Eger - hetilap, 1885

1885-08-11 / 33. szám

269

vendégül házához, — (melynek Erődi már más alkalommal is volt a legszívesebben látott vendége;) de t. tudósunk, gyöngéik e- désével mentegetőzve, udvarias szerénységgel köszönte meg ez alkalomra mind Szabó I. barátjának, — mind utóbb Pánthy Endre apát kanonok ő nsgának, valamint főt. Szvorényi József, cist. házfőnök s főgymn. igazgató urnák is szives meghivásait.

Szabó Samu, m. k. fiumei főgymn. tanár.

— Hymen. — Syposs Kálmán, jász-nagykun-szolnok megyei földbirtokos, ez idő szerint egri lakos t. polgártársunk fia: Syposs Lajos, f. hó 3-án jegyezte el Hegedűs Irma kisasszonyt, Mol- diny Vilma bárónő leányát Debreczenben.

— A katonaság búcsúja. — „Söprik a Széchenyi-utczát, — Masíroznak a katonák“ — hangzott a dal városunkban a múlt szombat f. hó 8-ának hajnali óráiban. Az igaz, hogy a Széchenyi- utczát nem valami gyakran söprik, — de azért a katonák elma- siroztak. T. i. e napon vettek búcsút városunktól a 65. sz. Lajos- Viktor nevét viselő, s a 60 sz. b. Appel nevét viselő gyalogsor- ezredek itt állomásozó századai, hogy a kassai nagy hadgyakorlatokra távozva, hosszú időre, — talán örökre „Isten hozzád“-ot mondjanak „vig Eger városának.“ — Az indulást megelőző napokban az összes tisztikar testületileg vön búcsút érsekünk ő exjától, a megye, város, és előkelőbb testületeink elöljáróságától, ez alkalommal mindenütt őszinte, érzésteljes kifejezést adva a fölötti sajnálatuknak, hogy el kell hagyniok Eger városát, hol — miként e sorok írója előtt is nyilvánították, — oly sok kellemes napokat töltöttek az egri szívélyes, barátságos és vendégszerető polgárság köreiben. Készünkről mi is szívből sajnálkozunk — s azt hiszszük : ezzel összes polgárságunk érzelmeit tolmácsoljuk — távozása fölött a derék, humánus, és kiváló műveltségű tisztikarnak, minőhöz hasonlót csak ritka alkalommal volt szerencsénk üdvözölni városunkban. — A kassai maneuvre után, — mint halljuk, — a Lajos-Viktor ezred Bécsbe, az Appel-ezred innét távozott századai pedig Bosniába térnek állomásra. Vezérelje szerencsésen a hadak istene lépteiket! — Helyöket az itteni helyőrségben az Appel-ezrednek ez idő szerint Josephsstadtban állomásozó századai — tehát a mi fiaink és véreink — fogják f. é. szept. hó 6-án elfoglalni.

— A gyűjtök királya. A „Szabadságharcz-szobor“ alapjavára Bpest főváros által gyűjtés végett kiküldött bizottság nyilvános számadását e napokban küldte be szerkesztőségünkhöz. E szerint az eddigi gyűjtés eredménye, 198 hazai hatósági területen, összesen 135,962 írt. 34 krt, tesz ki. Ebből beérkezett: 118,540 frt, követelés: 17,421 frt. 37 kr. A gyűjtésnél a legmagasabb összeget Kapácsy Dezső, hevesm. árvaszéki jegyző s előadó érte el, aki egymaga 536 irtot gyűjtött. A bizottság a fővárosban és a vidéken még vagy 30,000 irtot remél bevehetni, melylyel a szobor-alap 150,000 írtra egészülne ki; ez összeg

képezék: útleírásokat, A paraszt házat s nintegy húsz nem teljes kötetet Corneille, Racine és Voltaire színmüveiből. Szabadideje bőven volt, minthogy a háztartás nem sok gondot okozott neki, és a derék Ploudaniel szívesen kényére hagyta őt. A mint az asztal ügyét eligazította s a kert virágait ápolásában részesítette, útnak indult, kedvencz könyvével zsebében, és a gyantás- illatú erdőn, a magyallal ékített mezőkön át addig haladt, mig ki nem ért a tengerpartra majd olvasva, majd ábrándja között a végtelen óceán zöldes habjain elmerengve.

Ploudaniel Anna ekkor korának teljes üdeségében álló csinos fiatal leány volt. Középmagasságu, mint a Cornouaille-i nők legtöbbje, de finom és karcsú, erős csípőkkel, hajlékony derékkal, kifejlett mellel, melyet összhangzatosan foglaltak be lejtős szép vállai, bőre fehér volt, haja gesztenyebarna, s szemei, melyek a legtisztább kelta fajra vallottak, a tenger csodálatos zöld színével bírtak. S mégis ez üde szépség, e nagy nyílt szemek, ez érett eperhez hasonló piros ajkak még egyetlen kérőt, sem csaltak magukhoz. Késett a szerelmes, kit vágya Pont-Croix-ból vagy Dou- arnenez-ből a jerikói lonczczal szegélyzett mély utakra hozott volna, melyek az udvarházat köriték, hol Kerlaz örökösnője magára hagyatva tölté be életének 24-ik évét.

Bár Ploudaniel Anna egyetlen leány volt, nem volt gazdag. A Ploudaniel család ifjabb ágához tartozóknak csak Kerlaz s a körülötte fekvő sovány földek jutottak osztályrészül. Az életmód, melyet az udvartelken folytattak, szerény volt; a vetemény, gyümölcs és vad ellátták élelemmel a családot, de a pénz ritka vendég volt. Egyszer másszor eladtak néhány fenyőt, úgy, a mint még lábán állt, a tengerészeknek ; ez elég volt arra, hogy a rendazonban egy monumentális szobor fölállítására még kevés.

— Párádon — mint lapunknak írják — f. hó 2-án a fürdővendégek, a fürdő-kezelő tiszt, SzlávikLeó indítványa s kezdeményezése folytán, az újból épült parádi népiskolának tanszerekkel való ellátására tombola-játékot rendeztek. A tombola-tárgyakat az ottani árú-csarnok bérlője, Krausz Lajos egri kereskedő, (aki egyébként a fürdő-közönség mulattatására, és saját javára hetenkint kétszer szokott tombolát rendezni), a jótékony czél iránti tekintetből, igen jutányos árakon szolgáltatta, — mig a tombola-jegyek elárusitása körűi legfőképen a fürdő-évad hölgyko- szorujának két legkedvesebb virága: Millasevics Margit és Holzvart Irén kisaszonyok fáradoztak és pedig annyi buzgalommal és szeretetreméltósággal, hogy legkivált e két bájos hölgy tevékenységének köszönhetni a szép síikért, mely a nemes czélra 114 frtot jövedelmezett, s melyhez, a tombolajegyek egy tetemes részének megvásárlása által, Babies János egri prépostkanonok, és H erez eg Sándor, m. kir kúriai biró ő nsgaik, a népnevelésügy e nemeslelkü barátai s jótevői tekintélyes összeggel járultak. Sokáig éljenek! (P. L.)

— Gyászhir. Özv. beödi és petrovai Petrovay László né, szül. ehrenbergi báró Cannale di Ferro Johanna, kiváló műveltségéről, nemes szivéről, s jótékonyságáról megyénkben is előnyösen ismert úrnő, nagy-kürüi birtokán elhunyt. Temetése ngyanott, a környékbeliek tömeges részvéte mellett, f. hó 2-án ment végbe.

— Gyászhir. Lónyai Gábor, a család legidősb tagja, közéletünk egyik általán tisztelt, s fáradhatlanul munkás veteránja, f. hó 5 én, 78 éves korában a csehországi Teplicz-fürdöben elhunyt.

— A gyászos kimenetelű párbaj alkalmából, mely Debreczenben, C z e r 1 i n ezredes és Kornay őrnagy közt közelebbről végbement, s az utóbbinak halálával végződött, Kornay őrnagy egyházi eltemetése, tudvalevőleg, vitát idézett elő. E kérdésben egyházmegyénk egy volt plébánosa (ki ma díszes papi állást foglal el), a következő sorokat küldte be szerkesztőségünkhöz: „.Ezelőtt vagy húsz évvel egy hadnagy, ki kapitányával haragban volt, úgy akart boszút állani ellenségén, hogy midőn a kapitány szállásáról eltávozott, ennek szobájában lőtte főbe magát, hogy ellensége kényszerülve legyen eltemetését eszközölni. A kapitány hozzám jött és kért, hogy harangoztassak, és temessem el, mert a halott katholikus. Én azt mondottam, hogy nem tehetem, mert vallásom törvénye tiltja, hanem ha tetszik, rendeltesse be az ezred katonapapját, ez, ha akarja, temesse el. Úgy is történt. Miután a kapitány kétszer-háromszor hiába sürgette a harangozást és temetést, csakugyan megjött a tábori lelkész, és a nélkül, hogy magát nálam bejelentette volna, eltemette, még pedig oly egyszerűen, hogy karing nélkül a koporsóhoz állván, minden

kívüli szükségleteket fedezzék, s azzal megvolt minden. Élt ugyan Párisban az idősebb ágból való néhány Ploudaniel, kik fényes helyzetben voltak, s mintegy 60.000 franc évi jövedelem felett rendelkeztek, de ezeknek gyermekeik voltak, azt mindenki tudta, s igy épen nem volt valószínű, hogy vagyonuk valaha kerlazi szegény rokonaik örökrészét növelje.

Ploudaniel Anna tehát szépsége daczára azon veszélynek volt kitéve, hogy aggszüz marad, vagy mint ujoneznő a Pont- Croix-i zárdába lép; pedig ezek egyikéhez sem volt kedve. A magány, a helyett hogy képzelmének hevét lehütötte volna, még jobban fokozta azt; a zöldelő róna tágas messzeségével épen alkalmas volt arra, hogy ábrándjai szabad röptét vegyenek; a tengeri szellő üdítő lehellete hullámzásba hozta vérét, s ennek dagálya határozatlan vágyakat keltett benne valami gyöngéd ragaszkodás után, vidám képet varázsolt eléje, a mint szoknyájába gyermekek kapaszkodnak. Ilyenkor kigyúlt arczczal, fénylő szemekkel ült le valamely hegyfok csúcsára, mely az öböl felett ki- szögellett. Tekintete a ringó kék habok csillogása közepette a halászbárkák vitorláira tapadt, melyek majd fehér, majd rózsaszínben tündököltek a fény játéka szerint, s a sik tenger felé távozván, lassankint eloszladoztak; szemeivel kisérte őket az öböl vízfelületén egész a Méné-Hom violaszinű vagy szürke ködbe burkolt ormáig. Valami megmagyarázhatatlan remény-érzete forrongott benne. Lehetetlennek látszott előtte, hogy ifjúsága bizonytalan időn át egyedüllétben folyjon le, s hogy az annyiszor megálmodott Ismeretlen ne határozza végre el magát arra, hogy kiemelkedjék az óceánból valamely bűvös bárkában, melyet egy jótevő szél Kerlaz partjaira hajtana. . .

Feleszmélvén, úgy érzé, hogy bizalma megerősbült.' Mialatt