Eger - hetilap, 1886
1886-01-26 / 4. szám
4-ik szám. 25 -ik év-folyam 1886. január 26. Előfizetési dij: Egész évre . 5 fit — kr Félévre . . 2 „ 50 „ Negyed évre. 1 n 30 „ Egy hónapra — n 45 „ Egyes szám — 12 „ EGER. Hirdetésekért minden 3 hasábozoit petit sorhely után 6, bélyegadó fejében minden hirdetéstől 30, nyilttérben egy petit- sorhelyéit 15 kr. fizetendő. Politikai s vegyes tartalmú hetilap. Megjelenik minden kedden. Előfizetéseket elfogad: a kiadó-hivatal (lyceumi nyomda), a szerkesztőség (Széchenyi-utcza, zsebköz, 24. sz.) és Szolcsányi Gyula könyvkereskedése, s minden kir. postahivatal. — A hirdetési dij előre fizetendő. Visszapillantás az egri növendékpapság magyar egyházirodalmi társulatának 50 éves múltjára. (111. közlemény.) Az olvasó és dolgozó tagok mellé az 1843 ősz hó 15 tartott nagygyűlés határozata szerint, még szavalok is keletkeztek, kik önként vállalkoztak a szónoki előadásban való képzés gyakorlására, s igy a kezdetben „olvasó társaság“ törzse most már két külön ágat viselt : a dolgozó és szavaló tagok némileg önálló egyesületében. Az egység azonban, mely e különvált ágak működésének sikeréhez biztosabb reményt nyújthatott volna, hiányzott. — Azért mind hangosabbá kezdett lenni ama közohajtás, hogy a különböző szakosztályok egyesülnének egy közös czélra, melyre minden egyes tagnak kötelessége volna törekedni. — Az óhajtott unió végre az 1845 tavaszhó 18-á n tartott XY. gyűlésen létre is jött, mely alkalommal az „olvasó társaságnak“ költői szellemű elnöke, a később jónevű egyli. költővé fejlődött „Bruymann (Benői!) Soma. — mint a jegyzőkönyvben olvashatni, — lelkes beszédben hivá fel társulatunkat a társaság, egygyé alakulására, miután társulatunk „olvasó, dolgozó és szavaló tagokra“ oszolván, sükeresen nem működhetek“ .............stb. Fölhívása a tagok k özohajával találkozott, s az igy újjá alakúit társulat új nevet vett fel: „Az egri hittanhallgatók magyar társulat a“ czimen. Ugyanekkor lön elhatározva, hogy a társulat pecsétje igy készíttessék: „Közepét foglalja a hit, remény és szeretet — ezen felirattal: „Isten és Haza“, alúl pedig a társulat czime kezdő betűi legyenek. — Az ily módon teljesen újjá alakított társulatnak természetesen új alapszabályokat is kellett készíteni, mely meg is történt. — Ez alapszabályok előtt, a Il-ik jegyzőkönyvben, egy általános bevezetés is olvasható, melyet érdekessége miatt czélszerűnek látok e helyen egész terjedelmében idézni. íme: „Az egri hittan-hallgatók társulata először, mint magyar olvasó társulat 1835-ben jőve létre, kifejlődésében három ágat hajtva, ha- sonlita azon törzshöz, mely árnyékban szenvedve, a jóltevő nap éltető sugaraiban nem részesülhete, s kínlódva kifejlett ágait nem táplálhatja“ ; — mert ki a jegyzőkönyvet olvassa, látni fogja, hogy a kezdetben egy olvasó társulat, később dolgozó, majd szavaló tagokra ágazott s talán még vitatkozó társulat is alakuland. ha társulatunkat a mindenható Isten a végveszélytől meg nem menti. — De Tavaszlió 18-án 1845-ben tartott rendes gyűlésünk társulatunkba új lelket önte, a szenvedő törzs az árnyékot okozó fellegekből kiszabadittatván, kínlódva kifejtett ágai a mindenható egység szent kötelékével egybeköttettek, s társulatunk egy lett! Mert a fentebb emlitett gyűlésben határozattá lön, hogy ezentúl az olvasó, szavaló tagok egybeolvadván — kivéve az első évieket — mindenki minden különbség nélkül olvasó, dolgozó vitatkozó és szavaló tag legyen; s az egygyé lett társulatban minden tag a kitűzött czélt — „mely a vallásos szellemtől vezéreltetett elme s nyelvbeli művelődés, elérni törekedjék. Szerencsésen keresztülvitetvén az unió, szép fejlődésnek indult az újabb, tökéletesebb alapszabályok által vezérelt „magyar társulat.“ A tagok példás buzgalommal fogtak munkához; olvastak, tanúlmányoztak; fordított és eredeti dolgozatok felolvasásával, kölcsönös bírálatokkal s érdekes vitatkozásokkal élénkiték a három hetenkint megtartatni szokott rendes, és gyakorta összehívott rendkívüli gyűléseket; közbe-közbe jelesebb költemények elszavalásával s ezeknek rögtönzött bírálatával fűszerezve a fen- nebb említetteket. — Jellemző, hogy az elszavalt költemények közt többször találkozunk a T árkán yi, Pájer, Be nő fi és Mind szén ty müveivel, kik mindannyian ekkor kezdték meg szárnypróbálgatásaikat a költészet aetheri légkörében, hogy később, merész repüléssel szárnyaljanak a kér. Olymp legma- gassbb csúcsai felé. Számos érdekes munka és bírálat maradt fel levéltárunkban a „Magy. társaság“ tagjaitól, mely dolgozatok között méltán figyelmet keltőkre akadunk, ha egy kissé figyelmesebben forgatjuk avult lapjaikat. Sükerültebb dolgozataikból egy szemelvényt is találunk csinosan bekötve s Pyrker érseknek ajánlva, melyet kiadásra szántak, ami azonban — nem tudtam kipuhatolni mi okból? — elmaradt. Ünnepélyeket is tartottak egyes nevezetesebb alkalommal, melyek többnyire az alapit ás megünneplése körül forogtak, mely napnak megülése törvényileg is ki volt mondva; de olykorolykor gyászünnepélyeket is rendeztek valamelyik társulati tag elhunyta esetén; ily alkalommal tartott gyászemlékbeszédet Hizly (ma Zalár) József is 1846 dec. 26. Kovács József elhunyt IV évi tagtárs felett; — az 1848 márc. 24-én tartott ünnepélyt pedig hazafias elragadtatásukban — a jegyzőkönyv idevágó szavai szerint— „a márc 15. emlékének szentel ék, „mely alkalommal Mindszenty (akkor II. é. h.) is elszavalt egy gyújtó költeményt. A „Csárdás." T. szerk. ur! Az elégültség bizonyos nemével tettem le kezemből b. lapja jan. 12-iki számát, a modern csárdás-táncz erélyes elítélése miatt. A sajtó, e tánczczal szemben, részint a nemzeti táncz fenyegetett aesthetikája miatt, részint egészségi szempontból, komolyan és ismételve állást foglal, s a „Nemzet“ olvasóinak még élénk emlékezetében lehet e lap múlt évi czikke, melyben egy ángol, a mai csárdást, gunyoros elemezés után, a kankánnal hozza atyafiságba. sőt, a benne lüktető szilajság miatt, még szalonképességében is kételkedik. Nem tartozom azok közé, kik egy elfogúlatlan külföldi Ítéletét, speciálisan magyar dolgokról, nem veszik figyelembe. Utóvégre is, a szépnek egy általános fogalma él minden emberben, s a külföld, mely czigány-zenénket megérti, méltányolja, sőt melyet az — mondjuk ki — elragad: épúgy megtalálná az általános szépet tánczunkban is, s meghono- sitaná azt hazájában, amint a „lengyelke“, (nem kevésbbé speciálisan nemzeti táncz) éppúgy otthon van az Elysée aranyos termeiben, mint a galicziai népmulatságokon. Ha emlékezetem nem csal, a „Pesti Hírlap“ egyik munkatársa, a főváros egy derék tánczmesterével beszélgetvén, annak eszméit — mondá — méltóknak találta arra, hogy azokat nyilvánosságra hozza. S ez eszmékben, egy kiváló szakember eszméiben (erre is ráfogja néminemű báli tudósító: „nincs megfigyelő tehetsége*) uj ösvényeken haladó csárdásunk elitélése foglaltatik. . . De hát ez divatos. A suprema lex, melyet nem az elmék érvei, sem a megsértett „szép“ ellenhatása, s nem is a faképné
