Eger - hetilap, 1883
1883-05-31 / 22. szám
214 lentiája végezte. — Városunk hitbuzgó közönsége mint minden alkalommal, de kivált Űrnapján, most is teljesen betölté a székesegyház minden csarnokát. — Vasárnap a ciscerciektől kiindult körmenetben szintén igen nagyszámú ajtatoskodó közönség vett részt. — Űrnapján az ünnepélyes istentiszteleten a székesegyházban Érsek Ur 0 excellentiája pontificált. A borongós és szeles hideg idő miatt a szokásos urnapi külső körmenet elmaradt, illetőleg a szertartások bent a főtemplomban végeztettek. Délben mélt. és főt. Lengyel Miklós ez. püspök s egri káptalani nagyprépost urnái nagy diszebéd volt, melynél Szuhányi János törvényszéki biró poharat emelt a szives házigazda egészségére. A toaszt, mely után a vendégek a felköszöntöttet lelkesen megéljenezték, körülbelül igy hangzott: „Az egyház, a vallás, mai napon ünnepet ül, melyet az ország apostoli királyainak akarata és vallásos érzülete az ország hatóságai által is megtartandónak rendelt, mintegy elismeréséül azon nemcsak történelmi értékkel, hanem országlati' jelentőséggel is biró ténynek, hogy a kereszténységnek a magyar birodalom körébe és a magyar nemzet kebelébe behozatala, és országossá felavatása nem egyesek, hanem a nemzed feje az ország első királya által teljesittetett, s hogy a kereszténységnek a nemzet kebelében állandó megszilárdításán, egyes férfiak közreműködése mell :tt, szinte folytonosan az ország apostoli királyai munkáltak. — Azonban a kereszténységnek valamint behozatala úgy megszilárdítása közül kiváló érdemeket szereztek annak közvetlen szolgái az egyház tagjai is, és pedig nemcsak a régmúlt, hanem későbbi időkben is, önfeláldozással töltvén be azon kötelességek körét, melyeket állandóan lelkűkben hordozniok kell, s ezen kötelességérzetet teljesítették mai napon is. Ezen ünnepélyes egybejövetel alkalmából szabadságot veszek magamnak az egyház egyik magasabb polezán ülő házi gazda méltóságos Lengyel Miklós püspök nagyprépost ur egészségéért emelni poharat, s azon kívánatnak adni kifejezést, hogy az isteni gondviselés, mely ő méltósága életkorát ritka adományképen hosszúra terjedni engedte, a lélek és test erejének birtokában tovább is tartsa meg. Éljen!“ — Érsek Ur 0 Excellentiája vasárnap óta, midőn Fel-Debrőn bérmált, junius 6-áig folytatja bérmálási körútját. — Színház. Városunkban kedden Pálfyné Csányi Jusztin jutalomjátékául: „Kerekes András és szeretője Piros Panna“ népszínmű adatott, melyről helyszűke miatt jövőre szólunk, — szerdán előadás nem volt, — ma csütörtökön: „Furcsa háború“ adatik. A vizsgák az egri érseki lyceumon a theologiai karnál junius 15-én végződnek, a jog- és államtudományi karnál pedig junius 16-án kezdődnek s azon hó utolsó napjáig tartanak. Az ünnepélyes „Te Deum“ mindkét karra nézve junius 16-án a lyceumi kápolnában túrta tik. — A kápolnai csatában 1849-ben. elvérzett honvédek emlékére Kápolnán tartatni szokott évfordulati ünnep, az Egerből s Kápolna vidékéről nagy számmal összegyűlt közönség részvétele mellett folyó hó 22-ikén tartatott meg. Az ünnepély programja 10 órakor délelőtt gyász is tentisztelettel vette kezdetét, melyet Klam- paczky Alajos szihalmi esperes-plebános tartott, mely után a tekintélyes menet fekete és nemzetiszinű kibontott lobogókkal vonult ki az ujjonan festett s aranyozott emlékkőhöz, melyet Neszvadba Sándor községi jegyző gyöngéd gondoskodása a legszebben díszített tel. Itt a szózat eléneklése után Werner Gyula joghallgató tartott beszédet, alapeszméül véve, hogy Magyarországra a meg nem tagadott múltakban a jövő nagysága s ereje rejlik. E beszédet a Hymnus elzengése követte, mely után 100-nál több terítékre az ottani vendéglőben társasebéd következett. A toasztok sorát Csiky Sándor kezdte meg, ki Kossuth Lajosért emelt poharat. Werner Gyula az 1848/49-iki honvédeket, specifice azoknak ott megjelent tagjait ; Horánszky Béla, Csiky Sándort, mint a hevesmegyei 1848/49-ik honvédek egyletének elnökét; Werner Gyula, Kapácsy Dezsőt, mint kiváló költőt, hazafit, s az ifjúság kedvenezét; Jezsierszky László, Neszvadba Sándort, mint az em- lékjel-gondozó bizottság fáradhatlan tagját; Kapácsy Dezső a lengyel nemzetet mint szabadság-szerető testvér népet, s a függetlenség harczaiban oldalunknál harezolót; Klampaczky Alajos szi- halmi plébános, a mostani honvédintézményt, mely jövőnk sarkpontját képezi; Dányi József gr. Károlyi Gyula jószágigazgatója, Cserey Ignácz 1848/49-iki honvédezredest; Neszvadba Sándor, az ünnepély rendezésében ügybuzgó Zettner Károlyt éltették. Kapácsy Dezső az ünnepély keretében nagy contingenst képező gr. Károlyi Gyula uradalmi tisztjeiért s főkép élükön a köztisztelet és szere- tetben álló Dányi Józsefért emelte poharát. Közóhajra elhatároztatott, hogy Kossuth Lajoshoz mint a 48/49-iki honvédek megteremtőjéhez üdvözlő irat küldessék, melynek szerkesztésével Csiky Sándor és Kapácsy Dezső bízattak meg. — A heves-szolnokmegyei nöegylet nagy közgyűlését folyó hó 31-ik délután félnégy órakor tartja meg saját árvaházánál, melyre, valamint az egyleti tagokat, úgy az egész közönséget tisztelettel meghívja, s minél számosabb megjelenésöket kéri. Eger, 1883. máj. 28. Az elnökség. — Esküvő. — Folyó hó 26-án fényes esküvőnek voltunk szemtanúi, mely az egész város közönségét élénk mozgalomba hozta. — Este felé a főút minden ablaka, a főút, a lyceum előtti tér és a székesegyház, igen nagy számú néző közönség által kerestetett fel: mikor is 6 óra után ifj. Gaál Lajos vezette oltárhoz Hám Mariska kisasszonyt — özv. Hám L a j o s h é kedves, bájos leányát. — A nyoszolyó asszonyi tisztet: Reimprecht László né, — a nyoszolyó lányit: Adamesek Mariska, és Gaál Mariska, — a násznagyit: Burik István jogtanár és Pozsgay Antal ügyvéd, a vőfélyit: dr. PásztórBer- talan ügyvéd és ifj. Mu lányvári János városi jegyző urak viselték. — Esküvő után a mennyasszony anyja vendégszerető házánál lucullusi lakoma volt, mely másnap reggel ért véget. — E szép családi ünnepélyt nagyban emelték: Burik István jogtanár urnák az ifjú pár és az örömszülőkre, — ör. Murány- váry Jánosnak Burik István-, dr. Pásztor Bertalannak Pozsgay Antal urra stbbi emelt pohárköszöntők. — Isten minden áldása legyen a boldog frigyen ! — Ilgmen. — Városunk szépeinek disz-koszorujából Dr. Végli Jenő ur f hó 24-én jegyezte el özv. Mészáros István n é kedves, bájos, megnyerő nyájas modorú, szende szerény, szeretetre méltó leányát — S z i d i k e kisasszonyt. — Zavartalan boldogság legyen a szép és nemes frigyen! — „Egri Emlékek“ czim alatt ftévay Arnold karmester úr, ki a „Vörös sipka“ czimű népszínműből ismert s átalános tetszést nyert: „Hallja-e ? hallja-e ? kis violám!“ és „Sír a madár, sír a száraz ágon“ s több más eredeti dalok szerzője, — közkedvelt- ségű költőnk Kapácsy Dezső három népdalához szépen sikerült eredeti magyar dalt szerzett s mert a kedves „kis Pál fi né“ által oliajtotta dalszerzeményét Eger közönségének bemutatni, a szerzésnél Pálfiné hangsajátságaihoz alkalmazkodott. Mint halljuk, a színigazgató úrral felmerült differentiák folytán, most már nem meri Pálfynét a dalok előadására fölkérni, hanem Pestre szándékozik azokat küldeni. A z „egr i emlékek“ cz im ii z ene s z érzem é n y jövedelme Eger városa közönségének az álla n d ó színház javár aajánltatik föl. Földváry Kálmán. —- Az egri kaszinó f. évi junius 17-én fogja ünnepelni ala- pitásának ötvenedik évét. Az ünnepély a kaszinó nagytermében fog tartatni. Kezdete d. e. 10 órakor. Az ünnepély sorrendje. (1883. junius 17.) 1) „Szabadság-dal.“ Dürnertől. Énekli az egri dalkör. 2) Elnöki megnyitó, beszéd. Tartja Csiky Sándor igazgató. 3) „Mignon.“ Nagiller M. Énekli az egri dalkör. 4) „Visszaemlékezés az egri kaszinó ötven éves múltjára.“ Irta és felolvassa Zalái- József. 5) „Magyar dalegyveleg.“ Huber Károlytól. Énekli az egri dalkör. — A közebéd d. u. 1 órakor lesz. Egy teríték 2 ft. A jogosultak előj egyeztethetik magukat a rendező bizottság irodájában junius 15. esti 6 óráig. — A tánczestély kezdete 9 órakor. Sze- mélyjegy 1 ft 50 kr., családjegy 3 ft. Jegyek válthatók Köllner Lőrinczné gyógyszertárában. Külön meghívók nem adatnak ki. — A rendező bizottság irodája a kaszinó társalgó termében van, hol a közebédre az előjegyzések fölvétetnek, az ünnepélyt és tánczes- télyt illető ügyekben felvilágosítással szolgálnak. Eger, 1883. május 27-én. A kaszinó nevében: a rendező bizottság. — Uj tűzoltó segédtiszt. Az egri tűzoltó egylet parancsnokai a napokban Mészáros Kálmán joghallgatót, társas köreink kiválóan kedvelt fiatal émberét, önkénytes tűzoltót, segédtisztté nevezték ki. — Dormándon május hó 27-én éjjel 12 órakor a község kellő közepén tűz ütött ki s a gf. Péchy-féle korcsmaépületet elhamvasztotta. Staud János egri építész ur, Dormándon a templom kijavítása körül foglalkozó iparos személyzetének, és főleg Farkas István munkavezető hősies önfeláldozásának köszönhetni, hogy a tűz lokalizáltatott s több kár nem lett, annyival inkább, mert a községi lakosok a tűzoltás körül közönyösséget tanúsítottak. H. — Iszonyú jégeső esett f. hó 26-án Bogácson és környékén. — A termények és épületekben óriási a kár. — A jég, mint írják, 30—50 cmeternyire lepte el a földet, — „Az Ítélet este 8 órától 9-ig tartott, mely után oly nagy viz jött, hogy Bogács felét elöntötte, s töméntelen háziállatot, több mint 60 sértést s