Eger - hetilap, 1884

1884-06-19 / 25. szám

229

óta gyönyörködhetik elszórtan megjelent költeményeiben, melyekből a hivatottság kétségtelen bizonyságai sugárzanak ki.

Nem tagadom, előszeretettel kisértem fejlődését, haladását. S amint lyrája eddigi termékeit egybegyűjtve szívesen láttam volna magam előtt; úgy szívesen, rokonszenvvel fogtam ez „első nagyobb szabású munkája“ olvasásához.

Nem alkalmaztam, s nem alkalmazom rá az absolut mértékét; ez igénynyel nem is volna szabad a fejlődő igazi tehetséget elnyomni, útja kezdetén elriasztani; de e méitékre ifjú költőnk nem is tart számot. Munkájából vettem és veszem a mértékét — költői tehetségére. S Ítéletem: igazi tehetség. Nem vagyok azonban annyira elfogult, hogy ne látnám a fogyatkozásokat ; s mint maga a költő is bevallja, én is való igaznak ne tartanám, hogy müve „szerkezete bizarr, s igy hiányzik a belső forma;“ — és nem is engedem meg jogosultnak, hogy „művészi szempontok“ helyett „egyéni szeszély“ vezesse az irót alkotásaiban. Később, bizonyára maga is elveti e tévesztő ál-szabadalmat. Hisz az egyéni szeszély szórathatja vele a legcsillogóbb eszméket, lelke csillagait .... de be fogja látni, hogy azok a csillagok, ott, elszórtan az égbolton, azok is törvény alatt, egységes rendszerben vannak. . . . Ne is hitesse el magával, s ne kövesse elvül:

„Sokkal csapongóbb nálam lélek, elme,

Mintsem, hogy ily tényt mélyen megfigyelne.“ (8. 1.)

A munka két szakaszra oszlik.

Az elsőben egy vétkes szerelme bünhödéseűl megpusztitott szív, feldúlt, elsivárodott lélek hallatja önélete s a nagy élet sokféle jelenségei fölött keserű, gúnyos, helyenkint hidegen metsző, csap- dosó reflexióit. Egy forrongó kis világ a költészet kaleidoskopján át, kereng, bontakozik ki előttünk, behintve a szellemesség változatos fénytöréseivel. . . Forrongó ifjú lélek alkotása, melyen ott lebeg a teremtő erő.

A tragicus Jörténet a második részben van elmondva. „Beszélek nektek egy rövid tavaszt.

. Egy kis falu magányába rekesztett Tragédiát.“ (53. 1.)

A tragédia tárgya: szerelem olyanok között, kiknek egymást szeretniük nem szabad.

A mese egyszerű; — de nem mondjuk el.

„. . . — nem Ígérek nagyot.

De jól teszed, ha végig olvasod“ (u. o.)

E biztatást ismételjük mi is. S úgy lesz velünk együtt sok, hogy az első szakaszt átolvasva a másodikért, ezért újból elolvassa amazt, s élvezi, újból élvezi annak részletes szépségeit. Mert az első szakasz szépségei főkép a részletekben vannak.

Egy-egy önálló költemény, vagy annak legalább töredékei, mit ott az élet tarka-barkaságairól, mindennapos eseménykéiről, alakjairól elmond.

Gunyoros hang rezeg végig majd mindannyin, itt-ott a pessimists kaczagásával. . . S ha bántó is némelyütt a könnyed ítélet, túlzó szín, megzökkenő hangulat, a pajkosabb játsziság, — miről az élet bizonyára leszoktatja majd a komolyodó szellemet; — figyelembe ötlik mindenütt a szinek élénksége, a jellemzetes megtalálása, a képzelem röpte, az érzelmek változatossága, a nyelv ereje, mondjuk, művészete, s különösen a választott nehéz külforma mesteri megbirása. Yan tárgya az Írónak, s van egyéni hangja hozzá. Lyrikus részei főleg soká csengnek lelkűnkben. A megkapó helyeknek egész sorát írhatnék ki mutatóul. Mily szép s mélyen érzett péld.:

Ki tudja, hogy hová szór még az élet?

Talán a honnan könnyen távozónk,

Nem várhat már engem, se mást, se téged,

Nem várhat, rég nyugszik szegény anyánk. . . Szobánkba árnyalakja most belépett.

Oh! mintha a betűkből nézne ránk —

Oh, a betűkből, százezer szemen,

Szomorún, hosszan, áldón, csendesen. . . (25. 1.)

S hogy egy kedves helyet a második szakaszból kiragadjunk

Oh, szerelem, te véghetetlen,

Mindent betöltő szent erő,

Mely ott vagy a kicsiny füvekben!

Te legmosolygóbb bölcselő.

Mi vagy te? ösztön? ébren-álom?

Erény ? bűn ? egy keskeny határon ?

Elénk, mint játszó gyermek arcza;

Mindig más, s mégis mindig egy;

Szerény, de szerénytelenebb;

Kiért a tenger felviharza,

S kiért megreszket, mint a hab,

Kit a földingás meg se hat.

Mi vagy ? Hogy gátakat nem ismer,

Vérünket perzselő heved ?

Törvény ? erő ? kényszer ? jog ? isten ?

Vagy mindezekből gyúrt elegy?

Kik az egész földé vagyunk, mi

Hogyan tudunk két szembe halni? stb. (77. 1.)

És ott van (egy nyelvtani botlástól zavarva csak) „Helén levele Andorhoz“, a rajongó szerelem e dithyrambja. (90. 1.)

A költészet zavartalanabb élvezetét kétségtelenül a második szakasz nyújtja. Ez magában biztos útlevél az ifjú lantosnak a magas felé.

A szeszély bizarrsága itt eltűnik ; a gondolatmenet egysége folytonos; az érzelmek tüze lángolóbb; a nyelv bája megkapóbb ; s szinte nem tudjuk megbocsátani a gyors befejezést, s világosabb költői igazság-szolgáltatásban várnék a megrendítő morált. . .

De nem írok kritikát.

Az elismerés, s ha úgy szólhatok, a buzdítás hangját akartam megcsenditeni e sorokban ; s őszintén megvallom, leginkább közönségünk élénkebb érdeklődésének felkeltését czéloztam.

Werner Gy. költői egyénisége már is méltó, hogy megakadjon rajta a szem. s lássák a távoliabbak is. És a tettekben nyilvánuló pártolás egy-egy levél a koszorúhoz, mely majdan a felkarolt, emelkedő tehetségnek bizton fonva lesz.

Kapácsy Dezső, „a költő, a jó barát,“ kinek a munka ajánlva van, ne feledje, s hiszszük nem is feledi a szép hivatást, hogy „műértő gonddal csüggjön az ifjú lantos ujjain“ ; s ha netán lankadna, oda zengje ifjú barátjának:

Haladj azért te, annál biztosabban.

Nem csüng szünetlen isten-nő kegyen,

Kinek erében elszánt akarat van . . .

A férfi-gond szebb, mint a myrthus-ág,

S csók-édesek gyakorta a tusák. (44. 1.)

Ez a mi szavunk is.

P.

HIRFÜZÉR.

— Űrnapi ünneplésünk. Űrnapját az idén is a szokott ünnepélyességgel s nagyfényü pompával ünnepelte meg városunkban a kath. egyház. A szép idő igen kedvezett az ünnepélynek — mintha a természet is ünnepelt volna — s közönségünk rendkívül nagy számban vett részt a körmenetben. Már kora reggel mozsárlövések hirdették űrnapját s csakhamar gyülekezett városunk minden rangú s rendű lakossága a székesegyház téréin, mely gyúpont- ját képezi az űrnapi ünnepélynek. A székesegyházban reggel 8 órakor vette kezdetét a nagymise, melyen érsekünk őexja, fényes segédlettel czelebrált. Mise után megindult a menet az ez alkalomra a lyczeumban, a Ferencziek templomában, Ferenczy kanonok őnságánál, s a parochián felállított négy, zöld gallyakból előállított s illatos mezei virágoktól körülhintett oltárhoz. Az aranytól s ezüsttől súlyos, nagyértékű s fényes baldachin alatt a szentséget érsek őexja vitte, a káptalani tagok s segédkező presbyte- rektől környezve. A mennyezet melletti őrséget a honvédség adta. A székesegyház előtti Eszterházy-téren egy diszszázad volt felállítva, mely a körmenetet is kisérve, minden jelentősebb mozzanat alkalmával diszlövést tett. A körmenet egyik legszebb jelenete volt, midőn a szentséget vivő főpap a tisztilak előtt felállított katonaságot megáldotta. A misén, valamint a körmenetben a nagyszámú közönségen kívül részt vettek a megyei, városi s törvényszéki tisztviselők, a különféle iparosok zászlóik alatt, a tanuló ifjúság tanáraikkal. Igen szép látványt nyújtottak az angol kisasszonyok belső növendékei, mind egyforma teljesen fehér ruhában. A körmenet alatt a főgymnásiumi, valamint a belvárosi róm. kath. elemi oskolák tanonczai s a képezdei ifjúságból alakult, ftő Katinszky Gyula, képezdei tanár úr vezetése alatt álló kitünően gyakorlott énekkarok alkalmi énekeket zengettek. Körmenet után a székesegyházban a hívők ezreit érsek őexja áldásban részesítette. — Vasárnap a czistercziek templomából kiindult körmenet alkalmával ftő dr. Kozma Károly kanonok úr őnagysá- ga pontifikáit.

*