Eger - hetilap, 1883

1883-04-19 / 16. szám

147

latijaiból veszi, kik minden népnevelési törvény daczára sem nyertek tanítást, tehát sem írni, sem olvasni nem tudnak.

Ezen része a kisiparosnak nem is azért veszi fel a tanon- czot, hogy abból ő önmagánál külömb iparost neveljen, hanem azért, hogy ezen ingyen cselédnek physikai erejét első sorban háztartásánál használja ki.

Bégen a tanoncznak felszabadításakor a czéhmester előtt ki kellett állani a próbát, ekkor megkapta vándorkönyvét s ipariskola helyett vándorolni ment.

Olyan legényt, ki nem próbált a világban, kinek vándorkönyve nem volt kielégítő, csak a legselejtesebb mester vett fel, s olyanból, ki mesterségét alaposan nem értette, mester ugyan sohasem lett.

Pedig akkor a gyári ipar, a szabad ipar, szabad kereskedelem nem sújtották a kézműipart sőt védték azt maguk a körülmények.

Meg akarunk győződve lenni a felől, hogy exczellencziád, midőn mi a múltra visszapillantunk, nem teszi fel rólunk azt, hogy mi a régi czéhrendszert óhajtanok vissza, ha mindjárt a nagy német birodalom egyes államai az „innungokat“ vissza is állították; de igenis felhoztuk azért, hogy alább előadandó nézeteinknek indokolása annál behatóbb legyen.

Midőn tehát a kézműiparosok tanonczai és segédmunkásai az elméleti ismereteket majdnem teljesen nélkülözik, s midőn a kisipartól ma lényegesen több műveltséget, több szakismeretet követelünk, de követel a fejlődő kor is, akkor a tanonczok iskoláztatása felfogásunk szerint hazai iparfejlesztésünk egyik sarkalatos pontját képezi.

Érzik ezt ma az iparosok minden rétegében, hiszen senki sem tudja, senki sem érzi jobban az iparosnak sanyarú erkölcsi és anyagi helyzetét, mint épen az iparos maga, noha ép ily mérvben, sőt még jobban érezheti maga az állam is, mert ha körültekint ma valaki hazánk azon városaiban, melyekben hajdan az iparososztály anyagilag rendezett állapotban élt, s összehasonlítja az akkori és mai adóképességét azon osztálynak, megdöbbenve kell látnia az elszegényedést; mi nemcsak azért szomorú, mert egy az állam éltető erét képező osztály áll igy, hanem azért, mert az e hazában iparral foglalkozó nép legnagyobb részt igazi magyar, ki e földhöz hűn ragaszkodott. Mit ér a magyar állameszmének, ha mindjárt a magyar iparos adóképtelenségét pótolni lehet is egyébbel, s a mérleg nem sülyed anyagilag, ha ennek ellenében egy egészséges osztály földönfutó lesz s jobb hazát kénytelen keresni.

Es, mivel érzik maguk az iparosok azt, hogy tanonczaik kiképzése elodázhatlan égető kérdéssé vált, nemcsak nem vonakodnak az ez irányban megindított mozgalomban részt venni, hanem szívesen járulnak hozzá -- némi kivétellel — az anyagi áldozatokhoz is.

Ámde, midőn az iparososztály bár legsajátabb érdekében kész elmenni az áldozatok levégső határáig, megkívánja, hogy érdekei védve legyenek.

Tagadhatatlan az. hogy sokan vannak a kisiparosok között, kiknek követelése meghaladja a jogosultság határát, de épen úgy tagadhatlan az is. hogy azon fejetlenségnek megszüntetése, melyet az 1872: VIII. törvényczikk az iparosok között teremtett, ezeknek a legjogosabb követelését képezi.

Nem tartozik e tiszteletteljes jelentés keretébe annak fejtegetése, hogy daczára annak, hogy az 1872. évi ipartörvény tart- hatlansága általános elismert dolog volt már régen, az mégis a mai napig nem vétetett revízió alá; de igenis, úgy exczellencziád, mint az ügy iránti tiszteletünk, valamint őszinte hazafiui kötelességérzetünk parancsolja, hogy az említett ipartörvény azon részére reflektáljunk, mely szorosan összefügg az elsőfokú ipariskolák szervezésével.

Megszüntettetvén a czéhrendszer, levétettek a bilincsek, melyek a szabad fejlődést, az egyéni szabadságot és a jeles tehetségek felemelkedését egyaránt gátolták, minden átmeneti intézkedés nélkül a szabad társulás mondatott ki.

Megszüntettetvén a vándorlásikényszer, melyet a modern szabad államban fentartani nem lehet, elrendeltetett, hogy az iparos tanonezát iskoláztatni tartozik.

Megszűntek a czéhmesterek, a czéhkommissariusok, s alkottatott helyettük az elsőfokú iparhatóság; — szóval kimondatott az iparszabadság.

Elvben az igaz szép dolog, s egy szabad államban, mezben olcsó kamatláb, kellő pénzforgalom, magas kultúrái viszonyok a felszínen lebegnek, illő dolog is.

De nálunk az iparszabadság iparszabadossággá fajult s dúl,

ront, mint fergeteg a legszebb vetés között. Ugyanis a szabad társulási eszme hazánkban az iparosok között ép oly idegen valami, mint az önsegélyzés eszméje, s innen van az, hogy addig, mig az iparososztály épen elégedetlensége folytán a politikai szabadságnak nemcsak netovábbját, de lehetetlenségét is követeli; az ipar fejlesztése, tehát önérdekében saját érdeke ellen kész magát alávetni „Lassalle“ rendszerének. A társulatokba tehát a rend- szerető iparosok beléptek. De csakhamar észrevették, hogy a kontárok, szabad iparosok, azaz a tőke embereivel szemben a törvény számukra semmi előnyt sem biztosított, sőt ellenkezőleg az elsőfokú iparhatóság előtt a vásár-, a tanoncz-, a segédmunkás, szóval mindennel és mindenkivel szemben — épen a törvény természeténél fogva — ők a vesztes felek és nem marad más hátra, mint a társulati dijakat fizetni.

Ebből az következett, hogy a társulatokba lépett iparosok száma ma 40 százalékkal alászállott; hogy a társulaton kívül álló iparost senki sem ellenőrzi, tanonczaikkal senki sem törődik, ezeket semminemű áldozatra reá bírni nem lehet, szóval, ez egy fegyelmeden tömeg, mely hovatovább többet követel, hova tovább kevesebb kötelességérzettel bir.

Az ipartörvény elrendeli, hogy az iparos tartozik tanonezát az iskolába járatni. — de az ismétlő vasárnapi iskolán kívül, hova az iparos-tanonezoknak talán 2/3 része betereltetek, hogy vasárnaponként két órai ilyen-amolyan előadást hallgasson — ipariskola 1872 óta nincs, és az sincs kimondva törvényben, hogy ki alkossa meg ezeket, s ki tartsa fenn.

Exczellencziád intézkedett múlt évben, rendeletileg interprae- tálván a törvényt az iparosok javára, s ime mégis mily nehézségekbe ütközik csak az első fokú ipariskolák szervezése is.

A czéhmester és ezéhkomiszárius előtt a legcsökönyösebb iparos is meghajolt, mert büntető joggal bírtak. Most elértük azt, hogy egy tekintélyes magyar városban a városkapitányt, mint az iparhatóság végrehajtó közegét az ipartörvény 87. §-ára figyelmeztettük, mely a büntetésekről szól, s erre válaszul azon eshetőség tartatott szemünk elé, mely a legközelebbi választásoknál bekövetkezhetik.

Az ipartörvény elrendeli, hogy a tanonczfelvételi szerződések az iparhatóság vagy társulati elnök előtt köttessenek, de jó lélekkel mondhatjuk, hogy 1000 tanoncz között 10-et alig találni, kinek mesterével szerződése volna.

A segédmunkás pedig jön-megy munkakönyv és bizonyítvány nélkül, szabadsága nagyobb, mint a munkaadóé, kötelezettsége semmi.

Mi tudjuk jól, hogy a viszonyok e nyílt jellemzése könnyen reánk süti a retrograd lépés iránti vágy gyanúját, azonban ez nem tartóztat vissza bennünket legkevésbbé sem kijelenteni: hogy az ipartörvény revíziója, s annak czélszerü módosítása az ipar- fejlesztés érdekeinek sértése nélkül tovább el nem odázható.

A kötelező társulás, a tanonczok gyakorlati és elméleti képesítése ; a tanonczok iskoláztatásának és az erre szervezendő iskolák fentartási költségeinek szabatos megjelölése; a segédmunkásokra vonatkozó szigorúbb és szabatosabb intézkedések; az első fokú iparhatóságoknak czélszerü reformja: ezek azok, miket a törvény revíziójánál figyelmen kívül hagyni nem lehet.

Es mi mély tisztelettel kérjük exczellencziádat, legyen kegyes hazai iparunk és egy derék hazafias osztály érdekében oda hatni, hogy mindaz, mit itt előadni bátorkodtunk, behatóan figyelemre méltassák.

Mulasztást követnénk el, ha nem reflectálnánk egyszersmind az iparkamarai intézményre is. Hosszú évek teltek el azóta, mióta ezen intézményt kereskedők és iparosok fentartják. S ha ösz- szehasonlitjuk az összeget, melyet ezen intézmény felemésztett, sehogy sem találjuk meg a kiadás és haszon közötti egyensúlyt. Távol áll tőlünk a kamarák működésének részletes bírálatába bocsátkozni, de azt hisszük, hogy nem találkozik egy kamara sem, mely ne érezné, hogy ezen intézmény lényeges átalakításra szorult, ha ugyan az iparosok érdekeit védelmezni, előmozdítani akarja.

Egész tisztelettel emlékezünk meg arról, hogy pár év óta egyes iparkamarák is igyekeznek az iparos oktatást előmozdítani; de a _ mint ezt elismerjük az egyesekről, nem állíthatjuk az egészről. És ez úgy fog maradni mindaddig, mig a törvény szorosan körül nem írja azon arányt, melylyel a kereskedelmi és iparkamara, a területén levő ipariskolát támogatni tartozik.

Elmondottuk ezekben mély tisztelettel, nyíltan és őszintén mindazt, mi az iparos oktatást gátolja, sőt mi részben a kézműipar fejlesztését, mondhatnék megmentését akadályozza.

Tettük ezt a gyakorlati tapasztalatok nyomán ép oly jó szán*