Eger - hetilap, 1886

1886-01-05 / 1. szám

3

Néha l»izoi»3r törülgetni kelle czikkeinkből egyet-mást : a „javát“; de azért mi irtunk és agitáltunk oly hangon, aminőn akkoriban lehetett! „Ibant, qua poterant; et qua non poterant, non ibant.“

S az „Egri értesítő“ hetenkint megjelent. Irtunk bele sokat, mindenfélét, „de rebus omnibus, et de quibus- dam aliis;“ — s aztán hol vezérczikkekkel, hol egyleti dolgokkal, megyei és városi ügyek- és eseményekkel, nem ke- vésbbé hirdetésekkel megtöltöttünk szépen — jól-roszul — egy-egy számot. Később csatlakozott hozzánk, az az óta szintén elhunyt Végh József is, az aranyos kedélyű műkedvelő, s J o ó János, a tudós borász, s a lapirodalom első megindítója Egerben, a 40-es években, — ki immár szintén a jámborok örök álmát aluszsza! . . .

írtak még lapunkba: Erdélyi József, s aztán mások is, ha jól tudom: Szabó Ignácz, a mostani szerkesztő is, — kiket most már felsorolni képes nem vagyok.

Pártolták lapunkat lelkesen; kezdve az érsektől, a káptalan jeles, hazafias tagjai. Első és legbuzgóbb előfizetőnk és pártolónk Lengyel Miklós kanonok volt, kinek vendégszerető házánál volt rendes tanyánk, szállásunk; — különösebben pártolták még a lapot főleg Lévay Sándor és Mariássy Gábor kanonokok, s általában az egész egri főkáptalan és az összes megyei klérus, mindannyian nem annyira mert jó és hasznos, de főleg mert magyar érzelmű, hazafias volt az intentio, a szándék, mely e lapot indította és fentartotta.

így aztán — az itt előadottak, mint tényezők segítségével, — s azon szent véletlenből, hogy nem akadtak bele roszakaró kezek, s nem akadtak bele, midőn a Székely- testvéreknek: a gordonkás Székelj' Istvánnak, és jeles zongorász és zeneszerző bátyjának: Székely Imrének miden tekintetben magyar, hazafias zamatéi hangversenyét rendeztük, s lapunk hozta a lelkesedés kitörő frázisaitól csillogó kritikát. . .

Nem akadtak bele, mikor a magyar viseletét kultivál- tuk s még főpapjaink is, a magas vagy alacson „cylinder“, alias „angstbutte“ helyett, aranyzsinóros gömbölyű magyar kalapot viseltek, s mi magasztaltuk! . .

IU6

2-r

Nem akadtak bele, mikor az árviz által károsult hor- vát testvérek javára hangversenyeztünk, s megismételtettük Jókai lelkes szavalatát, s végre rázendítettük a „Hazádnak rendületlenül légy hive ó magyar !“ imaszerű szózatot ; s mikor lapunk mindezt dicsérte, magasztalta!

De nem akadtak belé még akkor sem, mikor a megyei gazdasági egyesület által rendezett szép sükerű gyümölcski á 11 i t á s t megénekelte e lap, mint hazafias ébredésünk hajnalsugárait!

Morogtak, intettek, ijesztgettek bennünket, „rebellis corypheusokat“, — mert ez volt a czime azoknak, akikre a „gut-gesinnt“ czim sehogy se akart illeni. A. jó Tiboldi hivatott, szidott, kért és rimánkodott; de stike- rült őt legcsöndesiteni contestatiokkal, egy-egy szomorú, ele- gikus hangon tartott apellátával azon körülményre, hogy hiszen: „az úr is magyar nemes!“, — s ha még ez sem használt, ott volt Moháry! ki azzal állott elő (ha nagy volt az aggály): „Itt vagyok én, s jót állok mindenért, s ezen urak tisztességes szándékáért!“ — s igy aztán a lap fönállott, élt, s hetenkint egy-egy számot hozott napvilágra, melyet a megyei közönség mindig szívesen látott, mint csöndesen, de folytonosan világitó mécsesét a magyar hazafiság szent érzelmeinek.

Csakhamar bekövetkezett aztán az „alkotmányósdi“, — mert egyébnek az október 20-iki diploma alkotmányát nem nevezhetjük, — s ekkor e kis lap is szabadabban lélekzett, irt, buzdított. — Bekövetkezett aztán az úgynevezett „povisorium“ aerája, s el is múlt szerencsésen. Bekövetkezett az igazi alkotmányosságnak előestéje az 1865-iki országgyűlési meghívás, s végre 1867-ben az alkotmány helyreállítása, fejlődése és a törvényes állapot ! Bekövetkeztek a pártoskodásnak, hej ! sokat ártó évei ! s bekövetkeztek végre a megfontoltságnak, — s a politikai tévelygéseknek napjai után — a mai korszak : industrialis és realistikus irányzatával ; s az állandóságban való hitnek és bizalomnak ideje.

Mindezek alatt máig lefolyt 22 év, s ezen idő alatt mindig élt, mindig járt az „Egri értesítő“, más czim, más czég, de tudtomra mindig alapításának hozzáférA szegény Mátyás.

— Igaz történet 1878-ból. —

Irta : az „E g e r“ egy régi munkatársa.

Miért nevezem szegénynek? — mikor anj'agilag nem volt az, mert hiszen a z első gazdák egyike volt falujában. Neki voltak a legszebb lovai, tehenei. — s a dohánybeváltó hivatalhoz is ő adta be a legtöbb és legpirosabb dohányt, melynek árából, adója levonása után, maradt annyi, hogy félre is rakhatott belőle.

Meg azután szép. jó családja is volt: életre való, gondos, takarékos felesége, egy szép, serdülő fia, és virúló menyecske leánya ; s Mátyás még alig volt 40 éves. s már unokát ringatott térdein.

Megvolt egész boldogsága, jóléte, és becsülete ; néhány év múlva biró is lehetett volna falujában, mely állás egyike a nép szeretete és bizodalma kifolyásának: — midőn egy váratlan szerencsétlenség mindent megsemmisített: házi boldogságot, megelégedést és becsületet, s ezek nélkül mit ért már most a gazdaság is!?

Volt ugyanis Mátyásnak egy házsártos sógora, ki az ő felségégének vette el testvérét, ki szinte jómódú gazda ember volt, hanem jobban szerette a söntés melletti lóczát az ivóban, mint az otthoni padkát, a búbos mellett.

Eme rósz szokása miatt Jóska sógornak igen sok kellemetlensége volt feleségével, ki őt rendetlen élete miatt igen sokszor pirongatta, mire Jóska sógor rendesen dühös lett, és a feleségét gyakran megütlegelgette, ki tűrte ainig tűrhette, az ütlegelést,

de végre rendesen megszaladt előle, és testvéréhez menekült, ki a szomszédban lakó szegény' Mátyás felesége volt.

Egy farsangi este Jóska sógor, szokása szerint, ismét részegen jött haza a falu korcsmájából és szokása szerint ismét összeperelt a feleségével, s midőn az nem szűnt meg vele nyelvelni, ütő eszköz után nyúlt, és a sarokban álló fejszéjét kapta fel. mire a menyecske, látva a veszedelmet, kiugrott az udvarra, s áttörve magát a licziom-keritésen, istenre kérte nénjét, hogy rejtse el férje bosszúja elől, mert az agyon akarja őt ütni.

A jó testvér a padra küldötte fel üldözött húgát, és hogy az ott még nagyobb biztonságban érezhesse magát, még a padra jái’ó létrát is elvette helyéről, és szivdobogva várta a további eseményeket.

Pedig ha tudta volna a szegény jó Borcsa. mi fog mindjárt következni, nemcsak dobogott volna a szive, hanem meg is repedt volna.

Alig hogy elbújtatta az üldözött asszonyt, alig hogy az be tudta magát ásni a kukoriczaszár alá, már ütötték a kaput, már dörömbölt Jóska sógor a fejszével a kis ajtón, szidva, és káromolva embert és világot, s halállal fenyegetve elszökött feleségét.

Mátyás nem tudott az egész dologról semmit. 0 épen az istállóban almozott a jószág alá, mikor a kapu-ütéseket meghallotta, s még a vasvillát is kezében felejtette, úgy ment ki a nagy lármára, s látta az udvaron állni reszkető feleségét, s hallotta az éktelen káromkodást, és fenyegetést az utczáról.

— Be ne ereszd, kedves párom, mert megöli Apollót. ígérd meg, hogy be nem ereszted.

— Ne félj, feleség, nem jön az ide ma; holnap pedig majd

*