Eger - hetilap, 1884
1884-11-13 / 46. szám
425 fésülést vett arról, hogy valamely honvédegylet által Budapestre országos átalános honvédegyesület egybehivása szándékoltatik; miután az orsz. honvédgyülésnek egybehivására senki más nincs jogosítva, mint ezen orsz. egyesület központi választmánya az alapszabályok 8. §-ának rendelkezése szerint, ennek folytán ezennel kijelenteni az országos honvédegylet központi választmánya, hogy közgyűlést mai napig nem hirdetett s ily gyűlés törvényes alapon mindaddig nem lesz tartható, mig tisztelettel alulírott ily gyűlés tartását az orsz. honvédegylet közp. választmányának határozatául hirdetni nem fog.“ — A német nyelv tárgyában Trefort Ágost vallás- és köz- oktatásügyi miniszter a következő körrendeletét intézte az ország összes tanügyi főhatóságaihoz : Értésemre esett, hogy a magyar- országi gimnáziumokból a bécsi cs. és kir. keleti akadémiába lépett növendékeknek úgy fölvételét, mint előmenetelét a nevezett intézetben sok esetben megnehezíti, sőt néha lehetetlenné teszi ama körülmény, hogy azok a német nyelv szóbeli és Írásbeli használatában nem eléggé jártasak; holott e nyelv nemcsak ott a legfontosabb tantárgyak tannyelvét, de később, szolgálatba léptük után a monarchia diplomácziai közlekedésének (? ?) annak nagy részében elfogadott nyelvét képezi. Ugyanezen nehézség forog fenn a cs. és kir. közös katonai tanintézetekbe való felvételeknél is. Miután a középiskoláink német nyelvi oktatására nézve megállapított tanczél teljes elérése esetében az említett nehézségek elő nem fordulhatnak s igy csakis az föltételezhető, hogy a mondott intézetekbe jelentkező növendékek között vannak gyakran olyanok, kiknek német nyelvi képzettsége ezen tanczél mértékénél jelentékenyen alantosabb színvonalon mozog: ennek elkerülése czéljából felhívom, miszerint saját hatáskörében oda igyekezzék, hogy gimnáziumainkban, s kivált azok felsőbb osztályaiban, egyfelől a német nyelvi oktatásnak átlagos eredménye a lehetőségig emeltessék, másfelől pedig a középiskolai igazgatóságok figyelmeztessék azon ifjakat, kik a keleti akadémiába vagy katonai intézetekbe s később a külügyi és külkereskedelmi, illetőleg közös hadseregbeli katonai szolgálatba kívánnak lépni, miszerint a német nyelv tanulására kiváló súlyt fektetni saját érdekükben kötelességüknek ismerjék. — Budapesten, 1884. novemberhó 6-án. Trefort, s. k. — Vörösmarty Mihály összes műveiből, Budapesten Méliner Vilmos kiadásában most jelent meg a 13-ik s a 14-ik füzet. — Adófizetők figyelmébe. A pénzügyminisztérium az 1885. évre szóló egyenes adó kivetésének megállapítása tárgyában, rendeletet bocsátott ki a törvényhatóságok köziga zgatási bizottságai hoz és a kir. adófelügyelőkhöz, melyben az egyenes adók alá eső jövedelmek bevallására a következő határidőket tűzi ki; a ház- bérjövedelemi bevallások f. évi november havában, a keresetűdé, tőkekamat-, járadék- és bányaadók 1885. év jan. 15-éig, az átalános jövedelmi pó'tadó 1885. év január havában, a hadmentességi dij 1885. febr. havában, a nyilvános számadásra kötelezett vállalatok és egyletek adója 1885. év márezius második félében és a vadászatra használható lőfegyverek és vadászati jegy iránti bejelentések 1885. évi junius havában terjesztetniük be. — Időjárás. Feltűnően enyhe, de a mellett ködös és igy egészségtelen idő járt e hó eleje óta. Hétfőn kiderült. Tegnap reggel fagyott. — Vasúti menetrend. I. A vonat Egerből indul: 1. Reggel 9 óra 45 perczkor: Füzesabony-Miskolcz-Kassa felé. 2. Déli 12 órakor: Füzesabony-Miskolcz-Kassa felé, és Füzesabony-Budapest felé., 3. Délután 4 óra 40 perczkor: Füzesabony-Budapest felé. 4. Éji 11 óra 31 perczkor: Füzesabony-Miskolcz-Kassa felé s (Füzesabonyban való 3 órai várakozással) Budapest felé. II. Égerbe érkezik a vonat: 1. Délben 12 órakor: Budapest felöl. 2. Délután 4 óra 11 perczkor: Kassa-Miskolcz felől. 3. Este 6 óra 56 perczkor Kassa-Miskolcz felől. 4. Reggel 4 óra 17 perczkor: Budapest felöl (Füzesabonyban csaknem 3 óráig való várakozással.) — Gabonapiaczunk. A heti forgalom eléggé élénk. A piaczra 900 mm. hozatott. Az árak keveset változtak. Tiszta búza 6.50.— 7.60. Rozs és kétszeres 6.------6.20. Árpa (uj) 5.50.—7.50. Kukoricza 4.10—4.50. Zab 5.80. —6.—. — Arany s ezüst árkelete: cs. kir. arany: ö frt 75 kr. 8 forintos magyar arany 9 frt 66 kr. Száz ezüst forint 100 frt. Szerkesztői üzenetek. — „A szerkesztőhöz" ezimü versezet közölhető. Mihelyt lehet, adjuk. — „Szülőföldemhez“ ezimü költemény nem üti meg a mérteket. — M. B. urnák. Még szeptemberen levelet irtunk. Kézhez jött-e az ? nem tudjuk; mert választ eddig nem kaptunk. — B. urnák, T.-K. Közölni fogjuk. Felelős szerkesztő: HDx. Hiss 1508./k. b. 84. A kápolna-tófalusi úthoz szükséges terület kisajátítására vonatkozó 38172. számú rendelete a közmunka s közlekedési miniszternek. H. Miután a m. kir. közmunka s közlekedési miniszterhez folyó év oktöberhó 21-én 38172. szám alatt kelt rendeletével, a Kápolnáról Tófalura vezető s áthelyezni rendelt úthoz megkivántató területnek kisajátítás utján leendő megszerzése tekintetéből, Kápolna község határába kiküldött küldöttségnek folyó év októberhó 4-én kelt azon határozatát, hogy a kisajátítási tervnek elvetése mellett, a kisajátításnak hely nem adatik, a közbetett felebbezés folytán, az ezen ügyben október 6-án 1355 szám alatt kelt közigazgatási bizottsági határozattal egyetemben megsemmisítette, s elrendelte, hogy a kisajátítási eljárás újbóli foganatosítása végett az 1881 : XLI. t.-cz. 33 és 34. §-ai értelmében intézkedés tétessék; ennek folytán a kápolna-tófalu-aldebrői útvonal áthelyezése végett Kápolna-község határában szükséges területeknek törvényszerű kisajátítás utján való megszerzése az idézett törvény értelmében elrendeltetvén, annak foganatosítása végett Szerelem Alfréd bizottsági tag elnöklete alatt Fáy László megyei bizottsági tag, és Szentkirályi Ödön bizottságitag mint tagokból és Nemes Pál bizottsági tag, mint jegyzőből álló bizottság küldetik ki, mely bizottság határozand mind, azon igények és észrevételek felett, amelyeket a felek az idézett törvény első fejezete alapján emelnek. Tárgyalási batáridőül a folyó évi de- czemberhó 4-ik napjának délelőtti 10 órája tűzetik ki Kápolna község közházához. Erről Kápolna község elöljárósága a kisajátítási terv és összeírásnak kiadásával azzal értesitettik, hogy a tervrajzot és ösz- szeirást a község házánál a tárgyalást megelőzőleg legalább 15 napig közszemlére tegye ki s erről valamint a tárgyalás idejéről az érdekelt feleket a helyi szokáshoz képest haladéktalanul értesítse, s ennek megtörténtét igazoló bizonyitványt a küldöttség elnökének adja át. A kirendelt küldöttség a kisajátítási terv felett akkor is érdemileg határozand, ha az érdekeltek közül senki sem jelen meg, a meg nem jelenő feleknek azon jogi következmény tulajdonittatik, hogy a kisajátítási tervet elfogadták. Ezen hirdetmény a hivatalos „Budapesti-Közlönyében egyszer, az Eger ezimü lapban pedig háromszor tétetik közzé. Miről a megye alispánja, a küldöttség elnöke s tagjai, az egri járás szolgabirája s általa a már értesített Kápolna községen kívül még Tófalu s Aldebrő községek, az egri kir. építészeti hivatal és Kápolna község elöljárósága értesittetik. Ami illeti azon kérdést, hogy az első Ízben eredménytelen maradt bizottsági eljárásból származott költségek kit terheljenek, minthogy az 1881: XLI. t.-cz. 33. §-a értelmében a kiküldött bizottság hivatva van mindazon igények felett határozni, a melyek a törvény első fejezetében foglaltakra s en- 1 nek alapján emeltetnek, már pedig ezen fejezetnek 1-ső §-a ellenében is emeltetvén a felek által igény, a küldöttség midőn erre nézve „váljon közérdektől kifolyólag szükséges-e a kisajátítás“ határozatot hozott, valóban azon nézetben lehetett, hogy ezen kérdés eldöntése is hatáskörébe utaltatott, tehát tudatos törvény ellenes cselekmény- i nyel nem terhelhető, a miért is a felmerült költség a kisajátítást kért egyén vagy testület által viselendő, — miről Tófalu község Almásy Géza szolgabiró utján értesittetik. Kelt Egerben, az 1884. évi novemberhó 10-én tartott közigazgatási bizottság ülésében. <300)1-3 Beöthy, főispán. Hirdetmény. Van szerencsém a nagyérdemű közönség szives tudomására hozni, hogy a legújabb párizsi feltalálás szerint, mindennemű férfi és női, szinehagyott, téli, őszi s tavaszi kabátokat, a régi eredeti színébe, visszaáltitok, anélkül, hogy a darabot szétfejteni kellene, hogy a nagyérdemű közönség állításom valóságáról meggyőződhessék, minél tömegesebb megbízásait kérve maradok kész szolgája: Huszár Mihály, szövetruha-festö. Lakásom az izraelita ima- (301) 1—3 ház mellett.