Eger - hetilap, 1885
1885-01-15 / 3. szám
— 25 Az érkező vendégeket már a kapuban fogadta az udvarias rendezőség, s vezeté föl a szépen diszitett és szőnyegekkel bevont lépcsőzeten. Tizedfél órakor érkezett meg a bájos bál-anya : Graefl Je- nőné szül. Horty Paula ő nagysága. Majzik Victorné és Mocsáry Imréné úrhölgyek kíséretében. A zenekar ráhúzta a tusst. A bálanya pompás rózsaszál selyem, aranynyal áttört, és értékes csipkéivel gazdagon diszitett ruhát viselt. A tánczot a bál-elnök a bál-anyával nyitotta meg. Fölváltva játszott a helybeli katona-zenekar és Palócz Kálmán nemzeti zenekara. Szépszámú díszes közönség volt jelen; különösen, a már említetteken kivid: idősb Jlajzik Victor, Hevesmegye alispánja; a jogtanárok közül egy pár; a megyei tisztikarból, az alispánon kivid Zalár József főjegyző, Kaszap Bertalan árvaszéki elnök; a városi tisztikar tagjái közül Tavasy Antal polgármester, Grónay Sándor főkapitány, Lőrinczfy János közgyám, Dusárdy József főjegyző; az ügyvédi karból többen, köztük Simonyi Károly, Ury József, Nékám Endre, Petravicli Bertalan, Wolf Károly, Mezei Lajos, Pásztor Bertalan, Petravicli Antal, Végű Jenő; a czister- cziták jeles rendjéből hárman; egyéb honoratiorok közül Graefl Jenő poroszlói földbirtokos, Mocsáry Imre földbirtokos, Fekete János postafőnök, Kőim Jágó orvostudor; néhány katonatiszt s honvédtiszt, köztük Horánszky József honvédszázados, stb. Továbbá, a nem tánczoló úrnők sorából — a mennyire neveiket megjegyezhettük a következőket emeljük ki: Lipcsey Petemé, Frantz Alajosné, Fülöp Józsefné, Mészáros Istvánná, Szobányi Jánosiig, Nékám Endréné, Remenyik Imréné, Eötvös Józsefné, Riugelhann Imréné, Farkasné, Horánszky Józsefné, Borhy Károlyné, Lőrinczfy Jánosné, Galambos Fülöpné, Dusárdy Józsefné, Szombathelyiné, Ficzeréné, Jámborné, Diviaczkyné, stb. úrnőket. A tánczban resztvettek a bál-anyán kívül a következő úrnők s kisasszonyok: Borhy Anna, Diviaczky Irma (P.-Szikszóról), Dusárdy Etel, Erdélyi Józsefné, — Erdélyi Gizella, Eötvös Róza, Farkas Szeréna, Fáy Erzsi (Sajó-Eörsről), Fekete Jánosné, — Fi- czere Viki (Ostorosról), Frantz Piros és Etel, Fülöp Berta és Piros, Galambos Margit, Horánszky Irma, — Jámbor Hedvig (Recsk- ről), Jekkelfalusy Etel és Ilona, Lipcsey Lidiké, Lőrinczfy Janka, Majzik Viktorné, — Martinovich Józsefné, Mészáros Kornél, Mocsáry Imréné, Nékám Erzsi, Petravicli Bertalanná, — Petravicli Irén, Remenyik Tercsi (Egér-Farmosról), Riugelhann Mariska, Szombathelyi Regina, Szobányi Anna, Ury Józsefné. Minden mulatságnak lelke a jó rendezés, hogy a jelenlévők szórakozzanak és mulassanak egyaránt. De volt is jó kedv a jogász-bálon. A rendezőség, elnökével élén, jól fegyelmezett kis hadcsapathoz hasonlított, melynek derék parancsnoka s a rendezők minden jelenvoltra kiterjedő figyelműkkel, előzékeny udvariasságukkal otthonossá, fesztelenné tették a mulatságot. Mulattatták, táuczoltat- ták a hölgyeket — bizony még azt is tánczoltatták a ki nem akart tánczolni. Kívánjuk ezen fiatal uraknak, az elismeréssel adózó hölgyek nevében, hogy minden még hátralevő (szellemi) csatájokat hasonló fényes eredménynyel vívják meg. A csárdások tűzzel folytak, a souper-csárdást 12-szer ujráz- ták meg. A. mulatság állandó derült kedv mellett világos reggelig tartott. Rendkívül kedves kis emlék-tárgyat, képez a tánczrend, alakjánál és elegáns kiállításánál fogva : , gyiiszűtartó, mely a táncz- reud papirtekercsétj rejté magában. Épen oly szép, mint gyakorlatias kivitel e valóban csinos diszművecske, mert ezt nem kell a hölgyeknek a használhatlan joujoux-tárgyak sorába helyezniük; egy — vágj’ más gondos valaki a most benne levő papir-te- kercs helyébe ezüst gyüszűt helyezend. Fővárosi levél. 1885. január közepén. (írja a téli kabátom, a B. Iván barátom frakkjához.) I. Álmos voltam. A rulia-szekrénj' éjszakájába vörhenyes világosság, szűrődött egy repedésen. Hirdette, hogy itt a reggel. Én boszúsan hunytam le ismét pilláimat. Bágyadtságot éreztem tagjaimban, pedig tegnap (mint rendesen) korán jöttünk haza. Mert mi (én és a gazdám) mondhatatlanúl szolidak vagyunk. Alvó-helyiségem ajtaja erőteljesen felrántatott, s a nyílásban, napsugártól körül-ragyogva, gazdám arcza jelent meg. Az éles, vakító világításban, némi kedvetlenséget láttam szemeiben, s nagyon elgondolkozhatott, mert szemei kerekre nyíltak, s a szem- szőrökkeí oly képet adtak, amilyennek a régi bibliai képekben a napot rajzolták, — sugarastul. Kint voltunk az utczán. Kefélés nélkül rángatott fel gazdám magára. Boszús szégyenkezés vett rajtam erőt. Hogyne? Még szálacskáim között ott szürkült a tegnapi por. Hogy nézek majd szemükbe azoknak a kedves, kaczér, prémezett női kabátkáknak, melyekkel találkozni fogok ? Átkozott hideg volt, s a gazdám még végig sem gombolt, úgy, hogy még a hátamnál is száz meg száz fagyos nyelvecské- jét öltögette rám a januári levegő. Szárnyaimnak neki dőlt a szél, mely fel-felvágta az utcza- havat szövetem sötét sziliéhez. Körülbelül arra a helyre, ahová a kis Leona fektette ar- czocskáját (ez élő havat), mikor a gazdámat felkérte, hogy legyen — csak egyszer — az ő postilion d’ amourja. A kis Leona azt várta, hogy a gazdám felhős homlokkal, sértett önérzettel fog felkiáltani : — Engem küld, hozzá? Milyen jól esett volna aztán a két keze közé fogni azt a megrémült arczot, s rózsás homlokát, fényes szemeit odatolni, egészen közel hozzá, s nevetni szívből, erősen, hosszasan. S e, helyett a gazdám átkozott phlegmával csak azt kérdezi: — Már ? Annyi kicsinylés. annyi szelíd gúny, annyi sértés és balfogalom volt összehalmozva e szóban, hogy ezt ő sohasem fogja megbocsátani tudni, ennek a hosszú, egykedvű alaknak ? A kissé daczosan, de annál több kellemmel összevont szemöld fenyegetés a gazdámra. Mintha mondaná : — Majd három év múlva. A bimbó fenyegetése ez, aki rövid idő múlva, egész pompájában fog kinyillani. A nyári reggelé, mely perzselő delet igér. . . Gazdám gondatlansága megboszúlta magát. Nemcsak azért, mert ő maga is kezdett dideregni nj'itottságom miatt, hanem azért is, mert eléggé komikus módon kellett helyrehoznia ebbeli mulasztását. Velünk szemközt ugyanis egy sovány alak tolta a levegőt. Hajlott orrával meglepő ellentétet képeztek apró, szúrós tatár szemei. Gazdám á 11 i g begombolkozott. Az illető gyüjtőivvel közeledett, de gazdám kétségbeesett taglejtésekkel s váll-rángatással, de szó nélkül hagyta a faképnél. Mentünk tovább. Az egyetem-tér sarkán a gazdám megpillantott egy nyelvéről hires aggszűzet, aki (roppant nagy lábai voltak) meggyőző módon s kissé heves érvekkel minden ismerősének azt szokta bizonyítgatni, hogy nem szép a kislábú nő. Visszafordúlni már késő volt. Neki dőlt tehát az egyik kirakat keretének, s ugyancsak elmerülve nézte annak egyes tárgyait. Ostorok, nyergek, zablák, kötőfékek voltak ott összehalmozva. Ereztem, hogy valaki erősen rángat. Gazdám még jobban belemerült a kirakat-nézés gyönyörébe. Még erősebb rángatás. — Van szerencsém. Az agg-szűz megcsípte szegény gazdámat. Hogy járt a nyel- vecskéje a lelkemnek, még hallgatni is sok volt ! Mikor elváltak, szegény gazdám végig felrántotta összes gombjaimat, s megtörülte veritékes homlokát. Olyan melege lett. A szél lassan elült. A tiszta, téli levegőben volt valami ideget-aezélzó, valami üdítő, mert a főváros satnya nemzedéke sietett azt sétálásra használni fel. Oly vigan ragyogott a nap a kirakatok üvegén, az öltözetek sziliéin, N az arczokon. Mindmegannyi arany-nyilacskák szökdécseltek sugarai ide- oda. Lehulltak a járó-kelők lábaihoz, vagy felszöktek a bolti czé- gek véseteire. Egy virág-árús boltba hosszasabban nézett be gazdára. Az egész apró helyiség fehér, s aranyozott faburkolatú volt, vadga- lambszín-selyem. s csipkés függönyökkel. Apró, kis fehér fotelek köröskörül. Zöld (»leander-levelek iái takoztak benne kevély kaméliákkal, havasi rózsákkal, s szerény ibolyákkal. II. Nagysokára aztán szokott helyemre kerültem egy tágas előszoba fogasán. *
