Eger - hetilap, 1886
1886-12-07 / 49. szám
49-ik szám. 25-ik év-folyam 1886. december 7. Előfizetési dij: Egész évre . 5 írt — Félévre . . 2 n 50 Negyed évre. 1 n 30 Egy hónapra — n 45 Egyes szám — yy 12 EGER. Hirdetésekért minden 3 hasábozott petit sorhely után 6, bélyegadó fejében minden hirdetéstől 30, nyilttérben egy petit- sorhelyért 15 kr. fizetendő. Politikai s vegyes tartalmú hetilap. Megjelenik minden kedden. Előfizetéseket elfogad: a kiadó-hivatal (lyceumi nyomda), a szerkesztöseg (Baktai-ut, Exingerféle ház.) és Szolcsányi Gyula könyvkereskedése, s minden kir. postahivatal. — A hirdetési dij előre fizetendő. Az egri önkéntes tűzoltó egylet diszgyülése. Ép oly szép, mint megható ünnepet ült városunk közönségének értelmisége a múlt vasárnap, f. hó 5-én, d. e. 11 órakor Hevesmegye székházának dísztermében. Ez alkalommal tartotta, ugyanis az egri önkéntes tűzoltó egyesület díszközgyűlését, melyen az országos tűzoltó szövetség által alapított diszérmekkel lőnek kitüntetve önk. tűzoltó egyletünk azon derék tagjai, kik már öt, illetve tiz, s több év óta állanak az egylet szolgálatában. A díszközgyűlést, melyen müveit közönségünk, köztök előkelő hölgyeink, oly jelentékeny számban vőnek részt, hogy a nagy termet zsúfolásig megtolták, — T a v a s y Antal, Egervárosa pol- gárnagya, mint az egri önk. tűzoltó egylet igazgatósági elnöke, beköszöntő beszéddel nyitotta meg, melyben üdvözölvén a szép számmal egybegyült müveit közönséget, előadta, hogy az 1884-ben alakult országos tűzoltó, szövetség közelebbről elhatározta, miszerint az öt éven felül működő önkéntes tűzoltókat, az eszme iránt tanúsított tartós buzgalmuk1 elismeréséül, ezüst, s illetve bronz szolgálati érmek által kívánja kitüntetni. E végből az orsz. tűzoltó-szövetség igazgatósága az egri önkéntes tűzoltó egyletet, mely szintén tagja az orsz. szövetségnek, közelebbről megkereste, hogy terjeszsze föl az egylet azon önk. tűzoltó tagjainak neveit, kik az egyletnek öt éven túl állandó működő tagjai. Az egri önk. tűzoltó egylet igazgatósága az orsz. bizottság elé 20 ily egyleti tagjának nevét terjesztette föl, kiknek számára a szolgálati érinek legközelebb leküldetvéu, egyletünk igazgató tanácsa elhatározta, hogy e szolgálati érmeket a mai napra kitűzött díszközgyűlésen fogja az illetőknek mellére tűzni, mely ünnepélyes aktus teljesítésére Szederkényi Nándor, közszeretetben álló országos képviselőnket kérte föl, ki e tisztet, közügyeink iránt minden körülmények közt tanúsított buzgalmával, s lelkesedésével volt szives elvállalni. Fölkéri tehát nevezett orsz. képviselőnket, hogy átengedett helyét az elnöki széken elfoglalván, a szolgálati érmeknek a kitüntetett egyleti tagok mellére tűzését teljesíteni szíveskedjék. Elnöklő polgárnagy megnyitó beszéde után, Szederkényi Nándor, Egerváros orsz. képviselője, az elnöki széket elfoglalván, tisztének teljesítését a következő, sokszoros éljenekkel kisért, szellemes beszéddel vezette be : »Herodot, az antik történelem feljegyzője írja, hogy ő még látta a thermopilei hősök sírja felett a feliratot, mely igy szólott: Itt nyugszunk. Vándor, vidd hírül a spártaiaknak, hogy hűn hajtottuk végre parancsaikat. A klasszikus egyszerűség mily fönségével szóknak a hősök szellemei hozzánk e sorokban. Ok életüket áldozva hazájukért, csak polgártársaik parancsát teljesítették. Szerény polgári életünk körében társadalmunk, e csodás szerkezet szövevényes kerete összekötő lánczszemeit vizsgálva, a maga helyét betöltő kötelességérzet szép példáit látva, mindany- nyiszor eszünkbe jő a költő remek refrainje: Ki volt nagyobb ? Vegyünk szemügyre csak egy gépezetet, mely az erők harmonikus működését oly bámulatosan öszpontositja, hol látjuk a hatalmas motorokat, az öblös kazánokat, az óriási kerekeket, hol a működés döbörgő zakatolása elkábit, hol az erők csodás hatása bámulatba ejt: ez óriás tönkretételére elég, csak azt a piczi éket vegyük ki a kerek mellől, mely a pontos összetar- tozandóságot biztosítja. Mindenki a maga helyén, s mindenki a maga helyét betöltve, nagy s fontos tényezője a társadalomnak. A társadalmi élet összhangzó egységét, s annak megfelelő fejlődését csak is az biztosíthatja, ha mindenki, annak minden egyes tagja, a maga helyén egyenlően teljesíti s tölti be hivatását. Abban a bámult óriás gépezetben, mit ér az öblös kazán, mit ér a roppant kerék, ha azokkal az apróbb, de nélkülözhet- len részekkel kiegészítve, talán a legpiczibb ékkel nem biztositta- tik az összetart ozan dóság, s a szerkezet egységes működése. A tudós, az államférfi, épen úgy, mint az iparos s kézműves, a társadalomnak egyenlően fontos, s nélkülözhetlen tényezője. Senki sem kicsi a maga helyén, s a hivatás és kötelesség betöltése itt és ott egyenlően nagygyá tesz mindenkit. „Láttam a nagy Napóleont, s láttam lőporfüst barnított arczu közvitézét; nem tudtam, mit bámuljak inkább, ennek hadvezéri geniejét, vagy a közvitéznek rettenthetlen bátorságát s kitartását a kivitelben“ — Írja korának egyik kitűnő észlelője. A szántóvető barázdái között ekéjével, az iparos szerszámával kezében, a tudós könyvével, vagy az élet bármely hivatása betöltésére utasított, egyenlő munkása pályájának, — egyenlő parancs szól mindenkinek, polgártársai összegéből álló társadalom parancsa : Teljesítsd kötelességedet. Egy évtizede múlt. 1874 juliushó 4-én egy rémes tűzvész pusztítása riasztotta fel Eger városa közönségét. Emlékezünk reá, a borzasztó elem a piacz téren dúlva, elhamvasztással fenyegette az egész várost. Kinos látvány volt, hogy az elemmel szemben a védekezés rendszerét nem állíthattuk fel, csak a véletlen mentett meg nagyobb pusztulástól. „Ez igy nem maradhat tovább“ — hangzott fel minden körből az észrevétel. A mindig megújulható fenyegető elemmel szembe, rendszeres védekezésre van szükség. Saját társadalmunk nyugalmáról s biztositásáról volt itt szó, s a szót tett követte. Megalakult az egri tűzoltó egylet. Az áldozatkészség minden oldalról nyilvánult. Lehet-e fontosabb s elsőbb rangú teendője egy város közönségének, mint megtenni az emberileg lehetőt egy város fenállása s fejlődésének biztosítására, azon elemmel szemben, mely, fájdalom, erejét folyton érezteti, melynek gyászos emlékét az 1828-iki nagy tűzvész alkalmából rettentő példaként őrzi krónikánk.
