Eger - hetilap, 1885

1885-11-03 / 45. szám

ság útja, a történelem tanúsítja. Földhöz tapadtan, csak gőgje s érzékisége kielégítésének eszközei után hajhászott; csak a vagyonszerzés fékezetlen vágya tüzelte, s evvel bemerült az anyagiság összes iszonyaiba, melyeknek nagy halmazából állt a pogány világ.

E mély sülyedtségből az emberiség csak érzelemvilága teljes átalakításával volt kiragadható. Érzelmeinek uj irány, nj tartalom kellett. S mivel minden érzelem gyúpontja a szeretet, ennek indoka és természete volt megújítandó. E csoda a Megváltó müve, ki határtalan szeretete- s kegyességével a sziveket viszont-szeretetre gyulasztá; s ebben rejlik minden szentség titka. „A két várost a két szeretet alkotja, mondja sz. Ágoston; Jeruzsálemet Isten szeretete, Babylont a világ szeretete. Kérdezze kiki magától : mit

szeret, s tudni fogja melyik városból való.“

Főszüksége van e szeretetre napjainknak is, midőn a tévelyek annyi örvénye zúg, s rájok a vészek, csapások annyi örvénye szakad. Az emberiség igazi jótevői egyedül azok, kik e szent szeretet felgyulasztásának áldozzák éltöket. Ez a mi föladatunk is, szeretett Testvéreim, melynek csak a keresztény hit terjesztésével felelünk meg. A szeretet ugyanis, a melyről szólok, nem más, mint a Megváltó végtelen szeretetének visszalángolása szivünkben. Egyedül az tehát e szeretetnek igazi apostola, ki Krisztus hitének mennél odaadóbban s bensőbben megnyeri a lelkeket.

Munkára azért szeretett Testvéreim, hogy minél söté- tebb az egyház ellen dühöngő vihar, minél lázasabb a megbontás munkája: annál fényesebben ragyogjon a hit, szilárdabban álljon a kereszt. Ez legyen minden törekvéstek czélja. Ott az iskola, a kisdedek, az egyház és vallás jövőjének e reményei, kik férfikorukban olyan keresztények lesznek, minőkké neveltük; ott a szószék, a gyóntatószék, ott a hasznos népiratok, a látogatások és véletlen találkozások annyi kedvező alkalma. Kezetekben ezer mód, hogy Krisztus szeretetétől áthatva, hitét mindennél többre becsülje a nép, s megvédésére megragadja azon eszközöket is, melyeket az alkotmányos rendszer nyújt. Alkotmányos életben a vallásigazait az ellentörekvésekkel szemben alig is vívhatja ki más, mint maga a nép, ha törvényadta jogát derekasan s becsülettel latba veti.

A hit védelme a világ üdvének biztosítása. Szabadság, dicsőség, népboldogság mind a hiten fordul meg, mely az élet tanítómestere, az üdv kalauza, minden rosznak ostora, minden erénynek termékeny szülőanyja, s azért minden fájdalomnak orvosság, minden elmének vezérfény.

Mivel pedig, még a jobb lelkeknél is, a hitet mi sem ingathatja meg vészesebben, mint a rósz irányú könyvek és hírlapok olvasása, a kétes vagy éppen semmi kittiekkel való vigyázatlan barátkozás ; mindenek fölött ezektől óvjátok híveiteket. De a veszélyes társaságok kerülésére intve és serkentve, a társadalmi kötelékek meglazitásától, széttépé- sétől Óvakodjatok, sőt inkább megszilárdításukon fáradozzatok. A valláskülönbség az örök igazság szabálya alól soha fel nem oldhat; s nincs oly tévelygő, nincs oly gonosz, ki igényt ne tarthatna szeretetünkre Annak nevében, aki törvényül adta: „Szeressétek ellenségeiteket, jót tegyetek azokkal, kik titeket gyűlölnek.“

De hogy fönséges hivatástokat sikeresen betömhessétek, a Krisztus iránti szeretetnek, melyet hirdettek, önszivetekben kell fönnen lobognia. A szeretet képe a tűz. Amint ez a közelébe eső tárgyakat fénynyel s melegséggel árasztja el, úgy a szív mélyéből kitörő szeretet nem hagyhatja hidegen, ki körében él. A Ti szivetek lángoljon tehát előbb az Üdvözítő szeretetétől, ha a szivekben annak tüzét felgyújtani és lobogásban tartani kívánjátok. E szeretet megőrzi,

fentartja bennetek az egyháziasság szellemét, s híveitek hithűsége-, igazi erényességének ennél hatalmasabb éltetője nincs. Minél komolyabb a méltóság, tántorithatlanabb a szilárdság, feddhetlenebb a szentség a pap életében: a vallás iránt annál élénkebb a tisztelet, a szent hivatal vezetésében annál sikeresb a gond, a szolgálat- és áldozatkészségben annál buzgóbb a serénykedés, a papság iránt annál bensőbb a ragaszkodás.

De megvan még ennek más nagy becsű előnye is. E szeretet visszatart ama félszeg gondolkozásnak szövetségétől, kik a hamis és veszélyes elvek végső következményeitől ugyan visszariadnak, de ez elveket mégis dédelgetik; s kik mivel az igazságot teljes egészében el nem fogadják , de egészben elvetni sem merik ; az egyház tanát is úgy magyarázgatják, hogy öneszméikkel összhangba hozhassák. Veszélyes félszegség, mely könnyen megejti az óvatlanokat, s a szellemek egységének lassú s alattomos megbontásával gyöngíti a katholicizmus erejét s gyarapítja ellenségiét. Ez irányzat hívei legalább is eszélytelenségnek bélyegzik, hogy az egyház tanát leplezetlenül egész teljében hirdetitek, s időszerűtlennek mondják eme íöllépéste- ket. De hát eszélytelen, időszerütlen-e az igazság csak azért, mert sokaknak visszatetsző s az elfogultaknak kényelmetlen, feszélyező lehet? s nem inkább annál eszélyesebb, időszerübb-e az, minél megrögzöttebb és súlyosabb a rósz, mely ellen küzdelemre száll? — Akkor mi sem képzelhető eszélytelenebb, időszerűtlenebb, mint az evangélium hirdetése oly időben, midőn minden nemzet vallásait, törvényeit , szokásait s erkölcseit ellenségesen szembe találta magával. Tudom, az igazság e hajthatlan védelmeért elismerés, méltánylás helyett, csak keseritések, szemrehányások várnak ránk ; de hisz, ki az igazságot meghozta a világnak, tanitványainak a világ gyűlöletét jövendölte meg osztályrészükül.

Távol legyen azonban tőlünk, kiket Isten kikutatha- tatlan végzése e nehéz napokra tartott fel, a csalárdság-, ócsárló bántalmak- s bármi más emberi támadásokkal szemben minden csiiggedés; nem vagyunk önerőnkre, vagy inkább gyöngeségünkre hagyatva; a mi ügyünk Krisztusé, a mi erőnk Krisztus; nélküle tehetetlenek vagyunk, vele mindent tehetünk.

Krisztus szeretete megadja azon fönséges lélekerőt, mely minden erénynek biztos paizsa, mely örökös harczban áll a bűnnel, munkában fáradhatatlan, veszélyekben győzhetetlen, rideg a gyönyörökkel, edzett a csábingerekkel szemben, nem rabja a pénznek, nem szolgája a fösvény kapzsiságnak, mely életerét metszi el minden erénynek. Hol a kincsvágy hatalomra kap, megtört a szilárdság. Nem tudjuk-e, hányszor fordult már a harczi koczka úgy, hogy a győztes sereg, diadalmámorában a zsákmányra, konczra vetve magát, megvert ellenének evvel önmaga nyitotta meg a győzelmi tért?!

Ha volt idő, midőn szent hivatásunk bátor, törhetlen erélyt kívánt tőlünk, úgy a mai az. A korszellem fönhéjá- zása- s konokságában az elmék megszéditésére nem hagyja felhasználatlanul az édesgetések csábeszközét sem; úgy hogy az annyiféle támadás- és cselfogások közt, melyekkel ellenséges indulatukat leplezik, valóban nehéz tántori- tatlanul megállani, a lélek egyensúlyát megőrzeni s bele nem veszni a rósz tanácsok és bujtogatások elsodró áradatába.

Egyebeket mellőzve, csak ama két mozzanatra mutatok, melyeknek álnokul kiszámított czélja a papság körében egyenetlenséget szítani s az üdvös egyetértést feldúlni, meglazítani.