Eger - hetilap, 1884

1884-10-23 / 43. szám

399 legjobb baráti viszonyban, hogy különösen Németországgal a leg­bensőbb viszonyban vagyunk s hogy ezen viszony ma is fennáll: én ezt mindig úgy értelmeztem és nem érthettem máskép, mint úgy, hogy igen is örül azon, hogy ezen legbensőbb viszony, mely eddig is a béke fentartásának egyik fontos eszköze volt, mely ed­dig is más hatalmakat is a béke fentartása érdekében magához vonzott: ezen természetében, ezen vonzó erejében ma is fennáll és igy a mindnyájunk által óhajtott béke annál biztosabb. De ha már külügyi dolgokról beszéltem, talán méltóztatnak megengedni, mert hisz annál tisztábbá lesz a helyzet, hogy ez alkalommal nyilatkozzam azokra nézve, melyekre Irányi t. kép­viselő ur interpellált. Természetesen nem fogok egyenkint a kér­désekre válaszolhatni, de átalánosságban kívánom a feleletet meg­adni, azon szempontból, hogy addig is, mig a nemsokára össze­ülendő delegáczióban az, ki a külügyek körül nyilatkozni első sorban hivatva van, talán részletesebben is nyilatkoznék, megad­jam én mind azt a felvilágosítást, a mely szükséges. „Oroszországhoz való jelenlegi viszonyunkat csakis a Né­metországhoz való viszonyunk alapján lehet helyesen megítélni. A szerződés lényege Németország és monarchiánk közt az, hogy ezen két államot külveszélyekkel szemben szorosan egymáshoz fűzi; de kizárólagos feladata a béke fentartása volt, és ez ma is, és nem a háború. Ha kizárólagos czélja a béke fentartása, termé­szetesen ezen szövetségnek egyik fő-feladata volt, hogy a többi szomszéd államokkal és igy igen természetesen a béke fentartása szempontjából oly fontos Oroszországgal is jó, barátságos viszonyt hozzon létre s ezáltal a békének mindig nagyobb biztosítékokat szerezzen. Oda kellett tehát a mi kormányunknak is törekednie — a német kormánynyal együtt — hogy a viszonyt minden irány­ban megnyugtatóvá, loyálissá és bizalmassá tegye. Es be kell is­merni. hogy ez irányban Oroszországnak úgy fejedelme, mint mos­tani kormánya részéről a két szövetkezett kormány törekvései a legnagyobb előzékenységgel találkoztak. Ezen ily módon alakult viszony a skiernieviczei találkozáson tettleges kifejezést nyert, midőn a három monarchia baráti érzelmeit egymás iránt újra biz­tosította, mert hiszen megzavarva ezek sohasem voltak, és midőn az illető miniszterek személyesen érintkeztek, ezzel azt hiszem, Európa népeinek csak jó szolgálatot tettek, újabb biztosítékot ad­ván az iránt, hogy a béke — ismétlem a fennálló szerződések alapján — fenn fog tarttatni. Ezt úgy tudom, hogy örömmel fo­gadták legnagyobb részben mindenütt, a mint hogy örülnie is kell azon mindenkinek, ki a békét akarja, midőn három hatalmas or­szág fejedelme és kormánya egyesül arra, hogy a békét megza­vartatni senki által nem engedi. Ugyanazon erkölcsi összetartás- n ak. ugyanazon irányzatnak és czélzatnak ad ez kifejezést, a mely a két császárszövetséghez vezetett, értve a német császár és a magyar-osztrák monarchia uralkodója közti szövetséget. És éppen azért, mert semmi egyéb nem czéloztatott, nem volt Skiernievi- czén szükség semmiféle Írásra, sem szerződésre, sem jegyző­könyvre, mert arra, hogy — a mint jelzem, — a béke fentar­tása iránt egymásnak kölcsönös őszinte támogatásával minden meg­történjék : elégséges volt a monarchiák és a kormányok őszinte és következetes elhatározása. „Ezen a skiernieviczei találkozás által kifejezést nyert elha­tározás fogja vezetni monarchiánk kormányát, mely a kölcsönös­ségre Oroszország részéről bizalommal számit. Ez uraim a hely­zet ezen találkozás után, és úgy fogják azt fel Németországban is, hogy megerősítése a két császár szövetségnek, — mint neve­zik — vagyis a német birodalom és a magyar-osztrák monarchia közötti szövetség békés czélzatának. Úgy hiszem, hogy ez nálunk is nem aggodalmat, de_megnyugvást idéz elő a béke minden va­lódi barátja keblében. És én azt tartom, hogy nem jó barátja az Magyarországnak és a magyar nemzetnek, a ki azt hireszteli, hogy Magyarország vagy a magyar nemzet gyűlölettel viseltetve bármely nemzet irányában, oly nyilatkozatokra vagy ténykedé­sekre hagyhatná magát vezettetni, melyek a saját érdekünkben is annyira szükséges békének megzavarását vagy okozhatnák vagy arra ürügyül szolgálhatnának.“ A képviselőházban okt. 20-án Pauler igazságügyminiszter beterjesztette a polgárosított határőrvidéken fennálló házközösség megszüntetéséről szóló törvényjavaslatot, Tisza miniszterelnök pe­dig a jobboldal élénk helyeslése közt a főrendiház szervezéséről szóló javaslatot terjesztette be. Ez utóbbi törvényjavaslatnak elő­zetes tárgyalására a szerdai ülésben egy 21 tagú bizottságot vá­lasztanak. Az állandó igazoló bizottság előadójának Engelmayer Józsefnek ama jelentése után, hogy a bizottság a horvát képvise­lőket igazolandóknak találta, Tisza miniszterelnök a méltányos­ságra való hivatkozással indítványozta, hogy a ház a horvát kép­viselők közül egy hetedik jegyzőt válaszszon. A ház elfogadta az indítványt s a 7-ik jegyző a szerdai ülésben fog megválaszttatni. TÁR CZ A. Őszi tájék. (Okt. 8.) Tisza partján őszi szélben A fűzek zokognak; Elsiratják tovatüntét Ragyogó napoknak. Csöndes eső hulldogál a Füzek levelére . . . — Ez a hervadt szép természet Őszi könyezése. Magam járok utjain a Sárguló avarnak, Parti füzek rám borülva, Zúgva eltakarnak, S úgy megtölti lelkem’ e kép Néma fájdalommal, Mintha én is búcsút vennék Hulló őszi lombbal. Fejem fölött gyorsan áthúz Vadludak csapatja; Még egy perez ... és már belévesz Sötét borulatba. Hangjuk úgy zúg messze, mint a Temetési ének, Szivszakasztó siratása Meggyilkolt reménynek. Zajlik a viz, messze hallik Habja locscsanása, Mig magát az erdős partnak Oldalába ássa, S olyan nékem, míg zuhogva, Majd locsogva dómból, Mintha bus regét zokogna Rejtett fájdalomról. S szívem fájó érzelemtől Némán visszaretten ... Oh! e zúgó ár alattam, Felhős ég felettem! Zokogó dal annyi szépnek Kora elmúlásán . . . ! — Mintha hervadt ifjúságom’ Színről-színre látnám! . . . Állok, állok Tisza partján Egyedül, sokáig, Csöndes eső hullásától Már arczom is ázik . . . Vagy tán köny ez? — s mig körülem A füzek zokognak, Elsiratom tovatüntét Ragyogó napoknak ? ! Csillagh Mór. Merengés. Zivataros éjszakákon magam járok a rónán; Körülnézek nem látom-e, valahol hűtlen rózsám? Elhagyott a csalfa lélek, bút hozott hű szivemre; Pedig én őt úgy szerettem, majd meghaltam érette. — Elhagyatva mindenkitől, állok e nagy világon. Ki tudja még mily szomorú lészen az én halálom ? De nem bánom akármilyen volna az, csak jönne már; Mert a szivem, sebeire, balzsamot már nem talál. —

Next

/
Oldalképek
Tartalom