Eger - hetilap, 1885

1885-09-15 / 38. szám

310

fő-orvosa, az egri érs.-lyc. jogakadémia tanára stb. — mint táv- sörgönyileg értesültünk, —tegnap, f. hó 13-án, éjjeli 11 órakor, Budapesten, a vörös-kereszt-egylet „Erzsébet-kórházában“, hová, aggasztó betegségében, ápolás végett szállíttatott, — elhunyt. A boldogult 56 éves volt. Elhunytét, közel 90 éves édes anyja, önfeláldozó, szerető hitvese, s négy árvája gyászolja. De e gyászban a mélyen sújtott családdal együtt nemcsak Eger város és Hevesmegye összes közönsége, de a messze környék lakossága is vérző szívvel, s mély fájdalommal osztozik, mert érzi és soká érezni fogja, hogy a boldogultban egy talán soha sem pótolható, ritka tapintatú, s tudományé orvosi tekintélyt, egy kitűnő szakképzett megyei tisztviselőt, egy ritka nemes szivü emberbarátot, s egy országos nevű szakférfiút vesztett. Hullája haza fog szállíttatni, eltakarítás végett, hogy végtisztességtételénél, gyászravatala körül mindnyájan közvetlen részt vegyünk, kik az elhunytban kipótolhatatlan veszteségünket siratjuk. — A boldogult elhuny tárói a család a következő gyászjelentést adta ki:

Alulírottak a maguk és a ■ zámos rokonság nevében, mélyen szomorodott szívvel jelentik a forrón szeretett s felejhetetlen férj, illetve édes atya. fiú és testvérnek Dr. Frantz Alajos orvostudor-, Hevesmegye tiszti fő-orvosa- s bizottsági tagjának. Eger városi képviselőnek, egri jogakadémiai tanárnak, a hevesmegyei orvos- és gyógy zerész egylet elnökének, a természettudományi társulat rendes tagjának stb. 1885. évi szeptember hó 13-án éjjeli 11 órakor élete 56-ik, boldog házassága 21-ik évében, a haldoklók szentségeinek ájtatos felvétele után Budapesten történt gyászos kimultát. A boldogult hűlt tetemei folyó hó 16-án délután 4 órakor fognak Egerben a Fájdalmas Szűzről nevezett sirkert- ben örök nyugalomra tétetni. Az engesztelő szent mise-áldozat a boldogult lelke üdvéért folyó hó 17-én délelőtt 10 órakor, az egri fő-egyházban fog a Mindenhatónak bemutattatni. „Eger, 1885. évi szeptember hó 14-én. Áldás és béke hamvainak! Özv. Frantz Ala- josné szül. Monte-Degoi Albert Adél, neje. Frantz Piroska, Frantz Etelka, Frantz Gyula, Frantz Miklós, gyermekei, özv. Frantz Jő- zsefné szül. Kovács Jozefa, édes anyja. Frantz Lajos, Frantz Mária, testvérei. Hevesmegye tisztikara a következő gyászjelentést adta ki: Hevesmegye tisztikara fájdalmas szívvel jelenti a megye szeretett tiszti fő-orvosának, dr. Frantz Alajosnak fi hó 13-án éjjel 11 órakor történt gyászos elhunytát. A temetési szertartás folyó hó 16-án délután 4 órakor Széchenyi utczai saját házában fog megtartatni, melyre a megboldogult barátai és tisztelői ezennel meghivatnak. Eger, 1885. szeptemberhó 14.

Ü r m é n y i Antal, oki. állatorvos, városi vir. képviselő,

tündökölt szemében, az első köny a borzasztó nap óta. Remény kérdőn tekint Feledésre, mintha mondani akarná:

„Segíts hát rajta, gyógyítsd meg, vigasztald meg.“

De Feledés nyugodtan áll, mintha nem értené azt a tekintetet.

Magas, deli ifjú lép a kertbe, letép egy csomó ibolyát, úgy közeledik a leányhoz. A férfi arczán szánalom, szerelem tükröződik vissza. Nehéz sóhajjal ereszkedik fél térdre -a mélázó leány előtt, s epedve susogja:

„Feledd a múltat, légy boldog velem, általam, s fogadd e kis csokrot, oly átható, bóditó illata.“

Nagy, égő szemeivel rémülten tekint rá a leány, ajkaira a felháborodás szavai tolulnak, kezeit védőleg, elhárító lag terjeszti maga elé; — most oda lép hozzá Feledés, gyöngéd, szelíd kezeivel lefogja előbb szemét, aztán szivére teszi. Jótékony meleg hatja át a leány zaklatott szivét, vonásaiba visszatér az élet.

Bágyadt mosolylyal emeli tekintetét az ifjúra, ennek átható, tüzes tekintete belenyilalt szivébe. Lázasan kap a csokor után, mohón szívja illatát. Boldog mosolylyal emeli fel a térdelő ifjút, aztán egymás mellett haladva hagyják el a kertet. A múlt mindinkább feledésbe megy.

Mint látod, — szól Reményhez Feledés, — e leányka vigasztalódni fog. De most siess utána, érintsd meg szivét, hogy boldog lehessen, adj neki egy szikra reményt.“

„Ah, — szól kárörvendve Remény, — elismered hát hatalmamat, ha én nélküled nem boldogulhatok, te sem sokra mégy egyedül.“ „Elismerem, — szól Feledés szelíden,— remény, vágy nélkül halott az emberi szív. Legyen vége köztünk a vetélkedésnek, vállvetve segítsük elő az ember boldogságát.“

Kibékülve karolták át egymást, aztán siettek az ifjú pár után, még egyszer csókot leheltek a leányka homlokára. A szellő, napsugár, harmatcsepp, virágillat felkapta őket, együtt járják be

hevesmegyei takarékpénztári igazgató-tanácsos, és az egri kath. legényegyletnek 25 éven át pénztárosa, f. hó 8-án, életének 70-ik, boldog házasságának 43-ik évében, szivszélhűdés következtében elhunyt. A boldogultban az egri iparos testület egyik legképzettebb tagját, városunk a közügyek intézése körül legnagyobb buzgalommal s odaadással munkálkodó derék polgárainak egyikét vesztette el. A köztisztelet és becsülésben álló férfiú elhunytát, számos tagból álló családjával együtt, városunk összes közönsége is őszinte szívvel gyászolja, mely érzelmének a boldogult iránt, f. hó 9-én végbement temetésén impozáns részvéte által adott kifejezést.

— Bankett. A f. hó 6-án városunkba érkezett b. Appel gya- logsorezred tisztikara tiszteletére, a városi képviselőtestület által e czélra megbízott közigazgatási tanács által rendezett d i s z-e s t- ebéd, a törzs-kaszinó nagy-termében, múlt szombaton, f. hó 12-én ment végbe. Az itt állomásozó közöshadseregbeli s magy. kir. honvédségi összes tisztikar, mint a város által meghívott vendégeken kívül, a hatóságaink s polgárságunk előkelőbbjeiből egybegyűlt, számos részvevőkkel együtt, a jelenvoltak száma haladta a 200-at. — A harmadik fogás után az első pohárköszöntőt Tava s s y Antal polgármester mondotta, királyunk ő felségének, mint a legelső katonának s legfőbb hadúrnak, a népei szeretőiétől környezett uralkodónak s családjának boldogságára ürítvén serlegét; mire a pohárköszöntőt fönállva hallgató jelenvoltak lelkes éljene hangzott fel. — A polgármester után Burik István, jogakad. tanár emelt poharat. Fölemlítve, hogy a népek és nemzetek csak a béke alatt emelkedhetnek szellemileg úgy, mint anyagilag a fejlettség ama magas fokára, melyen, mint ez idő szerint hazánk, a békés haladás áldásos gyümölcseit oly kiállításban mutathatatják be, mely az egész müveit világ méltó elismerését s bámulatát kelti föl; ily tartós béke pedig csak oly jeles hadsereg mellett van biztosítva, minő az osztrák-magyar hadsereg, mely a külföld tiszteletét is kivívta magának: e hadsereg jelenlevő tisztjei, városunk kedves vendégei jólétéért, s dicsőségéért üríti poharát.

Majd Bubna Ármin ezredes, a b. Appel 60 sz. gyalogezred parancsnoka, emelkedett föl, s érczes hangon, korrekt magyarsággal viszonozta a köszöntést, tisztikara nevében is, ez úttal ismételve hangsúlyozván, hogy fő törekvésök leend a polgársággal való jó egyetértést és barátságot fóntartani, előmozdítani, s ha kell, egymást támogatni. Eger város polgárságát élteti.

az egész világot. Ott, hol ők elhaladnak, megszűnik a szív gyötrelme, szenvedése; elhangzik a fájdalom jaja, felszárad a kétség- beesés könnye. Amadil.

Tátrafüred.

Tátrafiired ez idő szerint az ország legtáshionablebb fürdője, — állandóan több mint másfélezer vendége van. — És sajátságos : ezen tekintélyes szám daczára, estig alig látható ember a példás rendben tartott sétányokon. — Mindenki kora reggel kocsikra, lovakra kap, vagy ügyes hegyi kalauzok segélyével barangol a regényes sziklákon szerteszét és csak esti nyugalomra tér vissza a fürdőbe. — Kirándulásokat tenni jött a mi négy tagból álló társaságunk is ezen helyre, és a sok érdekes részlet közöl első sorban is egyikét a legszebbeknek, de legveszélyesebbeknek, az úgynevezett „Öt tó“-t kivánta megtekinteni. — Megérkezés után rögtön egy jó hegyivezető után néztünk s megrendeltük a hátas lovakat, e kedves kis hegyi állatokat, — melyek bámulatos nyugalom és biztossággal lépkednek a meredélyek fölött vezető keskeny hegyi ösvényeken, hol a gyalog tourista is csak félve merészli lábait felemelni. — Én társaimmal bizonyos lázas nyugtalansággal néztem a másnapi kirándulás elé.

Reggeli öt óra volt. — A lomniczi csúcs fejedelmi nagyságában fejlődött ki a reggeli félhomályból, és a felkelő nap sugarai által megvilágítva különféle szinekben kaczérkodott. — Egyik perczben ezüstfehérként csillámlott az őt fedő hótól, — mely könnyű lepelként omlott alá a gránitomladványokon; — a másik perczben pedig a napnak felvetődő sugara aranyozta körül büszke koronáját.

Felhőtlen kék ég derült fölénk. — Kedvező, de egyszersmind csalóka előjel, — mondogatta öreg vezetőnk, s mi nyeregbe ülve, nyugtalansággal ösztönöztük gyorsabb ügetésre a lassú lépésekhez szokott apró lovainkat. — Gyorsan haladtunk fölfelé,