Eger - hetilap, 1883

1883-08-23 / 34. szám

333 ansi herczegek, mind Frolisdorfba hivatnak: a gróf még egyszer látni akarja őket. Bukarest, aug. 20. Károly király és Bratiano miniszter- elnöknek Bécsbe való utazását itteni politikai körökben jeléül te­kintik annak, hogy Románia szorosabb viszonyra törekszik Né­metországgal és Ausztria-Magyarországgal. Az a körülmény, hogy a hivatalos „Románul“ a király utazásáról minden magyarázattól tartózkodik, csak megerősiteni látszik e föltevést, s jellemző jel az esemény politikai jelentőségére. Bécs, aug. 20. Milán szerb király ma délután 2 órakor ide érkezett és a pályaudvaron a szerb követ és a szerb gyar­mat küldöttsége által üdvözöltetett. 0 felsége főhadsegéde a szerb királyt az uralkodó nevében a szállodában üdvözölte, nemsokára Milán király Kálnoky gróf külügyminisztert fogadta. Konstantinápoly, aug. 20. Nikita montenegrói fejede­lem tegnap d. e. 11 órakor hajóval ide érkezett. A fejedelem megérkezését 21 ágyulövés hirdette. Nikita fejedelem egyenesen a Yildiz-kioszkba hajtatott, hol az előcsarnokban a külügyminisz­ter fogadta. Ezután a trónteremben a szultán által fogadtatott. A fogadtatás nagyon szívélyes volt. A szultán a gyémántos Os- manie-rend nagyszalagját nyújtotta át a fejedelemnek. — Apostoli királyunk ö felségének születésnapján — e hó 18-án — a székesegyházban tartott nagymisénél, mélt. és főt. D a n i e 1 i k János ez. püspök pontificált. Délben fényes disz- ebéd volt a fenttisztelt püspök úr ő méltóságánál, ki is ez alka­lommal a nap jelentőségét méltatva, emelkedett szellemű felkö­szöntéssel éltette az apostoli királyt: kérvén a királyok Királyát, hogy felséges uralkodónknak drága életét hű népei boldogitására az emberi kor legvégsőbb határáig terjeszsze. A jelen voltak a felköszöntést lelkesült éljenzéssel kisérték. — Augusztus hó 20-a, az első magyar király ünnepe, mint ezúttal egyszersmind a nagy király szentté avattatásának nyolcz- százados évfordulója, városunkban méltókép ünnepeltetett meg. A templomokat többnyire zsúfolásig megtöltötték a hívek; a székes- egyházban tartott nagy misén pedig, — melyen nagys. és főt. P á u t h y Endre apát-kanonok úr pontificált — a hatóságok tag­jai s a tisztikar, ép úgy mint szombaton a király ő felsége szü­letésnapján, testületileg jelentek meg. Ugyancsak hétfőn a vár­ban búcsú volt, melyre a vidékről körmenetekben nagyszámú aj- tatoskodók jöttek oda. — Folyó hó 18-án székesegyházunkban Rőder miséje ada­tott elő, mely néhány gyönyörű részletei mellett is nehézkes és elavúlt, s valami újabbal, modernebbel sikeresen volna helyettesít­hető. — A primadonna kiváló szépen énekelt. Szent István I-ső magyar király emlékünnepén folyó hó 20-án délután a várban búcsú tartatott. A földiszített szobor ta­lapzatánál Vincze Alajos egri székesegyházi hitszónok mondott a szent király emlékéhez méltó, emelkedett szellemű beszédet. Az­után a szobornál elimádkozott litánia következett. Az egri dal­körnek előre jelzett fellépése azonban elmaradt. — búcsú volt folyó hó 19-én a Szent Rókusról elnevezett temetőben. A búcsú, melyben az ajtatoskodók nagy tömege vett részt, ünnepi prédikáczióval volt összekötve. f budai várban a szent-István-napi körmenetet az idén Simor János herczegprimás vezette; roppant néptömegek jelen­létében. Eznap a fővárosban mintegy 60.000 idegen volt, az or­szág minden részéből. — Szent István ereklyéi. Szent István jobbján kívül, melyet az első magyar király ünnepén évenként fényes körmenetben hord körül Budavárában a magyar egyház, a székesfehérvári püspöki egyház az apostoli magyar király koponyájának egy darabját őrzi, Mária Terézia királyné ajándékából. A „Cranium Sancti Stephani“ nevet viselő és pápai bizonyitványnyal igazolt becses ereklye, szent Istvánnak egy másodfél láb magas mellszobrát áb­rázoló aranyozott tartóban foglal helyet, a nyolez százados kopo­nyát lezáró vastag kristályüveg alatt. Ez ereklyét idén, az első magyar király szentté avattatásának nyolczszázados évfordulója alkalmával, szent István ős koronázó és egykori székvárosában fényes körmenetben hordták körül, melynek pompáját személyes megjelenésével emelte az uralkodó család legmagyarabb tagja József főherczeg. — E hó 16-án vezette oltárhoz Dsurnik Fejen ez, bu­dapesti postatiszt, Énekes Erzsiké kisasszonyt, Énekes Gusz­távnak, az első m. ált. bizt. társ. tisztviselőjének szeretetreméltó leányát. Boldogság kisérje e frigyet! — Köszönet-nyilvánítás. Mindazok, kik néhai Montedegói Albert Ferencz felejthetlen édes atyámnak elhunyta al­kalmából, nemeslelkű részvétüket kifejezni, illetőleg a kik a meg­boldogultnak temetésén megjelenni, s ezzel a pótolhatlan nagy veszteség fölött érzett mély fájdalmunkat enyhíteni szíveskedtek: fogadják hálás köszönetünket. A család nevében : Frantz Alajosné, szül. Montedegói Albert Adél. — E napokban vezette oltárhoz Támár Dezső özv. Lajtos Lajosné bájos leányát Ilonát. Éljenek boldogúl. — Kovács József budapesti kir. egyetemi boneztanár körünk­ben időzött. — Kinevezések. Újhelyi Lajos h. alesperes, szendrői plébános sarudi lelkészszé, Mildner Béla sarudi káplán felső-gyöngyösi hit­elemző káplánná, Dobóczky Gábor domoszlói segédlelkész kaáli káplánná neveztettek ki. — Gyászjelentés. Özv. Kasztovszky Ivánné szül. Kádoss Ilo­na és gyermekei: Ilona, Aranka és Jenő: — testvérei: Kasz­tovszky László, Ilka, Elemér és Barna; — úgy: Kádoss Kálmán és gyermekei: István, Jenő, Mária és Bertha maguk és számos rokonaik nevében fájdalmas szívvel jelentik felejthetlen szerető férj, édes atya, testvér, vő, illetve sógor : Kiskarsai Kasztovszky Ivánnak a „Gyöngyös“ czimő hetilap felelős szerkesztőjének, folyó hó 17-én, élte 32-ik, boldog házasságának 7-ik évében, hosz- szas szenvedés után gümős agykérlobb következtében történt gyá­szos elhúnytát. A boldogúltnak hült tetemei folyó hó 18-án dél­után 5 órakor, Gyöngyösön az alsó-plebániai sirkertben tétettek örök nyugalomra. Áldás és béke hamvaira! — Az 1885. évi budapesti általános kiállítás országos bizott­sága magáévá tette az építési szakbizottság jelentését és elhatá­rozta a pályázatnak annak értelmében való kihirdetését. A kiál­lítási érmek tervrajzának tervezetével Lotz Károly festő művész, a díszoklevelek tervének készitésével Rauscher tanár, a közönsé­ges oklevelek tervezetével pedig Schickedanz Albert fog meg- bizatni. — A budapesti állami középipartanoda igazgatóságától. A bu­dapesti állami középipartanoda igazgatósága pályázatot hirdet az Eger város által alapított 100 forintos ösztöndíjra; pályázhatnak ebből a városból való mindazon tanulók: a) a kik az iparos ta­nulók számára szervezett iskola három évi tanfolyamát bevégez­ték s legalább is jó osztályzatú bizonyítványuk van; b) a pol­gári iskola, gymnasium vagy reáliskola négy alsó osztályából jó sikerű bizonyítványt nyertek; c) iparos segédek és mindazok, kik az a) avagy a b) pontban kívánt készültségüket felvételi vizsgá­lat utján bizonyítják. Az iskolai, szegénységi és gyakorlati bizo­nyítványokkal felszerelt kérvények az igazgatósághoz (Vili. bod­zafa utcza 28. sz.) nyújtandók be szeptember hó 1 ső napjáig. — A villamossági kiállítás Bécsben e hó 16-án nyittatott meg. Ott most nagyszámmal vannak az idegenek, köztük olyanok, kik igen távoli országokból jöttek. — A budapesti állami közép ipartanodában (VIII. kér. bod­zafa utcza 28 szám) a beiratások szeptember hó elsején kezdőd­nek és 15-ig tartanak. Az intézetbe rendes tanulókul felvétetnek: 1. azok. kik az iparos tanulók számára szervezett iskola három évi tanfolyamát bevégezték s legalább is jó osztályzatú bizonyít­ványuk van; 2. a polgári iskola, gymnasium vagy reáliskola négy alsó osztályából jó sikerű bizonyítványt nyertek. 3. Iparos segé­dek és mindazok a kik a kívánt előkészültséget felvételi vizsgá­lat utján bizonyítják. Azon tanulók, a kik valamelyik középiskola négy alsó osztályának elvégzése után lépnek az intézetbe, jogo­sítva vannak az egyévi önkéntességre. — A gyármunkások magaviseleté. A fóldmivelés-, ipar- és ke­reskedelemügyi miniszter körrendeletét bocsátott ki a törvényha­tóságokhoz, amelyben utasítja őket, hogy tekintettel az 1882. évi VIII. t. ez. 75. §-ára, a gyárakban alkalmazva levő munkások magaviseletét, mint I. fokú iparhatóságok szorosan ellenőrizzék s a legkisebb visszaélési esetet a miniszternek azonnal jelent­sék fel. — A tisza-eszlári pör tárgyalása alatt felmerült ténykörül­mények alapján, a „B. C.“ értesülése szerint Bary József törvény- széki aljegyző ellen a fegyelmi, Vay György volt csendbiztos, Pé- czely Kálmán törvényszéki tollnok és Matej Ignácz tutajos ellen a bűnvádi eljárás lesz megindítandó.

Next

/
Oldalképek
Tartalom