Eger - hetilap, 1885

1885-06-30 / 27. szám

220

készségét, mely utóbbi azonban nagyon véknyan mutatkozott, így mondják.

Nyilvános titok az is, hogy az eredeti tervezésnek inditói nemcsak a most már törvény által elfogadott, hanem ettől eltérő más két irányban is tétettek vizsgálatokat, méréseket és tanulmányozásokat, melyeknek alapján kiderült, hogy az elfogadott irány az összeköttetni szánt két pont között a legrövidebb s legolcsóbb épitési viszonyokat Ígéri ugyan, de másrészt az is kiderült volna, hogy az egri irány, — akkor, midőn a tervezők jól felfogott érdekeit egyáltalán fogva nem zárja ki, — tetemes előnyöket biztosíthat vala, az által, hogy egy népes város forgalmát köti magához, és annak föltehető áldozatkészségére számíthat, de meg az által, hogy Egertől Füzes-Abonyig kész vonalat ajánlhat fel az épülő összeköttetésnek, s ez által azon különbözetet, melyet az elfogadott vonal olcsóbb s rövidebb volta biztosit, nem kis mérvben ellensúlyozza.

Még egyszer kiemeljük, amit mondottunk, hogy a tervezők az egri érintkezést s annak előnyeit egyáltalán nem hagyták ki számításaikból, s hogy az ő általuk eléretni kívánt czél Egernek érintése és érdekbe vonása által egyáltalán nem lett volna tévesztve.

Arról, hogy az eredetileg tervezők ekkép gondolkoztak s ekként számitgattak, nekünk legalább semmi kétségünk nincs.

Hogy történt tehát mégis az, hogy még csak egy alternatíva sem került fölszinre, melylyel Eger városa és vidékének érdekeltjei fölléphettek volna az elfogadott irányú vasúttal szemben, vagy párhuzamosan? azt t. szerk. úr talán jobban tudja.

Mi csak annyit mondhatunk, hogy midőn az országgyűlési tárgyalások alkalmával Eger városának orsz. gyűlési képviselője, Szederkényi Nándor, dicséretet és elismerést érdemlő melegséggel, hévvel és buzgalommal szólalt fel az egri iránynak indítványozásával, s elmondott az ügyhez méltó avatottsággal mindent, amit elmondani ily esetben lehet, felszólalása meleg viszhangra talált számosaknak kebelében.

De csakhamar kihűlt e melegség s megszűnt a viszhang Ivánka Imre és az előadónak azon apodiktikus és senki által tagadásba nem vehetett, lesújtóan valóságnak megfelelő azon állításai által, hogy Eger és vidékének érdekeltsége, az Egernek vezetendő irány érdekében semmi ajánlatot nem tett.

Szederkényi alaposan kimutatta beszédjében azon előnyöket, melyek magára az új vonalra Eger érintése által háramlanak; kimutatni iparkodott — se téren tán túl is ment, méltó elkeseredettségében a valóságon, — mily kárt szenved e mellőztetés által Eger, mely most már ez által hosszú évtizedekre, — ha nem örökre, — arra marad kárhoztatva, hogy zsákvonalnak képezze végpontját.

Az „EGER“ tárezája.

Vasúti kaland.

Hackländer beszélye.

(Folytatás.)

A fiatal ember nem bírta, vagy nem akarta felfogni, miért vert most szive sokkal sebesebben, majdnem erőszakosan, és miért történt az, hogy a kővetkező szavakat oly nehezen mondotta: „Kisasszony, őszintén sajnálom e véletlent; de ha oly szerencsés lehetek, hogy kegyednek Münchenbe érkezésekor szolgáljak, pod- gyászáról gondoskodjam, bérkocsit szerezzek és kegyedet a vendéglőig talán elkísérjem, akkor a mai este legszebb napja életemnek !“

„Ezen jóságáért még sokkal szebb napokat kívánok önnek!“ felelte szeszélyesen, „de ha megengedi, Augsburgig majd megfontolom, vájjon és mennyiben szabad igénybe vennem önnek rendkívüli szívességét.“

„Augsburgba, beszállni!“

„Kérem ne fontolja túlságosan, és legyen meggyőződve, hogy ajánlatomat a legönzetlenebb szándékkal tettem.“

A fiatal ember kocsijához lépett, és beszállása közben azt mondta neki a szives bajor vonat-vezető: „Miért nem intett ön, akkor kinyitottam volna a másik kocsi ajtaját; igaz, hogy az első hely, de néhány állomásnyira nem veszszük oly szigorún.“

Szívesen felszólaltak volna többen Eger érdekeinek védelmére. Felszólaltak volna bizonyosan a Hevesmegyei képviselők mind, s azok, kik szeretettel viselik szivükön szülőföldjük sorsát! De valljuk meg az igazat nyiltan, őszintén, hogy a süker reményével csak úgy lehetett volna felszólalni, ha Eger és vidékének áldozatkészségét lehetett volna előtérbe állítani, s arról győzni meg a képviselőházat, hogy: ime ily nagy áldozatok ajánlatnak Eger és annak vidéke által, hogy már ezzel magával megérdemli azt, hogy ne mellőztessék, s hogy az állam is tegyen meg még egy kis áldozatot egy ily lelkes magyar város jól felfogott, s jól értelmezett életérdeke megmentéséért. És ha egy kész alternatíva áll a védőnek rendelkezésére, melyet, ha már hamarább nem lehetett, akár ott a tárgyaláskor bemutathat vala, mellette egy oly komoly ajánlatokat, s áldozatokat tartalmazó lista, melyből látható lett volna, hogy: ime ezek megtettek mindent, amit bírnak, s ime az ő áldozatkészségök mellett Eger érintése lehető, czél- szerű, mert közgazdasági s állami szempontból kívánatos, s e mellett azon áldozat, melyet saját jól felfogott érdekükben hozni ajánlkoznak, figyelemre méltó! — Bizony t. szerk. úr, akkor nincs abban kétségünk, hogy a két vonal közül az nyeri az engedélyt, mely egy virágzó magyar városnak érdekeit is kielégíteni képes. Ebben — legalább nekünk — nincs kétségünk.

íme t. szerk. uram, elmondottuk, hogy mi a nézetünk ezen ügynek — Eger városa mellőztetésével — története felett, s az „Éger“ máj. 26-iki számának burkolt bár, de félremagyarázhat- lan kihívása elől ki nem térve, elmondottuk s talán be is bizonyítottuk azt, hogy nem a gyöngyösieknek pium desideriumai, nem is ama székhely-kérdésbeli reministentiák ódiuma, — mely tudtunkra ez idő szerint egyebütt, mint az idézett egri czikk írójának fejében — nem létezik; — s nem is nem létező intriguák, sugalnmk és taktus-verések, hanem egészen másoknak mulasztásai okozták azt, hogy Eger ezúttal oly keserű mellőzte- tést szenvedett. Legyen egyelőre ennyi elég e thémáról. Szerk. urat pedig arra kérjük, hogy a gyöngyösi kávéról ne beszéljen oly kicsinylőleg, mert az igaz, hogy az erősen keserű, de igaz az is, hogy antispazmatikus hatása megfizethettem

K. L. *)

*) Azt hiszem: a t. czikkiró úr irányában nem követek el erős megrovásra méltó indiseretiót, ha közelebbről hozzám intézett egyik bizalmas természetű levelének következő sorait nyilvánosságra hozom: „Lehet-é segíteni e dolgon? — nem tudom. Pe feladatomul tűztem ki szólani döntő hegeken k. G. es K. Gy.-nál, hogy van-e benne lehetőség V s mik azok, amiknek történniük kellene, hogy megváltoztassák az irány, es Egernek vezettessék a vonal? — Bárminők e föltételek, közleni fogom azokat, hogy Ítélhessen az, érdekeltség maga az iránt, hogy birja-e, nem-e; vagy ki birja hát, ha ők nem bírják ezt, s igy változtatni? . . Hu egyéb síikére ez iparkodásnak nem lesz, legalább tisztán fog látni a publikum, mely most benneteket szid: lateinereket, és mindenkit mást, csak azokat nem, akik tehettek volna annak idején, de nem tettek semmit, stb. . .“ Szerk.

„Köszönöm! és a következő állomásra majd megjegyzem magamnak.“

Ismét tovarobogott a vonat, és a nap utolsó sugaraival megaranyozott vidék esti legében vígan hangzott szét a mozdony éles füttye, mintha maga is örülne saját sebes futásának a szelíd nyári melegben. Hasonló kéjes érzet árasztotta el a vonat élő lényeinek legnagyobb részét, és midőn végig tekintettek a szemeik előtt élterülő messze síkságon, ez elmaradozó, várakkal és templomokkal borított magaslatokon, melyek templom-ablakai szikrázó szemek gyanánt fénylettek; ha szemeiket végig jártattúk a virágos mezőkön, melyek a vérvörös napfénytől oly intensive voltak körülsugározva, hogy a szerteszét repkedő fehér lepkék aranyos és vöröses szinüeknek látszottak; ha még hozzá látták, hogyan tér vissza otthonába fáradalmas napimunkája után a fóldmives nejével és gyermekeivel: akkor végtelenül jótevő, kellemes béke-érzet szállt be a szívbe, melynek hatása alatt nyitott szemekkel is oly édesen lehetett álmodozni, s mely mellett a múlt és jövő legkedvesebb képei oly élénken vonúlhattak el a képzelet előtt.

A félcoupé jobb szögletében ülő fiatal ember is oly szívesen fonta volna körül ábrándos gondolataival a szemközti kedves képet, úgy szerette volna vágyait egyedül rá irányozni, oly szívesen foglalkozott volna kizárólag vele, ha vastag szomszédja békét és nyugtot adott volna neki. De e mormota öt órai alvás után végre felébredt, és úgy tűnt fel fiatal emberünk előtt, mint ama kövér éji-lepkék egyike, melyek este felé kelnek szárnyra és szüntelen dongásukkal zavarnak; emellett még borzalmas emlékezete is volt ez embernek, mert a beszédet ott kezdé, ahol elalvása előtt abbanhagyta, t. i. a leghihetlenebb vasúti szerencsétlenségeknél. Ehhez járult, hogy csak jobb szomszédjának beszélhetett,