Eger - hetilap, 1883
1883-08-02 / 31. szám
3Ó7 Bébe hallgat engem. — Regék — I. Minek is szerették egymást? Minek is szerették egymást? Ezt susogta az erdő sűrű lombja, mely látta szerelmeskedéseiket. Ezt beszélték a rét fűszálai, melyen még meg voltak lépéseik. Ezt hagyták helyben a messze kéklő hegyek, melyek felé, rózsás tenyérrel árnyékolva el szemeit, annyiszor nézett a lányka. Erről vádolták a napsugarak, az alkony ködhűllása; erről a csillagok, a rölgy árnyai; a kis nefelejts is erről mert panaszkodni a pataknak, akire rá fogta, hogy habjai könnyen zavarosakká lesznek, mint az ember szive; erről vette a képet a patak, mikor a nefelejtsnek szemére vetette, hogy korán hullatja szirmait . . . Minek is szerették egymást? Furcsa kérdés attól a nagy természettől, mely a tavasz első léptére megenyhíti a levegőt, ki- zsendíti a galylyakat, bimbókat feslet, meghozza a madarak énekét, a dalt, a vidúlást, az életet mindenhová. Miért is hagyták el egymást ? Még furcsább vád attól a nagy természettől, mely a rövid nyár után csípős szeleket hoz, lombokat sárgít, elviszi a fecskét, túl a fényes hullámi tengeren ; mely szürkés párákat boritgat a vizek fölé; lustává teszi a hajnalt, bosszűssá s röviddé a napot, hosszúvá az éjszakákat, s elpusztít mindent, mindent. És ők mégis szerették egymást. És ők mégis feledték egymást. Esküdöztek, hogy holtig hűk maradnak. Ábrándoztak sziv- megszakadásról, virágtalan, csendes sirhalomról, ahol nem fáj semmi. Pedig ők még se haltak meg, s igy sem fáj nekik semmi; semmi a — múltakból. A minap találkoztam a nővel. Menyasszonyi koszorút vett; nőül megy egy gazdag öreg úrhoz, aki ad neki boldogság helyett kincseket. Találkoztam a fiúval is; valami felkapott színésznőnek vásárolt bonbonokat. Bonbonokat, csókokért. . . . És azért ők mégis szerették egymást. * * * II. Á rab. Az ablaknál álltam, s néztem le a kertbe. Rend, tisztaság mindenütt. A fehér, széles utaktól átszegdelt virágágyak pompás szóváltozatot mutatnak; ott láttam a maga kedves virágát is a verbénát meg az enyémet is, a — napraforgót. . . A sétáló rabok sápadt homlokával s durva rongyaival oly éles ellentétben állottak a szőlő-lugas üde hajtásai. Áz egyik rab, szilaj szeműidére húzott kalappal, a bűn tudatos szeretetének gőgjével vonszolta nehéz lánczait; amott egy másik, a csirketolvajok alázatosságával sompolygott tova, aki érzi, hogy mily szerencse olyan rab úrral lenni egy lánczon, a kinek a kezéről még nem rég szikkadt fel áldozatának vére. Hát az a fonyadt vén anyáka ? Hej, régen is volt az, mikor az ő fekete szemét, darázskarcsú derekát, gyönyörű nyakát, még az a szögletes, rideg őr is szívesen elnézte, akinek a|szuronyhegye olyan fényes a sugaraktól, mint az a kés, amivel o a tulajdon csecsemőjének a nyakát vágta keresztül, egy sötét, viharos éjszakán. Van annak már vagy húsz esztendeje. Szánalommal pillantottam most meg köztük egy jóképű gyerköczöt. Nagyon fiatal volt a fiú, s szőke, puha haján, piros arczán, s még ezüstzsinórós sapkájánál is (amit oly kellemmel viselt) mondom még ennél is szebb kék szemei vidor tekintetén, éppen nem látszott meg a bűn és a börtön levegője. Hirtelen megszóllalt a déli harangszó. A kis gyerkőcz, lekapva ezüst zsinóros kék sapkáját, imádkozott Szőke, puha haját meg-meglenditi a szellő, napsugártól körülözönlőtt fiatal képe oly szép volt, oly mély megindúlás csillámlott tiszta szemeiben, úgy megbámúlták a virágok, s tán még a komor, magas falak is megremegtek egy kissé ... és ez a fiúcska harmadszor van elitélve, mert csalt és lopott. * * * III. A levél. — Egy névtelen szerelmes levél, haha! Nevetett Bébe, ,s én hirtelen elpirúltam, mert rá ismertem a magam Írására. És az én Bébém nevetett tovább, s nem tudtam, a két orczáján képződött szerelem-gödröcskéket, vagy apró, fehér fogsorát bámúljam e jobban ? — De nini, mondá rám tekintve, mért lett olyan zavart ? — Képzelje, válaszolóm, én is-kaptam a minap, s a kedves „öregem“ otthon nem tudott hová lenni a nagy gyanakodástól. S elővettem az erősen illatos rózsaszín levelet. Most meg az én kis Bébémen volt a pirúlás sora.. Egy villám-sugár lángolt fel előttem. Zavartan forgattuk mindketten az egymás levelét. — Én, én, dadogá, tréfából Írtam magának. — Én, én, dadogám, bizonyára álmomban írhattam magának. — És mindakettő szórúl-szóra ugyanaz, jegyzők meg mind a ketten. — Én az X. levelezőkönyve után írtam. — Azt hiszem, válaszolám, én is azt forgattam a minap. Erősen, jóizüen, kikaczagtuk magunkat. Azután, öntudatlan sebességgel pillantottunk fel; szemeink összevágtak, hosszan, égetőn, őriiletesen. — A hosszú levél helyett, susogám a felém hajló fejecskének, nem rövidebb ez : én szeretem magát ? A felém hajló fejecske szemérmes hamiskodással jegyzé meg: — Azt hiszem, most is az egymás gondolatját lopjuk el egymástól . . . S a hosszúra megnyúlt árnyak közt, halvány fénycsíkok vetődtek át a mezőn . . . * így végezte barátom. Talán haragudni és fog hogy elárúl- tam. Duzzogni fognak a fiúra egy kicsit. Werner Gyula. IE3ZSPTJZEIS. — Nyilvános köszönet. Alólirottak — a vezetésünk alatti dor- mándi római katholikus fiók-hitközség nevében is — e sorok utján mondunk forró hálát és köszönetét dr. Samassa József ur egri Érsek ő Nagyméltóságának, azon határtalan kegyességéért, hogy atyai és fópásztori figyelmét és gondoskodását dormándi kisded nyájára is kiterjeszteni, s boldog emlékezetű báró Sághy Mihály néhai septemvir bőkezűségéből 112 év előtt épült s azóta tetemesen megrongált templomunk kijavítási költségeihez 1205 forint és 79 krajczárt adományozni méltóztatott. E hitközség lakosainak nincs elég szavok e fölötti örömük és hálájok méltó tolmácsolására, hanem velünk együtt szívből kérik Istent: hogy jótevő Főpásztorunkat az emberi kor legvégső határáig éltesse. Kelt Dormán- don, 1883. július hó 28-án. Holló Mihály, bessenyői és dormándi plébános. Nagy János, dormándi községi bíró. — Kerti mulatság. El nem mulaszthatjuk a közönség figyelmét felhívni az egri általános betegsegélyző egyesület választmánya által vasárnap rendezendő érsek-kerti mulatságra, melyre már lapunk múlt számában meghívta volt Luga László egyesületi elnök ur városunk közönségét. A kerti mulatság tombolával s igen szép tűzijátékkal lesz egybekötve. A választmány néhány tagja fog gondoskodni az Ízletes ételekről s jó italokról. Belépti dij 30 kr. Bővebb értesítést adnak a falragaszok. A legmelegebben ajánljuk e mulatságot a közönség figyelmébe. — Folyó hó 29-én délelőtt 11 órakor, a lyceum zenetermében városunk dalköre évi rendes tisztújítói közgyűlést tartott. A kör elnöke dr. Danilovics Pál, erőteljes, lelkes beszédben adott számot a dalkörnek még alig egy éves pályafutásáról, kiemelve a fáradhatlan karnagy Pokorny Jánosnak önzetlen buzgalmát a dalkör érdekében. Közben felolvastatott a leltár a dalkör activ vagyonáról; majd a választmányilag helyben hagyott pénztárnoki jelentés nyert közgyűlési megerősítést. Azután az elnök, megköszönve tiszttársai nevében az egylet bizalmát, leköszönt. Béta Szilárd ügyvéd indítványára a korelnökséggel Fülöp József jelen volt pártoló tag tiszteltetett meg, ki azt elfogadván, elnöklete alatt a tisztikar választása, közfelkiáltással következőkép ejtetett meg: Elnök: dr. Danilovics Pál; al- vagy társelnök: Kapácsy Dezső; kar igazgatók: Pokorny János és Búzás László; pénztárnok: Komáromy József; ellenőr: Berzy László; jegyzők: Székely János és Kelemen Ernő; választmányi tagok: Bóta Szilárd, Éliássy Ferencz, Csiky Atilla, Fehér Béla, dr. Maczki Valér és Rudassy János. A megejtett választás után a kor-elnök hivatalát az újonnan megválasztott elnöknek adta át, ki számot adván a már beérkezett gyűjtő iveken irt pártoló tagokról, kitűnt, hogy a 10—12, még be nem jött gyüjtőiv netaláni gyűjtésein kívül, a pártoló tagok száma immár a 200-on felül van, amit a gyűjtők buzgalmának egyrészt, de
