Eger - hetilap, 1884
1884-12-25 / 52. szám
479 TÁRÓ ZA. Elvira.- Vázlat. — I. Esti hat óra. Metsző novemberi szél sepri végig a főváros porzó utczáit, hatalmasan süvöltve el a magas házak fedélgerin- czein és kéményein, hevesen rázva az ablaktáblákat. A gázlángok reszketnek és 1 obognak vad. erőszakos lökései alatt, mintha minden pillanatban ki akarnának aludni s a repeső, bizonytalan fény. melyet az épülethomlokzatokra és majdnem puszta járdákra vetnek, az egésznek valami kimondhatlan örömtelen, kísérteties jelleget kölcsönöznek. Homlokzatával a Dunára néző egyik óriás épületnek harmadik emeletén egyszerű szobácskábán fiatal leány ül, a füstölgő kőolajlámpa szemrontó fénye mellett szorgalmasan dolgozva varrógépjén. Csinos, finom arcza csaknem oly fehér, mint a vékony, serény ujjai közé fogott vászon Csupán arczának közepén ég két biborpiros lázfoltocska, mint gyanús elárulója ama titkos féregnek. mely csöndesen rágja élte gyökerét s mely talán az első fecske visszatérte előtt be is fogja végezni szomorú müvét. A szegény leány szobácskájábán kellemetlen hideg van. Van ugyan egyik szögletben egy kis vas-kályha, de már rég volt az is. midőn rostélyán az utolsó széndarabok elégtek. Elvira e hiányt gyapjukendőjével igyekszik pótolni, melyet gondosan magára húzott. Híz az nagyon szegényes segéd eszköz ily hidegben. Még a térdeire terített ágytakaró sem képes őt megvédeni a télies idő barátságtalansága ellen. Most görcsösen összerázkodik s kezeit ölébe bocsátja. Künn pedig kétszeres erővel süvölt és ordit a vihar, mintha örülne unnak, hogy a magas ház falai nem képesek megállítani szilaj tombolását. Az óra egy negyedet ütött hétre. Elvira félreteszi munkáját s fölkel. Heves köhögési roham támadja meg s hajtja a vért arezába. Fölveszi az ágyteritőt s befedi azzal nyakát és vállait. Azután összedörzsöli megmerevült ujjait, melyek már-már megtagadták szolgálatukat. . . Az asztalkához lép, melyen a lámpa áll s kékülő kezeit a forró üveghengeren igyekszik megmelegitni; ajkain fájdalmas mosoly vonaglik. — Már enni is kellene, — monda mintegy magában — gondoskodnom kellene enni valóról. Oda lép a durva szekrényhez, mely az asztallal, székkel és ágygyal a szűk szobácska egész bútorzatát képezi s kihúzza annak egyik fiókját. Majd székét az ablakhoz taszítja, kinéz a hideg. csillagos szabadba és esz ik. Vacsorája három krajczár ára kenyérből s egy kevés sóból áll. Mohó étvágygyal nyeli a gyorsan letört darabokat, mert reggeli 10 óra óta nem evett. Akkor az igaz kissé gazdagabb lakomája volt, mert egy csésze tejes kávéja s két zsemléje volt; de a nyolcz teljes óra mégis liosz- szú időköz, kivált hideg szobában, megfeszített munka mellett töltve el. Elvira ingeket varr egy fehérnemű üzlet számára. Egy ing elkészítéséért egymásra 60 kit kap. A legnagyobb megerőtetéssel, ha még az éj felét is a nappalhoz toldja, sem tud naponkint 80— 90 kr.-nál többet keresni. Ebből aztán fizetnie kell lakást, élelmet, világítást, időnk int a részletfizetésre vett varrógép árát s ruházkodnia is kell. és pedig tisztességesen, mert az üzlet főnöke nem tűrheti, hogy házához „ringy-rongy nép“ járjon. Elvirának egy év óta. t. i. mióta a fehérnemű üzlet számára dolgozik. 80 kr napi jövedelme mellett még mindig van hátrá- léka. Tegnap adta zálogba az utolsó becses tárgyat, mije még volt, a kis arany medaillont, mely még anyjáról maradt rá. A négy forint, melyet rá kapott, épen elég volt arra, hogy kielégítse a könyörtelen házi urat. ki kétértelmű fenyegetések közt kérte tőle a lakbért. Most már nincs semmi egyebe, mint rajta levő ruházata s még ezen kivit! egy öltözéke, mely gondosan összehajtogatva a szekrény második fiókjában van éltévé. Tizenkét hónapi megfeszített munkássága mindent elnyelt. . . Elvira elvégezte azt. a mit keserű gúnynyal vacsorának nevezett. Csöndesen az ablakhoz lép s kitekint a sötét, viharos éjbe. Rettenetesen hallatszik fel hozzá a szélvész tompa bömbölé- se. Állat bágyadtan bocsátja keblére s összekulcsolja kezeit. Forró köny gördül alá bánattól elepedt arczáján, keskeny ajkai körül kinteljes érzelmek vonaglanak. . . Boldog gyermekkorára gondol. Még csak három év előtt is vidáman, elevenen dobogott szive, telve a jövő rózsás reményeivel. Ah, ha valaki azt mondta volna neki, hogy minden mennyire egészen másként lesz ! Köny- nyei sebesen folynak, lázas homlokát a jéghideg üvegtáblára nyomja s úgy zokog hangosan, keservesen. Azután egyszerre nyugodt lesz megint; bizonyos jőltevő merevség lepi meg; szemei előtt egyre tisztább, nyájasabb körrajzokban csillámlanak fel a ..múltak képei“, midőn még menten az élet viharaitól gondtalanul élt otthon, saját házukban, mig egyszer aztán atyja, a család táplálója s majd a bánat és szükség által elkényszeredett anyja meghalt. Kedvesét is elvesztette akkor a szerencsétlen leány s mi által sem titkolható szegénységében, egészen önerejére hagyatva, Budapestre jött a szegény, elhagyott teremtmény, a nélkül, hogy előre lett volna készülve és megedzve az élet komor, kemény küzdelmeire. A fővárosba jön tehát. Atyja egyik régi ismerősének ajánlata folytán alkalmazást nyer Mézesi czukrászdájában s czukrász- kisasszony lesz. Nehány napig szerencsecsillagát látja maga felett ragyogni. A fényes, csillogó környezet, az élénk forgalom, a vásárlók örökké változó arczulatai — mindez soha sem téveszti el jótékony hatását. De mind e változékonyság elmúlik, mint reggeli köd s a való rideg prózája mindenütt gyakorolni akarja teljes jogát. Korán hat órakor már kiáltják: „Dologra fel!“ A czukrász-kisasz- szony boltnyitásig a szobaleány és konyhaszolgáló helyét pótolja. Kitisztítja a szobát, megtörülgeti a tükröket, az üvegburákat, kristálypoharakat s tálczákat és csészéket. Hét órakor reggelizik. Ez a reggeli — egy pohár kávé, darabka kalácscsal — a legjobb lakomája. A reggelizés után csinos öltözetben jelen meg s úgy megy tulajdonképeni napi munkájára. Az üzletben mindennek pontosan. ügyesen kell mennie; a bolttulajdonos neje felette szigorú; fürkésző tekintetét semmi hiba, semmi ügyetlenség sem kerüli ki. Elvira minden ügyességét s igyekezetét előveszi; hiába : Mézesiné asszonyságnak mindig van valami felett mocskolódnia. zsém- belődnie. A kisasszony most egy fagyialtos edényt tört el „ügyetlenségből“, majd nem elég ügyesen és kellemesen viselé magát a vásárlók irányában; most a papirtölcsér volt hibásan készítve, majd a czukorkák papirbodrai voltak roszul hajtogatva. Midőn aztán végre Mézesi ur nem a legtisztességesebb szándékú ajánlatokkal ostromolja az árva leányt: annak nincs egyéb választása többé, mint megköszönni a czukorédes, rózsaillatu rabszolgaságot s tovább menni. Havi fizetése a czukrásznál húsz forintra ment; most, midőn készpénzét megszámlálja, rémülve veszi észre, hogy a reménylett megtakargatott vagyonkának csak árnyéka maradt fenn. A kifogástalan bársony ujjaskák, a finom himvarrásu otthonkák. a csinos selyem köténykék, melyeket Mézesiné asszony a czuk- rászboltban elkerülhetetlennek tartott, darabonkint potom áron pusztultak el egymás után; végre Elvira az útcza kövezetén találja magát, a nélkül hogy tudná, miből fizesse ki legközelebbi ebédjét. Ekkor arra a gondolatra jön, hogy élelmét tűvel fogja megkeresni. T . . . ur a váczi-útczában épen varrónőket keres fehérnemű munkákra. A leány bejelenti magát, munkát vállal . . . s ítélete kimondatik. Egy év óta dolgozik már Elvira fáradhatlan szorgalommal. E rövid idő elég volt arra, hogy ifjúságának erejét megtörje. Anyagi szükség és lelki gyötrelem egyesült egymással, hogy az elhagyott leánynak egykor oly virágzó egészségét aláássa s hol e két rém igy összeszövetkezik, ott a vas természet sem áll többé ellent. Elvirának nincs többé reménye. . . csak a halálban. . . II. ... A vihar mindegyre vadabbul üvölt végig a kis szoba födelén. A füstölgő lámpa lángja nyugtalanul lobog s a repedt ablaküvegek zörgése úgy hangzik, mint utálatos éji rémek gúnyos vigyorgása. A beteg leány jól beburkolja magát gyapjuta- karójába, szegényes ágyára dől, kimerültén hajtva fejét kemény vánkosára. Összeborzad a hideg miatt s néma megadással csukja be szemeit, Szelíd álom jő kifáradt érzékeire. Mozdulatlanul fekszik. de piczi gyönge ujjai görcsös rángatódzással mozognak, mintegy megvalósítva az angol költő eme szavait: „Varrni, varrni, varrni . . . Varrni óráról, órára! Varrni és megint varrni, Egy gonosztevő módjára. Szegély, ereszték és toldás; . . . Toldás, ereszték és szegély . . . Mig lelkem elbágyad, az álom lever; S még álmomban is folyvást varrók én.“ *
