Eger - hetilap, 1886
1886-04-13 / 15. szám
15-ik szám. 25-ik év-folyam, 1886. április 13. Előfizetési dij: Egész évre . 5 frt — kr. Félévre . . 2 „ 50 „ Negyed évre. 1 , 30 , Egy hónapra — „ 45 „ Egyes szám — „ 12 „ Hirdetésekért minden 3 hasábozoit petit sorhely után 6, bélyegadó fejében minden hirdetéstől 30, nyílt térben egy petit- sorhelyért 15 kr. fizetendő. Politikai s vegyes tartalmú hetilap. Megjelenik minden kedden. Előfizetéseket elfogad: a kiadó-hivatal (lyceumi nyomda), a szerkesztőség (Széchenyi-utcza, zsebköz, 24. sz.) és Szolcsányi Gyula könyvkereskedése, s minden kir. postahivatal. — A hirdetési dij előre fizetendő. Takarékosság és produktív munka. „Az alsóbb néposztályok jó tulajdonságait nem lehet alamizsna által fejleszteni. A gazdagok bőkezűsége legtöbbször csak a tunyaságot és álokoskodást ébreszti fel a helyett, hogy a valóban szükölködőn segítene. A szegényeknek legnagyobb jótevőjük az, a ki őket munkára, takarékosságra és előrelátásra serkenti s mindehhez segédkezet nyújt.“ Ezen szavakkal indokolta Bostonban 1816-ban néhány emberbarát az első amerikai takarékpénztár, a „Provident Institution for Savings“ alapítását. E találó szavaknak ma is megvan az értékük; s ha arról van szó. hogy miképen lehetne azt a roppant egyenlőtlenséget, mely a társadalomban szegény és gazdag között fenáll, megszüntetni : ma sem lehetne úgy vélekedni, hogy a gazdag adja oda fölöslegét a szegénynek, hacsak a socialisták eszményi ábrándképei után nem indulnak. A jótékonyság kétségkívül egyik legszebb erénye marad mindenkor az embernek. Minden vallás, minden erkölcstan, ország és fajkülönbség nélkül, egy- iránt a nemes jellemvonások közé sorozza az adakozást ; de a gazdasági mozgalmak prakticus szemlélője súlyt nem fektet reá. Arra még nincs példa a históriában, hogy valamikor az önkéntes adakozás megszüntette volna a vagyoni egyenlőtlenséget a társadalomban. Forradalom, szabadverseny, és hadi zsákmány voltak mindenkor azon tényezők, a melyek az alsó néposztályok nyomorán, úgy a hogy. segítettek. Bármily szemkápráztató legyen is a socialisták agitátiója a vagyontalanokra, kalandorokra, sőt magukra az emberbarátokra nézve: de a népek gyakori érintkezése, a gyors áruforgalom, s a tulajdonjog tiszteleténél fogva a társadalom józan elemei kivétel nélkül az egész világon irtóznak a gazdasági forradalom gondolatától. Az idők úgy változtak, hogy ma már a hadizsákmány sem igen alkalmas arra, hogy valamely államban különös jólétet idézzen elő. 1871 —72-ben a levert Francziaország 5 milliárd frk. hadi kárpótlást fizetett Németországnak. Oly hadi zsákmány, mely példátlan a történelemben; és mégis Francziaország ma a legvirágzóbb állam a kontinensen, mig a Németországra szóló váltóikat kicserélték franczia állami járadékkötvényekért és ezzel kifizettek 4248 millió f'rkot a contributióból, mégis a kész aranyban tett fizetés nem volt elég arra, hogy Németország ezzel pénzreformját fedezze, s már 1873-ban csak úgy megérezte a gazdasági és pénzválságot, mint az osztrák-magyar állam, mely hadizsákmányban nem részesült már igen szép idő óta. , A gazdasági egyenlőtlenség reformjának kérdésénél egyedüli hathatós módnak a jelen időben csak a szabad versenyt tekinthetjük oly értelemben, hogy munka, szorgalom, takarékosság és ügyesség által ki-ki előtt nyitva álljon az út, hogy jólétet szerezzen. Nem a sorsüldözött szerencsétlenekről szólunk. A gazdasági fejlettség legmagasbb fokán is lesznek mindenkor a társadalomnak nyomorultjai, a kikről való gondoskodás a könyörületesség és jótékonyság emberi erényeinek lesz fentartva, de csak azokról a szegényekről, a kik nem kereshetnek és dolgozhatnak. Századunk nagy jelszavai, a szabadság és egyenlőség, csaknem minden államban érvényre jutottak ma már annyira, hogy a tulajdont biztosítottnak, a munkát tiszteknek, s párosulva szorgalommal és takarékossággal, alkalmas eszköznek tekinthetjük arra, hogy a gazdasági egyenlőtlenség mindinkább eltűnjék, s a kiáltó nyomor a pazar fényűzés mellett, kitörésre ne inditsa az embereket. És mégis látunk gazdasági válságokat, mikor a munkásnak nincs mit dolgoznia; mikor a kereskedő nem képes az árúforgalmat közvetíteni; mikor a mezőgazdának nyakán marad a termése; mikor a tőkepénzes nem képes elhelyezni tőkéit, és veszteségről jajveszékel, pedig szabad a verseny; és mégis egyaránt nyomorral küzd az is, a ki tud és akar dolgozni, az is, a ki renyhe, mintha csak bomlásnak indult volna mindaz a szilárdság, mit a vagyonnak tulajdonítunk. 1808—10, 1825, 1847, 1873 és még folyton a mai nap is oly időpontok, melyek nagy gazdasági válságokról tanúskodnak, melyeknek szülő okául számos körülményt lehet felhozni, de a melyek végelemzésben mégis csak egy szempontból itélendők meg, t. i. az emberi önzésből, a mi a gazdasági élet legfőbb rugója, s ezzel szemben az inproductiv fogyasztás szempontjából, t A társadalom egy része küzd, fárad, hogy anyagi haszonért létrehozza mindazt, amire másnak szüksége van ; a másik osztálya ismét fogyaszt, a miért semmi visz- szatéritést nem nyújt a termelőnek ; amaz önzésből többet termel, mint a mennyire másnak szüksége van, vagy munkája értéke meg bir. így jut a vagyon és szükség tévútra, s az egyensúly megzavarását ismét csak azok az okok állítják helyre, amelyek létre hozták, a nélkül, hogy szükség volna a socialisták ideáljára, a termelés és vagyon összesítésére.* E gazdasági válságok mind a mellett alkalmasak arra, hogy a gazdasági élet fejlődésére azokból tanúlságot vonjunk. Az egyén gyámoltalanságában fekszik, hogy katasztrófánál segélyért kiált. Az ily válságoknál is azonnal az államhoz s annak kormányához fordulunk segítségért, megfeledkezvén arról, hogy az állam nem egyéb, mint a polgárok összesége, akik, ha bajban vannak, a baj magát az államot éri. A kormány ilyenkor azzal felel, hogy „dolgozzatok és takarékoskodjatok.“ A válasz bizonyára helyes, mert a kinek nincs mit ennie, legalább is azon kell kezdenie, hogy kevesebbet egyék, a mig többször jut, s ha ezt eléri, tegyen félre annyit, hogy máskorra is legyen, a mikor majd nem fog találni, ha keres is. De ismét az is bizonyos, hogyha gazdasági válságoknak nem csak egyedül az egyes polgárok az okai és azok vagyon-állapota, hanem a hibás politika is. if— Ha maga az államkormány vonja el a polgárok nagy részét a productiv munkától; ha egy kézzel biztosítja az egyénnel szemben a tulajdont, ;le a másik kézzel maga markol bele, hogy a munka gyümölcsét megoszsza azokkal, a kik gazdaságilag semmit sem hoznak létre, akkor bizonyára sem a munka,
