Eger - hetilap, 1885
1885-06-02 / 23. szám
191 lesztését félreismerve, azt a hercze-hurczában s szanaszét a ga- rádok alatti orditozásban véli tán rejleni, midőn a 30—40 tagú testületet oly csürhenyájnak nézi, melyet reggel, ha a nap kisüt, csak amúgy össze lehet kürtölni. De nem is megyei, hanem városi a dalkör, hogyan lehet hát pretendálni a városon kívüli megjelenését, s megbotránkozni elmaradásán? S ha a dalkör megjelent volna: vajon illette volna-e azért köszönet? Ha igen, akkor megrovás nem illetheti nDg azon esetben sem, ha nem fizikai okból maradt volna el. — Sajnálatos azonban, hogy a kápolnai ünnepélyen jelen volt Csiky Sándor úr, mint a dalkör d i s z e 1 n ö- ke, a megbotránkozókkal szemben még csak egy jó szónyi védelemre sem tartotta érdemesnek az előítéletek, bajok s akadályok óceánjával sziszifusilag küzdő azon dalkört, mely öt mindig szivében hordá, s mely dalkör aligha válik diszelnökének szégyenére. Egy gyönge idegzetű. —- Az orsz lövészünnep, Budapesten, a pünkösdi ünnepek s a következő napok folyamán, nagy érdeklődés közt folyt le. Az ünnepen az egri lövésztársulatot Tavasy Antal főlövészmes- ter, Makay Bódog, Polereczky Gyula, és Vavrik Endre társulati tagok képviselték. Úgy vagyunk értesülve, hogy derék kiváló lövészeink dicsőségvágya a budapesti versenypályán is próbára tette itthoni szerencséjét, de úgy látszik, ezúttal kiestek sz. Hubert grácziájából. — Tiszafüredről Írják lapunknak: Városunk mostanában, nem hiába hogy a majálisok hónapját éljük, mulatságos napokat tölt, ami különben nem is oly nagy csoda, ha meggondoljuk, hogy ez a tiszaparti mindenfelé úttalan város önmagában s önmagából már rég oly hatalmas társas-életet fejlesztett, mely messze földön hires. Nemrég Kovássy Kálmán birtokos úr házánál volt kedélyes összejövetel, hol a szeretetreméltó házigazda s kedves, művelt neje versenyeztek egymással a jóságban, szívességben s előzékenységben s annyira elérték czéljokat, hogy a társaság — melyben ott volt Füred szine-java — reggel 8 órakor oszlott szét. Csakhamar erre a Kovács Gyula, szintén helybeli birtokos úr által rögtönözött tiszaparti majális következett, válogatott társasággal; volt halászat, csolnakázás, nagy halászvacsora, melynél ötven kecsege állta körül a tüzet, oly hegyesen, mintha nyársat nyeltek volna, — minthogy valóban is úgy volt — s mindinkább piruló színben, mintha csak szégyelték volna magukat a jelen levő díszes társaságtól, mely úgy őket, mint halászosan készült testvéreiket vidám pohárcsengés közt költötte el. A táncz itt, meg a félölben felhalmozott hasábfák ropogó füzénél s a mohikánokra emségemül elismerni. Ö volt valódi, igazi nőm, Dániel. De midőn eszem megváltozott s éreztem, hogy okosabb lenne egy velem egyenlő leányt elvenni, hazugságot vallottam neki. A szegény nő meggyalázottnak tartá magát, eltitkolá szégyenét s elrejtő annak következményét. Mathes asszony megtalálta gyermekét ott, hova ő azt elrejtette. Később elvettem ezt a szép nőt, kinek képét ott látod. De te azért mégis valóságos fiam vagy. Folyton éreztem én egész életemben, hogy rósz ember voltam, most már érzem azt is, hogy nemsokáig élek, s szükségem van bocsánatra, mielőtt meghalnék. Uram megfogta kezemet s erősen megszoritá azt. Különös érzés fogott el arra a tudatra, hogy ő atyám; örültem annak, hogy egy idő óta oly szeretetteljes volt irányomban. Ebben legalább némi vigasz volt számomra. Egy kis idő múlva folytatá: — Ha halva leszek, egy végrendeletet fogsz irószekrényem- ben találni, melyben én bevezetésül az egész szerencsétlen történetet leírtam. Az bizonyítja, hogy anyád mocsoktalan és tiszta. Jobban féltem az emberektől, mint Istentől. Meg mertem tenni, a mit beismerni szégyenlettem. Mindig fáj nekem, ha a mocsokra gondolok, mely emlékemet fedni fogja. Vájjon mit fognak rólam beszélni, a kik engem oly sok éven át tiszteltek? De végre amennyire tehetem, igazságot szolgáltatok. Lélekzete gyöngébb lett s erőlködve beszélt tovább: — Korábbi végrendeletem, melyben mindent leányomnak hagyományoztam, még rendes levéltárczámban van. Uj végrendeletem ezt érvénytelennek nyilvánítja. Legjobb szeretném, ha amazt azonnal elégetnéd. Ne legyen egy fillérje se a rósz leánynak. De neked édes fiam, igen . . . E szavakkal halva hullott karjaimba. 0 velem és elhalt anyámmal nagy méltatlanságot tett, ezt mélyen éreztem; de mégis megsirattam őszintén; órahosszakig nem tudtam egyebet gondolni, minthogy sajnáltam, hogy most kellett tőlem elválnia, midőn szerencsétlen leánya iránt meg akartam kérlelni. De a mint a nap lékeztető vadregényes világánál éjfél után 2 óráig tartott, s midőn távoztak, senki sem állhatta meg, hogy őszinte köszönetét ne mondjon a derék, áldozatra kész házigazdának. Majd a polgáregylet majálisa köszöntött be, — pünkösd másod napján pedig a vöröskereszt-egylet tiszafüredi fiókja rendezett zártkörül tavaszi tánczmulatságot, mely a kedvezőtlen időjárás folytán mint bál folyt le a kaszinó kiváló Ízléssel díszített termeiben. Nem tennék eleget tudósitói tisztemnek, baki nem emelném azt a hálás közhangulatot, mely a bálban jelenlevő közönséget az elnöknő: Lipcsey Tamásné sz. Beniczky Gaboriella őnagysága iránt eltelté s méltán is, mert úgy most, mint annyi más alkalommal különösen az ő finom, megnyerő modora s tapintata hozott össze oly válogatott, valóban intelligens társaságot; áldozatra kész tevékenységének abbau találhatta jutalmát, hogy e társaságok központja mindig ő volt. A reggeli 5 óráig tartott mulatságban a négyeseket 20 pár tánczolta s a következő hölgyeket jegyeztük föl: Lipcsey-Beniczky Gabriella (elnöknő), Kovássy Lajos né (Debreczen), Reöck Antal né (M. Kövesd), Lip csey Péter né (Eger), Lipcsey Józsefné, Lipcsey Imréné, özv. Bogyáné, Kovássy Ferenczné, Kovássy Kálmánná, Dr. Szigethi Sománé Dr Rónay Adolfné, Ruttkay Kálmánná, Kalavszky Albertné (T.Roff,) Smidt Róza (M. Keresztes), Hoffman Erzsiké (Csincse), Lipcsy Margit és Ilona, Lipcsey Lidiké (Eger), Lipcsey Szeréna, Brunner Nelli, Szekerka Luiza, Bogya Róza, Ott Mina (Budapest) Becs vári Evelin, stb. — A hevesmegyei gazd. egyesület buzgó alelnöke, Isaak István, az általa indítványozott, s annak idején lapunkban is részletesen ismertetett, csoportos biztosítás érdemében, miután az igen praktikus és hasznos indítvány a megyeközönség részéről is élénk pártolással találkozott, — a Fonciére“ pesti biztositó intézettel igen kedvező egyezményt kötött, melynek értelmében a gazd. egyesületbe tagokul belépő községek, a már közelebb bekövetkező szérűskerti szalmás terményeik csoportos biztosításánál a szokásos biztosítási díjból 10°/0, — épületbiztosításoknál, és pedig cseréptetőzetnél 38%, zsindelytetőnél 22°/,o, nád vagy zsupfedélnél 20% engedményben részesülnek. Átalány (pauschal-) biztosításoknál; és pedig t> évre 15%, 10 évre 20% a díjkedvezmény. Jégbiztosításnál az egyleti tagok 3% dijleenge- désben fognak részesittetni. Ezenkívül az egyesület tűzbiztosítások után 6%) jégbiztosítások után 2% jutalékban részesül. E föltételek oly szembetiinőleg kedvezők, hogy talán fölösleges is feljött, felemelkedtem a halálos ágy mellől, elővettem a kulcscsomagot, felnyitottam az irószekrényt s megtaláltam a végrendeletet, mely hitelesen kiállítva, reám ruházta uram minden ingó és ingatlan vagyonát, engem szolgából egyszerre úrrá emelve. A mellékes kéziratok elolvasása után felnyitottam az említett levéltár- czát is. Benne megtaláltam az első végrendeletet. Ez tiz év előtt íratott s egyedüli örökösül Ágnest nevezi, oly kikötéssel, hogy Dániel szolgának egyszersmindenkorra 500 dollárt adományozzon. Mindkét okmányt sokáig tartottam kezeimben, aztán leborultam s imádkoztam a halott lelke üdvéért. Majd felállottam, elzártam a tiz év előtt irt végrendeletet az irószekrénybe, azt pedig, mely engem az egész vagyon örökösévé tett, a kandalló parázs tüzére vetettem s néztem, mint gyűlt lángra és égett hamuvá. Volt erőm ezt tenni, a nélkül, hogy egy sóhajt bocsátottam volna ki. Ekkor leültem s a következő szavakat Írtam Ágnesnek. „Asszonyom! szomorú kötelességgel tudósitom, hogy uram, a kegyed atyja meghalt s egy régebben irt végrendeletében mindenét kegyedre hagyta. Ha kegyed haza óhajt jönni, szíveskedjék erről szolgáját Dánielt tudósítani.“ Ágnes rögtön válaszolt, hogy haza akar jönni a temetésre. Én érette mentem s haza hoztam őt, épen úgy, mint midőn utoljára kikocsikáztattam. A végrendelet értelmében aztán ő lett az összes vagyon örököse; én meg megmaradtam szolgájának. Mikor a gyászév letelt, megkérte kezét egy földbirtokos, ki hozzá, a még mindig ifjú szépségében pompázó hölgyhöz minden tekintetben méltó volt. Éhez nőül ment s boldog lett. Én pedig titkomat egészen magamnak tartottam s mindeddig sem a világ, sem Ágnes nem tudott, semmit a számomra hagyott végrendeletről, sem arról, hogy én Ágneshez bizonyos tekintetben közelebb állok valamivel, mint Dániel a szolga. (Angolból.) Szelim.
