álló) koszorút e fölirattal: „A hevesmegyei nőegylet, alapitó tagján ak.“ — Puky Miklósnak, megyénk hazaszerte tisztelt férűának, nyol czvanadik név- és születésnapja alkalmából „egri tisztelői“, százat haladó aláírással ellátott üdvözlő iratot küldöttek, melyet, Kaszap Bertalan kedvelt alispánunk vezetése alatt, az aláírók által fölkért kiildöttségi tagok tegnap, f. hó 6-án, mint az említett nap évfordulóján, ünnepélyesen nyújtottak át az ősz hazafinak. Az üdvözlő irat piros selyem diszkötésbe van foglalva, s tartalma a következő: „Mélyen tisztelt Hazafi! Midőn 1825-ben újra megindult azon békés forradalom, mely Magyarország természetes és történelmi jogainak visszaszerzésére irányult s a haladási és reformkérdésekben az igazi szabadelműség elveit irta zászlajára, s eszményi fénynyel ragyogta be a közélet minden terét: e szép és nagy korszak küzdelmei és sükerében kiváló s tán a legfőbb tényezők voltak a megyei törvényhatóságok. Megyénkben gróf Keglevich Miklós vezérlete alatt Te voltál, mélyen tisztelt hazafi, egyike a legelsőknek, kik a szabadelvű ellenzék igazaiért minden fáradság és áldozatra elszántan léptek a közélet sorompói közé, s nem volt 1833. óta választás, vagy közgyűlés a megyei telemben, mely a Te nagyhatású közreműködésed, és nem egyszer döntő befolyásod nélkül folyt volna le. Nagy akadályok legyőzése, és csak — néha a férfi bátorságot is próbára tevő — küzdelem után végre győzelemre jutott megyénkben a szabadelvüség ügye. 1840-ben volt ez. De nyolcz év múlva diadalmaskodott ez ügy az egész országban is s Te — tehetséged, áldozataid, hűséged és erélyed jutalmául — az 1848-i szép napok szabadságának hajnalán országgyűlési képviselővé választattál s alispán levél. De csakhamar beborúlt a forradalom tiszta kék ege. KoA következő napok nyugodtabban teltek el, a ház úrnője — a férj elutazott — szelidebb lett, de alig tért haza Feketehalmi, othellói tekintet ült szemeiben, szavai szúrók, kegyetlenek lettek. A pár napig tartó esőzés szobára kényszerítő Feketehalom lakóit, s az apa sokat foglalkozott gyermekeivel. Eszter meghűlt, ágyba került. A betegség veszedelmes, az orvos tüdőgyuladásról beszélt. Feketehalmi néhányszor megnézte a beteget. Hat heti betegség után a lábbadozó a kertben ült, lesoványkodott arczát szinte megvilágítók szemei. Mélázva tekingetett maga körül, majd egyetlen barátját, imakönyvét vette elő s nézegette anyja képét. — Imádkozik, Eszter kisasszony ? Eszter összerezzenve leejté könyvét. Feketehalmi lehajlott, s lehajoltában homlokáról előre hullottak fürtéi s Eszter tágra nyílt szemekkel nézett egy hosszú vágásra, mely a homlok közepétől a fül felé húzódott, s melyet eddig azért nem vett észre, mert Feketehalmi hajával jól el tudta rejteni. Ah ez a vágás, ezek a szemek, s az ajkon a gödröcske! Ez ő! igen, ez ő ! Az, a kinek képét imakönyvében hordozza, az, a kire Maris, az öreg Maris azt mondta, hogy az ő édes anyját szerencsétlenné tette, megölte; kiről a néni azt mondta, hogy: ez az ember nem él. — Szent Isten, Eszter, mi baja ? Rosszul van ? Jöjjön, támaszkodjék karomra, majd bevezetem. Nem akar? Arczát elfordítja, eltol magától; — de hát mi baja? Mivel bántottam meg? — A kép, a kép ............ — Micsoda kép?! . Ah, hol vette ezt a képet? Hisz ez én vagyok ! S ez a másik ! Eszter, hogy jutott e képhez ? Tudja-e ki ez nő ? — Édes anyám. marom vára veszedelemben forgott. Férfi kellett oda, hazafi lélek,, ki előtt mindennél szentebb a szabadság és haza, jellem — mely meghalni és parancsolni tud. Te valál e férfi, a haza nevében Te küldettél oda s meg lön mentve Komárom a hazának. . . . De a szabadság és vele minden, mi szent volt a magyarnak, később mégis elveszett s kibujdokoltak a hazafiak. Az emigratio lett hivatva képviselni külföldön a nemzet ügyét. Te egyike voltál azoknak, kiknek vállaira e képviselet terűéből is nem kis rész jutott. De voltál Te más is ugyanakkor, nem csak emigráns. Igen ! dicsőséged, hogy köztársasági polgár is valál — Genfnek polgára. Beszéltek erről nyomdagépeid, melyeknek ide hallottuk zaját. . . . A világesemények egyet fordítottak a sors kerekén s a magyar emigratio is haza jöhetett. Midőn 1867-ben újra elfoglaltuk a megye házát s abban jogos örökünket: fenhagytuk számodra az alispáni széket, melyet 1849-ben üresen hagyál .... Te jöttél, s újra elfoglaltad azt. 1876-an a szolnokmegyei részek elszakittattak megyénktől s Neked, ki ekkor két megyében levél birtokos, választanod kellett, hogy hevesi, vagy szolnoki akarsz-e lenni .... Te Hevesmegyét választottad s ide költöztél végkép mi közénk. . . Büszkék vagyunk Reád — megyénk dicső fia! Tisztelet, szeretet és hála Neked, igaz hazafi ! Nyolczvan éves születés és névnapod évfordulója alkalmából fogadd szívesen egri tisztelőidnek e szerény üdvözletét, melyet bizonyára az egész megye oszt s minden magyar szív viszhangozni fog, s mely ajkainkról azon imaszerü kívánsággal száll Feléd: hogy még soká, nagyon sokáig élj közöttünk és érd meg a napot, mit hazafi szived, velünk együtt, még mindig oly epedve vár ! Eger, 1886. novemberhó 25-én. (Következnek az aláírások.) — Gróf Zichy Géza, európai hirfi zongoraművész hazánkfia, kit a koszorús „egri dalkör“ utóbbi közgyűlésén tiszteletbeli tágjául választott, s az erről szóló diszokmányt a nemes grófnak megküldötte, ez alkalomból az egri dalkör elnöke- dr. Danilovich Pálhoz a következő sorokat intézte: „Tisztelt Elnök ur! Az egri dalkör oly kitűntető diszokmányát szives levelével együtt vettem és őszintén köszönöm. — A művésznek mindenkor jól esik, ha szerény működését elismerik, méltányolják; de mennyivel inkább szolgál örömünkre, ha az elismerés, a jó akarat és kitüntetést f oly társulat nyújtja, melyet évek óta tisztelünk, szeretünk. — Én pedig, tisztelt Élnök úr, az „egri dalkörének őszinte hive voltam, vagyok és maradok, s ezért szolgált szives megemlékezések oly nagy örömömre. Fogadják ismételten őszinte hálám kifejezését, melylyel maradok T. Elnök ur alázatos szolgája gr. Zichy Géza s. k.“ — Eszter! hisz akkor ön . . . hisz akkor te. . . — Nagyszerű! Csak folytassa uram, ne zavartassa magát. Hanem szerelmeskedéseihez rejtettebb helyet kereshetett volna. Ölelje magához még szorosabban azt a teremtést. Ah kígyó! — sziszegett tovább a dühtől lángolva, majd a féltés kínjától elhalványulva, — rég gyanítottam ezt már, smost rajt értelek benneteket. Hanem boszut állok, boszut! — Kornélia, hallgass meg. Megmagyarázok mindent. — Ehhez akarsz te magyarázatot ? Ehhez, hogy öleled e leányt és csókolod? Takarodjék Eszter, szedje össze holmiját s hagyja el rögtön e házat. — Kornélia! Várj! Ah elmegy a nélkül, hogy.. . — Megálljon Eszter, hisz összeesik. Szobájába kisérem. Majd kimagyarázok mindent. Helyrehozom iszonyú hibámat, bűnömet. Oh mindjárt elájul. Pár perez múlva ágyán feküdt, félig eszméletlenül, a szerencsétlen Eszter. Összezavarodottan, s rohamosan kergetőztek az eszmék agyában. Az arczaképek, édes anyja, Feketehalmi, annak felindulása, ölelése, az asszony. . . Hol is van ő most ? Révedező tekintete a nyitott ablakra mered. El innen, el. Hangokat hall, nehéz lépteket. Az ajtót belökik, ott áll Kornélia, arczából kikelve, háta mögött két cseléd. — Fogjátok meg s dobjátok ki! Egy sikoltás — Eszter, azt sem tudva mit tesz, felugrik, ablakhoz rohan. Egy locscsanás — és a mély viz foly tovább, mintha semmi sem történt volna. (Vége.)
