Eger - hetilap, 1885

1885-02-24 / 9. szám

76 vendetes hirt registráihatunk az immár Gáspárdy Géza tulaj­donává lett, s főutczánk egyik legszebb helyén álló, volt Konti Soma-féle házról is, amennyiben az uj birtokosnak minden szép iránt lelkesülő magas müizlése széles körben ismeretes. — Halálozások. — Petráss Júlia, Petráss Nándor nyug. gaz­datiszt, s neje Beöthy Janka leánya, febr. hó 17-én hosszú szen­vedés után. 18 éves korában elhunyt. A boldogult, mint az egri angolkisasszonyok tanitónóképző intézetének egyik kiváló tehet­ségű, s szép reményekre jogosító növendéke, csak imént végezte tanulmányi pályáját, melyen megfeszített buzgalmának lön. kora ifjúságában szomorú áldozata. Hült. tetemei, közrészvét mellett, f. hó 19-én tétettek a sz. Rókuszról nevezett sirkertben, az örök nyugalom helyére. A mélyen megszomorodott szüléknek adjon vigaszt a gondviselés, s azon tudat, hogy mély gyászukban, mesze terjedő rokonaik, kik az elhunytban szintén kedves, szeretetreméltó rokont vesztettek, vérző szívvel osztoznak. — Szabó Erzsiké, néh. Szabó Rikhárd jó nevű iró, s özvegye: az egri születésű, s mü­veit köreinkben előnyösen ismert Pavlicska Fanny leánya, f. hó 20-án, élte 19-ik évében, hosszas szenvedés után Budapesten elhunyt. — Almássy József, honvéd-huszár-százados f. hó 20-án, Gyöngyös-Halászon, elhunyt. Temetése f. hő 22-én közrészvét mel­lett ment végbe. — Takács Antalvé, szül. Lajtos Emma, néh. Lajtos A. ismert egri polgár leánya, f. hó 15-én, élete 37. boldog házassága első évében. Szolnokon elhunyt. Temetése ugyanott, f. hó 17-én ment végbe.— Arany Janómé, szül. Ercsey Julianna, a nagy költő özvegye, f. hó 19-én, 65 éves korában, Budapes­ten. elhunyt. A gyöngéd, szerető hitves alig harmadfél év múl­va követté megdicsöült férjét az örök nyugalom honába. Halá­lát fia, Arany László veje és unokája, Szél Piroska gyászol­ják. — Berkes Lajos, a főváros legjelesebb nemzeti zeneban­dájának prímása, f. hó 18-án, Budapesten elhalálozott. Mint mond­ják. a lezajlott farsang alatt, folytonos zaklatott működés folytán Leállt kimerültség vitte kora sírjába. Elhunyta iránt a főváros összes köreiben általános részvét nyilvánult. Ravatalára számos főúri családon kívül a nemzeti casinó is küldött, „felejthetlen prímásunknak“ felirattal, egy gyönyörű koszorút. — Múzsái Ko­rács Györyy, t.-fiiredi birtokos, 84 éves korában f. hó 15-én. T.- Füreden elhunyt. Temetése ugyanott f. hó 17-én. közrészvét mel­lett ment végbe. — Öngyilkossági kísérlet. Rad a Viktória, férj. Bauer Sán- dorné. egri lakos polgárnő, f. hó 23-án délelőtt öngyilkossági szán­dékból revolverrel mellbe lőtte magát. A szerencsétlen még él. de életéhez kevés a remény. Oka állítólag boldogtalan házasság, mely csak még f. hó 17-én köttetett. — Kisértet. — A múlt hét egyik napján, a 60-ik számú b. Appel-gyalog-sorezred rakodója (magazin) elé állított őrszemek egyikét, Oravecz nevű közlegényt, hajnali 4—5 óra között ájúltan találták az őrhelyen. Töltött fegyvere mellette hevert. Bevitetvén s eszméletre hozatván, azt vallotta, hogy az éj homályában egy ebet látott a kerítésen átugrani, mely, felé közeledtében. egyre óriásibb alakot öltött. Oravecz a rémre „-halt wer da“-t kiáltott, s miután ez nem állt meg, fegyverét gyorsan megtöltve reá irá­nyozta. E pillanatban rémület s erős testi remegés fogta el, mire ájúltan összerogyott. Ez időtől fogva a szerencsétlen katonát min­den nap, ugyanazon hajnali órában, hasonló görcsös rángatózás. támadja meg. s fosztja meg eszméletétől. Érdekes és orvoslélek­tani megfigyelésre méltó esete az epilepsiának. — Rendőri hírek.. — Rófusz István, felnémeti ill. ismere­tes tolvaj, özv. Veszka Nándorné egri lakos házától, a tulajdonos- nő távollétében, egy férfi felöltőt, egy piros fejkendőt, egy fésűt, s egy könyvet elorzott. — F. hó 20-án est ve, Reiter Lajos táv- irdai kézbesítő lakására ismeretlen tolvaj lopózott, s a feltört galambházból 12 db. galambot elemeit. Mindkét tolvaj elfogatá- sára megtétettek a kellő rendőri intézkedések. — Csu torás. István egri ill. 47 éves földműves, f. hó 22-éu éjjel öngyilkossági szándékból nyakát késsel három helyen átmetszette, minek követ­keztében még azon éjjel meghalt. Hullája, orvosrendőri bonezolás végett, a hullakórházba szállíttatott. A gyöngyösi betegsegélyző nöegylet. f. é. mart. 2-án. az egyleti vagyon javára, az ottani „Vaskorona“ termeiben, tánezvi- galmat rendez. — Uj zeneművek. Táborszky és Parsch nemzeti zenemüke- reskedésében Budapesten megjelentek: „Az eleven ördög“ operette, zenéjét szerző Konti József. 1. Mindig charmant. 2. Kettős: Oh drága angyalom. 3. Keringő: Oh mily szép, deli kép. 4. Trüsszentő couplet. 5. Induló: Ez érdekes és kellemes. 6. Szót se ! couplet. Enekhangra, zongorakisérettel, vagy zongorára külön. Ara 2 frt, 50 kr.. Az operette rövid idő alatt 16-szor került elő­adásra mindig fokozott sikerrel. „Boccaccio“ és „Koldus diák“ óta egyik operette sem részesült oly kedvező fogadásban, mint „Az eleven ördög.“- A Popp-féle Anatherin szájvíz több mint 40 év óta ren­deltetik a legkitűnőbb orvosok által, köztök a boldogult Oppol- czer tanár által is. Dräsche tanár is újabban nagy eredménynyel alkalmazta a bécsi egyetemes kórházban, úgy szintén Schnitzler tanár is a száj, nyak, foghus és szájpadlás betegségeinél. Es ezért sokak számára a Poppféle Anatherin szájvíz, mely kapható Eger minden gyógyszertárában, épen olyan biztos gyógyszer, mint nél­külözhetetlen óvószerré, lett és lesz mindenkinek, ki azt száj, to­rok és foghus betegségében használta. Egyidejűleg figyelmezte­tünk e szájviz szédelgő és gyakran káros meghamisításaira, me­lyek gyakran a kezelő orvost is megcsalják. Minden eredeti pa- laczk nyakán ott van a védjegy, mely az eredetiségről tanúsko­dik. E gyógyszer rendkívüli tekintélynek és elterjedésnek örvend az osztrák határokon kívül, és egész Európában sőt Amerikában és Ausztráliában is vannak csodáló:. Figyelmeztetjük továbbá Popp J. G. cs. k. udvari fogorvosnak anatherin fogtapaszára és növény fogporára, mely igen alkalmas és hires fogtisz- titó szer.________________________________ Felelős szerkesztő: Sza/bó Igllácz. 1833. 1885. Hevesmegye közönsége által 1885. jan. hó 19-én 24. szám alatt hozott, a mk. belügyministernek 1885. évi február 9-én 7182. szám alatt kelt. rendeletével jóváha­gyott határozata értelmében a Füzesabony községben található, a megye tulajdonát ké­pező, 114. népsorszám alatti ház, istálló konyha és udvar; valamint a 110. népsor­szám alatti magtár és istálló eladása elren­deltetvén az eladás nyilvános árverés utján fog eszközöltetni. Az árverés Füzes-Abony község közházánál 1885. évi május hó 20-án délelőtt 10 órakor fog megtartatni. Az árverés szóbeli és nyilvános lesz, azonban a szóbeli árverésig az 1885. má­jus 29-ig zárt kellő bánatpénzzel ellátot- irásbeli ajánlatok is elfogadtatnak, mely esetleges ajánlatok «. megyei alispáni hiva­talnál bemutatandók. Ha valamely ingatlanságra a szóbeli és Írásbeli ajánlat ugyanazon összegről szól. a szóbeli ajánlatnak biztositatik az előny. Az árverési feltételek a következők: 1-ör árverés alá bocsátatik Heves megye tulajdonát képező — a füzesabonyi 72 szá­mú telekjegyzőkönyvekben 110 és 172 hely­rajzi szám alatt felvett ingatlanság mely áll: egy lakház. hozzá tartozó konyha és istálló épület s udvarból, továbbá egy magtár és istálló épületből. 2- or az ingatlanságok úgy bocsájtatnak árverés alá, hogy a 114. szám alatti összes ingatlanság. valamint a 110 szám alatti ösz- szes ingatlanság fognák eladatni, ha azon­ban igy az egyes egész ingatlanok el nem adatnának az esetben az épületek külön és a telek is külön bocsájtatik árverésre, ez esetben azonban az árverés csak akkor vá­lik érvényessé ha minden épület vevőre talál. 3- or Kikiáltási ár a 104. szánni egész ingatlanságra 2889 frt 81 kr. a 110 számú egész ingatlanságra 635 frt 88 kr. ha pe­dig az épületek külön külön árverés alá bo­csájtatnak. akkor a kikiáltási ár: a 104. számú házra nézve I. a lakházra nézve . 1599 frt 81 kr. II. az istállóra nézve . 750 frt 05 kr. III. a konyha épületre nézve 269 frt 96 kr. IV. a beltelekre nézve . 270 frt — kr. a 110 számú házra nézve a) a magtár s istálló épületre nézve 603 fi t 88 kr. b) a beltelekre nézve 32 frt. 4- er. Az árverezni szándékozó köteles az árverés megkezdése előtt a becsár 10° ját készpénzben vagv magyar állampapírok­ban bánatpénzként a megyei kiküldött ke­zeihez letenni és a megtörtént árverés után a legtöbbet ígérő bánatpénzre visszatartatni, a többiekké pedig azonnal az árverés után az illetőknek visszaadatni. 5- ör. Az árverési határidőül csak eyy határnap tűzetik, melyen az ingatlanság becs­áron alul is eladatni fog. 6- or. Az árverezés a vevőre nézve azon­nal. a leütés után kötelező leend, eladó He­vesmegyére nézve azonban csak az esetben, ha az árverés és az árverés alapján a ve­vővel kötendő szerződés belügyministeri jó­váhagyást nyerend. 7- er. Vevő köteles a vételárt három rész­letben lefizetni és pedig 1/3 részét azonnal az árverezésnél, az árverezéssel megbízott kezeihez, a második 1/3-át a belügyministeri [jóváhagyást tudató megyei értesítés után három hó, és a harmadik Vs-át ugyanazon időtől számítandó hat hó alatt, mindenkor a ministeri jóváhagyástól számítandó 6 °/0 ka­mataival együtt, a bánat pénz a vételár első részletébe tudatik be. 8- or. Vevő a megvett ingatlanságnak a

Next

/
Oldalképek
Tartalom