Eger - hetilap, 1883
1883-01-18 / 3. szám
21 Ságból kicsit megszalad az ujjam .... Másik ismerős alak, amint fürge perdülése közben hátulról kivehetem: fiatal divathölgy, aki után ugyancsak iparkodik egy éltesebb, festett bajúszú úr, ismerős váczi-útczai alak, — gondolom, miniszteri tanácsos. A nö iparkodik kisiklani előle, — s ez nem nagy fáradsággal sikerül is neki. Most arczczal fordul felém .... ő az, a Gerleházy Arabella ; mosolyogva bólint felém, s kipirult arczczal fut karjaim közé. Egy éve, hogy nem láttam, s azóta nem változott: szellemdús, nagyzó, mint évekkel ezelőtt, igazi mozgó ékszer- s pár- füm-kirakat, örökké férj után sóvárog, s még sem megy férjhez soha. Amint egyet fordultunk a jégen, elmaradt a régi kisérő. — Nagyon bizalmas a tanácsos úr. Talán férje már'? — Ah, c’est impossible — a jégre vinni den alten roué. — Oh, most már jó úton halad. Hát az udvari bál ? — Laissez done! A eher comte Xandi nem volt ott. — Még mindig a gróf, örökké a gróf .... Hát az örökifjú Feri, a képviselő? — Léidéi'! az nem komoly udvarló. — Látja, kegyednek a legjobb. Még mindig „ravissante“, s minden új farsang új virágokat terem számára. — Virág mit ér ? . . . . — Abból lesz a gyümölcs .... A faképnél hagyott, megfogatta magát a vén miniszteri tanácsossal. Az a Bella, még mindig jól fest! ... B. Farsangi komoedia. — Beszély. — Irta: Drávay. I. Tehát a jogász-bál fényesen sikerűit. Az „x-i híradó“, komoly, conservative csökönyös, politikai lap, mely megvet minden „korszerű haladást“, s oda szeretné visszavinni korunkat, hol kaczagányos ősapáink s harczias szellemű asszony anyáink harezok zajában és unalmas szövőszék mellett pergették le életüket, — tehát az x—i híradó elitélte a bált, s az eredményt, az emlékek rózsafelhős lég-képeit, az által akarta olvasóinak szivében szétoszlatni, hogy a társaságot „ feszélyezett “-nek, a publikumot „vegyesének, a bevételt kevesebbnek, a deficitet pedig többnek irta. . . A közvélemény tehát méltán fordult el e hátramaradt lap tudósításától, s teljesen osztotta a „Múzsa“ czimű szépirodalmi helyi lap ama virágos báli refera- dáját, mely szerint e bál, mely a legmerészebb reményeket is felülhaladta, eredményeiben „valóságos tündérkert volt, .melyben eleven rózsák mozogtak, s tündér leányokká válva lejtettek légi tánezot ifjaikkal, földfölötti zenehullámok terjengtek a csillárok fényfodrain“ . . . stb . . . stb. Ez volt a „Múzsa“ véleménye, ez volt a közvélemény, tehát a jogász-bál fényesen sikerült. . . De ezen nem is csodálkozhatunk, ha meggondoljuk, hogy X—en mindig e bál volt a farsang fénypontja ; ifjú leányok első betelt álma, mamák öröme, apák veszedelme s szirmaikat hullató rózsák egyetlen reménye! . . . Valóban emlékezzél csak szép olvasónőm azon ezeregyéji varázsra, melyet te az első bálhoz, — ezen első lépéshez az élet óriási táneztermébe, — fűztél. Mily sokáig, mily kínos türelmetlenséggel vártad csak azt a pillanatot is, midőn a postáról elhozzák azt a drága ruhát, melyet papád egyenesen Budapestről, — „Alter és Kis“-től. — hozatott; mily édes volt, midőn először, s aztán oly sokszor utána felpróbáltad, s a tükör előtt állva, végig tekintettél mosolygó, csillogó magadon, s először jött eszedbe ama bohó gondolat, melyet később oly sokszor hallottál, hogy te valóban szép vagy! . . . És a bálban ?! Sokáig készültetek; a mamád reád rakta az évtizedek hosszú során át őrzött gyűjtögetett, gyémántos, rubinos, ragyogó karpereczeket, melltűket ; hajadat a fodrász rendezte hóditó fürtökké; piczi lábaidat a szobaleány bujtatta a fehér atlas czipőcskékbe; a „pesti“ ruha szinte hozzád forrva, tagjaidra ömölve tett igézővé; a papád mosolyogva, elégedetten nézett végig kis leányán; jogász fivéred, ki talán a bál egyik rendezője, s ki salonias frakkban, nobel fehér- keztyű és nyakkendővel épen most lép be, megigézve nyújtja át szótlanúl a kamélia csokrot; fiakkerba ültök; pár percz- nyi kocsi-robogás, gyönge sóhajok, erős szívdobogás, s ott vagytok ... a bálban! ... A bálban! . . . Mennyi varázs, költészet, remény és kiábrándulás, vágy és lemondás, ábránd és valóság — van ez egy szóban kifejezve! . . . — Vájjon fogok-e sokat tánczolni ? . . . Jaj, ha pet- rezselmet árulok! . . — Ne affektálj, hiszen már minden négyesed angazsi- rozva van! . . — Barátom, ha egyszer kosarat ad, mindjárt itt hagyom az egészet! . . — Óh, te gyáva! Hiszen mindig oly epedve néz reád. Szóval sok kis leány és jogász — fiú bizony nagyobb fokban érzi a „lámpa láz“ hevét az alatt a nehány perez alatt, mig Pasi eljátszik egy—két operarészletet, és mig a rendezők könnyű léptekkel siklanak a fényes padlón, bevezetve egy két újon érkezett családot, s mig rendezetlenül hullámzik a tágas teremben a fényes közönség, — mint akármelyik kezdő színész. Végre megharsan a nyitány. . . A bálelnök gyönyörű ifjú hölgygyei, nehány fordulatot tesz a teremben Strausz vagy Fahrbach egy andalító keringője mellett, a szabad tér benépesül, mozgó, sikló suhanó alakokkal, szivedben soha nem ismert tűzzel forr a vér, agyad kábúl, s akkor ébredsz csak öntudatra, midőn te is a lejtő tömeg közé vegyülsz, magas, nyúlánk ifjú ragad karján, s érzed, hogy első szerepedet jól adtad, győztél, hódítottál. . . Tehát a jogászbál fényesen sikerűit. . . II. Szeley Andort általában nagyon derék, solid fiatal embernek tartják X—en; történetünk idejében IV. éves jogász, s társai úgy, mint X összes intelligentiája elismerik, hogy Szeley valóságos mintaképe a fiatal embereknek; tevékeny, szorgalmas, udvarias, finom társalgó, szellemes, talpig kicsiszolt gavallér, szóval teljes ideálja a gentlemannek. Pedig valljuk meg, nagyon nehéz ám ilyennek lenni oly bohó, ábrándos fővel, könnyen pezsdülő vérrel, és gyúlékony szívvel, milyen rendesen a 20-as évek bűvös korának tulajdona ! . . Boldog jogászkor, tarka szép mozáik Mily quodlibet, mig e pár év lezajg: Kedv s baj, ború s derű hogy összeválik, Könyv, kártya, biliárd, észjog, csókos ajk! Kard, kutyabőr, párbaj, de nem halálig, Szívseb, s üres zseb együtt, s egyre sajg; A hármas jelből kettő: szív s horog, Mind ez, mine ködkép, hömpölyög, forog! így írja le’ a „Délibábok hősé“-nek anonim szerzője (Arany László?) e boldog kort, midőn talán egy múltból jövő sugár ragyogja be lelkét s édes reminiscentiákat kelt lelkében az elmúlt idő. . . De bár e leírás sokban nem illik Szeley Andorra, azért ne gondoljuk ám, hogy ő valami aszkéta életet folytat, lemondva a világ örömeiről, sápadt kiaszott arczczal ócska fóliánusok közé temetkezve; nem, ő, mint minden solid valaminek, úgy az élet örömeinek is tud hódolni, le tudja szakítani minden pereznek virágát, de ezt oly elegánsúl, oly non-chalanceszal teszi, hogy még ebben is valódi mintaképe a kezdő jogászoknak. A mi különben hősünket illeti, magas sugár ifjú, szé.
