Eger - hetilap, 1886

1886-11-23 / 47. szám

377

eredménye, perét bizonyosan idejével együtt elveszti. De nem úgy áll ám a dolog, ha bejegyzett alkuszszal van dolgunk. A bejegyzett alkusz megbízása folytán ezrekig ád, vesz, s az általa kialkudott árakat, feltéteket a kereskedő egész terjedelmében elfogadni tartozik, törvény előtt pedig nem lehet pervesztes fél az alkusz és kereskedő irányában az eladó, mert az alkusz a kereskedő személyét képviseli.

Az alkusz-rendszer behozatala a kereskedés egyik fő kívánalma, s nem lehet eléggé ajánlanunk, hogy az alkuszok közt széttekintve, a nép közjóléte előmozdítása tekintetében, figyelmünket kiterjeszszük az osztály rendszeresítése tekintetében. Tudunk példát egy nagy birtokvételnél, hol a vétel a */, milliónál fölebb rúgott, adó és vevő felek közt a vételi ügyletet alkusz eszközölte, később körülmények adták magokat elő, melyek irásilag eléggé nem voltak körvonalozva, a fennforgó körülmények tisziába hozatalát a törvény az alkusz bemondására eszközölte.

Tapasztaltabb, jártasabb, értelmesebb lakostársaink okvetlenül helyesebben tudnak eljárni eladási esetekben is, de nekünk éppen azokról kellene gondoskodnunk, a kik kevésbbé értelmesek lévén, a hajhászok visszaélésének gyakran ki vannak téve.

Nem ártana megtudni, ki az alkusz, ki nem az, s ki a haj- liász ? Az alkuszoknak pedig csak kereskedők megbízása folytán lenne szabad venni, adni, alkudni, ha ezt a magok rovására tenni nem tudják s képtelenek, mert jól tudjuk azt, hogy a ki valamit elád, az azért adja el, íiogy az abból nyerendő pénzre szüksége van. Mi kár az, ha az eladó időt mulaszt s kárt szenved, azért, mert az alkuszok visszaélhetésének semmi korlát sincs eléje vetve, de mily nehéz feladat jut még ilyen esetben az illetékes bírónak is, akkor, amidőn a viszonyok rendezetlensége ád anyagot ehhez.

Lörinczfi János.

Fővárosi levél.

Delegáció. — Operaválság. — Dezentor. — Faust a nemzeti sziházban.

Budapest, 1886. november hóban Talán soha sem játszik ez a mi gyönyörűséges fővárosunk annyira világvárosi szerepet, mint mikor az osztrák delegátusok tisztelnek meg bennünket látogatásaikkal, meghányni-vetni a közös miniszterek gazdálkodásait a magyar kollegákkal egyetemben. Itt időzik ilyenkor király ő felsége is fényes udvarával. Különféle libériák lepik el az utczákat, csillogó egyenruhás urak csörtetik végig az aszfalton pallosukat, egy sereg mindenféle újságíró jár-kél a „meguézui valók“ körül, hogy nyugodt lélekkel és tiszta lelkiismerettel megírhassa lapjának a delegácziós dolgokon kívül sor alatt, mennyire előre haladott a magyar nemzet — teszem hozzá — a kolozsvári káposzta készítési módjában. Egyébköltött házi gazda bámulva kénlezé: mit keres itt ily szokatlan ólában?

— Ne kérdezz semmit, — szólt .... y; — oda vagyok, Adj valami helyet, a hova lefeküdjem. Ne csinálj semmi hozzá- késziilést, lefekszem az irodádban a pamlagra, betakarózom a köpönyegemmel, s alszom ott.

N. pajtás tehát engedte lefeküdni barátját, s maga is ment tovább aludni.

Az agyonhajszolt ifjú aludt, a hova lefeküdt, míg barátja reggel át nem jött irodájába.

— Nos hát hogy aludtál ? — kérdé tőle N.

— Elég jól, csakhogy most úgy érzem magam, mint a kit összetörtek, s a fejem fáj erősen.

Ezzel N. szétnéz íróasztalán, s megdöbbenve mond:

— Hanem hát pajtás, ne tréfálj velem. Minek tetted el a pénzemet?

— Én? a te pénzedet? — kiált felriadva

............y.

— Igen, igen. Tegnap este kaptam meg egy öreg asszony perében az elmarasztaltnak a részletfizetését. Ide tettem az asztalomra. Azóta itt senki nem járt, s a pénz most nincs itt.

............y erre dühre gerjedten ugrik fel a fekhelyéről s

puskájához kap.

— De most már ki innen a szobából; mert keresztül lőlek! Eredj, hivasd ide nekem a szolgabirót; tartson fölöttem hivatalos vizsgálatot. Más be ne lépjen; mert megölöm.

Szolgabíróért küldtek; az nem volt honn, jött helyette az esküdt, egy pandúrral.

ként osztrák vendégeink — kivévén Kálnoky urat, kit majd hogy sarokba nem szorított jó Andrássy gróf — kitünően érzik magukat és őszintén részt vesznek abbeli örömünkben, hogy a kolera már megszűnt. (Megértem azt is, hogy az osztrákok együtt örülnek velünk.)

A kolera (nem a delegátusok) révén, okvetlen meg kell emlékeznem egyik legkiirthatlanabb nyavalyánkról: a deficitről, mely már az operaház körül is ólálkodik. Több mint valószimi- nek tartják, hogy inéit. Podmaniezky báró ur volt az első, ki e lagályos betegséget a dalszínház oszlopos csarnokaiba behur- czolta, minden megfontolás nélküli gazdálkodásával. Tudni illik a nemes báró nevezetes tettei közé tartozik, hogy olyan mesés összegeket elnyelő szerződéseket kötött különféle ajkú és nemű művészekkel, hogy még a folytonos vendégszereplések sem tudták a pénztár folytonos apályát megszüntetni. így folyt ez sokáig, mig végre a nemes ur hátat fordított a szép intézetnek, hol „szerény tehetségéhez mérten működött-“, és Keglevich gróf urnák akasztották a nyakába e bokros teendőt és nyomasztó gondot nyújtó intendánsihivatalt. E folytonos vendégszereplések valósággal nemzetközivé tették a m. k. dalszínházát és — tréfán kiviil — voltak olyan esték is, midőn mindegyik szereplő más más nyelven énekelt. így a közönségből kihalt az érdeklődés a fejlődő tehetségek iránt, a nemzeti irány háttérbe szorittatott és főleg ez adott okot az irók és művészek társaságának, hogy hozzászóljon a most napi renden levő opera-válsághoz. Majd elválik, hogy minő sikerrel.

A színházban egymást érik az újdonságok. Senki sem kelthetett volna egyhamar nagyobb érdeklődést a fiatal irók között, mint Rákosi Viktor, midőn először lépett .ki a nagy közönség elé a „Dezentor“ czimü színmüvével. E fiatal iró a „B u d a- pesti Hi.il ap“ révén kedvencze lett egy nagy olvasó közönségnek eredeti ötleteivel, csapongó, vidám, jó kedvével és zamatos nyelvezetével. Első színmüve a Dezentor voltaképen se népszínmű, se bohózat, még kevésbbé dráma, a legszőrszálhasogatőbb kritikus se tudná meghatározni, hogy melyik válfajhoz tartozik. Egy tarka összevisszaság az egész, egy halom nevettető epizóddal, ez az egész rakás különféle típussal, kik mind mulattatják a közönséget, anélkül, hogy valamit cselekednének is. A nemzeti színházban újabban 4 egyfelv. vígjátéknak volt a bemutatója, mindannyi apróság szép sikerrel. Most nagyban készülődnek a „Faust“ előadására, mely — mint hírlik —még ebben az évadban szilire kerül. Igaz, hogy már két év óta hírlik, és két év óta várjuk, várjuk, de hiába várjuk. Illés József.

Irodalmi újdonságok.

— Kétezer népdal zongorára alkalmazva! A „Magyar Dal-Album“ czimü egyetemes magyar népdalgyüjtemény, mely eddig öt folyamban 1000 magyar népdalt közölt, rövid szünetelés után foly— Mennyi volt az összeg, — kérdé az esküdt az ügyvédtől, — mely az ön asztaláról eltűnt?

— Kétszáz barmi ncz forint. — Mondá N. — Egy „Pesti Naplóba“ takarva.

.............y azt hitte, hogy a világ szakad rá!

— Igenis, kétszáz har min ez forint van nálam épen, egy „Pesti Naplóba" takarva. De ez az összeg az enyirn; tegnap kaptam faárában. Ez az összeg az éjjel már a rablók kezében volt; hogyan kaptam ? arra tanúim X. Y. Z. és Q. barátaim ; hivassa ön őket ide azonnal!

Erre N. ügyvéd elkezd nevetni, a nevetést osztja az esküdt; felnyílik az ajtó s betódulnak rajta nagy kaczagás közt X. Y. Z. és Q. jó pajtások.

— Nem szükség értünk küldeni: itt vagyunk magunktól! Csak egy kis „tréfát“ akartunk veled csinálni. Nem tudod, hogy április elseje van?

. . . Tehát ez az egész testi-lelki agyonkinzás csak egy kis tréfa volt jó barátok és müveit emberek között.

Össze voltak beszélve X. Y. Z. Q. és N. s azok rablóknak öltözött cselédjei.

S miért követtek el ilyen kegyetlen tréfát egy jó pajtással ?

„Azért, mert az a.............y olyan unalmas fiú, mindig közén

k jár, s nem akar velünk semmit „mitmachen.“ Ki akartuk közülünk ugratni.“