Eger - hetilap, 1883

1883-04-12 / 15. szám

137

a módositvány rosszabb az eredeti szerkezetnél és azért sem az egyiket, sem a másikat nem hajlandók elfogadni.

Még Dobránszky Péter és Tisza miniszterelnök szóltak a módositvány mellett.

Másnap ezen módositványt a ház nagy többséggel elfogadta. A tárgyalás a 27-ik §-ig haladt.

T^-ECZÜ.

Színészet.

— A nagyböjtön elhangzott panasz meghozta óhaját : városunk csendes, egyhangú életének otthonát fölkereste a művészet.

Völgyi György színtársulata volt a szerencsés az engedélyt megnyerni, s szerencsétlen a lázas kedélyeket lecsillapítani.

Elhangzott a panasz, lecsillapult a kedély akkor, midőn az óhajtott Thália papjait és papnőit körünkben melegen pártolni, üdvözölni kellene.

Sajnos, szomorú dolog, de való, hogy városi közönségünk mű- pártolását még egy-egy alkalommal annyira meg nem tagadta, mint jelenleg. Másfél hete, hogy megkezdé a társulat előadásait, naponkint a botrányig csekély számú közönség, úgyszólván üres ház előtt.

Minek tulajdonítható ez ? Okát adni nem lehet! S ha közönségünk továbbra is úgy viseli magát, attól tarthat, hogy a művészek ha városunk nevét hallják, remegve futnak tovább s elkerülik örökre.

De hogy is ne, annélkül, hogy valami jogos indok volna rá, még csak egy megtekintésre sem méltatják.

Pedig ezt ugyancsak megérdemlik, s a kötelességérzet is azt parancsolja, támogassuk és pártoljuk a művészeket.

Nem bánt-e bennünket azon tudat, ha látjuk, hogy azoknak kik bennünket műpártolásunkba helyezett bizalommal kerestek föl, innen nemcsak a keserű csalódással, hanem még a hozott javak hátra hagyása mellett kell távozni ? . . .

Mélyen tisztelt közönség! Az eddigi előadásokból volt alkalmunk meggyőződni, hogy Völgyi színtársulatában igen jó erőkkel rendelkező társulat kereste föl városunkat, s az eddigi előadások jól sikerültek és művészi becsű élvezetesek voltak.

Tartsunk rövid szemlét a személyeken.

„St omfa y c s a 1 á d“ s „Fernande“ színművekben : Vö 1- gyiné mindkét darabban a tökély legnagyobb fokán állott, mél- tőságos megjelenése, alakítása és játéka, sima átérzett előadása mint mindig, most is hatásosak voltak. — Holottay Erzsiké, tehetséges fiatal szép színpadi alak. szerepét könnyed otthonossággal, kedves szerénységgel párosítva adta. — Hegedűs Zs.-né „Fernande“ czimszerepét a lehető legnagyobb hatással kifogástalanul kezelte. Pálfiné, kedélyes, élénk s mint mindig kedves volt mindkét darabban, — R ó z s á n é. anyóka, E. S z a- bóné, Orosz Kata, átmeneti szerepeikben tűntek ki. —- E. Szabó. Völgyi. Hegedűs ismert sokoldalú színészek, változatos, L é v a y, Á r v a y, P o 1 g á r salon szerepekben nem kis mérvben vonták magukra a figyelmet.

„Cornevillei harangok“ s „Üdvöske“ operettekben: N é m e t h y Gizella megnyerő alak. gazdag, fényes, Ízléses öltözködésű. — hangja kellemes, bár kissé gyönge, s a nem régen hagyott iskolának porait viseli magán, mit ha leráz, szép jövő vár reá, — előadása és játékában az érzés közvetlenségét éreztetni tudja. — Pálfiné ismert kedves hangja nem igen változott, játéka sokat emelkedett. Polgár Sándor erőteljes szép érczes hangon énekelt, szerepében kiváló nagy ügyességet mutatott be. Hegedűs Z s. jó férfi hangja és játéka, úgy Völgyi Gyula és Aradi alakítása, játéka és előadása, nagyszerű mulattatok voltak. — Rózsának csinos tenor hangja van.

„A vörös sapka,, népszínmű előadása sikerben minden eddigi darabot felülmúl. — Pálfiné szokott élénkséggel játszott s igen szépen énekelt, dalai ujráztattak. — Rózsáné, Orosz Kata, — úgy Arady (ritka jó öreg volt), E. Szabó, Hegedűs Zs. nagyobb, Völgyi Gyula, Lévay, Árvay kisebb szerepeikben a közönség rokonszenves tetszésével találkoztak.

Midőn rövid tudósításunkat bezárjuk, a pártolásra méltó társulatot a t. közönség becses figyelmébe melegen ajánljuk.

V• «•

Víg írások.

Irta Lipcsey Adám.

Eger Szolcsányi Gyula bizománya.

(Bolti ára 2 forint.)

Ma, mikor az úgynevezett „költők“ termékeikkel oly gombamódra árasztják el a lapokat és könyvpiaczot, hogy az embert gondolkozóba ejtik, vájjon bizzék-e a jövendő magyar költészetben : jól esik látnunk e vaskos kötet beszélyt.

Szokásban volt ugyan az előtt is, hogy a fiatal ember igaz és hamis érzelmeit jobbadán kölcsönzött gondolatokkal kifejezve verseket írjon, hisz ez természetes. De a czél nélküli költési mánia sohse volt nálunk annyira megrögzött, mint épen mostanság. Különös is, hogy akad szerkesztő, még pedig sok, a ki az ilyen semmit mondó böngészetet lapjában kiadja; pedig tudhatná, hogy senki se olvassa az ilyen fűzfahajtásokat. Sőt, hogy, hogy nem, még könyv alakjában is napvilágot lát nem egy tizennyolcz-tizen- kilencz esztendős genie zöngedelme, a mit egy-két esztendő alatt firkált össze, s a melyek által el akarja hitetni a világgal, hogy ő eszméket ad, igaz érzelmekről zeng.

A prózát, a rögös, sáros földet megveti az ilyen. Mit! hisz csak a paraszt beszél közönséges nyelven; a lángész csak kötött nyelven tárhatja fel szive mélyét (mintha valaki kiváncsi volna rája ?!); csak rímekben szavalhatja el világrenditő gondolatait.

Pedig szerintünk (hacsak valakinek különös hivatása nincs a költészetre) inkább a próza az a tér, a hol az első-fiókba zárt — verspróbálgatás után, az ifjú ruganyos szellem erejét próbálgathatja, fejlesztheti, s a hol kitűnik, ha van-e benne tehetség és szókincs, hogy az irodalomban is számot tevő iró váljék belőle. Úgy is az aránytalan munka-felosztásban sinyliink; menjen az ilyen más gyárba dolgozni.

E kis bevezetést ha nem is szükségesnek (mert bizony ügyesebb s tekintélyesebb tollú emberek is hiába vesztegették a szót érte) de alkalomszerűnek véltük, mert mai irodalmunkban egy-egy kötet beszély megjelenése valóságos eseményt képez. így az előttünk fekvő kötet is.

E beszélyek részben elsőrangú szépirodalmi lapjainkban is megjelentek, de azért sok újat is tartalmaznak, s úgy Írójuk, kit közönségünk ismer, mint a dolgozatok megérdemlik, hogy velük a szokottnál bővebben foglalkozzunk.

Általánosságban jellegük, hogy magyarul irvák, vagyis úgy, ahogy a magyar ember érez, beszél. Teli jóakarattal, szeretettel az emberiség iránt, közbe-közbe az iró gazdag kedélyének humorával.

így a „trónörökös államcsínyében“, az „erényes özvegyben,“ a „helybeli Zseniben“ a humornak nem csak csirájára akadunk, hanem magasabb szempontból is, humoros beszélyeknek mondhatjuk azokat. S ez annál feltűnőbb, mert a fiatal ember keserű, ironikus. sarkastikus, szenvedélyes; de humoros csak kivételkép. Irodalmunkban nincs is más humoros beszélyirónk, mint Jókai, meg néhol Balázs Sándor. — Az ifjú a hűtlen kedvest megveti, átkozza, de ritkán sajnálja, s még gyérebben bocsájt meg neki;

' a hazáról föllengzően ódákban beszél, a más nézetűeket árulóknak bélyegzi. Szóval mindig a végletekben tévelyeg. Ellenben ezen humoros iró a szinarany középúton jár. A jobbik kezével ütött sebre baljával köteléket rak. Bánt is, vigasztal is egyszerre.

Aztán e beszélyek az életből meritvék. Kevés a phantázia; (phrásis épen nincs bennök) annál több a való, még pedig a keserű valóság. A kisvárosi életet, s az ottani romlottságnak, illetve megromlásnak szülőokát, a nagyzást, majd az egyetemi fiatalság életét olyan hiven ecseteli, hogy magunknak is eszünkbe jut egy-egy család, a ki igy jutott a romlásba, s olvasás közben azt hisszük, hogy a dorbézoló medicusok közt ülünk, s felhangzik a csábos syrének vidám kaczagása.

Van azonban a gyűjteményben néhány, a melyek nem csak a művészet, az aesthetika szabályaival egyenest ellenkeznek, hanem egyáltalában nem elégítenek ki bennünket.

Ilyen a „bolond báró „idyllje“ is.

Igaz, hogy szerkezetét czélzata mentegeti, de a czélt magát eszközzé tenni, hogy czélt érjünk, még se szabad.

„A katona dolog“ is ebben a hibában sinylik, de itt kárpótlódunk az érdekesség, zamatos, élezés előadás által.

Legjobb köztük a „trónörökös“ államcsinyje. Nem csak, mert szerkezetileg is kifogástalan, igazi beszély; hanem mert itt egészen elemében van az iró, s eleven humorával, a fővárosi élet kedves festésével, szeretetben gazdag leikével, folyékony elbeszélő tehetségével egészen eláraszt. Alakjai is jóizüek, nyelve is a legmagyarosabb.

*