Eger - hetilap, 1885
1885-09-29 / 40. szám
324 Lehetnek olyanok, kik a szabadipar jelszava által elcsábítva közönynyel veszik, hogy a bortermelők hátrálni kényszerülnek a műbőrgyártók előtt, sőt talán ezt mint a tudomány vívmányát még iidvözlik is. Hiszen mindenki előtt ismeretes a vegyészeinek a mai korban elért nagy előhaladása. Hiszen nem titok, miszerint a mit a természet alkot, azt a vegyész elemeire felbontva úgy reproducálja hasonló elemeknek vegyítése által, hogy alig lehet az eredetitől megkülönböztetni. Oly országban, hol bor nem terem, vagy csak kerti mivelés után csekély mértékben, ott a bőrgyártás jogosultsága nem esik kifogás alá, de hazánkban más álláspontra kell helyezkedni. Magyarországban a gabonafélék termelése után közvetlenül következik a szőlészet. Vannak vidékek, hol egyes embereknek minden vagyona, és pedig jelentékeny vagyona csupán szőlőből áll. A mi vidékünkön, különösebben Miskolcz városában hasonlókép igen soknak alig van egyébb vagyona, mint szőlője. De a munkás nép is legtöbb foglalkozást a szőlőben talál, hol azt mondhatni, alig van oly időszak, a mikor munkára alkalom, sőt szükség nem lenne. Ezek oly nemzetgazdasági szempontok, melyeket a műbor megítélésénél mi magyarok figyelmen kívül nem hagyhatunk. Már ott áll gazdaközönségünk, hogy a magtermelés idegen verseny miatt ma már nem haszonhajtó, a gazda tőkéjét fogyasztja s óráról órára közeledik a tönkrejutáshoz. Ezt akarjuk szőlőinkre is előidézni, álfogalmaktól hagyva magunkat vezéreltetni ? De a jog és igazság szempontjából sem tűrhető, hogy a bőrgyártás megengedésével néhány embert, még pedig jövevényeket juttassunk gazdagsághoz, szőlőbirtokosaink kezébe pedig koldusbotot adjunk. Pedig a dolog vége csakugyan nem lehet más. Mi miskolcziak 70 krtól 1 frt 30 krig terjedő napszámmal méregdrága pénzen állítjuk elő borainkat, a mikor Klein, Hoffstetter et consortes körülbelül 5 kron kiállítanak egy liter bort, és mivel a koresmárosok általok már meg vannak nyerve, — mert fajuk- beliek többnyire — forgalomba is hozzák, a közönségen ezen is sokat nyernek s rohamosan közeledik az az idő, a mikor nekünk, bortermelőknek nem lesz pénzünk, de még kedvünk sem velők versenyezni a siker minden kilátása nélkül, fel kell hagyni a szőlőműveléssel, ezzel el fog veszni egy nagy adóalap, mert szőlőhegyeink, fekvésüknél fogva, másra, mint a mire alkotva vannak, nem használhatók. Az önvédelem, a természet által belénk oltott ösztön, közös ez minden lénynyel, a legcsekélyebb növénytől fel az okos emberig. A mi állap taink ma már oda fejlődtek, hogy létért kell küz- denünk, élet-halál-harczot kell vívnunk oly elemekkel, kiket más viszonyok között számba is alig vettünk. Hogy ezen létérti küzdelemben bennünket hatóságaink, kormányunk, törvényhozásunk ne segítsen, feltenni sem merjük, felAz „EGER“ tárczája. Ismét egy érdekes számtani fejtvény. Lapunk egyik korábbi számában közlött mennyiségtani problémánk a t. olvasók körében oly élénk érdeklődést keltett, hogy föltettük magunkban, időnkint hasonló érdekes mathematikai ku- riósumokkal kedveskedni az ilyesek iránt érdeklődő t. közönségnek. Az érdekes mennyiségtani kérdést, melyet ez úttal fölvetünk, nem angol, hanem egy — burkus számtudós oldotta meg eléggé fáradságos számítás utján. A kérdés következő: ha Krisztus születésekor egy porosz fillér (pfennig) takarékpénztárba tétetett volna, 4°/0-os kamatra, mekkora összegre nőtt volna, kamatos kamattal, az 1836-ik évig (melyben e kiszámítás történt), tehát 1835 év alatt? — A porosz tudós számítása azt feleli rá, hogy : 50,104.319,088.782,998.045,900.393545: azaz: 50,104 quadrillio, 319,088 trillió, 782,998 billió, 045,900 millió 393,545 porosz tallérra, 29 ezüst garasra és 11 fillérre. Minthogy egy porosz tallér = 30 ezüst garas = 360 porosz fillér, egy ez. garas pedig a mi ágiós pénzértékünk szerint = 6 kr. tehát egy porosz fillér a mi pénzünk szerint körülbelül V* krajczárnak, — a fönebbi összeg pedig osztrák értékben - 278 quadrillio stb. stb. forintnak felel meg. tennünk nem is szabad, mert hiszen akkor mi maradna egyébb hátra, mint a kétségbeesés, ez pedig nem jó tanácsadó; okos kormány, bölcs törvényhozás kell, hogy ezen eshetőségnek útját állja. Mindezeknél fogva erős meggyőződésünk az, miszerint Magyarországon elérkezett annak az ideje, hogy a szőlőipar, melyben mindjárt Francziaország után mi következünk, megvédessék, a bőrgyártás, melynek nálunk semmi szüksége nincs, mely csak égbekiáltó igazságtalansággal türethetett el eddig is, legszigorúbb törvények által lehetetlenné tétessék. Ennyi és nem kevesebb, a mit annak utján kormánytól és törvényhozástól tiszteletteljesen kieszközölni esedezünk. Kelt Miskolczon, 1885. augusztus 29-ik napján tartott értekezletből. Bizony Tamás, elnök. Városi ügyek. Folyó évi szept. 27-én tartott képv. közgyűlésből. Eger város, bor-, hús-, czukor- és sör-fogyasztási adójának 1886. esetleg 1887. és 1888. évekre leendő biztosításával, illetőleg a bérletre vonatkozó tárgyalás megtartásával, a polgármester elnöklete alatt, egy 5 tagú bizottság bízatott meg. Kubik Endre volt városi képviselő halálával megüresedett városi központi választmányi tagságra Vavrik Endre képv. választatott meg. A közmunka és közlekedési minister leirata, melyszerint Egertől Nádasdig vezetendő helyi érdekű vasútvonalra az előmunkálati engedélyt megadja, — tudomásul vétetett, s a vasúti bizottságnak használat végett kiadatott. A közmunka és közlekedési minister azon leirata folytán, — hogy a város kérelmére a m. kir. államvasutak igazgatóságát utasította, hogy a tervezett eger-nádasdi vasút előmuukálatainak teljesítésére egy alkalmas szakközegét bocsássa e város közönsége rendelkezésére; határoztatott: miként az államvasutak igazgatósága megkeresendő az iránti felvilágosítás-adásra, hogy mik azok az illetmények és módozatok, melyek megállapítása, illetőleg megtérítése a minisferi leiratban jeleztetik. Kömley Ferencz volt piaczi biztos két havi illetősége ki- utalványoztatott, s egyszersmind a piaczi biztosi állás végleges betöltésére határidőül folyó év októberhó 25-ik napja tűzetett ki. Bauer Herman által bérelt „Hosszűpincze“ nevű épület, úgy Adler Mór részéről bérbe birt „Bika-kert“ czimű helyiség bérlete letelvén, nyilvános árverésen leendő bérbe adása elrendeltetett, s foganatosításával a tanács megbizatott. A város tulajdonához tartozó polgári őrház patak-felőli oldalán 18 öl hoszban szükségessé vált kőfal kiépítésére vonatkozó építészeti bizottsági vélemény 770 frt 90 kr előirányzott összeggel elfogadtatott, s az árlejtés megtartása a tanácsra ruháztatott. A föld felülete átlag 5175 billió Q lábat foglal magában. Egy porosz tallér átmérője 1.2 hüvelyk; e szerint 1000 □ láb- nyi területet 111,715 p. tallér foglal el, s igy az egész földfelület befödésére 578,216 billió darab tallér szükségeltetik. Hogy tehát a fönebbi 50,104 quadrillio tallér a föld felületén egymás mellett elférjen, a mostaninál körülbelül 87 ezermilliónyival nagyobb fölszinnel kellene bírnia. A Krisztus születésekor takarék- pénztárba helyezett fillér kamatos kamatainak összege az 1 ] 93-ik évben érte volna el porosz tallérokban azt a mennyiséget, mely- lyel a földfelületet egészen be lehetett volna borítani. — A .Nap átmérője, tudvalevőleg 112-szer akkora, mint a földé; s igy a Napnak a mostaninál 2623-szor nagyobb átmérővel kellene bírnia, hogy fölületén az 50,104 quadrilliónyi tallér egymás mellett elférjen. Ha már a kérdéses poltura (félkrajczár) Kr. születésétől kezdve 5°/0-kos kamatos kamatra lett volna pénzintézetbe helyezve, akkor az 1835-ig 2 sextillio, 118,660 quintilliónyi (stb.) ösz- szegre nőtt volna fel porosz tallérokban, pontos számítással: 2.118,660.123,525.548,305.390,626.405,395.537,169 tallér 13 ezüst garas és 1,4 fillér. Hogy ez összeg, egymás mellé helyezve, a földfelűletét befödje, a földnek 3 trillió, 664,300 billiószor akkora fólülettel kellene bírnia mint a mostani; a Napnak pedig a jelenleginél 17 milliószor nagyobb átmérőjének kellene lennie, hogy fölszinét a fönebbi összeg beborítsa. Ha a porosz tallérokat, egy tömeggé olvasztjuk, körülbelül