Eger - hetilap, 1886
1886-08-17 / 33. szám
33-ik szám. 25-ik év-folyam 1886. augusztus 17. Előfizetési dij: Egész évre . 5 frt — kr. Félévre . . 2 »1 50 » Negyed évre. 1 n 30 n Egy hónapra — n 45 n Egyes szám — 12 » EGER, Hirdetésekért minden 3 hasábozoit petit sorhely után 6, bélyegadó fejében minden hirdetéstől 30, nyílt térben egy petit- sorhelyért 15 kr. fizetendő. Politikai s vegyes tartalmú hetilap. Megjelenik minden kedden. Előfizetéseket elfogad: a kiadó-hivatal (lyceumi nyomda), a szerkesztőség (Baktai-ut, Exingerféle ház.) és Szolcsányi Gyula könyvkereskedése, s minden kir. postahivatal. — A hirdetési dij előre fizetendő. „Az egri dalkör“ a pécsi országos dalárversenyen. (Az „Eger“ külön tudósítójától.) Tizenegy halalmas nemzeti zászlóval fellobogózva, s katlanostul, kürtöstől tömérdek koszorúval volt „körülgárnirozva“ az a két gőzmozdony, mely a pécsi országos dalverseny alkalmából a dalártestületek számára berendezett különvonatot Bp estről Pécs felé röpítette. Az impozáns vonat 29 kocsi-osztályból állott, melyekben az orsz. dalárszövetség vezérférfiai, s a pécsi ünnepek alkalmából közreműködő ének- és zeneművészekkel együtt, a hazánk különböző részeiből Bpestre sereglett dalártestületek n y o 1 c z- százat haladó számban foglaltak helyet, különféle tarkabarka jelvényt! kalapjaikkal, s mellükön csinos dalárjelvényekkel, nem mindennapi látványt nyújtva a vonat mentén helyenkint nagyobb tömegben egybegyült, s az érkező dalárokat harsány éljenekkel fogadó lakosságnak. A vonat, az egyes dalárdáknak külön kocsi-osztályokba történt eléggé kényelmes elhelyezése után, múlt szerdán reggeli 9 ó. 15 perczkor robogott ki a m. kir. államvasutak bpesti központi pályaházából, s menetközben csak pár állomáson tartózkodva 5—5 perczig, hogy vizet vegyen magához, a többi állomásokat mellőzve, gyorsvonat sebességével haladt tova, — csupán Uj-Dombovárott állva meg mintegy három negyedórái pihenőre, azon bölcs princzipiumot tartva szem előtt, hogy az ember, — még ha dalár is, — nemcsak dallal, de pecsenyével, s más egyéb harapni valóval is szokott élni. S ez igen bölcs cselekedet volt tőle, mit erősen bizonyít az a körülmény, hogy az utazás kezdetén az egyes kupékból kihangzó élénk társalgás s fel-felharsogó szépdalok zaja — nem tudom: a fokozódó hőségtől-e inkább, vagy a növekvőéhségtől, melynek mindketteje Dombóvárig, hová a vonat délut. 3 ó. 44 perczkor érkezett meg, legmagasabb fokára jutott, — halkankint egyre csöndesült, végre teljesen elnémult. . . • E külön-vonattal utazott a mi derék „egri dalkör“-ünk is a nagy versenypályára, számos pártoló tagok kíséretében, kik között a legnagyobb örömmel üdvözöltük Gröber Ferenczné ő nsgát szeretetreméltó leánykáival, a dalkör lelkes elnökének még lelkesebb, szikrázó szellemű nejét: dr. Danilovicsné ő nsá- gát, s t. Kolossy Gábor ur családját (Homok-Terennéről), a kedves-bájos Margittal, kik Hatvanban csatlakoztak hozzánk, a jászberényi dalárda küldöttségének két derék tagjával: Riszner József nevelő-intézet tulajdonos-, és Beleznay Antal, a jberé- nyi dalárda karmesterével együtt, kik szintén hozzánk, egriekhez társultak. Ily kedves, nemes társaságban osztoztunk mi is, a többi dalártestvérekkel együtt, a mintegy nyolcz óra hosszáig tartó út élményeiben s fáradalmaiban. Az „egri társaság“-ból útközben, hál’istennek, nem történt baja egyiknek sem. Vígan indultunk, s nem lankadó derültség közt folytattuk utunkat, melynek különösen az egyik kocsi- osztályban K. Dezső barátunk szellemes „utánzatai" gazdag tápot nyújtottak. Sárbogárdon, hol a vonatunk 5 percznyi pihenőt tartott, kedves, és igen jól eső meglepetés várt ránk, egriekre. Ott várt reánk, a dalkörünk egyik, ép oly, buzgó, és lelkes, mint praktikus tagja: Éliáss^y Ferencz barátunk (ki ide látogatóba, utazott,) testvérével: Éliássy Imre, sárbogárdi gyógyszerészszel együtt, egy csapra ütött hordó sör, meg egy nagy kosár töpörtyüs pogácsa mellett. Mi természetesebb, mint hogy eszeveszetten ugráltunk ki ,a kocsikból, rohamra a kedves szemlélet elé, s hogy a derék Éliássy-testvérpár viszontlátása okozott-e nagyobb örömet az eltikkadt kebelnek, vagy a habzó sörös poharak, és piros arczczal felénk kandikáló szemér- metes pogácsák az éhes gyomornak ? — biz’isten nem tudnám megmondani. Rögtön körülöleltük őket, s férfikarok- és vállakból erős bástyafalat képeztünk órák óta sóvárgott „kincsünk“ megvédésére. De mily gyönge volt e bástya száz meg száz éh-szomjas dalár harczias rohama ellen ! Hiába opponáltunk, védekeztünk, tiltakoztunk, hogy hát ezek az „izék“ kizárólag csak a miénk, egrieké: a pogácsás kosár egy perez alatt üres volt, a másik perezben meg már a sörös hordó is megkondult az ürességtől, mint valami tudós fej ! — De hát még is jelentékenyen megenyhültek közölünk azon élelmesebbek, kik szerencsések voltak, egy pár oldaldöfés árán, a kosár s hordó tartalmának élvezetéhez jutni, s hálás szívvel s köszönettel búcsúzva el derék traktáló gazdánk: Éliássy Imre gyógyszerész úrtól, (ki visszatérőben az egész egri dalkört legnagyobb szívességgel hívta meg vendégszerető házához), testvérét, a rólunk oly okos előrelátással gondoskodó „Franczinkat“ ki szintén hozzánk csatlakozott, nagy ováczi- ókkal fogadtuk körünkben. A váratlan s meglepőn kedves élvezet hatása alatt rögtön élénkebbévált a társalgás, s jobban, fölpezsdült a kedélyek vidám hangulata, annyira hogy* . . . Béla barátunk, megpillantva egy csinos menyecskét a mezőn, ki K. Dezső barátunk dialektusa szerint „ipen pirozs kendő lobog tat a fel ink“, — oly lelkesedésbe jött, hogy hirtelen lekapva a fogasról egy kalapot, el kezdett vele a menyecskének nagy gesztusok közt „kompli- ment ir ózni “, *) — midőn egyszer csak kikapja szél nrfi a kalapot a kezéből s dúdolva ragadja tova magával. Amint Béla barátunk meglátja a kalimpáló kalap piros bélését, rögtön nagyot kiált: „Az én kalapom volt!“ — szavart meglepetésben elkezd torka szakadtából kiabálni: „Kocsis . . . Konduktor . . . Konduktor, álljon meg! Kiesett a kalapom!“ ... S az az impertinens locomotiv, nemhogy szépen megállóit volna, hanem, mintegy gúnyolódva, még egy nagyot Rittyentett a „repülő kalap“ után, — a semmirevaló! Hogy ez a tragikomikus jelenet mekkora derültséget keltett társaságunkban, s mily élénk sajnálkozás tárgya lön a mi, konduktor után kiabáló Béla barátunk, — annak ecsetelésére az én toliam igen gyarló, s kénytelen vagyok azt a nyájas olvasó élénk fantáziájára bízni. Arra se merek vállalkozni, hogy leírjam azt a roham-ostromot, melylyel a dalárok a dombóvári állomáson megtérített asztalokat, konyhákat, s mindazon helyiségeket, hol valami enni vagy inni valót megszimatoltak, elfoglalták. Csak azt jegyzem meg, hogy elsőségben, élelmességben a mieink ez ostrom alkalmával is kivívták maguknak az „egri“ nevet; hozzátéve még, hogy az egész ut folyamán alig keltett mozzanat ránk fölviditóbb hatást, mint egy asztalunkhoz lihegve siető,* de ott már üres helyet nem talált idegenbéli dalártársunk megnyúlt, savanyú képpel kisért siralmas fölkiáltása: „Hát már itt is az egriek esznek-isznak föl előlünk mindent?“ Végre, „post tot di seri mi na rerum“, délut. 5 óra 5 *) Impertinens ráfogás. A kalap véletlenül esett ki a kupéból. Szerk.
