Eger - hetilap, 1885
1885-09-22 / 39. szám
317 vosi székbe helyezve, mely állásában azontúl közmegelégedésre, haláláig maradt. A felséges uralkodóház részéről jeles orvosunkat azon kitüntetés érte, hogy az ujonszülött Mária Valéria főherczegnő részére magyar dajka választásával dr. Frantz Alajos bízatott meg. Tapintatos és sükeres választásának, királynénk ő felsége részéről egy brill an tgyűr ü lön elismerő jutalma, melyet örök becsű ereklyeként őrzött, s hagyott a család gondjaira. Dr. Frantz Alajos, bár erős testalkatnak, tartós, jó egészségnek s élénk, derült kedélynek örvendett, az utóbbi években gyakran panaszkodott ismételve előforduló szívbaja miatt. Legutóbb e baj végzetessé vált reá nézve, s mint maga is előre sejté, többé nem menekülhetett tőle. Az orvosi tekintélyek összes buzgalma, s a család éjjel-nappal önfeláldozó ápolása sem voltak képesek őt megmenteni. A halál kérlelhetetlenül kioltá a legnemesebb életet! Arnóthi. A szövőgyár ügye. (III. közlemény.) Az alakulóban levő „egri szövőgyár“ részvényesei, Szederkényi Nándor orsz. képviselő, mint elnök vezetése mellett, nagy számú érdeklődő közönség jelenlétében, f. hó 19-én, a város közháza nagy termében értekezletet tartottak. Az értekezleten jelen volt Rejtő Sándor, m. kir. ipar- s keresk. miniszteri iparfelügyelő, mint a most nevezett minisztérium küldötte s megbízottja. Az értekezlet lefolyása következő volt: 1. Elnök előterjeszti a 15-ös bizottság f. hó 11-én kelt kidolgozott tervezetét, a szövőgyár létesítése ügyében. Miután minden részvényes, nemcsak lapok utján, de czi- mére küldött külön nyomtatványon teljes és kimerítő tudomást szerezhetett az ügy állásáról, az előterjesztés felolvasását mellőzve, azonnal annak részletes tárgyalásába bocsátkozni határoztatok. Elnök felkéri Rejtő Sándor iparfelügyelőt, hogy a kidolgozott tervezetről pontonként adjon kimerítő felvilágosítást, és a netalán szakismeretlenségünk által figyelmen kívül hagyott hiányoKétségkivül e kellemetlen szagérzetek eltávolítására jöttek divatba az illatszerek, melyeket főkép hölgyeink kiváló módon kedvelnek. Én nem állítom biztosan, de azt hiszem, hogy a női szépséget, s a társalgási műveltséget — idegingerlő hatásuknál fogva, — a kellemes illatok is erősen támogatják a férfi-szivek meghódításában. Az illatszerek túlságos használata azonban, a mellett, hogy az egészségre nézve is igen ártalmas, — rendszerint épen az ellenkező hatást szokta szülni, mint amit vele elérni akarunk. Plutarchusnál olvassuk, hogy midőn két spártai nő látogatást tőn egymásnál, egyikök annyira ki volt fenve jó illatú kenőcscsel, a másik pedig szagos vajjal, hogy egymás illatától mindaketten elájultak. — Tapasztalás szerint az illatszerek szerfölött való kedvelése s használása általán testi és lelki gyön- geségre, elpuhultságra, korlátolt elmére, csapongó képzelődésre, kéjsovárgásra mutat; túlságosan izgatja és lankasztja az ideg- rendszert, s gyakran nem minden alap nélkül kelti föl a gyanút, mintha az illető, nagy mértékben való illatozása által, valamely kellemetlen bűzzel járó testi bajt törekednék elpalástolni. — Tökéletes igaza van a jó Martialisnak, a római poétának (Lib. VI. epigr. 15.), midőn azt állítja, hogy: „Non semper bene ölet, qui semper bene ölet.“ „Nem mindig jószagú az, aki mindig jószagú;“ — s nagyon okosan tartja azt a példaszó, hogy: „Legjobb szaga van annak, akinek semmi szaga sines.“ Ha az illatszerek használatát hölgyeinknél megtűri a közszokás, és nem ellenzi a divat: annál visszataszitóbbnak találja a jó Ízlés és a finomabb érzék, ha a férfiak illatoznak Eau de Cologne vagy pachouli után. Alig hatott rám az életben valami kellemetlenebbül, mint véletlen találkozásom a párisi jeunesse d’ orée ama néhány üres fejű tagjával,, kik még sétáló pálczáikban is „milie fleur“-t tartottak. — Épen úgy tűntek föl előttem, mint azok a nők, akik szivaroznak, vagy azok a férfiak, akik — harisnyát kötnek. Aesthetikai szempontból az sem valami dicséretes dolog, hogy az ember az orrát „tubákos pixis“-nek használja; habár a burnókat és hibákat, szakértői véleménye által rectificálja, illetőleg pótolja. Rejtő Sándor úr, utalva többször már előbb ez ügyben Egerből történt meghívásokra, kijelenti, miszerint ezeknek előbb eleget nem tehetett, mert nem látta helyesnek az alapot, melyen a gyár felállítása terveztetett; — most azonban olvasván, és tanulmány tárgyává tevén az előttünk fekvő 15-ös bizottságnak hozzá küldött példányát, meggyőződést szerzett magának a tervbe vett gyár alapításának, reális alapon nyugvó megindithatá- sáról, ezért a mai gyűlésen a tárgynak országos fontosságú létesítése érdekében annyival is inkább kötelességének tartotta megjelenni, mert, mint az értekezlethez irt véleményben előterjesztetik, erősen meg van győződve, hogy Egerben ilynemű gyárak, a körülmények tekintetbe vételével, prosperálni, vagyis az ország és a részvényesek hasznára virulni fognak. Ezek előrebocsátása után megjegyezvén, hogy a megvételre javaslatba hozott Zettnerféle gyártelep mellett elfolyó patak vizére nagy szükség van első sorban, — áttért a bizottság munkálata részleteinek megvilágításába. És miután konstatálta, hogy a munkás viszonyok városunkban a gyár érdekeinek a legconveniensebbek, — constatálta pedig, az egri lyc. könyvnyomdánál alkalmazott munkások ofcsó napi bére párhuzamosításával. — kijelenti, hogy az egri szövő gyár, ezen sarkalatos íőtényező előnyeit latba vetve, életképes és viruló jövővel kecsegtet. • Ezek után az előterjesztésnél felszámított üzleti költségek czimén felsorolt összeget még 5000 írttal, és a beruházás czimen előforduló aprólékosok rovatát 4000 írttal, megterhelni vélvén, az egész tervet, úgy ahogy a 15-ös bizottság előterjeszti, elfogadan- dónak és helyesnek nyilvánítja, mely nyilatkozat után az értekezlet az ügyet magáévá tevén, a tizenötös bizottság munkálatát alapul elfogadja. Ezután elnök felkéri a jelenvolt részvényeseket, hogy alapitó tagokként magukat aláírásaik által jegyezzék be, hogy a további munkálatokat eszközölhessék. Alapitó tagokul beírták magukat: Szederkényi Nándor, Gás- párdy Géza, Mayer Imre százados, dr. Schwarcz Dávid, Káldy Gyula, Zettner Károly, Jankovics Adolf, Szolcsányi Gyula, és Éliássy Ferencz. Az értekezlet kijelentette azonban, hogy alapitó tagokul még más részvényesek is kéressenek fel. Ezek megtörténte után Szederkényi Nándor id. elnök, annak tozás szokásának épen úgy megvannak a maga hathatós védői és magasztalói, mint a dohányzásnak. „A pipa és burnótszelencze — úgymond Reuchlin Meldegg — épen úgy fűzi egymáshoz a jó gondolatokat és eszméket, mint a kötőtű a fonalakat. Hány ember van, ki szellemileg foglalkozni: tanulni, írni nem képes, mig rá nem gyújt, s egyet-kettőt nem szippant ? . . Az egyik ember akkor beszél legokosabban, ha pipa van a szájában; mig a másik, mintegy a burnótszelenczéjéből látszik elészedegetni gondolatainak legjavát. Magliabecchiről, a XVII. század lángelméjű tudósáról beszélik, hogy szívesebben tűrte az éhséget, semhogy ne tubákolt volna. Ismeretes dolog, hogy a német inkább bumotozó, semmint pipázó nemzet. E tekintetben is egyenes ellentéte a magyarnak. Legtubákosabb népek azonban az éjszakeurópaiak, különösen a svédek és norvégek. A norvégiai paraszt már nem is kanállal tömi, — mint a középeuróai sváb, — hanem tülökszámra rázza orrába a burnótot. Éjszakeurópai társaságokban a tubákos szaru ép úgy kézrőlkézre jár, mint például nálunk a — boros kancsó. Az arczisme a közönséges, köznapi orrok közöl élesen megkülönbözteti s kiemeli a finom, vagy úgynevezett szimatorrot. Aki a gyakorlati életben éles elmével párosult előrelátást tanúsít, aki a beállható kellemetlenségeket eszes számitás, józan következtetés által mintegy eleve megsejditi; szóval: aki éles sagacitással: elmeszimattal bir, arról a példaszó is azt tartja, hogy finom orra van. A fi n o m, vagy úgynevezett szimat-orrot nem kell összetévesztenünk a finom szagló érzékkel, minő például a vad, kivált a nomád népeknél közönséges és általános, minővel azonban müveit emberek közt csak ritkábban találkozunk. Históriailag is nevezetes finom szaglással birt a hires utazó, Eulenspiegel, ki — mint életrajzában olvassuk, — épen úgy megfizette a korcsmárosnak, ha a konyhában a sültek puszta illatával jóllakhatott, mintha csak fölemésztette volna azokat. — A vad népek szaglásérzékének finomsága valóban bámulatra méltó. Az arab a Samumvihar *
