Eger - hetilap, 1884
1884-09-11 / 37. szám
343 vissza. — A Vossische Zeitung utal a Novoje Vremja egyik jelentésére, mely szerint a három szászát- találkozása nem fog megtörténni; de találkozni fog a czár Ferencz József császár-király- lyal, megfelelöleg a danzigi találkozásnak. Péter vár. szept. 7. A czár tegnap este Vladimir nagy- kerczeg kíséretében Vilnán keresztül Varsóba utazott. V i 1 n a, szept. 8. Az orosz czári pár a trónörökös-nagyher- czeggel, valamint kíséretével ma délelőtt f^ll órakor ide érkezett és a lakosság által lelkesülten fogadtatott. A szent-lélek zárda meglátogatása után a czári pár a Mars-mezőre hajtatott, hol a czár a csapatok felett szemlét tartott. V a r s ó, szept. 9. A czári család és a nagyherczegek délelőtt 10 órakor érkeztek meg és azonnal megjelentek a görög és kath. templomban tartott istentiszteleten. Brüsszel, szept. 7. (Este.) A katholikus párt mai tüntetése d. u. fél két órakor vette kezdetét; ekkor indult meg a menet. melyben igen sokan vettek részt. A menetet sürü csoportokban kísérő néptömeg csakhamar kísérleteket tett, hogy megzavarja a rendet. Sok helyen benyomultak a csoportok a menet soraiba, kötekedtek az abban résztvevőkkel, torlódást idéztek elő s összetépték a zászlókat és jelvényeket. A rendőrség, csendőrség és loyas polgári őrség megkísérelte a rend helyreállítását. E közben több elfogatás történt és mindkét részről többen sebesültek meg. Délután három órakor tökéletesen megakadt a menet, melyben a közbefurakodott tömeg teljes rendetlenséget idézett elő. A f r a n c z i a-k h i n a i háború ügyében a pétervári kabinet ragaszkodik ahhoz a határozatához, hogy megőrzi a legszigorúbb semlegességet. Ennélfogva közvetítésre való kérelemre tagadókig felelne Oroszország, mert bármely közbejárás is ellenkeznék a semlegességgel. TÁR CZ A. Vidd el, fecském. (Részlet egy legújabb verses regényemből.) Egy éve múlt, emlékszik úgy-e még? Már hullni láttuk a fák levelét, S hogy hullni láttuk a lombot, kegyed Életre kelté alvó szivemet. Mert hát e szív már lassan vert, neki Nem voltak már, csak szép emlékei; Bájos, vidám, édes kísértetek, Hazug gyönyörben villogó szemek ; Mosolyba rejtett, gyilkos, büszke gúny, S — mely elmúlt visszahozhafatlanúl — Szerelmi lázak édes enyhe ... óh! Ez emlék már nem oly — mindenható! E sziv-emésztő emlékek helyett, Kegyedben megtaláltam menynyemet. * * * Az üdvösség volt ajka szegletén. Szeméből rám mosolygott a remény; Gyöngéd kezekkel érinté sebem, S hó-homlokát, mely szűz, fellegtelen, Az én sötét fejemhez fekteté . . . Ah! ezt a tettét elfelejtsem-é? Felejtsem? hogy beteg szemem felett A drága kis kéz ernyőt képezett, És eltakarta rózsás árnyival A bántó-fényt, mely hévvel rányilal, Ha a beteg szem (mint sok gyermek ész) Daczczal kiáltá: ö, a napba néz. Uj emberré tőn engem kedvesem, S amint jött, elment volna csendesen, Lassan, nyom-nélkfil, észrevétlenül, Mint kis madár, a mely az ágra ül, S dalát végezve elröppen; — de hát Az elröpülést megérzi az ág: Hajlong, inog, megreszket még soká. — Ön elment; szivem addig gyászolá, Amig a vágy beteggé tett, az élet E vér-erekben csaknem semmivé lett. Ön elment, és én visszahívom önt. Ha sziv-világom újra alkotá, S pénzt vert, — nagy-értékűt — érzéseimből, Jöjjön, e kincset nem tudom hová Eltenni . . . Jöjjön és — őrizze meg, Mert újra majd a rozsda eszi meg, Vagy elfecsérlik méltatlan kezek . . . Fogadja el hát — jöjjön — fejemet. Fogadja el eszméit, oh! fogadja, Öné e fejnek minden gondolatja; Öné az érzet, mely az égbe tör; A nagyravágyás, mely úgy meg-gyötör; A hir-szomj, a mely olyan égető Amint a számum, a vészt lehelő Bús Szaharában ... Itt a lábnyomok Elvesznek, eltakarja a homok. Es én önért kívánom: életem Ne ily behoi-dot t lépés-nyom legyen. Öné lelkemnek nyúgodt tengere, — Mely már oh! annyi mindent elnyele — S mely most, amint az alvó csecsemőnek Szemhéja, olyan békés, angyali; De majd zuhogni fognak habjai, Ha mélyéből a vész kiront. — E lelket Fogadja el. . . . Ön azt monriá: szeretlek, S ez annyi, mint ez isten-szó: legyen; Ha megteremtett, hát ne hagyjon el. — Én várom önt. Ha reggel a sugár Üdvözletül bús orczáimra száll: Már azt hiszem, hogy ajka csókja éget .... Halk. lassú zsongás tölti meg a léget, És mintha szólna tündér-hangokon: J ö v ö k, j övök ! Fél-halva hallgatom, És felkelek; és a szem mást se lát: Egy elhagyott ház szürke ablakát! S mint akkor — hisz emlékszik úgy-e még ? Már hullni látom a fák levelét. S hogy hullni látom, úgy irigykedem, Hogy igy lehullni nem lehet nekem. * * * így elárulni nem lehet nekem. Mit olyan mélyen titkolt — életem. Werner Gyula. Színészet. Szerdán e hó 3-án, közkívánatra, Qhnet György 4 felv. színmüve, „A vasgyáros“, adatott tölt ház előtt. Kissné (Claire) játékának fokonkintí emelkedése, alakításának szépsége, különösen azon jelenete, midőn férjének szerelmi vallomást tesz, művészi volt. Krecsányiné (Athenais) csinos alakítása- s élénk játékával szépen tűntette föl a bosszúálló nőt. Kükemezey Vilma (Susanne) kis szerepét eléggé jól adta. Völgyi Katicza (Sophie) játéka meglepett bennünket, alakítása becscsel bir; hangja csengő s minden szava megérthető volt. Siposné (Beaulieu marquisné) jól játszott. Abonyi Gyula (Derblay) drámai erővel s annyi elegancziával alakított ; hogy mai játékát a sikerűitek közé sorozhatjuk. Boránd Gyula (Bachelin) komoly szerepében ügyességgel mozgott. Németh József (Moulinet) játékával sok derültséget keltett. Pálffy (Bligny) és Sajó (Octave) hozzájárultak a sikerhez. Csütörtökön Audran Ödön 3 felv. operetteje, ,.Olivette lakodalma“, került színre. Halmayné (Olivette) szép hangja és könnyed játéka ma este is fénypontját képezte az előadásnak. Iványi Máriska (Mathild) csinos éneke és helyes alakítása tetszett. Kiss Mihály (Yff) ügyesen alakította a szeleburdi herczeget. Boránd Gyula (Merimák), Horváth Áru. (Valentin) jól énekeltek. Az előbbi bajuszának különös rezgetésével többször derültséget okozott. Németh József (Marvejol) sokban járult játékával a sikerhez ; de átalában a többi szereplők is jól játszottak. A második felvonás végén rendezett táncz tetszett. Pénteken Planquette 3 felv. kedves zenéjü operettejét, ,,A cornevillei harangok“-at, hallottuk. Halmayné Serpolette szerepében igéző jelenség volt; dalait oly szépen énekelte, hogy azok mindegyikét tapsvihar követte. Különben, mint a társulat bájdalú fiilemiléje, ő a közönség kedvencze. Iványi Mariska Germainet kecsesei adta és énekelte, neki is kijutott a tapsból. Hanryt Kiss Mihály haloványan alakította, dalai közűi a magasabb hangúak *
