Eger - hetilap, 1885
1885-09-29 / 40. szám
327 segédorvos, több évig volt alkalmazva, szülőföldére, Egerbe tette át lakását, s itt fogja orvosi gyakorlatát folytatni. Fiatal derék földiüknek lapunk mai száma „Nyílt terében“ közlött jelenkezé- sére fölhívjuk a t. közönség becses figyelmét. — A magyarországi pénzintézetek országos kongressusa, Budapesten, tegnap, folyó hó 28-án vette kezdetét. A kongressus főczélja: egy, a hazai pénzintézeteket közvetítő központi pénzintézet fölállítása Budapesten, az intézetek részére olcsó hitel eszközlése, s egyéb, a hazai pénzintézetek érdekeit előmozdító intézkedések megvitatása. Az egri ip a r-s ke re s k edel m i hitel- intézetet e kongressuson, az igazgatótanács megbízása folytál), dr. Schwartz Dávid, igazgató, s Mednvászky Sándor igazgató- tanácsos képviselik, kik e czélból a fővárosba már fel is utaztak. — Az erdélyrészi magyar közművelődési egyesületnek Egerből, Kapácsy Dezső megyei árvaszéki jegyző 5279 számú, második gyűjtő ivén, 2 osztr. ért, forint egy évi dij előleges lefizetésével, hat évi kötelezettség mellett, vagy: ezen időtartamra terjedő kötelezettségnek egyszerre lefizetett 10 frt. általi megváltásával „rendes tagjaivá“ lettek: Kaszap Bertalan Hevesmegye alispánja 10 írttal, Ludányi Antal apát-kanonok plébános 10 írttal. Idősb Samassa János földbirtokos 10 írttal, Gáspárdy Géza ügyvéd 2 írttal, Pokorny János „az egri Dalkör“ karnagya 2 írttal, Nánásy Ignácz birtokos 10 írttal, dr. Brü- nauer Bálint ügyvéd 2 írttal, Fülöp József ügyvéd 2 írttal, Eötvös József pénztárnok 2 írttal, Öllé László kir. törvényszéki biró 2 írttal, Tolvay Ágost ügyvéd 10 írttal, Dr. Dombay Tádé orvos 10 írttal, Mayer Imre cs. kir. nyugalmazott kapitány 2 írttal, Fischer Lajos kereskedő 2 írttal. Klein Mór kereskedő 2 írttal, Hellebronth Mihály megyei levéltárnok 2 írttal, Simáczius Gusztáv megyei aljegyző 2 írttal, Dr. Fekete Károly orvos 2 írttal, Lieb Károly ügyvéd 2 írttal, Fischer Soma ügyvéd 2 írttal, Re- menyik Kálmán ügyvéd 2 írttal, Brünauer Emil ügyvéd 2 írttal, Kotriba Nándor városi alorvos 2 írttal, Gyubek Lajos építész 2 írttal, Lázár Menyhért kereskedő 2 írttal, Bergl Lajos kir. adótiszt 2 írttal, Dr. Fodor László ügyvédjelölt 2 írttal, Chalaupek Domokos pékmester 2 írttal, Kobza Lajos kir. törvényszéki biró 2 írttal, Jablanczy Miklós pénzügyi titkár 2 írttal, Pillér Ede megyei árvaszéki ülnök 2 írttal, Radinovics Gábor kir. törvény- széki irodaigazgató 10 írttal, Dr. Schwarcz Dávid orvos 2 írttal, Stern Alajos birtokos Verpelétről (Hevesmegye) 2 írttal, Dostal Ferencz könyvvezető 2 írttal, Kolossy Gusztáv ügyvéd 2 írttal, Bronts András vendéglős 2 írttal, Klenner József fópinczér 2 írttal, Özv. Nánásy Mihályné nőegyleti elnöknő 2 írttal, Menner Ida zongora-tanítónő 2 írttal, Marsó Imre kir. törvényszéki jegyző 10 írttal, Kászonyi Antal kir. törvényszéki biró 2 írttal, — továbbá: 1 osztr. ért. frt. évi díj előleges lefizetésével, három évi kötelezettség mellett, „pártoló-tagjaivá“ lettek: Hegedűs János szabómester 1 írttal, Tóth Sándor fodrász 1 írttal, Buday Károly czukrász 1 írttal, Károly Károly könyvkötő 1 írttal, Földa czikkekbe. A szerkesztő természetesen megmagyarázta neki, hogy őt korrektornak s nem czikkirónak szerződtették, — s elküldte őt. Mikor a kiszedett betütömeg szépen oldalakká van rakva, mint amekkorák a „Budapesti Hírlap“ oldalai, akkor elviszik azokat az u. n. stereotipiába, mely ismét egy külön berendezett helyiség, külön személyzettel. Itt az oldalakra kemény papirost raknak, s beleverik, úgy hogy a betű tömege bele nyomódik, s a papírlapok adják a negatív formát. Ezt most egy ládaformába teszik, s olvasztott ólmot öntenek rá. Újra kijön a pozitív forma, mihelyt az ólom megkeményedik. S most a lap átváltozik akkora ólomdarabokká, mint amekkora a „Búd. Hirlap“ egy oldala. Ezeket az ólomlapokat átadják a rotácziós gép személyzetének, az a hengerekre ráfekteti, s a masina pokoli forgással megindul. Halt! Még nem! A helyitudósitó azt ,irta, hogy a 3 eltemetett közül kettő meghalt a kórházban. Éjfél utáu egykor ki- kocsiz a Rókusba, s arról értesül, hogy mindahárom életben van. Őrülten vágtat be a szerkesztőségbe, megírja az igazitást; s most a lapnak azt az ólom-oldalát, melyen a szerencsétlenségről szóló tudósítás van, bedobják az olvasztókemenczébe, újra szednek, korrigálnak, öntenek, s az egész oldal újra készül. Folyik a munka egész éjjel: újságírók, szedők, gépészek vállvetve dolgoznak. Végre a gép elvégezte munkáját. Akkor 20 lány egy nagy teremben hozzálát a lapok összerakásához, czimszalagozásához, erős legények ezerével kocsikra rakják, s a postára viszik. Majd megjelennek a kihordók, kiki megkapja a maga lapját, s viszi szét váry Kálmán megyei aljegyző 1 írttal, Morvay János városi alka- pitány 1 írttal, Hickman Károly városi főmérnök 1 írttal, Okoli- csányi Lajos pénztárnok 1 írttal, Barchetti Adolf kereskedő 1 írttal, Braun József kereskedő 1 írttal, Schulcz József sütőmester 1 írttal, Alföldi Soma kereskedő 1 írttal, — végül: egyszerre- mindenkorra történt adományozásukkal az egyesületnek „gyá- m öli tó-tagjaivá lettek: Sajósy Alajos akadémiai festész s fó- gymnásiumi tanár 5 írttal, Dr. Danilovics Pál városi főorvos 5 írttal, Luga László lapszerkesztő és érseki-lyceumi nyomdaigazgató 5 írttal, Petravich Antal ügyvéd 2 írttal, — az erdélyrészi magyar kultúr-egylet czéljaira tehát, ezen gyüjtőiven 58 egyén után összesen befizettetett: 177 frt, mely összeg Sándor József egyesületi titkárnak Kolozsvárra már el is küldetett. Ezen összeg a 6 és 3 évi kötelezettség alapján 539 irtot tesz ki. Az említett készpénz összeget hozzáadva az első, 2340 számú gyüjtőiven bejött 253 frt. készpénzhez, a két ivén készpénzben összesen befizettetett: 430 frt. mely összeg a 6 és 3 évi kötelezettség alapján, (az első ivén 471 írt,- jelen ivén 539 frt,- — vagyis,) összesen : 1010 írtnak felel meg, s minthogy fennebb említett czimű rovatai már e második ívnek is teljesen beteltek, újabb gyüjtőiv kéretett. — Gyászrovat. Gosztonyi József, hevesmegyei birtokos, 1848/9-iki honvédtiszr, ki, mint az „Első magyar ált. biztositó társulat“ egri fóügynöke, városunkban több éven át szép süker- rel működött, — mint a család által kiadott gyászjelentésből értesülünk, — élete 59-ik évében, f. szept. hó 20-án, Sátorallja-Ujhe- lyen elhunyt. Temetése ugyanott, f. hó 22-én, közrészvét mellett ment végbe. — Hajek Ignácz cs. és kir. katonai zenekarmestert, ki mint az évek előtt Egerben állomásozó Szász-Weimár-ezred zenekarának karmestere, úgy szakképessége, mint kiváló műveltsége s előzékeny udvariasságánál fogva közönségünk kedvencze volt, — súlyos csapás érte. Neje, szül. Mergler Sarolta, hosszas, fájdalmas szenvedés után, élete 49-ik évében, f. hó 27-én Budapesten elhunyt. Temetése ugyanott, közrészvét mellett, f. hó 28-án ment végbe. — Az egri szüret, hatóságunk intézkedése folytán, holnap, szerdán, f. hó 29-én veszi kezdetét. Az egri szőlőhegyek megélénkülnek, benépesülnek. A termés, mennyiségre, kivált a jég által nem sújtott területeken, eléggé kielégítőnek, minőségre nézve, ha az utóbbi kedvező, derült meleg időjárás a szüret folyama alatt is állandó leend, — kitűnőnek ígérkezik. A szőlő teljesen érett, s kifejlett. Sok helyütt a gerezdek már aszalódnak, s e körülmény folytán sokan az 1874-ikihez hasonló bort várnak. Egészséges, finom fekete borunk bizonyára bőven lesz, s ép ezért már most is nagy a kereslet. Az úgynevezett paraszt-borokat 12—14 krért székiben szedik. — Van azonban egy fontos körülmény, melyre sürgetőleg fölhívj uk szőlős gazdáink figyelmét. Tudvalevőlegszüretimunkásaink közt tekintélyes számot képviselnek a felső-tárká- n y i a k. Fels ő-T árkánybanpedigaphylloxeraaggasza főváros nagy területén. A reggeli kávé mellett aztán olvashatja mindenki nyugodtan a plafondbeszakadás történetét. íme ez a nagy gépezet, mely naponképt mozgásban van, s ez az ut, melyet a lapban megjelent minden dolog megtesz. A „Budapesti Hírlap“ mintegy 70 embernek nyújt állandóan kenyeret, s több százra rúg azok száma, akiknek belőle nyereségük van (pl. az elárusítóknak, hirdetés-közvetítő ügynököknek stb.) A tulajdonosok: Csukássi József és Rákosi Jenő, olyan emberek, kiknek privát vagyonuk volt, mielőtt a lapot megindították volna, s e vagyon által biztosított teljes függetlenség mindenkivel szemben hatalmas erőt kölcsönzött e vállalatnak, hatalmasabbat minden kormány, pénzintézet, részvénytársulat támogatásánál. Teleki Sándor gróf (a ki csupán a „Budapesti Hírlapinak ir) mondotta egyszer a szerkesztőnek: „Tudod mi az én ideálom ? Hogy Magyarország olyan független legyen, mint a „Budapesti Hírlap.“ A „Budapesti Hirlap“-nál uralkodó kollegiális szellem példabeszéddé lett a fővárosi zsurnalisztikában, s közirigylés tárgya. A munkatársak testvérekként szeretik és támogatják egymást s a szerkesztők és kiadók minden friss, fiatal erőt fölkarolnak s gárdát nevelnek a „Budapesti Hírlap“ köré, mely igy mindig megmarad ifjúnak, frissnek, élénknek és mozgékonynak.