Eger - hetilap, 1886

1886-05-04 / 18. szám

142

több-kevesebb érdekkel birtak. Irálya nem volt ment minden paj- zánságtól, s elméssége gyakran az élez, sőt gúny terére is átcsapott, ha arra (még pedig nem ritkán!) alkalmas tárgya kínálkozott, anélkül azonban, hogy az egyéni jellemet sértette, s a becsületet s közerkölcsiséget legkevésbbé is megtámadta volna.

Az eleven kis lap közönségünknél csakhamar igen kapóssá lön, annyira, hogy az autograp h-gép ez e t (a juristák) belefáradt a meg nem szokott, folytonos és erős munkába, (a körmö- lésbe), s ez volt az oka, hogy az rövid időn megszűnt.

De az irány, s az impulsus már meg volt adva, s a kísérleti kezdetből a tapasztalat azon meggyőződést vonta el, hogy városunk közönségének egy helyi lapra mindenesetre szüksége vau, hogy ily lap megjelenését a müveit közönség óhajtja, s azt egyszersmind kellőkép támogatni kész is. E megelőző kísérlet indította a derék Joo Jánost azon elhatározásra, hogy egy ilyen irányú s szellemű, a helyi érdekeket fölkaroló heti lap szerkesztését s kiadását magára vállalja, s illetve, a megkezdett irányt és törekvést tovább folytassa ; gondoskodva egyébiránt, hogy a lap szellemi támogatására, egyebek közt, a derék Sávolyt is megnyerje.

így jött létre Egerben a második, — ezuital már helyi érdekű, vidéki —lap „Egri hétilapok“ czim alatt, melyből, — dr Szinnyey J. adatai szerint. — az országos könyvtár 7 számot bir az 1846-ik, — és a 6-ik számtól kezdve az összes számokat az 1847 ik évi folyamból. Szen-esztő s kiadó: Joo János. Nyomt. az érseki főtanoda betűivel.

Melyik évben keletkezett az „Egri hetilapok“ ez. újság, s folyvást megjelent-é. vagy időnkint meg-megszüut s újra föléledt, — s egyáltalán meddig állott, főn? — e kérdésekre nézve nincsenek biztos adataink. — Igen valószínű azonban, hogy ez időszak alatt a lapocska szakadatlanul föntartotta magát; s alkalmasint csak az 1848—49-ik évben bekövetkezett háborús viszonyok közt szűnt meg végképen.

Fiatal diák-éveimből azonban igen jól emlékszem, hogy az „Egri Hetilapok“ sok változatossággal, s igen élénken volt szerkesztve, annyira, hogy az egri közönség kapva-kapott rajta, s mi, diákok, is mohon olvasgattuk azt, ha egy-egy példánya kezünkbe került. Sőt — már csak bevallom a bűnömet — 4-ik vagy

5-ik osztályú gymnásista koromban, magam is e lapocskában követtem el „seriblerségem“ első gyarlóságait.

Tetszett nekünk az a dolog nagyon, hogy az „Egri Hetilapok“ már akkoron éles, csípős satyrával ostorozta a társas élet, s a városi ügyek körében fölmerült visszásságokat s íerdeségeket; bár arról is volt tudomásunk, hogy ezek miatt a derék szerkesztőnek sok kellemetlenséget okoztak olyatén úri emberek, kik a megrovások alatt egy vagy más tekintetben érzékenyebben érintve találták magokat. — Sávolyt, a bátor jogász-szerkesztőt, az ilyetén gunyoros közleményekért nem igen merték kérdőre vonni a kipellengérezett dominusok; de annál vakmerőbb vitézséggel

Az „EGER“ tárczája.

A muszkák Magyarországon.

— Visszaemlékezés 1849-re. —

Ruttkay Imre, 1848—49-iki honvédbajtársunk, a „Borsodi Lapok“ egyik utóbbi számában a következő érdekes leírását adja egy háborús kalandnak, melyet a 8-ik honvédzászlóalj egyik századával, melynek a nemrég elhalt opányik volt a századosa, Ruttkay pedig a hadnagya, a muszkák betörése idején Diós-Győr táján élt át:

„A váczi ütközet után a mi századunk parancsot kapott, hogy kémszemlére menjen Beszterczebánya felé, mert mar akkor hallatszott, hogy a muszka benyomult Magyarországba. Úgy is volt. Csapat unk fölment Beszterczebányán túl, egészen a Kriván hegyekbe s a vidék egészen el volt lepve muszka csapatokkal. Gör- gei hadseregének zömével Losonczon kellett volna találkoznunk; de a mikor oda értünk, ott már a muszka hadsereg táborozott Grabbe tábornok vezénylete alatt. Ott tudtuk meg, hogy Görgei onnan Rimaszombat felé Miskolcznak vette útját. Mi természetesen utána indultunk. De *z országúton az azt meglepett muszkák miatt nem mehettünk, a hegyi utak használatára voltunk utalva, melyeken — ismeretlenek lévén a vidéken — gyakran eltévedtünk.

támadták aztán meg a hasonnemü közleményekért a galambsze- lidségű Joó János szerkesztőt, kinél azonban mindig megvolt az a nemes önérzet, hogy az ily nemtelen támadásokkal bátran szembeszállt.

E körülményeket ismerve, mi, „hős diákok,“ az „irói hírnévért“ is, mindig megneveztük magunkat, valahányszor valamelyes pikáns közleményt küldtünk be közlés végett, Joó János bácsinak, a szerkesztőnek, nagy bátran kijelentve, hogy közlésünkért készek vagyunk a felelősséget elvállalni, s az ezekből származó esetleges támadásokkal, s kellemetlenségekkel szembeszállani.

E hírlapi satyrikus diák-közleményeink nagyobb számából két érdekesebb curiosum maradt fon, azon időkből, emlékezetemben.

Ezek egyike a következő:

Az egri, nyilvános sétáló-hely, az úgynevezett „érsek-kert“ (akkor: „püspök-kert“) két bejárójánál két tilalomfa mereszkedett; hosszú póznán egy fekete tábla, rajta ékes kalligráfiával, s még ékesebb orthografiával elmondva, hogy: „Tilalmas mindennémű kártétel, fák rongálása, madarak fogdosása, fészkek bolygatása, fákon és falakon való mászkálás, lármázás stb.“

E „tilalom“ nyolez sornyi szövegében mi, gimnazista-diákok, épen 39 helyesírási hibát fódöztünk fel, s közöltük azt, a közönség mulattatására, az „Egri hetilapokéban megjegyezvén, hogy a tilalom-hirdetésből hiányzik az a passus hogy: „tilalmas a tilalom táblákon a. helyesírási hibák elkövetése is.“

E közleményünkért pedig rettentő módon megharaguvék vala a tilalom-tábla készítője, nemes K. J. egri mázoló és szobapiktor mesterember polgártárs ő kegyelme, kereken kijelentvén, hogy adandó alkalommal nyakon csip, s jól elnadrágol bennünket. — Vártuk is a fenyegetés bekövetkezését diákbátorsággal; — de biz az — szépen elmaradt.

Az „Egri hetilapokéban közölt másik, emlékezetre méltó curiosumunk tárgya a következő volt:

Ns. D . . . akkoriban nagy hírű egri borbély-mester és hatalmas kortesvezérnek két műhelye volt vig Eger városában, jeléül, hogy igen jól foly vala ő nemes mestersége. Az egyik műhelye a piaczon volt, a másik pedig a M . . . — féle házban, az uj. izr. zsinagógával szemben.

A piaczi műhely czégtáblájára az volt Írva, hogy: „D . . . officinája.“ — A M.-féle házbeli műhely fölött függő ezégtáb- lán pedig ez vala olvasható: „D ... h a j n y i r ó, borotváló, fog húzó, ér vágó, klistérozó, köppölyöző műhely e.“

Az „Egri hetilapok“ egyik számában aztán kiirtuk, hogy: „D... hírneves borbélymester hazafi polgártársunk, ezt a diák szót, hogy „officina“, igy fordította magyarra: „hajnyiró, borotváló, fog huzó, ér vágó, klistérozó, köppölyöző műhely.“

Utunk hosszú időt vett igénybe. Mikor a Hámorba értünk, hallót* tűk, hogy Görgei Tokajnak ment s a muszkák ellepték a várost- így rekedtünk mi, csontunktól elválasztva, a Hámorba, nem mint guerillák, hanem mint rendes honvédek.

Ott persze saját föntartásunk és biztonságunk érdekében portyáztunk s előőrseink a muszka előőrsöket nem egyszer riasztották meg. Ott ismerkedtünk meg Herman Ottó édes atyjával, ki igen kedves, nyájas,úri ember volt. 0 és gyermekei gyakran kijártak hozzánk az O-Massába.

Egy nap Spányik kapitány azzal bízott meí engem, hogy egy szakaszt magamhoz véve, menjek le a diósgyőri erdőkbe c/.ir- kálni. Mi a „Tatárárkán“ keresztül hatolva, egy a „Komlós-ár- nyék“szőlíőben dolgozó embertől azt hallottuk, hogy onnan nem messzire egy fürdő van, görömbölyi Tapolcza.

— No oda már elmegyünk, — mondám embereimnek. — El is mentünk.

A mint a bokrok közül a mulató helyre tekintek, hát látom, hogy egy asztalnál két muszka tiszt ugyancsak fogyasztja a jó magyar bort. A harmadik tiszt ugyanakkor jött ki a fürdőből. Embereimet az istálló hátsó fala mellé elrejtettem s meghagytam nekik, hogy onnan csak intésemre vonuljanak ki, magam pedig három altiszttel — kik föltüzött szuronynyal lövésre készen jöttek utánam, — a muszka tisztek asztalához közeledtem. Ezek, a mint észrevették, egészen láthatólag megrázkódtak. Egyik közülök pisztolyt ragadt s lőni akart, erre én „czél“-t vezényeltem s ők meggondolva, hogy ilyen közelről az én altisztjeim golyója