Eger - hetilap, 1885

1885-07-28 / 31. szám

252 rajta keresztül, — folyvást elegendő mennyiségű vizet szolgálta­tott volna, a belé helyezett hydrophor segítségével, az oltás szá­mára ; mert az égő ház daczára, a nagy hőséget, egy kis türe­lemmel, bizonyosan ki lehetett ott állani, amint azt többen ki is állották. Aztán — nézetünk szerint — a nagy toló-létrának nemcsak akkor lehet és kell hasznát venni, ha esetleg a lyceum, vagy a nagy templom ég. Ez alkalommal is jó és hasznos szolgálatot te­het vala az, ha a Czettnerféle ház mellett fölállítva, azt egy tömlővel uralja. Ez esetben a Czettnerháznak soha sem lett volna szabad leégnie, mert sokkal könnyebb a tüzet eloltani, mikor még csak kigyult, mint mikor már úgyszólván a egész tető láng­ban áll. Tudvalevő dolog, hogy a vész helyéhez közel volt a tűzol­tók őrtanyája, s itt a nagy szerkocsi, telve kampókkal, csebrek­kel, létrákkal. S ennek daczára mégis a tűzoltóknak egyetlen egy lét r áj ok sem volt a vész helyén. Igaz, hogy a vész­környékbeli házakból sok lajtorja kerülközött, de még sem volt elegendő. Kinek hibája ez ? A fizetett őrparancsnoké, vagy a fő­parancsnokságé ? . . Végre nyíltan ki kell jelentenünk, hogy tűzoltóink a tűz lokalizálásához vagy teljességgel nem értenek; vagy ez alkalom­mal azt, gondatlanságuk folytán, teljesen elhanyagolták. Nem ab­ban áll a tűzoltás feladata, hogy egy egészen lángban álló házat iparkodjunk oltani, mely úgy is le fog égni, hacsak akkora víz­tömeget nem bocsátunk rá, hogy az az egész házat elárassza; hanem főkép abban, hogy a szomszéd-házakat mentsük meg a veszélytől. Neki menni az égő háznak, s a szomszéd-házakat ki- gyuladni engedni: — ehhez nem kell tűzoltó-testület, — ehhez elég a föld népe is. De nem is a tűzoltóknak rójuk fel e hibás mulasztást, hanem a vezetőknek, kik fejvesztve futkostak ide s tova, de egy egészséges mentő eszméjük, vagy intézkedésük sem volt. A t. tűzoltó főparancsnok úr legelső teendőjének tartja, hogy, midőn a vész színhelyére korán vagy későn megérkezik, mindenek­előtt nagy kommandó-szóval elparancsolja onnét a jelenlevőket. Pedig hát azok inkább segítenének, semmint ártanának, mert a tűzoltók szakadatlanul nem képesek a szivatyút huzni, s erre nagyon jó szolgálatot tennének az elzavart emberek. Később meg oda kergetik, sőt galléruknál fogva czepelik őket a rendőrök a szi- vatyut huzni. Hol itt a következetesség ? Hogyha kellő erélylyel s szakértelemmel történik az oltás : a Czettnerféle háznak nem lett volna szabad leégni soha. Meggyőződésünk szerint az egri önk. tűzoltó egyletnek oly reformokra van szüksége, melyek okvetetlenül megkívántainak arra, hogy egyletünk magasztos feladatának kifogástalanul megfe­lelhessen. E reformokat, nagyjából, a következő főbb vonásokban terjesztjük, megszivlelés végett, az érdeklettek elé: Az „EGER“ tárczája. Nyugat felé. (Levél a Szerkesztőhöz.) Tisztelt Szerk. ur! Legutóbbi száma lapjának igazán meg­döbbentett. ügy jártam, mint az egyszeri huszár, ki először lá­tott életében porosz huszárt. Tanakodni kezdett, hogy ha az hu­szár, hát akkor ő micsoda, vagy ha az is huszár, akkor melyik a másik. A mint b. lapját kezem közé vettem, legelőször is e névvel találkoztam: Szentgáli. Az igaz, hogy nem csak egy — hogy is mondjam — ember neve — — ugyanaz, de mégis, furcsa dologi ez. Néztem, mit ir. „Kelet felé.“ No ez már meg­nyugtatott. Én nyugat felé mentem. Tehát nem én vagyok az. Nézzük csak, mit ir. Hm, hm. Jól mondja egy helyen: idealistá­nak tartanak. Biz annak. Hogy lehet ily melegben úgy lelkesül­ni, hogy a déli órákban, künn a szabadban, egy fiatal házaspár­nak tartson valaki a szabadságról előadást! Hisz még gondolat­nak is izzasztó! (Jaj, hol egy legyező! Az Orient szálló előtt vettem egyet 12 krért, — akkor, mikor a városligeti arénában az akro — — hogyan is van ? (segitseu szerk. ur, Komáromi Mariska sem tudta kimondani.) Megbocsásson t. Névrokon ur, de úgy látom, hogy mi nem igen illünk össze. Ön nagyon idealista, én meg meglehetős prózai ember vagyok. Vagy azt hiszi, hogy így jobb ? Ön képviseli a szellemet, s én a testet ? Jó; az igaz, hogy az ön szereplése szebb, de az enyém jobb, s ha ön meg 1) Oly főparancsnok, ki a tűzoltási szakma minden ágában teljes jártassággal, a vezetésben kellő gyakorlottsággal, s ehhez megfelelő erélylyel is bír egyszersmind. *) 2) Az alparancsnokok olyatén kiképeztetése, hogy esetleg, a főparancsnok megérkeztéig, a fővezényletet teljesíteni is hivatva legyenek. E czélból szakítani kell azon egyoldalúsággal, hogy az egyik alparancsnok szivatyus-, a másik pedig mászó-vezér, hanem mind a kettő mindkét irányban bírjon kellő qualifikáczióval, s ügyességgel. 3) Legkívánatosabb pedig azon aránytalanság kiegyenlítése, mely a szivatyús és a mászó tűzoltók száma között egyletünknél mutatkozik, mely szerint 35—40 szivatyus mellett alig van 8—10 mászó, — holott inkább megfordítva kellene az aránynak lenni, mert sokkal könnyebb a szivatyút le és fölszerelni, semmint egy vagy több kigyult házat eloltani s a tüzet lokalizálni. E czélból szükségesnek látszik, hogy az egylet kellő mennyiségű mászó sze­relvényeket szerezzen be, s azokat akár részletfizetésre, akár csekély használati dij mellett szolgáltassa ki tagjainak, miután igen sokan azért nem lépnek a mászók csoportjába, mert szerel­vényeik saját zsebökre való beszerzése érezhető költséggel jár, mig az általunk ajánlott módon könnyen lehetne a bajon segíteni, s a mászók számát a megkivántató arányban szaporítani. 4) Miután gyakori és alapos a panasz, hogy a főtemplomi toronyőr többnyire későn adja a veszélyjelzést, — ami való is, mert fújja ugyan óranegyedenkint szorgalmasan és pontosan a trombitáját, de negyedek közben aztán ki sem üti odújából a fe­jét, — azért az őrtanyán egy másik őrállomás lenne felállítandó. E czélra körülbelül minden megvan. Őrszolgálat az őrtanyán folyvást tartatik, csak a mászó torony lenne egy kissé magasabbra emelendő, s ugyanott egy őrállomási helyiség berendezendő, a szolgálatot teljesítő tűzoltó számára, akinek aztán a pontos és gyors vészjelzés is szigorú kötelességévé tétetnék. Ez eljárás, —• meg vagyunk győződve — sokkal czélhoz vezetőbb lenne, mint a mostani lanyha toronyőri intézmény. Röviden: alapos, szakszerű tanulmány, szorgalmas gyakorlat, kellő szakértelemmel párosult, erélyes és tapintatos vezérlet, ügy­szeretet s ügybuzgalom, hazafiui önfeláldozó lelkesedés, tetterő s hideg vér ama kellékek, melyekkel birnia, s melyektől át kell hatva lennie a nemes és magasztos intézmény minden egyes tag­jának, a főparancsnoktól a köztüzoltóig egyiránt, hogy hivatásának teljesen megfelelhessen, hogy közönségünk körében jogosan kivívja, s biztosítsa magának ama bizalmat, tiszteletet s pártolást, mely­nek hiányáról — a tapasztalásból meg vagyunk győződve, — önkéntes tűzoltó egyletünknek épen nincs oka panaszkodnia. Kele József. *) Mi úgy vagyunk meggyőződve, hogy önk. tűzoltó egyletünk jelenlegi fő­parancsnoka mindeme kellékekkel teljes mértékben bir. Szerk. van elégedve szerepével, én szintén. Tehát a viszontlátásra. Én erősen hiszem, hogy fogunk találkozni, akkor majd a diíferencziá- kat kiegyenlítjük, s akkor ami hiányzik nálam, ön szives lesz ah­hoz juttatni, s a mi esetleg önnél fogyatékos, azt majd pótlom én, mert nekem feleslegesen elég az enyém. (Ugy-e Szerk. ur?) De a dologra. Szentgáli ur (Nr. 1.) Kelet felé utazik s onnét elég csinos kis tárczát ir (kiváncsi vagyok a folytatásra), bár sok olyat mond, mit elhagyhatott volna, és sokat elhagyott, mit elmondhatott vol­na. Például ? Oh kérem, „exempla sunt odiosa.“ Tehát, hogy visszatérjek, Szentgáli ur Kelet felé utazik, s egész N.-Váradig tett útjáról, érzelmei- s gondolatairól ir. Én Nyugat felé utazom, megpróbálom szintén papírra tenni élményeimet. (Kiváncsi rájok t. Szerk. ur?) Elindulásunk ideje egybevág. Én is éjjel hagytam el a „Blaumontagot és vásárt tartó várost, kisérve a vásáros- és agyonra mulatott népség éneke, kiabálása és egv kis gyönge ve­rekedése által. Tenger nép a kasszánál. Egyik jobban kiabál, mint a másik, s kényszerítik a legvégsőig a pénztáros ur türel­mét. Már a 2-ikat csengetik, sem jegyem, sem podgyászom felad­va. Oh te csodás hatású álom! elmélkedtem álldogálva a kassza előtt, ha oly roppant nagy a te hatalmad, zárd le az előttem ál­lók száját s szemét, hogy én is jussak egy kis zöld czédulához, melyért elvisznek Bpestig! És mi történt ?! A csodás hatású álom, kinek oly roppant nagy a hatalma, az előttem állók száját s sze­mét nem zárta le, de azért jutottam jegyhez s podgyászomat is feladhattam. Ideje volt. Harmadszor szólt az élesen hangzó csen­gő, mikor beléptem egy coupéba.

Next

/
Oldalképek
Tartalom