Eger - hetilap, 1885
1885-01-29 / 5. szám
43 képhez illő. Sötét az égbolt, mint az én lélek világom; a zápor vágja szobám ablakát, mintha hozzám akarna bejönni, hogy kinzó gondolataimat. — e vészmadarakat, verje szét. Vagy az ég is sorsom fölött könyez talán ? ... Csak szakadj, csak szakadj zápor! dörögj hatalmas hangú nagy természet! találtok legalább összhangot, — közted és lelkem háborgása között; villanj meg sűrűn te égi tűz ! fényedben látja meg a gondolatot: 0 oka lelkem háborgásának. De még sem! hiszen az 0 gyöngéd lelke megrémül hangod hatalmától, s megtudván fájdalmamat, busongna fölöttem az az áldott szív, melyet könyre indít egy madár fájdalma is. Csak te hullj zápor! te nem fogsz fájdalmat okozni neki, — de hullj lágyan, csendesen... Talán pár szemed göndör fürtéit e esik. a mint lakának vadszőlővel árnyalt tornáczán kihajol. Mily boldog lészsz te!... érintheted szőke fürtéit, keze végig simul rajtad, és ujjai közt pihenve látod meg a legszebb eget: az ő szemeit. S belőled, te égből hullott tiszta csepp! mit olvas ki? — Lelke tisztaságát? Nem! hiszen akkor tudnia kellene: mi a nem tiszta. És ha tudná?... talán nem szeretném ily végtelen szerelemmel. .. Talán nem is szerelem az, mit én érzek iránta, hanem imádat? tiszta, mint legtisztább csepped, mely még meg sem közelité e föld légkörét. Imádat?! de hóimét volna akkor e háború lelkemben? Hiszen az imádat nyugodt, mint a tenger mélye, s az én lelkem volkán. . . . Csak húllj te lágyan, csendesen; vegyülj kényeimmel össze; segítsd siratni nem elveszett boldogságomat, hanem összeomlott ábránd-világomat. Isten veled, te ifjú lelkem alkotta boldog világ! Isten veled. Bűvös voltál, mint mosolya; tiszta mint a gondolat, mely az ő lelkében fogamzik; és szent, mint lesz az érzet, mely szivét először fogja hevesebb dobogásra készteni. Téged elveszteni, téged, kinek megtestesülése egyetlen reményem volt, kihez mint vigasztalóhoz menekültem, ha snjta a sors: — az üdv vesztése. Egy egész boldog világot vesztettem el benned! . . . Pedig nem terjedtél hosszú határokig; csak oly nagy valál, mekkorát O fáradás nélkül futhat be. Határodat gyors patak képező, melynek keble tiszta volt és hideg, mint az ő szive irántam. Ez előhatár partjain nefelejts tenyésze; üde kékjénél csak az ö szemeié volt kedvesebb: habjaiban fürödtek a fák lenyúló ágai. ingerkedve a morzsák után vágyó fürge pisztrángokkal. Vagy ezek is az ö látása után vágytak? Himes rét terül el határaid között, megszakgatva árnyas facsoportokkal, melyeknek lábainál kedvencz virága, ibolya, diszlett. s lombjai közt fáradhatatlan dala fülemülék tárták tanyájukat. . . . Isten veled ifjú képzelmem alkotta boldog világ! Vidd sírodba emlékezésem hervadhatatlan koszorúját. Hiszen benned találtam az egyedüli boldog pillanataimat. 0 ott ült a pamlagon s köszönve mosolygott le rám, én esengve kértem ajka üdvözítő érintését, () megdöbbenve mutatott a csillogó harmatcseppben tükröződő arczára. Tiszta volt, mint az ég angyala. Karját az enyémbe fűzve vezetőm ilyenkor tölgyek álfal árnyékolt lakunkba, hol fürgén lebbent a készen váró Bosendor- ferhoz s szememből olvasta ki a dalt, melyet lelkem ohajta. S ha néha-néha, — igy mint most, — sötét felhő borult az égboltra: hallatta a természet mennydörgő hangját; villám villámot ért: boldogságom napja akkor fénylett legragyogóbban. Megrettenve, mint felriasztott madár, lebbent karjaim közé, ótalmat keresve keblemen, mintha tudná, hogy az abban élő végtelen szerelem a természettel is szembe száll érte. Mi volt nekem e bizalom?! . . . Szivem dobogása volt a beszéd, mely félelmét eloszlatá; lángoló csókom, mi bizalmat gyujta szivében; forró ölelésem támasztó új életre bátorságát. S ha a vihar elmúlt és újra nap mosolyga az égen, mo- solygva mondá 0 is : „Ugy-e, mily bohó vagyok én ?“ Nem feleltem kérdésére, pedig gondoltam . . . nem! csak éreztem a feleletet : Az angyalok ismerik az Eg hatalmát legjobban.. Nem mondtam; hitvány, üres bóknak vette volna; s bókot mondani neki ? . . talán sírva fakad. Hiszen bőkolunk-e annak, kit szeretünk ! ? . . . Isten veled, üdvözítő álom! . . . Isten veled örökre. . . Nem, nem örökre! Visszatérek hozzád, ha a léleknyiigző gondok levernek: visszatérek hozzád, hogy erőt merítsek varázsodból. De lesz még az neked számomra ? hiszen tudni fogom, hogy csak álom vagy, melynek folytatása nincs az ébrenlétben. Sok is volnál te egy halandónak. Vájj’ megbirná-e a törékeny szív e nagy boldogságot? . . . S mégis mily édes volna miattad a halál! ... Az 0 nevével ajkamon, tekintetével arczomon, ajkamon égne édes csókja... Meghalni úgy ?! . . . Honnan ez ádáz gondolat ? hiszen az fájna neki, s látni az ő fájdalmát: mely tengeröröm kárpótolná ezt ? ! . . . Hadd maradjak én így, e gyötrelmes valóságban, csak az ő élete legyen nyugodt, boldog; s ha majd szivét is éri a bűvös szikra, legyen annak tüze mint a Vesta papnők által táplált szent tűz: csendes és mégis forró; nyugodt, de fennlángoló; örök és egyszerű úgy is lesz, mert szent az, honnan heve sugárzik : — az 0 angyaltiszta lelke. Nézd. barátom, mily derült újra az ég, mily vidáman mo- solyg a nap. Ilyen volt az én világom, mely elveszett; nem saját hibám, de a sors szeszélye miatt, csak a visszaemlékezés keserű és mégis édes pillanatait hagyva számomra. Bocsáss meg e kép megmutatásáért. Nem fog ez ismétlődni többé soha. Szivembe zárom emlékét is. — hadd legyen annak egyetlen drága ereklyéje a múltból. * * * Nos, hölgyeim, merik-e Kegyetek az én barátomat is az általuk szinte előszeretettel példányúi emlegetett férfiak közé szá- mitani ? Ha soraimat elolvasták — mi természetesen nagy önhittség tőlem — bizonyára nem. Pedig van ám ilyen több is; de éjien az a férfiak hitére hátrányos tulajdonságuk van, hogy nem kürtölik világgá szerelmüket, sőt féltékenyen rejtegetik, mint kagyló a gyöngyöt. S ha véletlen vagy külsökényszer meg nem ismerteti azt a világgal : önmagoknak s annak tartogatják, ki tisztaságát megbecsülni, melegét bölcsen élvezni tudja és méltó, — vagy ha annak nem, hát senkinek. S most Isten Kegyetekkel vagy talán a viszontlátásra ! D. István. HIRFÜZÉR. — Az egri korcsolya-egylet bálja f. hó 24-én este tartatott a törzskaszinó disz-termében. A folyton kedélyes mulatság, mely karton nélkül a jónevű kartonbálok helyébe lépett, az idei farsangnak bizonyára egyik legsikerültebb mulatsága. Szép számú, válogatott közönség gyűlt egybe a tánczteremben, hol fél 9-kor kezdetét vette a táncz s Palócz Kálmán muzsikája mellett a hajnal késő óráiban érte csak végét. Az első négyest 34 pár tán- czolta. A négyesek kolonjaiban ott láttuk a jégpálya bájos alakjait, kiknek arczára most a táncz heve, mint a jégpályán a dermesztő hideg, piros rózsákat fakasztott. A tánczban részt vettek a következő hölgyek: Buzáth Lajosné, Csicsa Szidonka, dr. Danilovics Pálné, Diviaczky Irma (P.-Szikszóról), Ecsedy nővérek, Eötvös Róza, Fekete Jánosné, Ficzere Viki (Ostorosról), Frantz Piroska és Etelka, Fülöp Berta és Piroska, Galambos Margit, Gáspárdy Malvin, Grober Berta. Anna és Irénke, Horánszky Irma, Jámbor Hedvig (Recskiül), Jekelfalusy Eta és Ilona, Kemény Alajosné, özv. Kolossy Gusztáváé, Lörinczfy Janka, Manszbart Margit, Marssó Mariska, Mészáros Kornélia, Nahóczky Vilma, Petravich Bertalanná és leánya Irénke, Szombathelyi Regina, Szuhányi Anna, Vass Ilona. — Az egri önkenytes tűzoltó egylet bálja februárhó 1-én lesz. Az egylet nagyobb mérvű készületeket tesz, s mint halljuk nagyon sokan készülnek e bálra, mely mindig a legnépesebb s igy legjobban sikerült szokott a farsang mulatságai között lenni. Felhívjuk t, közönségünk figyelmét e nemes czélú egylet báljára. — Az „Egri Dalkör“ gyertyaszentelő-napján, február 2-án d. e. 10 órakor a czisztercziek templomában Köstinger vokális miséjét fogja előadni, két igen szép betéttel. E misét karácsony- napján kellett volna a Dalkörnek, egy régebbi határozata értelmében énekelnie; de akkor a Dalkör számos tagjának betegsége miatt, a misét előadni nem lehetett. — Az egervidéki jótékony nőegylet szokásos álarczos és jelmezes estélyét, árvaháza javára, farsang utolsó napján ez évben is megtartja a törzs-kaszinó termében. Mint biztos forrásból tud
