Eger - hetilap, 1884

1884-12-25 / 52. szám

483 lentkezett már 450 részvényes 500 írttal, mely részvényesek élén ts. Melczer N. alispán úr áll. Kereskedelmünk pangását az okozza, hogy mindent, a mi a forgalmat emelné, legyen az bármily jöve­delmező iparág is. kénytelenek vagyunk más városból rendelni. A mint az eddig mondottakból kitűnik : czélom több irányban éreztetné jótékony hatását, és pedig az ipar és kereskedelem, mely városunkban pang, virágzásnak indulna, és mi szolgáltat­nánk az említett és más városoknak elegendő kereskedelmi czik- ket, továbbá a t. tőkepénzes urak tőkéjüket biztos haszonra he­lyezhetnék el. Ugyanezen ügy érdekében van szerencsém a t. tőkepénzes urak becses ügyeimét felhívni egy fontos és felette ügyelemre méltó körülményre. Ugyanis a gőzmalom udvarában van egy 29 m. hosszú 14 m. széles, a malom magasságával egyenlő épület, tető nélkül, melynek betetőzése és bepadolása körülbelül 4000 írtba kerülne. Ezen helyiséget idővel vagy a malom nagyobbitá- sára, vagy gedig bármily gyár alakítására lehetne felhasználni. Legalkalmasabb volna azonban e helyiség egy mechanikai szövő­gyár alakítására, amennyiben ehez nagyban hozzájárul a helyisé­gen keresztülfolyó természetes meleg viz, a fehérítéshez szüksé­ges mésztartalmával. E gyár 24000 írtból teljesen berendezhető; az ily vállalathoz az állam is hozzájárul 10000 frt subventióval, és 15 évi adó mentességet ád. Ha a t. tőkepénzes urak közül valaki ajánlatomat elfogadni hajlandó volna, sziveskedjék azt velem lev. láp által közölni: kész leszek minden szükséges felvilágosítást megadva számításom helyességéről meggyőzni. Fekete Herman. Felelős szerkesztő: ZDr. ZE^LIss István.. 198 sz. v. 1884. Árverési hirdetmény. Alulírott kiküldött végrehajtó az 1881. évi LX. t. ez. 102. §-a értelmében ezennel közhírré teszi, hogy a hevesi kir. járásbí­róság 4446/p. 1884. számú végzése által Engel és Ungár ezég végrehajtató javára Gyöngyössy Sámuel .ellen 155 frt 40 kr. tőke, ennek 1883 év szeptemberhó 1 ső nap­jától számítandó 6% kamatai és eddig ösz- szesen 56 frt 97 kr. perköltség követelés elejéig elrendelt kielégítési végrehajtás al­kalmával biróilag lefoglalt és 360 írtra be­csült 2 jármosökör, 1 deres kanczacsikó, 1 vastengelyii lovas kocsi és 1 fatengelyü ök­rös szekérből álló ingóságok nyilvános ár­verés utján eladatnak. Mely árverésnek a 4633/p. 1884. sz. kiküldést rendelő végzés folytán a helyszí­nén, vagyis Tiszanánán, alesperes lakásán leendő eszközlésére 1884-ik év decz. hó 27-ik napjának délelőtt 10 órája határidőül kitü- zetik és ahhoz a venni szándékozók ezennel oly megjegyzéssel hivatnak meg: hogy az érin­tett ingóságok ezen árverésen az 1881. évi LX. t. ez. 107. §-a értelmében a legtöb­bet ígérőnek becsáron alul is eladatni fognak. Az elárverezendő ingóságok vételára az 1881. évi LX. t. ez. 108 §-ában megállapí­tott feltételek szerint lesz kifizetendő. Kelt Hevesen 1884-ik évi deczemb. hó ll-ik napján. Tomka Miklós, (327’) 1* kir. bírósági végrehajtó. IV. évfoly. .. • ,■ n • . IV. évfoly. Előfizetési íelmvas a „Magyar Háziasszony“ háztartási, gazdasági és szépirodalmi hetilap, a magyar gazdasszonyok orsz. egyletének hivatalos közlönye IV. évfolyamára. A magyar hölgyek ezen egyetlen szaklapja ma már nagy elterjedésnek örvend, a társadalom min­den rétegében. Képviseli a nők összes érdekeit, hasznos tanácsokat ad és amellett, hogy a takaré­kos gazdálkodás és rendszeres háztartás elveivel megismertet, még kellemes szórakozást nyújt akkor, midőn a nő elvégezte házi teendőit. Iránya olyan, hogy a család minden tagja, a serdülő leány, a fiatal menyecske, a szerelő anya, a gondos házi asszony és az öreg anyóka, egyaránt élvezettel ol­vashatják. Egyes rovatai, mint a háztartási, kerté­szeti, egészségügyi (házi orvos) és divat rovatai, valamint vezérezikkei is szakavatott Írók és Írónők által töltetnek be és emellett a táreza és a regény- rovatban is az elismert többi munkatársakkal talál­koznak olvasóink ; méltán megérdemli tehát azt a nagymérvű érdeklődést, melyben részesedik, mert hol egyszer beköszöntött, ott nélbülözhetlen társal­kodó a „Magyar Háziasszony“ az olvasó asztalon. — A csinos kiállítású, vasárnapokon 12 — 16 olda­lon megjelenő lapnak előfizetési ára : egész évre 6 frt, fél évre 3 frt, negyed évre 1.50. Előfizetések a „Magyar Háziasszony“ kiadó- hivatalához : Budapest, váczi körút 20. sz. a. in- tézendök és a hó bármely napjától elfogadtatnak. mr a „Magyar Háziasszony“ kiadóhivatala mu­tatványszámokat ingyen és bérmentesen küld mind­azoknak, a kik ez iránt hozzá — legezélszeriibben levelező-lappal — fordulnak. A ..Magyar Háziasszony“ kiadó-hivatala Budapesten, váczi-körut 20. E szaklapnak egyik háztartásból sem szabadna hiányozni, miután útmutatásai mellett több száz fo­rintot lehet a háztartásban megtakarítani. (320)2—5 íi MMNIO ay e íre mé ny sorsjegy forint o. e. A sorsjegyek vala mint a sorsolási jegyzék portomén tes megküldése czél- já.ból 15 krajezár melléklendő a meg­rendeléshez. u ^CSEM-SORSJ^ 1. főnyeremény forint ^ 2. főnyeremény 20, OO O3-f8i,yeremény 10.0 O O forint o. ért. további nyeremények 5000 frt 3000 frt I A sorsjegyet kaphatok: Hatvani-utcza BUDAPEST Nemzeti Casino DgyszintéD valamennyi váltóházaknál, lottogyiijtödék és szivartözsdéknél. további nyeremények 2000 frt ÍOOO frt o. e. A sorsjegyek vala­mint a sorsolási jegyzék portomen- tes megküldése ezél- jából 15 krajezár melléklendő a meg­rendeléshez. Minden nyeremény készpénzben kifizettetik (3141 4—1*1

Next

/
Oldalképek
Tartalom