Eger - hetilap, 1884
1884-11-20 / 47. szám
430 Azt sem mondhatja már, hogy hát Nem kell a vers: diák vagyok — Lantolhatok már nyíltan is : Nem szidnak a professorok. Tekintse, hogy már semmi sincs, Mi megkötözné kezemet: Szerkesztő úr, nagy jó uram, Fogadja el e versemet. Az első versem, lapjában Mely napvilágot üdvözölt — Ah, az ön szive akkoron Ismerte meg a szivgyönyört, A mely oly versnek hallatán Keresztűlrezgi a szivet. . . Szerkesztő úr, nagy jó uram, Fogadja el e versemet. Aztán a lányok — ah ezek Hogy néztek rám — főképen egy . . . De bármi érvet hozzak is Fel ön előtt, az egyre megy, Tudom. Pedig versemben ám Talál sok drága gyöngyszemet. . . Szerkesztő úr, nagy jó uram, Fogadja el e versemet. Nem kérem hát, hogy értse meg, Mit zeng e szenvedő kebel, Csak azt kérem, hogy versemet — Legyen oly jó — fogadja el; Hisz láttam már lapjában is Silányabb zöngeményeket . . . Szerkesztő úr, nagy jó uram, Fogadja el e versemet. Aztán meg most Pestről irok, Hát ez nem auctoritas ? Pestről ilyen szép verseket Vidéki lapnak ír-e más ? Nos, hát csak rajta jó uram, Fogjon bennem egy „balek“-et: Szerkesztő úr, nagy jó uram, Fogadja el e versemet. Azt mondja tán rá válaszúi, Hogy nyomassak ki könyveket, Ha már belőlem oly dúsan S oly szépen dűl a versezet. Ne féljen, meglesz még az is, Olvasni fogja könyvemet. . . Szerkesztő úr, nagy jó uram, Fogadja el e versemet. Hibája minden kornak van; A hir, az most a fődolog, Lehet-e hát csodálni, ha Magam is annak hódolok ? Rossz tán a versem ?! Mit nekem! Csak ismerjék a nevemet . . . Szerkesztő úr, nagy jó uram, Fogadja el e versemet. Az „Egri Dalkör“ dalestélye. Dalkörünk a miskolczi orsz. dalversenyen kivívott diadala emlékéül e hó 15-én tartotta dalestélyét a törzs-kaszinó disz-térmében. Minden, a miskolczi orsz. dalversenyen győztes dalegylet, otthon többé-kevésbbé szives és kitüntető fogadtatásban részesült és valamely ünnepély rendeztetett tiszteletükre, de mindenesetre legalább az orsz. dalversenyen énekelt darabjaikból összeállitott hangversenyük alkalmával részesültek ovácziókban; egyedül dalkörünk, mely a miskolczi győztesek közt legifjabb s igy kétségtelenül egyik legérdemesb, nem részesült itthon semmiféle elismerő és a jövőre nézve biztató kitüntetésben. Dalkörünk pirulással volt kénytelen fogadni több dalegylettől a gratulácziókat, melyeket ezek, iinnepeltetésiik közben, városunk polgársága részéről Dalkörünk tiszteletére rendezendő ünnepélyhez kívántak, mert tudta, hogy ilyen szándékolva sincs, de városunk érdekében ezt más dalegylettel szemben megvallani restelte, — s ime Dalkörünk tapasztalhatta e dalestélyen, hogy még pártoló tagjai közül is csak kevesen — kétségtelenül bár városunk válogatott intelligentiájá- lioz tartozók, — mutattak iránta érdeklődést. Ezek után elmondhatjuk, hogy közönségünk részvétlensége fagyasztólag hatott Dalkörünk lelkesedésére, mely egyedül városunk jó hírének emelését czélozta; hiszen mindenki, ki a miskolczi orsz. dalversenyen jelen volt, emlékezhetik, hogy ott, midőn Dalkörünket éltették, röviden csak e felkiáltást hangoztatták: „Éljen Eger!“ Ily egylet tehát, mely rövid fennállása után is városunknak már becsülést szerzett, több figyelmet érdemelne. A műsor egyes darabjairól következőkben nyilatkozhatunk. A „T a 1 p r a magyar !“-t a közönség tartózkodással fogadta. Ezen darabot, mely egyébiránt — úgy látszik — a misk. orsz. dalversenyen az egyes dalárdák megpróbálására volt szánva, nem is elégséges egyszer hallani; annak megbirálása, úgy az éneklő dalárdának méltatása, a darab többszöri hallását szükségli. Dalkörünk ezen darabot most is igen szépen énekelte; talán még jobban mint Miskolczon is. A műsor második darabja a „Raj n a-bo r da 1“ már inkább tetszett; tagadhatatlanok is ennek szépségei, melyek e darab egyszeri végigéneklése után is eléggé kitűnnek. A harmadik darab, Lányi „Dalegyveleg“-je már föl- melegitette a közönséget s az egyveleg első darabját meg is kellett ismételni. Dalkörünk igen szépen műveli a magyar népdalokat, a mi egyébiránt könnyen érthető olyan dalkörnél, melynek tagjai csupa magyarok. A negyedik, illetőleg a második rész első darabja volt az „Egri bor dal“, mely igen jól sikerült s hatalmas tapsvihart idézett elő. Ezután Hüber „D a 1 e g y v e 1 e g“-jét énekelte a Dalkör, mely daczára, hogy ezt közönségünk már többször hallotta, most is tüntető tetszésben részesült s ismételni kellett. A dalestély utolsó darabja volt a „Király-induló“, Huber- töl; ennek előadása oly szűnni nem akaró tapsvihart s éljenzést keltett, melyet egyik darabnál sem mutatott a közönség. Az osztatlan nagy tetszést aratott és szépségben bővelkedő indulót meg- ujrázták. A katona-zene, a 2. 4 és 6. sorszámú darabok kíséreteként sokban járult a sikerhez. A haladás, melyet ez estélyen Dalkörünk felmutatott, szembeszökő, s ha e fokozatos haladást megtartja, néhány év alatt az ország legelső dalárdái sorában foglal helyet, — ha ugyan addig a részvétlenség meg nem fojtja. Hiszszük azonban, hogy Dalkörünket némelyek kicsinyes eljárása nem fogja elkedvetleniteni, midőn láthatja, hogy városunk jobbjai mindig megmutatják a dalkör iránti rokonszenvüket. Terjeszsze hát eszméimet, A melyek oly dicsők, nagyok, Hisz ismerősöm oly sok ott, És azt se tudják, hol vagyok ; És ez oly gyötrő gondolat, Ennél kínzóbb nem is lehet . '. . Szerkesztő úr. fogadja el — Ha mást nem — ezt a versemet. Cyprus. HIRFÜZÉR. — A királyné ö Felségének névnapja alkalmából tegnap, szerdán, — a székesegyházban tartott istenitiszteleten mélt. és főt. Dani élik János püspök ur pontificált. A polgári hatóságok s a közös hadseregbeli és a honvédségi tisztikar testületileg, a helybeli katonaság nagy része, a különféle tanintézetek ifjúsága a tanárokkal s illetőleg tanítókkal, valamint a nagy közönségből is számosán voltak jelen.
