Eger - hetilap, 1883

1883-06-28 / 26. szám

258

A mostoha.

— Életkép. —

II.

Néha úgy tetszett Hubertné asszonynak, mintha a fiatal szív vonzódnék hozzá s a dacz és bizalmatlanság helyébe a gyermeki szeretet lépne. Azonban mindez csalódás volt. Ha volt is alapja a jó asszony reménykedésének, egy figyelmeztetés, egy szelíd intés, melyet az anyai kötelesség olykor parancsolt, ismét elrontott mindent, mert Anders asszony még mindig annyira hatott a gyermek kedélyére, hogy az a leggyöngédebb dorgálásban is a mostoha anya keménységét és szívtelenségét látta. Ez az öreg nő úgy viselte magát, hogy a kis leányra nézve nélkülözhetetlennek lát- tassék; attól félt ugyanis, hogy nem lenne reá szükség a háznál, s majd elbocsátnák, mig igy a leányka kedvéért megtartják. Pedig hát nem gondolta meg, hogy az idegenkedés és gyűlölet mérge, melyet a fiatal lélekbe csepegtetett, megfosztotta azt is a gyermeki élet örömeitől és boldogságától. Egyébiránt Anders asszony még balga volt elhinni mindazt, mit a gyermeknek a volt mostohákról mesélt s azt meggyőződésének tartotta.

Fájdalom. Hubert ur s neje nem tudták a gyermek magaviseletének valódi okát; nem tudták, mennyire félre van vezettetve az ártatlanság, s Elza soha sem árulta el öreg gondviselőjét, mert az azzal ijesztgette őt, hogy akkor elküldik s nem marad senkie, ki őt szeresse; akkor aztán csakugyan el lesz egészen hagyatva.

A folytonos fájdalmas csalódások, a kis leány bizalmának és szeretetének megnyerésére irányzott sikertelen törekvések lassan- lassan egészen elkedvetlenítették, elcsüggesztették Hubertné asz- szonyt. Az bántotta, hogy a boldogság és béke helyett elégedetlenséget, viszályt hozott férje házába. E gondolatnál gyakran forró könyek borították szelíd kifejezést! szemeit s férje, betegei látogatásából hazatérve, sokszor találta őt ily kedvetlen, szomorú hangulatban.

— Kedves Annám, — vigasztalta őt a férj szeretettel — hisz te nem vagy hibás s nem vagy oka annak, hogy házunkban nincs meg a boldogság, melyet reménylettünk s bocsáss meg nekem is, hogy mellettem csalódásokkal kelle találkoznod; azt beismerem, hogy Elzának anyára, egy művelt, értelmes nő vezetésére és nevelésére volt szüksége, te fiatal jó lelkeddel örömest vállaltad el e terhet s ime, mily vadul viseli magát leányunk. Azt kell hinnem végre is, hogy az öreg asszony félszeg nevelése vezette félre a gyermeket s itt az ideje, hogy véget vessek minden további káros következésnek. így tovább csakugyan nem mehet s én osztom nézetedet, kedves Annám, hogy szigorral mire sem fogunk menni s Elzát kényszerítéssel nem fogjuk kigyógyítani, nem fogjuk helyzetének tiszta belátására ébreszteni. Hanem halld csak tervemet: Elza neveltetésére nézve az volt szándékom, hogy őt később D ... be viszem a felsőbb leányiskolába s most úgy gondolom, hogy nagyon jó lenne, ha az alsóbb osztályokat is ott végezné. Talán idegen emberek közt hamarább fogja érezni a szülői ház hiányát s óhajtani fogja a boldogságot, melyet itt magától eltaszit. Ha aztán jól viseli magát és viszonozza szeretetün- ket és ragaszkodásunkat, akkor a szünnapokat körünkben töltheti s magaviseletétől fog függeni, hogy a csekély távolban mi is minél gyakrabban meglátogassuk.

A fiatal asszony belátta, hogy a terv igen czélszerü s a gyermeknek csak javára lehet; egyetértett tehát férjével s javas- lotta, hogy Elzát D . . . ben abba a neveidébe kellene adui, melyben ő maga is tanult s melynek igazgatónője mint nyájas, jó és értelmes asszony volt vidékszerte ismeretes. Elzát el is vitték nemsokára. Nagyon természetes dolog, hogy ő azt gondolta, miként mostohája cselszövéseinek lett áldozata s az űzte el őt az apai házból. Fiatal szivét most még több dacz és harag töltötte el s a nehány nap melyet még otthon töltött, a legkínosabb érzelmek közt telt el.

in.

A tanintézetben a szorgalmi időszak letelt s következett a nagy szünidő. Hubert orvos ur megírta Elzának, hogy haza jöhet oly föltétel alatt, hogy talán belátva előbbeni helytelen magaviseletét, mostohája iránt több ragaszkodást fog tanúsítani. Elza érezte is most már, hogy második anyjának szeretete mégis bensőbb, melegebb, mint mind az a jóság és nyájasság, melyet az intézetben tapasztalt, s olykor-olykor vágyódott a gyöngéd anyai ölelés és szülői szeretet után. De ugyan mit mondana majd Anders asszony ha látná, hogy ő szüléitől — mostohájától — bocsánatot kérne s tévedését bevallaná ? Nem azt mondaná-e. hogy azzal elhunyt jó anyjára való emlékét sértené meg. Majd megint elűzte fejéből ezeket a gondolatokat s voltaképen nem is vágyódott haza,

valahányszor vele egyenkorú leánypajtásai társaságában örvendhetett. Tanulni pedig nagyon szeretett s midőn megdicsérték, teljesen elégültnek érezte magát. Apja meghívására eszébe jutott, hogy mely kellemetlen érzések közt éltek otthon, de az nem jött eszébe, hogy mind annak csupán ő maga volt oka.

A vizsgálatok bevégződtek, a bizonyítványok kiosztattak, még nehány óra s a fiatal leányok repülhettek szét szüléikhez, szeretteikhez.

Elzát fájdalmas érzések lepték meg. Barátnői kipirult arcz- czal örvendeztek körülte s türelmetlenül várták a perczet, melyben apjokat s anyjokat újra láthatják. Hisz neki is volt boldog otthona, voltak jó szüléi, kik szívesen, szeretettel fogadták volna s ő nem akart haza menni.

A többi leányok élénk serénységgel podgyászolták be holmi- jokat, majd előgördültek a bér — és társaskocsik s a távozókat a vasúti állomásra szállították. A közelben lakókért a szülék saját kocsijokat küldték s Elza egy ablakból nézte az elmenőket, kik örvendező arczczal integettek felé búcsút. Azok a növendékek, kik az intézeten kivid szállásoltak s csak bejárók voltak, szintén eljöttek köszönni s végre Elza egészen egyedül maradt. Bezzeg üresek voltak most a termek s a hirtelen beállott néma csend valami szomoritó ellentétben állott az utóbbi órák vig zajáral. Lement a kertbe, de az is sivár magányos volt most a fiatal játszó társak nélkül, kikkel máskor ott oly vidáman mulatott.

Majd elközelgett az est, az árnyék mindegyre hosszabbra nyúlt s Elza a magas fák lombjai alatt kellemetlenül kezdte magát érezni, azért is visszatért a házba. Az estelizés ideje különben is eljött s a barátságos hosszú asztal helyett most csak egy kisebb volt megtérítve három személyre, t. i. az intézet igazgatónője Hoffmanné asszony, egy ott maradt fiatal segédtanitónő s Elza számára. A társalgás meglehetős egyhangú, mondhatni szót- lan volt, mert a két nőnek az utóbbi napokban sok teendője volt azzal, mig minden leányt rendében útnak ereszthetett s bizony ki is voltak fáradva. Hoffmanné asszony másnap maga is el akart utazni, mire nézve szintén készületeket kellett tennie. Elza soha sem volt még igy magában tanítónőivel s azért félénk, zavart lett.

Az estelizés végeztével az igazgatónő bizonyos dolog elintézése végett kiküldte a kisasszonyt s nyájasan megfogva a mellette ülő Elza kezét, mondá:

— Kedves leányom, én ismerem az otthoni viszonyokat, melyek idejövésedet megelőzték. Atyád mindent közlött velem, de kért, hogy én ne gyakoroljak rád semmi befolyást, hanem várjam saját józan elhatározásodat. Azért is egészen tetszésedre bíztam, hogy a szünidőt itt vagy otthon töltsd. Most azonban, midőn magam is távozom, nehány komoly szót kell veled váltanom. Lásd, a te második anyád oly jó, szelíd és gyöngéd asszony, hogy én meg nem foghatom, miért utasítod vissza szeretetét, midőn szerencsésnek kellene magadat tartanod azért, hogy Isten jó gondviselőt adott neked. Édes apád sem talált volna jobb, szeretetreméltóbb társat, mint a milyenre nehéz, önmegtagadó hivatala terhei közt annyira szüksége volt; neked már csak azon is örülnöd kellene, hogy atyádnak visszaadatott a házi kényelem, mely pedig egy háztartásban, hol a házinő hiányzik, soha sem található fel. Te még gyermek vagy arra. hogy ily kötelességeket teljesíts s hálás szeretettel kellene viseltetned azon nő irányában, ki atyád életét boldogítani jött s egész készséggel igyekszik azon, hogy neked elvesztett anyádat pótolja. — De hát hogy is táplálhattál ily előítéletet atyád második neje iránt, mikor azt még jó formán nem is ismerted ?

Elza arczát élénk pir borította el, forró könnyek nedvesítették meg szemeit s mély szégyenérzettel mondá:

— Öreg gondviselőm mondá nekem, hogy minden mostoha kegyetlen és szívtelen s hogy az enyém is olyan lesz idővel, habár eleinte jónak mutatja is magát; szintén az öregnő szavaira jöttem arra a gondolatra is, hogy atyám neje miatt közönyössé lett irányomban s engem szivéből kivetett.

— Nagyon igaztalan voltál leányom, viszonzá erre az igazgatónő — s magadviseletét csupán gyermeki hiszékenységed mentheti némileg; azonban gondolhattál volna a parancsra: Tiszteld atyádat anyádat, hogy boldog légy és sokáig élj a földön! Te vétkeztél a jó Isten és szüléid ellen; esztelen cselédek balga fecsegéseire nem kellett volna hallgatnod s elhalt jó anyád, ha beszélhetne veled, bizonyosan arra intene, hogy helyette szeresd őt s ne tedd nehézebbé reá nézve a komoly feladatot, mert hidd el, sok szeretet s önmegtagadás kell ahhoz, hogy egy fiatal nő anyai kötelességeket s terheket vállaljon magára. (Folyt, köv.)