Eger - hetilap, 1885

1885-07-14 / 29. szám

239 irtot szavazott meg. Hát a mi derék egri néptanítóinkra fog-é ilyeténképen mosolyogni a szerencse ? — Vodianer Mór báró, ismert bécsi bankár és a magyar fő­rendiház tagja, f. hó 8-án Badenben meghalt. Tetemeit Szolnokon át P.-Szandára vitték a családi sírboltban leendő elhelyezés végett. — Jutalomjáték. — F. hó 13-án volt a Krecsányiféle szín- társulat, egyik kedvelt komikusa, Nyilassy Mátyásnak jutalom­játéka, mely alkalommal a „két drótos tót“ czimű bóhozat került szilire. — Kissné-Hegyesi Mari asszony f. hó 11-én a nemzeti szín­házban vendégszerepeit ismét. Ez alkalommal Dumas Sándor vig- játéka „Alfonz úr“-ban mint Raymond mutatta be magát. A fő­városi kritika általában kedvezöleg nyilatkozik róla. — A verpeléti ifjúság f. hó 1-én a Verpelét közelében levő érsek-uradalmi „Dobi“ pusztai erdőben igen sikerült nyári mu­latságot rendezett, a melyre a vidékről is szép számban jelentek meg. A társaság hölgyei közűi a következőket jegyeztük föl: Boncz Sándorné (P. Dobi), Csimó Lajosné (Eger), Jezierszky Lászlóné (Tófalú), Leelmer Ferenczné (Verpelét), özv. Magyariné (Verpelét), Póta Antalné (Dormánd), Stern Alajosné (Verpelét), Szabó Lászlóné (Verpelét), Vincze Jánosné (Verpelét), Nagyfejed Lajosné (Verpelét), Balás Örzsike és Berta; Brosz Ilonka (Ver­pelét), Csimo Etelka (Eger), Jezierszky Mariska és Belluska (Tó­falu), Kiss Vilma (Verpelét), Lechner Margitka (Verpelét), Póta Piroska (Dormánd), Vincze Karolinka (Verpelét), Rudda Margitka (Eger), stb. A mulatság reggeli 4 órakor ért véget. — Gyászhir. — Miglészi és mednei Mednyánszky Mihály, Mednyánszky Sándor, ügyvéd édes atyja, f. hó 5-én, tevékeny élete 74 évében, végelgyengülés következtében elhunyt. Hült te­temeit f. hó 6-án, a városi közönség tömeges részvéte mellett kí­sértük az örök nyugalom helyére. — Gyászhir. — Eperjessy Sándorné, szül. Zölley Gizela, f. hó 10-én. élete 23-ik, boldog házassága 2-ik évében Egerben elhunyt. A boldogult hült tetemeit ugyanott f. hó 12-én, közrész­vét kisérte az örök nyugalom helyére. — Gyászhir. Özv: ör. Nimcsevics Lukácsné szül. Ku­lim c s i c s Mária, Nimcsevics Lukács egri kir. tszéki iro­datiszt és Nimcsevics Lajos nyug. állami tiszviselő édes­anyja folyó hó 9-én városunkban elhunyt. — Temetése 10-ikén d. u. ment végbe. — Színházi hírek. — Pálmay Ilka-, a bpesti népszínház kedvelt énekmüvésznőjének vendégszereplése szokatlan varázs erőt gyakorol színházlátogató közönségünkre. Fölléptekor mindig megtelik a színkör, s méltán megérdemelt ovácziókban részesíti a vendégművésznőt. Holnap, szerdán, f. hő 15-én, ugyancsak Pál­may Ilka a. fölléptével a „Vadgalamb“, — csütörtökön, 16-án az „Ember tragédiája“ kerül szilire rendes helyárakkal. Az igazga­tó reméli, hogy Pálmay Ilkát meg egy vendégjátékra siikerül megnyernie (közönségünk is óhajtja), mely esetben, pénteken, f. hó 17-én a „Koldusdiák“ operettben fog föllépni. Vasárnap f. hó 19-én lesz a színtársulat utolsó s egyszersmind búcsú-előadása. — Az egri önk. tüzoltóegylet által f. évi junius hó 28-án rendezett nyári mulatság alkalmával tett felűlfizetések és adako­zások kimutatása : Ngos Pánti Endre 20 frt, ngos Szele Gábor 10 frt, ngos Ludányi Antal 9 frt 40 kr, Imre Miklósné 8 frt, mélt. Lengyel Miklós 6 frt 70 kr, Tavasy Antal 5 frt 70 kr, An­golkisasszonyok intézete, ngos Begovcsevich Róbert, ngos Babies János, ngos Ferenezy Imre, ngos Györgyényi Ignácz, Imre, Miklós, ngos Kozma Károly, ngos id. Samassa János, ngos iíj. Samassa Já­nos, ngos Zsendovics József 5—5 frt, Fiilöp Józsefné 4 frt 10 kr, Gröber Ferenczné 3 frt 50 kr, czistercziek r. háza, Fekete Ká­roly, özv. Mészáros Istvánné, özv. Porubszky Istvánná, Tolvaj Ágoston, Zander Nándor 3—3 irtot, Gariup Péter, Premuzic Fü- löp 2 írt 70—2 frt 70 kr, dr. Akantisz Jusztin, dr. Hubert Já­nos, Sajósy Alajos 2 frt 40—2 frt 40 kr, dr. Danilovics Pál 2 frt 20 kr, dr. Végh Jenő 2 frt 10 kr, Altorjay Sándorné, Barchet- ti Adolf, Dalnoky János, dr. Frantz Alajos, Gröber Sándor,, dr. Kösztler József, özv. Nánásy Mihályné, Simáczius Gusztáv. Éne­kes Gusztáv, N. N., Póts Antal, Ruzsin Ignácz, Ringelhan Imre, Streimelvőger Rezső, Tordy Ányos 2—2 frt, Barna Manó 1 frt 80 kr, ifj. Gaal Lajos, Gallasy József, Hibay György, Kaszap Bertalan, Majer Imre, Stupka János, Vavrik Endre, dr. Dombay Tádé, Lnga László, Losonczy Ágoston, Éliásy Ferencz 1 frt 70 —1 frt 70 kr. özv. Bajer Józsefné, özv. Köllner Lőrinczné, Szo- kolovszky Ferencz l frt 50—1 fit 50 kr, Fekete Ferencz, Ko- lossy Gáborné, Rapaics Rafael, Ruzsin Manó, Simonyi Károly, Volf Károly 1 frt 40—1 frt 40 kr, Chalaupek Domonkosné 1 frt 30 kr, Okolicsányi Lajos, Mózer Antalné 1 frt 10—1 frt 10 kr, özv. Andrásy Ferenczné, Békefy Lipót, Brünauer Ambró, Bohati József, Beniczky Etel, Buzáth Lajos, Bajzáth Sándor, Babies Béla, Chochola Ferencz, Devera János, özv. Farkasné Hellebronth Otil, Fogéi Ágoston, Fischer Sománé, Fekete Lajos, Gúnya Gyu­la, Grónay Sándor, Gröber Ferencz, Greskovics Bertalan, Hege­dűs János, Horánszky István, Horváth József. Hutter Károly, Jankovics Adolfné, Kászonyi Antal, Korponay István, Kromber- ger F., Komáromy József, Kolosy Gusztáv, özv. Kosa Györgyné, özv. Kovács Mihályné, Kánitz Lipót, Lőrinczfy János, Lusztig Sándorné, Mészáros Kálmán, Megó József, Mező Ignácz, Marka- soly Vilmosné, özv. Mosoczy Jánosné, özv. Nánásy Gyuláné, Ná­násy Ferencz, N. N., N. N., N. Gyula, Neuman Márton, Ötömösy János, Okolicsányi Lajosné, Polereczky, Plank Géza, dr. Pácz Ferencz, Radinovics Gábor, Rósa Gusztáv, Ringelhan Rafael, Ré- pásy László, Szemán M., Szalazsovics András, Steintauzer Rafael, Selmeczy Viktor, Steiger Sándor, Szlammer Ágost, Simáczius An­dor, Szentkirályi Kázmérné. Szuhányi János, dr. Szolcsányi Hugó, Szolcsányi Gyula, Turcsányi Mátyás, Tóth Istvánné, Vas Lajos, özv. Vrabélyi Mártonná, Zohor Vincze, Javornyik Ignácz, Adam- csik György, Reiter Ignácz, ifj. Simkovics Imre, Gyubek Lajos, Stuber Alajos, Markovics János, Mózer Antal, dr. Ury Józsefné, Hegymeghy István 1 — 1 frt. (Folytatás köv.) — Júliusi országos vásárunk, árufogalmi tekintetben igen kedvezőtlenül ütött ki. Vevők igen kevesen de annál számosabbak voltak a tolvajok, kik közöl a rendőrség hetet csípett meg, s azokat részint a fenyitő bíróság kezeibe szolgáltatta, részint illetőségi helyökre tolonczoltatta. — Garázda mesterlegények. — F. júl. 6-án Mihályi Imre korcsmám helyiségében Simon Pál, Miszinder Gyula. Király Ernő Kovács Alajos, Szele János, Körtvélyesi Kálmán, és Szmida Jenő, mesterlegények között véres verekedés fejlődött ki. minek folytán Simon Pál súlyos testi sértést szenvedett, a korcsmám ablakait s bútorainak nagyobb részét pedig összezúzták. A rakonczátlan verekedők a rendőrség által bekisértetvén a fény. bíróságnak adattak át. — Öngyilkos lókötö. — F. hó 6-án Átány község elöljáró­sága a hevesi csendőrőrsöt értesítette, hogy Együd István ottani lakos birtokában 2 drb. lopott ló van. Mire nevezett őrs járőre Átány községbe megérkezett, akkorra Együd István felakasztotta magát és meghalt. A két lopott ló nem más volt, mint innen Egerből a f. hó 6-án tartott országos vásárból Rafael Gábor t. füredi lakostól ellopott lovak — melyeket tulajdonosuk meg is ismert. — Öngyilkosság. K a k n i c s Pál egri földmives, jun. hó 23-án saját padlásán felakasztotta magát. Öngyilkossága okának gyó­gyíthatatlan betegségét tartják. — Megégett gyermek. — Czifra Mihály és neje Kovács Ró­zái 2 éves leánygyermekük, jun. hó 23-án, rnig a kiváncsi szülék az öngyilkos Kaknics megszemlélésére távoztak, a padkán játszás közben a tiizbe esett, s összeégve nyomban meg is halt. Hullája tszéki bonczolás végett a városi kórház hullakamrájába szállíttatott. — Tolonczok. — A városból kiutasittattak: Szurami Pál kistályai, Szolveisz Borbála cserépfalvi, Stiller Jakab novaji, Novo- sád Bartholomej morvaországi, Bata István szóláthi, Vincze Ró­zái felnémeti, Demuth Lőrincz csehországi, Laczkó Julia blatni- czai, Csernyánszky József, hevesi, Fismann Mózes felső nissói, Pi- lák Gábor pásztói, Suba Ágoston csehi; Peresini Samu radványi, Klein Ignácz rozvágyi, Schon Sámuel Schónbrunu Mária és Grósz Herman csabai, és Róth Dávid dambrovai illetőségű csavargók. — Elveszett tárgyak. A tűzoltó majális alkalmával az ér­sekkertben 2 db. női, — egyik bordeaux, másik fekete napernyő elveszett, a becsületes megtaláló jelentse magát a rendőrkapi- tányi hivatalban, hol illő jutalomban részesül. — Gazdasági tudósítás. Időjárásunkat folyvást kánikulai hőség jellemzi. Csak a múlt hét elején volt pár napon át, áldásos esőnk, hűvös estékkel, s jun. hó 27-én estve erős szélviharunk, mely a gyümölcsfákban sok kárt okozott. — Az aratás megyénk terü­letén már sok helyütt megindult, s átlag véve, mind minőségre, mind mennyiségre elég jó közép terméssel biztat. — F. hó 13-án tartott heti vásárunk, az előhaladt évadot tekintve, bőven el volt látva gabnaárukkal, minek folytán az árak 20-30 krral csökken­tek. Árak: t. búza 7. 20—8. frt rozs és kétszeres 5 20.—5 8« frt. árpa: 5—6 frt. kukoricza 6.—6 50 frt. zab 6. 9 — 6.20 fr . mmázsánkint.

Next

/
Oldalképek
Tartalom