Eger - hetilap, 1886
1886-06-01 / 22. szám
174 katonai-jellegének fentartása akkor is, mikor már annak szüksége fenn nem forgott; az örökös összeköttetés a volt királyföldi szász városokkal . . . mindez a magyar-ellenes elemek czéltuda- tos szaporítása volt a korona részéről; de belőle politikai tőkét csinálni csak e század negyvenes éveiben lehetett, mikor már a „Sláwy dcérát“ székiben olvasták, mikor már Tsitsakow ügynökei hintegették ama szentirási magokat, melyek „esének jó földbe,“ s a „Szlovanszka Lipa“ (egy szláv társulat) már tótjaink szenvedélyeit bolygatá fel. A nagy franczia forradalom eszméi áthatották immár Európa jól őrzött nyugatát is. A kellemetlenség és bántalom, melyet a franczia sasok folytonos háborúikban maguk után hagytak, elenyészett. A gárda medveszőrös kalpagjai már nem képezték rémület tárgyát a Quirinál előtt, vagy a Bécs felé vonuló országutakon. A gazdag olaszországi városok kiheverték a „szabadítok súlyos sarczait.“ Nők, kikkel Murat lovasai szerelmeskedtek, megöregedtek ; bosszúszomjas férjek feledték szenvedélyüket. Bonaparte sértő kiáltványaiból alig volt meg régiségtárakban egykét példány. A jénai s austerliczi sírokat benőtte az avar. Ám e katonák szikrázó szelleme, szójátékaik, elméjük nyíltsága, sza- badság-szeretetiik, gyűlöletük a szolgaság ellen, merész elméleteik visszamaradtak. A győztes Európa érezte a legyőzött szellemét mindenütt. Tábornokoknak, Lyon selymét dicsérték nejeik. Diplomaták büszkék voltak párizsi diszmű tárgyaikra. Loyális főrangúak estélyein, a franczia irodalom újdonságait szavalgaták. A nagy császár szerencséje bennégett szent Moszkvában; de a Kreml termeiben azon nyelvnek volt felségjoga, melyen hadoszlopai a Borodinónál rohamra vezéreltettek. A forradalmi szónokok izgató, ragyogó szólásmódja terjedt. A népek kiábrándultak a lipcsei napok mámorából. Világos lett előttük, hogy a napóleoni zsarnokság, melyről fejedelmeik kiáltványai oly hangzatosán beszéltek, csak testvére annak, melylyel ő felettük uralkodnak. Azt hitték: szabadságukért küzdenek, s csak trónuk biztonságát védték meg. Azt hitték: harczaik édes jutalma jog leend; s csak a félelmet háriták el, mely a kormányokat — saját érdekükben jogok adására sarkalható. Azt hitték: tetőiket, nőjeiket s gyermekeiket védik; s csak előítéletek s sújtó előjogok szűk bástyáinak voltak öntudatlan hősei. Vitézségük késleltető azt, mely jövőjük vala. Győzelmükben vereségük rejlett. (Folyt, köv.) Az egyház zenéje. (Vége.) A jelen század első tizedeiben ismét a teljes elvilágiasitás veszélyének volt kitéve az egyház zenéje, s minden egyházi jelleget7 és szellemet elveszített volna, ha nem támadnak férfiak, kik a romlásnak erélyesen útját állják. Az „EGER“ tárczája. A zsákhordó húsvétija. Elbeszélés. Az „EGER“ számára irta: Vértesi Arnold. I. Biz ez a lépcső sötét, édes olvasóm, a merre lemegyünk; de a szegény ember megtalálja az utat ebben a sötétségben is és soha sem töri ki a nyakát, ámbár néha szinte óhajtaná. Hja! a szegény embernek szívós az élete és soha sem végződik be akkor, a mikor kellene. Legalább Hombár András azt hiszi. Hiába mondja neki sóhajtva, szomorú megnyugvással a felége, hogy a jó isten mindent a legbölcsebben elrendelt; Hombár András fejét rázza s dör- mögve feleli rá: könnyű a papoknak azt hirdetni; de hordanának csak egész nap búzás zsákokat a dunaparton, mint Hombár András, hát majd máskép beszélnének. — Aztán nem is az a legnagyobb baj, — mormogja a zsákhordó s a nagy bozontos fej haragosan inog a vastag vörös nyakon; — az ember előbb-utóbb beletörődik abba is, mint akármelyik más igás barom. Csakhogy az igás barom mindig kap enni, de az ember nem kap mindig. Haneín az sem volna még olyan nagy baj, az ember koplal, ha muszáj. . . . — És takarékoskodik, — szólt közbe félénken az asszony. A németek és a francziák tűnnek ki főkép az egyház eredeti, ős zenéjének művelésében; és bár mi magyarok e téren nagyon messze állunk tőlök, de azért a templom-zenei visszaélések megszüntetésének s az igazi ős egyházi zene viszaállitásának gondolata kezd már nálunk is viszhangot kelteni. A kezdet kezdetei legalább már mutatkoznak. így p. dr. Dulánszky Nándor pécsi püspök úr őexja, a fönebb említett Pustet-féle kiadású liturgikus ének-könyvek kizárólagos használatát rendelte el székesegyházának chorusában. A pécsi székesegyh. ének-kar igen jó névnek örvend s bizonyára szépen énekli a chorált is. De részletesebb adataim nincsenek arra nézve: van-e jól begyakorlott vegyes ének-kar, ki vannak-e küszöbölve a hangszerek teljesen, csupán az orgona, a chórál és a vocál szerepelnek-e? stb. Mert különösen a vegyes ének-kar elkerülhetetlenül szükséges az igazi egyh. zenéhez, hiszen a régi nagymesterek miséi túlnyomó részben vegyes-karra vannak Írva. Én részemről már előre örömmel számitok rá, hogy az idei dalár- ünnepen Pécsett a székesegyházban, igazi egyházi zenét fogok hallani. Itt Egerben dr. Samassa József kegyelmes érsek urunk ösztönzésére, az elemi fiú-iskola és az érs. tanítóképző növendékeiből szervezett lyceumi vegyes ének-kar azt tűzte ki czéljáúl, hogy a székesegyházban valamelyik nagyobb ünnep érseki celeb- rátiója alatt az igazi ősrégi egyházi zenét bemutassa, éspedig tökéletesen úgy, amint az Regensburgban vagy Rómában előadatik. Azaz hogy a „tökéletesen“ csak az énekek tartalmára: a cho- rálra orgonával (a Pustet-féle „Graduale Romanum“ alapján) és a vocálra (régi stilű mise Molitor-tól és két Pales trina-darab) vonatkozik ; mert az előadásnak arról a finomságáról, praecisiójáról és minden tekintetben való tökéletességéről, mely p. Regensburgban a mennybe ragadja a lelket, nálunk szó nem lehet; hiszen ez csak kezdet, és hozzá még a lyc. vegyes-kar énekesei minden esztendőben változnak, egy év alatt pedig nem lehet azt a 8—10 éves gyermeket jó énekessé képezni. De a lehető gond forditta- tott a begyakorlásra, úgy, hogy a kar készen van, s csak kegyelmes főpásztorától várja a bemutatás napjának meghatározását. Nem lehetetlen, hogy az alaptalan zenei képzettség következtében, a hangszeres mise-zene megszokása által is megromlott zene-izlésnek, kezdetben nem igen fog az tetszeni. De más részről biztató az az általános tapasztalás, hogy a csak némi szorgalommal begyakorolt Gregorián-ckorál és vocál sajátságos megnyugtató. áhitatgerjesztő, fölemelő hatással van minden katolikusnak a lelkére. És ennek oka abban található fel, hogy azoknak a nagy szentatyáinknak ajtatos szelleme árad szét belőlök, kik ezt a szent éneket megalkották; a kathol. anyaszentegyház legkiválóbb ős alakjainak: Ignácznak, Vazulnak, ar. szájú sz. Jánosnak, Amb- rúsnak, nagy Gergelynek istenfélő szelleme szól a szívhez ezen énekekben. Mert e nagy férfiak imezen egyszeri) zenei formákba A mogorva ember egy darabig nem felel, csak szemeit mereszti az asszonyra, azokat a zord, véres erekkel átfutott szemeket. — Takarékoskodni? — hörgi aztán tompán s hangjában valami rettenetes, mély, elfojtott fájdalom rezeg. — Kinek akarsz te takarékoskodni ? Kinek ? Az asszony megdöbbenve hallgat s csak nagysokára mer újra megszólalni: — Az isten még mindent jóra fordíthat, András. — Mit fordíthat jóra ? — t ör ki a férfi ajkán a szó s a veres, szilaj szemek daczosan tekintenek fölfelé, mintha a pincze- szoba bolthajtásán túl keresztül látna egészen ama másik boltozatig, mely ragyogó kéken emelkedik ott fönt a távolban, de a honnan nem száll be egyetlen sugár sem e sötét szívbe. — Mit fordíthat jóra az isten ? Visszaadhatja talán gyermekeimet ? — Oh igen, visszaadhatja, — akarja mondani a szegény asszony, de nem meri. Csak sóhajt, hallgat, s engesztelő, esdeklő pillantással tekint az elkeseredett emberre, ki az istennel pöröl. — Visszaadhatja nekem valaki, a mi elveszett ? Föltámaszthatja kis fiamat ? Ott feküdt azon az ágyon kiterítve. Az a vánkos volt épen fejecskéje alatt, a melyiken én alszom most. Azon fogok aludni, mig élek, és rá gondolok, mikor ő feküdt rajta, sze- mecskéi behúnyva, ártatlan kis teste megdermedve. Mintha még most is látnám. Sokszor kinyújtom a kezemet éjjel, hogy megtapogassam ; de nincs ott. Az asszony csöndesen zokog. A férfi tompán mormogja:
